1p
A több mint 500 éves Fürst Fugger Privatbank tanácsadója szerint a június végén kezdődött részvénypiaci fellendülés még legalább novemberig ki fog tartani a német piacon, és a DAX index 8255 pontig mehet fel. A technikai elemzés szakértőjének legalább öt érve van emellett.

Jürgen Nowacki a német technikai elemzők egyesületének (Vereinigung Technischer Analysten Deutschlands, VTAD) elnöke, főállásban a legalább 526 éves Fürst Fugger Privatbank Augsburg-München Bank tanácsadója - írja a Capital.de német szaklap. Azé a bankházé, amelynek tulajdonosai a magyar történelemben is szerepet játszottak. A szakembernek a német DAX indexről rendkívül pozitív a véleménye, komoly árfolyam-emelkedést vár az idén. A DAX egyébként az utóbbi hónapokban a magyar befektetők hatodik legkedveltebb részvény-befektetési célpontja volt a BÉT-en az ott kapható certifikátokon keresztül.

Lehetne a többszöröse is az árfolyam

Nowacki szerint az, hogy a DAX-ban szereplő német részvények átlagos P/E hányadosa 11 és 12 között van, önmagában még nem jelzi, hogy drágák-e vagy olcsók. Ám a német kötvényhozamok rekord alacsonyak, államkötvényekkel alig lehet valamit elérni, az infláció felzabálja az elért hozamot. Aki magasabb megtérülést szeretne, annak magasabb kibocsátói kockázatot is fel kell vállalnia. Akkor pedig vállalati kötvényeken kívül akár mindjárt részvényeket is vehet – veti fel a szakember.

(Fotó: Wikimedia Commons)

Régen volt egy hüvelykujjszabály, amelyet a Fed dolgozott ki és a Wall Street is alkalmazott, és amely párba állította a kötvények és a részvények P/E-jét (árfolyam/nyereség hányadosát). Eszerint ha a kötvény négy százalék kamatot hoz, akkor 25 év kell az eredeti befektetés megtérüléséhez. Ebben az esetben a részvényeknek 25-ös P/E-vel kéne forogniuk a fair értékeléshez. Ha azonban a jelenlegi 1,6 százalékos éves német kötvényhozamokból indulunk ki, akkor 62,5-nek kéne lennie a részvények P/E-jének a mostani 12-vel szemben - mondja.

Még ha a DAX-ban levő, egyébként stabil osztalékfizető készségű részvények árfolyama és P/E-je a kétszeresére is emelkedne a következő években, és a kötvénypiacon nem változna semmi, akkor is olcsó maradna a részvénypiac a kötvénypiachoz képest. A szakembernek azonban ezen kívül további öt érve van amellett, hogy most érdemes részvényeket vásárolni és további nyári rally is várható:

1. A fundamentumok

Egyes nyersanyagárak már nagyon kedvezőek a vállalatok számára, a kamatok a mélyben, és a gyenge euró valósággal rakéta-hajtóműként tolja az exportot Németországban. A kamatok még várhatóan sokáig ilyen alacsonyak maradnak, és az emberek „betonaranyba”, azaz ingatlanokba fektetik a pénzüket. Az építőipar virágzik, az építőipari szakemberekre, iparosokra heteket kell várni az országban, ha szükségünk van rájuk. Ezek a fundamentumok, de a piac technikai állapota sem rossz.

2. Amerikai elnökválasztás

Két elemző, Yale és Jeff Hirsch az USA-ban 1904-ig visszamenő adatok alapján kapcsolatot találtak az amerikai elnökválasztási ciklus és a részvényárfolyamok között. A választási években átlagosan május végén-június elején volt a Dow Jones index éves mélypontja. Ez szabad utat adhat az év hátralevő részében az amerikai részvénypiacnak, amiből a német piac is profitálhat, jó esély van az emelkedésre egészen novemberig.

3.Technikai kép

Az S&P 500 index technikai szemszögből kedvező helyzetben van. A volatilitás – pontosabban az eladási opciók rizikófelárainak alakulása – továbbra is a problémamentes övezetben van, 17 százalékkal az 50 és 200 napos mozgóátlagok vonala alatt.

4.Vételi jelzést adó részvények

Az amerikai részvények 60,2 százaléka vételi jelzést ad. Bár még messze vagyunk a 2011 szeptemberi és októberi mélypontoktól, de még mindig a 62 és 64 százalékos markáns ellenállások alatt járunk - írják. Az esélyek korántsem olyan rosszak, mint ahogy a pesszimista média azt bemutatja. A részvénybefektetések egy jó indikátora az IT- és az ipari szektorban a vállalatfelvásárlások száma. A jelek kedvezőek: például a Microsoft 1,2 milliárd dollárért veszi meg a Yammert, a Dell 2,32 milliárdért a Quest Software-t, Németországban pedig a Linde 3,8 milliárd dollárért a Lincare-t. Ha ezen nagyvállalatok stratégái úgy vélnék, hogy esni fognak a részvények, bizonyára kivárnának, hogy kihasználják az alacsonyabb árakat.

5. Az amerikai ingatlanpiac

Az amerikai ingatlanpiac megtalálta a gödör alját. Az ottani kereskedelmi minisztérium legutóbbi közlése szerint májusban 7,6 százalékkal nőttek a családiház-eladások, sőt az előző év hasonló időszakához képest az eladott új építésű lakások 19,8 százalékkal bővültek. Szerényen nőttek az árak is. Az ingatlanpiac kulcsiparág, bővülése jó hatással van a bútorok és szaniteráruk piacára és más területekre, valamint a munkaerőpiacra is.

Mindezek miatt Nowacki úgy gondolja, hogy a német részvénypiac lehet az amerikai választási ciklus nagy nyertese. Ha az európai politikusok a válságkezelésben csak egy kicsit is ügyesebbek lesznek, mint a múltban, akkor könnyen bekövetkezhet az, ami az év elején, és a DAX index 25-27 százalékkal is felmehet novemberig. A szakember prognózisa szerint a DAX ekkor 8255 pont lehet, ami még mindig csak 18-as P/E, ami még mindig szinte ingyen van a kötvényhozamokhoz viszonyítva. (Friss DAX-értéket itt talál.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28330 28210 28560 -0,60% 0 0 7 849 702 850 HUF 2025-08-01 17:13:37
MOL 3022 3014 3048 -0,92% 0 0 857 697 498 HUF 2025-08-01 17:10:34
MTELEKOM 1738 1726 1748 -0,23% 0 0 475 979 552 HUF 2025-08-01 17:05:07
RICHTER 10400 10370 10500 -1,14% 0 0 1 558 908 660 HUF 2025-08-01 17:05:17
OPUS 572 562 587 -0,35% 0 0 98 155 440 HUF 2025-08-01 17:05:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Szárnyalt a BUX júliusban, a Wood vezeti a brókerlistát
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 2. 08:01
A nyár második hónapja is pozitívan telt a Budapesti Értéktőzsdén, hiszen a BUX index első alkalommal érte el a 100 000 pontos lélektani határt, amely végül 3,7 százalékos növekedéssel 101 244,5 ponton zárt.
Részvény / Deviza / Áru A pesti tőzsde is megsínylette Trump legújabb húzását
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 18:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 726,05 pontos, 0,72 százalékos csökkenéssel, 100 518,47 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Meg fog lepődni, mi történt a forinttal pénteken
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 18:31
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Negatívba fordult a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,25 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Trump valami nagyon furcsát tett az Apple-lel
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 14:21
Pánikvásárlás hajtotta az Apple-t.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyitott a BUX
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:41
A csütörtöki záró értékéhez képest alig változott.
Részvény / Deviza / Áru Rossz érzés meglátni, hogy mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 07:43
Nemzetközi devizakereskedelemben vitézkedik a forint.
Részvény / Deviza / Áru Gyengültek a New York-i tőzsde főbb mutatói
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 07:11
Gyengüléssel zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Kijózanodott a forint, és ütőképes lett
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 18:55
Gatyába rázta magát a forint csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru A nemzetközi szelek felfelé fújták a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 400,85 pontos, 0,4 százalékos emelkedéssel 101 244,52 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG