Hirdetés
Hirdetés

Ez már a vég(törlesztés)? - újabb gyászos hónap az alappiacon

Eidenpenz József, 2012. február 07., 06:00

Januárban több, mint 111 milliárd forintot vettek ki a hazai befektetési alapokból, amiben komoly szerepe lehetett a végtörlesztésnek is. Minden alapfajtából vitték a pénzt, egyedül az árupiaci alapoknál volt szerény, százmillió forintos nagyságrendű tőkebeáramlás. A kivét nagy része forint, de euróból is nyolcmilliárd forint értékű hagyta el az alapszektort.

Hirdetés

Mivel január végéig kellett a végtörlesztőknek pénzügyileg is rendezni hitelüket, nagy valószínűséggel komoly szerepe volt a végtörlesztésnek abban, hogy 111,6 milliárd forintot vettek ki a hazai alapokból a befektetők januárban. A kezelt vagyon számításaink szerint 75,7 milliárd forinttal csökkent ugyan, de 35,9 milliárd forintnyi hozamot értek el a konstrukciók, így a pénzkivonás 111,6 milliárd forint lett. (A Bamosz adatbázisában szereplő alapok adatai alapján, amiben a zárt körű alapok nincsenek benne.) Ez a hozam egyébként meglehetősen kedvező, több mint egy százalék egy hónap alatt, ami köszönhető lehet az állampapírpiaci hozamcsökkenésnek és a részvénypiaci árfolyamemelkedésnek egyaránt.

Az egyik legkisebb és legifjabb kategória, az árupiaci alapoké tudott bővülni egyedül, de az is csak 155 millió forinttal. Az összes többi alapfajtánál vittek el pénzt a befektetők (lásd táblázatunkat). A legnagyobb mozgás persze a legnagyobb tőkéjű alapfajtánál, a pénzpiaci alapoknál volt, ezek adják a piac 42,5 százalékát, és 59 milliárd forintnyit váltottak vissza belőlük. Figyelemre méltó az ingatlanalapok 15 milliárd forintos tőkekivonása is, hiszen ez 2008-ban már komoly likviditási problémákat okozott az üzletágban. A részvényalapok viszonylag jól tartották magukat, pár milliárd forint azonban onnét is távozott.

A befektetőknek úgy tűnik, mindegy volt, milyen pénznem, euróban denominált alapokból is nyolcmilliárd forintnyi eurót vettek ki (293 forintos euróárfolyamon számolva). Kis mértékben a dolláros alapok tőkéje is csökkent. Cégcsoportokra lebontva legtöbb tőke az Erste, az OTP Alapkezelő és a K&H alapjaiból ment ki (29, 24, illetve 19 milliárd forint). Jelentősebb tőkebeáramlás alig volt érzékelhető, az OTP Ingatlan Alapkezelő, az Aberdeen és az Access 1,4, 0,6 illetve 0,4 milliárd forint friss pénznek örülhetett.

Az alapok tőkéje tavaly tavasz óta csökken, részben a nyugdíjpénztári vagyonban levő befektetési jegyek visszaváltása, részben pedig a kisbefektetők tőkekivétele miatt. A százmilliárd feletti tőkeváltozás egy hónap alatt mindenképpen komolynak számít, amire ritkán van példa.

Pénzkivét Vagyon Megoszlás
(forint) (forint) (százalék)
Abszolút hozamú -4 594 227 029 140 373 020 771 4,8
Árupiaci 154 612 090 15 437 167 454 0,5
Dinamikus -556 952 424 5 252 995 083 0,2
Egyéb értékpapír -95 956 364 1 163 128 482 0,0
Egyéb pénzpiaci -22 252 241 186 295 253 677 709 10,2
Hosszú kötvény -164 163 366 116 462 954 483 4,0
Kiegyensúlyozott -3 759 367 096 57 114 155 810 2,0
Közvetett -1 635 349 626 42 336 291 104 1,5
Közvetlen -13 822 870 568 344 607 551 004 11,8
Likviditási -36 974 487 418 944 075 350 967 32,5
Óvatos -2 799 390 188 62 633 134 271 2,2
Részvény -4 867 536 595 263 138 421 625 9,0
Rövid kötvény -13 990 563 601 170 619 170 495 5,9
Szabad futamidejű -216 472 660 13 038 790 651 0,4
Származtatott 36 1 023 733 157 0,0
Tőkevédett -6 033 427 473 436 262 623 704 15,0
Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

Az euró 297 forint is volt, de visszajött, a BUX és az OTP nem

2012. május 16., 17:35
Az euró 297 forint is volt, de visszajött, a BUX és az OTP nem

Izgalmaktól nem volt mentes a szerdai tőzsdenap sem, hatalmas kilengések, esések és megnyugvás váltogatták egymást. Az euró lezuhant a dollárhoz képest, majd magához tért, nagyjából ezt követte a forint is. A részvénypiacok nagyot estek reggel, majd a nyugat-európai indexek magukhoz tértek, a BUX viszont nem. Az OTP négy százalék feletti mínuszban is járt.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook