3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Tegnap egy újabb kiadós ingadozás után ismét igen magasra ugrott az olaj, az eső trend megszakadására utalva. Az amerikai tőzsdék szaladtak az olaj után, a már eddig is töredékére eső GoPro kameragyártó részvény tovább zsugorodik. A forint stabil, a dollár gyengül, az arany erősödik.

Napok óta hevesen ingadozik az olaj ára, ami az alacsony ár által felbolydult piac eredménye. A nagy felhasználók megjelennek és bezsákolnak, az esésre játszó spekulánsok, köztük néhány nagyobb szereplő, akik nagy tételekkel veszt részt, zárja pozícióit. Tegnap újra egy nagyot pattant az ár, ami arra utal, hogy az erős eső trend egyelőre véget érni látszik. A WTI 32,5 dollárig, a Brent 35,20-ig emelkedett.

Brent olaj, 10 nap

A hisztérikus mozgást a tőzsdék is követték, leginkább a tegnap említett lélektani okokból. Az amerikai indexek a tegnapi kereskedés elején lefordultak, és az S&P 500 index ismét lenézett a tavaly augusztusban és októberben kijelölt szintre, 1870 pont környékére, immár sokadszor. Onnan azonban az olaj megindulása után nagyot pattant, és 1914 pontig szaladt fel.

Gyenge eredményt közölt a GoPro: a cég ismét veszteségbe fordult. Az árfolyam az elmúlt időszakban rengeteg esett, közel 100 dolláros csúcsához képest értéke 90 százalékát vesztette el. Ez már mutatta, hogy valami gond van, a részvényárfolyam mindig előre jelzi azt, ha az adott cégnél nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy a befektetők és az elemzők várják. Ezért nem szabad soha ragaszkodni egy adott papírhoz, ha masszívan esik, bármilyen nagyok is a várakozások.

GoPro. Töredékére esett

A cég kamerái továbbra is népszerűek, kiváló termékek, elég sok is fogy belőlük, de a cég nem hozta azokat a meglehetősen magas várakozásokat, amelyet a kibocsátást követően a piac beárazott. A zárás utáni indikációk alapján a papír ma ismét komoly esés elé nézhet, persze a lényeg a mai zárás lesz.

Az amerikai fordulat után ma reggel Ázsiában is összeszedték magukat a vevők, és az indexek átlagosan másfél százalékos emelkedést hoztak össze. Európában is hasonló pluszokkal nyitunk, de az orosz index mindjárt 4 százalékot ugrik. De miért is ne tenné, amikor az orosz gazdaság jórészt az olajtól függ, és az most végre emelkedik.

A Bux is 1 százalékos pluszban van 23 630 ponton, a Mol és a Richter 1,3 százalékkal van feljebb, az OTP 1 százalékot erősödik 6050 forintig.

A forint továbbra is igen stabil, 310,90 az euróhoz képest. Úgy tűnik, gyűjti az erőt, hogy áttörje a 310-es szintet. A dollár több hónapos mélypontra esett az euróhoz képest. Az arany viszont 1140 dollárra emelkedett, ez rég nem látott szint.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 18335 18250 18560 -1,42% 0 0 9 164 473 020 HUF 2024-05-08 17:13:21
MOL 3064 2986 3064 +2,13% 0 0 1 764 703 848 HUF 2024-05-08 17:12:40
MTELEKOM 916 915 924 -0,65% 0 0 345 345 684 HUF 2024-05-08 17:05:19
RICHTER 9550 9400 9550 +0,79% 0 0 1 677 086 115 HUF 2024-05-08 17:05:43
OPUS 376 375 390 -1,57% 0 0 197 401 887 HUF 2024-05-08 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ki hitte volna, hogy erre is képes volt a forint?
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 18:32
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nincsenek szavak a BUX rohanására
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,96 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 68 900,51 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hírt kapott a forint
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 11:55
A dollár jól szerepel, ez az inflációs adatra váró forintnak nem túl jó hír. A befektetőket zavarba ejti, hogy a május első napjaiban érkezett foglalkoztatási adat üzenetének ellentmondó nyilatkozatot tett a Fed egyik vezetője. 
Részvény / Deviza / Áru A forint is érzi a közelgő hidegfrontot
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 18:45
Kissé gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Soha nem látott magasságokba jutott a Budapesti Értéktőzsde
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 17:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 314,06 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 68 882,55 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Rendkívül pozitív meglepetés jött Magyarországról, ez lehet az aranyárrekordok hátterében
Eidenpenz József | 2024. május 7. 12:05
Jó a hangulat az európai részvénypiacokon, a BUX Index is képes némi további emelkedésre a hétfői csúcsdöntés után. Az OTP és a Richter a nap nyertesei, a Mol és a 4iG a vesztes oldalon vannak. Messze meghaladta a várakozásokat a magyar fogyasztás, gyengült kissé a forint. Valójában mitől emelkedik az arany? Bűnözők pénze-e a bitcoin?
Részvény / Deviza / Áru Fordulat a forintpiacon
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 06:51
Drágább lett az euró és a dollár. 
Részvény / Deviza / Áru Megindult a forint, nézze, mit mutat az árfolyam!
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 18:37
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Megint sosem látott magasságokba emelkedett a BUX
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 17:36
Történelmi csúccsal indította a hetet a BÉT indexe.
Részvény / Deviza / Áru Komoly tervekkel állt elő a budapesti tőzsdén is érdekelt cég
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 16:25
Az AutoWallis 2028-ra már jelentős árbevételt tervez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG