Tegnap a nemzetgazdasági miniszter és az EIB alelnöke 63 millió euró összegről írt alá projektfinanszírozási szerződést, melynek keretében a költségvetési kiadások kedvező feltételekkel történő finanszírozásán keresztül jelentős mértékben hozzájárul a 2010. évi vörösiszap katasztrófa sújtotta terület rehabilitációjához, és az árvíz valamint a szélsőséges időjárási viszonyok által okozott károkat megelőző beruházásokhoz.
Magyarország és az EIB kapcsolatai immár több mint két évtizedre tekintenek vissza, az azóta eltelt időszakban a bank közel 14,6 milliárd euró összegben biztosított forrást több magyarországi fejlesztés finanszírozásához.
A nemzetközi fejlesztési intézmények közül az Európai Beruházási Bank (EIB) fejti ki Magyarországon a legaktívabb projektfinanszírozási tevékenységet. Az elmúlt két évben az EIB-vel több mint 1,1 milliárd euró összegben született megállapodás hitel nyújtásáról állami projektek finanszírozására és szintén 1,1 milliárd euró összeget hívtunk le a meglévő állami hitelszerződések alapján.
Az EIB támogatásával megvalósított hazai beruházások elsősorban a környezetvédelmet, a közlekedési infrastruktúra fejlesztését érintették, továbbá az ipar, az energetika, a telekommunikáció és az oktatás megújulását segítették. A kedvező pénzügyi feltételek mellett az EIB fontos szerepet játszik az uniós támogatásokból megvalósuló beruházások terén az abszorpciós kapacitás javításában, ezáltal a gazdaság dinamizálásában is.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas
szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol
nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk
egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek
között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is
tartalmaz.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!
-
A föld is beleremegett az ukrán csapásba - atombiztosnak hitt létesítményre sújtottak le
7 órája
-
Mennyit ér az ingatlanom? Pest Rózsadombja üldözőbe vette a budait
8 órája
-
Valamire nagyon várnak - alig volt ma vevő a tőzsdén
8 órája
-
Ezért aztán tényleg kár volt felkelnie a forintnak
8 órája
-
Megszólalt a magyar kormány a felrobbantott csipogók ügyében
9 órája
-
Újabb robbanások történtek Libanonban - nem csak a személyhívókba került robbanóanyag
10 órája
-
A nap képei: víz alatt a pesti és budai alsó rakpart
11 órája
- Orbán Viktor lecserélte a profilképét, mutatjuk az újat!
- Megszavazták: 500 millió eurós magyar kölcsönt vesznek fel Orbán szövetségesei, aggódik az ellenzék
- Orbán Viktor százmilliárd forintot osztott szét, Lázár János és Szijjártó Péter járt a legjobban
- Új boltot nyit Budapesten az Alza
- Ne a BL-en izguljon - az egész európai focit bedöntheti egy elkezdődött per
- Megint a szőnyeg szélére állították az Orbán-kormányt az EU-ban
- Súlyos fertőzés a mezőgazdaságban – leszámolás az agrár-dogmákkal
- Ez most kivághatja a biztosítékot Orbán Viktornál 2024. szeptember 18. 05:41
- Kész: magyarokat is behívhatnak katonának 2024. szeptember 14. 14:48
- Megmondjuk, kit fog megkopasztani legközelebb Orbán Viktor - de mit fog szólni ehhez Magyar Péter? Ez Viszont Privát 2024. szeptember 13. 18:44
- Nem véletlenül nem beszéltek erről a Kormányinfón 2024. szeptember 13. 08:30
- Tűzijáték-botrány: Magyar Péter követeli a felelősök megnevezését 2024. augusztus 20. 21:04
- Ez most kivághatja a biztosítékot Orbán Viktornál 2024. szeptember 18. 05:41
- Figyelem, nagyot változik a bankolás vasárnaptól 2024. augusztus 30. 07:22
- Kész: magyarokat is behívhatnak katonának 2024. szeptember 14. 14:48
- Szó szerint arany fog hullani az égből 2024. július 26. 05:43
- Kicsi és nem baktérium - megjelent a legújabb kórházi fertőzés 2024. július 30. 05:41
- Egy dolog biztos a bokszbotrány ügyében: az oroszok keze van a dologban 2024. augusztus 6. 05:39
- Mi lesz Európával, ha Donald Trump győz? 2024. augusztus 14. 09:33
Valamire nagyon várnak - alig volt ma vevő a tőzsdén
Az európai tőzsdék nagy része kisebb mínuszban zárt, de a BUX emelkedni tudott szerdán.
Ezért aztán tényleg kár volt felkelnie a forintnak
Minek, ha egyszer este is pont úgy áll, ahogy reggel volt?
A nap képei: víz alatt a pesti és budai alsó rakpart
Kilépett medréből a Duna a fővárosban is.
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
-
Az év második felében visszavehetik a tempót Matolcsy Györgyék2024. május 21. 17:22
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
-
Rendkívüli a helyzet: már a teljes BDPST cégcsoport is beszállt a védekezésbe
15:03
-
Az árhullám Budapest fürdőit is veszélybe sodorhatja
13:01
-
Épül Magyarország legnagyobb prémium spa létesítménye
12:12
-
Bezár a Balaton térségének első vegán étterme
12:12
-
Járattörlések, elveszett poggyászok, információhiány
11:11
-
Tűzijáték-botrány: Magyar Péter követeli a felelősök megnevezését
2024. augusztus 20. 21:04
-
Ez most kivághatja a biztosítékot Orbán Viktornál
2024. szeptember 18. 05:41
-
Figyelem, nagyot változik a bankolás vasárnaptól
2024. augusztus 30. 07:22
-
Kész: magyarokat is behívhatnak katonának
2024. szeptember 14. 14:48
-
Putyin pezsgőt bont, Európa megremeg – nagy jobbos jön vasárnap Németországban
2024. augusztus 30. 15:01
-
Ez most kivághatja a biztosítékot Orbán Viktornál
2024. szeptember 18. 05:41
-
A nap képei: víz alatt a pesti és budai alsó rakpart
2024. szeptember 18. 15:47
-
A föld is beleremegett az ukrán csapásba - atombiztosnak hitt létesítményre sújtottak le
2024. szeptember 18. 20:12
-
Újra üzent David Pressman Orbán Viktornak: már nem működnek a kifogások, Amerika cselekedni fog
2024. szeptember 18. 14:13
-
Újabb robbanások történtek Libanonban - nem csak a személyhívókba került robbanóanyag
2024. szeptember 18. 17:11