1p
Honlapján hívja fel a figyelmet arra az OTP Magánnyugdíjpénztár, hogy a nemrég megtartott közgyűlés döntése értelmében, milyen tagdíjszabályokat határozott meg a pénztár.

A tagdíj a pénztár szolgáltatásainak fedezetére, valamint a pénztárszervezet működtetésére a pénztártagok által önkéntesen vállalt, rendszeresen fizetett pénzbeli hozzájárulás - tehát nem keverendő össze az adománnyal. A tagdíjbevételeket a kassza a fedezeti tartalékra (99,1%-ot) és a működési tartalékra költi (0,9%-ot). A tagdíjfizetésnek nincs felső határa, így a pénztártagok gyarapíthatják meglévő vagyonukat. Alsó limit viszont van, január 1. és május 31. között minimum 1000 forint havonta (ez június 30-ig egy összegben is befizethető), június elsejétől pedig minden pénztártagra kötelezően a minimumdíj 5000 forint lesz havonta.

Adományt is várnak

Fizethetnek adományt is a tagok, ezt az összeget a pénztárak azonban csak a fenntartásukra költhetik, vagyis a tagi befizetéseket nem gyarapítja. A kasszák azért kérnek tagdíjat, mert a vagyonarányosan meghatározott költségplafon (0,9%) szinte ellehetetleníti a működésüket, miközben felügyelet díjat (nagyjából 80 millió forintot) kell fizetniük és a Garancia Alapba is be kell tenniük a részüket.

A gyarapodás nem duma?

A pénztár honlapján felhívja a figyelmet a törvényi szabályozás megváltozására, arra is, hogy lehetőség van visszalépni az állami rendszerbe. Azt ugyanakkor jelzik, egyelőre nem lehet tudni, hogy mekkora állami nyugdíjra számíthatnak a pénztártagok, mint ismert, az NGM állásfoglalása szerint 100%-ot, de az ezt szabályozó stabilitási törvény 75%-ot mond ki (a gazdasági tárca korábban így magyarázta érdeklődésünkre, miért járna 100%-os nyugdíj a pénztártagoknak).

Rengeteg a kérdőjel

Kívánatos volna a szabályozás pontosítása, de a bizonytalanságot pedig csak tovább gyarapítja, hogy még mindig nem született  meg az a jogszabály, amely szabályozná, hogy a nyugdíjba vonuló a pénztárban felhalmozott vagyonából a törvényben előírtaknak megfelelő életjáradékot vehessen fel.

Van mód rá, hogy másik kasszát válasszunk

Az ING korábban jelentette be, hogy 4000 forintos tagdíjjal kalkulál, ők 2013-tól szednék ezt be a tagjaiktól. Az Erste és az Aegon magánpénztára pedig bejelentette, hogy nem folytatják tovább működésüket ilyen körülmények között. Az Erste Magánnyugdíjpénztár honlapján ugyanakkor elfelejtették közölni, hogy az egykori tagok másik pénztárba is átléphetnek, a kassza megszűnése miatt nem kell automatikusan az állami rendszer felé fordulniuk. Az Aegon felhívja rá az ügyfelek figyelmét, hogy másik magánpénztárban is folytathatják tagságukat, a részletekről levélben értesítik majd az ügyfeleket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Így lehet még olcsóbban eurót váltani
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 08:36
Hatalmas ütemben spájzolják a magyarok a devizát, itt vannak a legjobb banki ajánlatok.
Személyes pénzügyek Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
Csabai Károly | 2026. június 4. 19:36
A pénzügyminiszter június 5-ére, vagyis holnapra ígért részleteket az 1 milliárd forint feletti vagyonokra kivetendő 1 százalékos kulcsú adóról. Kérdés, hányan eshetnek az új sarc hatálya alá azok közül, akik a vagyonukat a hazai privátbanki szolgáltatóknál fialtatják. Összesen 13 ezer milliárd forintról van szó, amely több mint 64 ezer számlán fial.
Személyes pénzügyek Elment az Orbán-kormány, az MBH ügyfelei sem ússzák meg az inflációt
Privátbankár.hu | 2026. június 2. 08:58
Lejárt az előző kormány által kialkudott moratórium, végigment a bankokon a díjemelési hullám.
Személyes pénzügyek 2027-től jöhet vissza a katás adózási forma
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 19:39
2027-től ismét széles körben visszaállíthatják a katás adózást.
Személyes pénzügyek Lehull a lepel a vagyonadó részleteiről
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 18:28
A pénzügyminiszter ígérete szerint e hét pénteken derülhet ki, hogyan kívánja a kormány megsarcolni a legalább 1 milliárd forintos vagyonnal rendelkezőket, egyúttal eltörölni a bizalmi vagyonkezelők adómentességét. Erről is beszélt lapunk főszerkesztője, Csabai Károly a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Nem meglepő, így érkezik a nyugdíj ezúttal
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 09:09
Elkezdődött június, az új hónapban megint előkerült a nyugdíjak kérdése.
Személyes pénzügyek Hitelből a tengerpartra: felelőtlen luxus vagy átgondolt pénzügyi döntés?
Hargitai-Szabó Kata | 2026. május 31. 14:01
Itt a májusi kánikula, így már most a pálmafák, a vízpart vagy épp a hűvös hegyvidéki tájak után vágyakozunk. A nyaralási szezon küszöbén azonban sokunk szembesül a rideg valósággal, hogy a vágyak nagyok, az erre felhasználható összeg viszont igen karcsú. Tavaly az átlagos nyaralási költés már megközelítette a 600 ezer forintot családonként és ez az összeg 2026-ban még magasabb lehet. Az alacsonyabb kamatok és a gyors ügyintézés miatt kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy hitelből utazzunk. De szabad-e, és ha igen, hogyan érdemes személyi kölcsönből finanszírozni a pihenést?
Személyes pénzügyek Magas kamatot fizetnek a bankbetétek, mégsem kapkodnak értük
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 07:06
Nem csak a Magyar Nemzeti Bank tartja az alapkamatát még mindig 6 százalék felett, több pénzintézet is ezt meghaladó vagy ettől ettől alig elmaradó betéti ajánlatokkal igyekszik magához csábítani az ügyfelek megtakarításait a BiztosDöntés.hu összesítése szerint. Hiába azonban az akár 6-8 százalékos kamat, a lekötött betétekért nem kapkodnak, a bankszámlákon lévő pénz 15 százalékát fektette be csak így a lakosság.
Személyes pénzügyek Késés, lopás, baleset: mire fizet az utasbiztosítás?
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 15:57
Világszerte megannyi bizonytalanság veszélyeztetheti a tervezett nyári utazásokat, ezért a Magyar Biztosítók Szövetsége idén is fontos tudnivalókkal szeretné segíteni a külföldre indulókat annak érdekében, hogy mindnyájan biztonságban tölthessék a nyári szabadságukat. Ma már széleskörű utasbiztosítási ajánlatokkal szolgálnak a biztosítótársaságok, ezért érdemes körültekintően megválasztani az úticélnak, valamint az időtöltési szándékainknak megfelelő, adott kockázatokhoz szükséges fedezeteket. A Magyar Biztosítók Szövetsége azt javasolja, hogy mielőtt megkötnének egy utasbiztosítást, kérdezzék meg a biztosítókat, vagy vegyék igénybe a biztosítási tanácsadók segítségét.
Személyes pénzügyek Nem javul a bérhelyzet, szégyenpadon a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 08:58
Jól érzi, ha a fizetését látva csodálkozik: a magyar bérek szinte minden összevetésben a rangsorok aléján tanyáznak. A folytatás sem túl rózsás. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG