Hirdetés
Hirdetés

Amikor a gyereket beíratod focira és táncra, ez miért nem jut eszedbe?

2017. szeptember 04., 10:54

Egy felmérés szerint tanévenként átlagosan naponta hatvan általános- és középiskolás gyerek szenved kisebb, nagyobb balesetet, s csak elenyészően keveseknek van a tanulói konstrukción kívül egyéb biztosítása is. Pedig a leggyakoribb sérülésért, a csonttörésért a 3 ezer forintos alanyi kártérítéssel szemben akár 25 ezer forintot is lehet kapni, havonta alig pár száz forint plusz díjért. Egy alkuszcég most kampányt indít az oktatási intézményekben.

Nemcsak a tanév, hanem a sportszezon is megkezdődik, az iskolákban a lehetőségek tucatjaival bombázzák majd az egyesületek a szülőket és a gyerekeket; a labdajátékoktól a művészi tornán át a küzdősportokig szinte minden szerepel a kínálatban. Vélhetően az erős lobbinak is köszönhető, hogy ma már – helyesen – csaknem minden második gyerek sportol valamit, minden ötödik tanuló, komoly fizikai terheléssel járó edzéseken vesz részt, fokozottan kitéve magát a sérüléseknek.

De nem kell ahhoz sportolónak lenni, hogy sérülést szenvedjenek a gyerekek, egy biztosító korábbi felmérése szerint naponta 60, általános- és középiskolás gyereket ér kisebb, nagyobb baleset az iskolákban vagy az oda-, visszaúton. Tapasztalatok szerint azonban külön biztosításra még nagyon kevesen gondolnak, a legtöbb szülő azt hiszi, a mindenre kiterjedő tanulóbiztosítással az állam megoldotta helyettük ezt a problémát.

Hirdetés

3 ezer forint egy csonttörésért - neked elég?

Ez nagyjából így is van, hiszen a semminél ez a konstrukció lényegesen többet nyújt, főként azoknak, akiknek a megélhetési gondok miatt valóban nem futja biztosításra. Ám még nekik is némi csalódást jelenthet a konstrukcióban kapható kártérítés összege, hiszen például a leggyakoribb sérülésért, a csonttörésért járó 3 ezer forint gyakran a biztosítóig tartó út benzinköltségére sem elég, nemhogy a gyerek esetleges rehabilitációjára, a szülő táppénzének a kiegészítésére, egy nagyobb korrekciós műtétről már nem is beszélve – ismertette biztosítós tapasztalatok alapján Németh Péter.

Biztosítási események és biztosítási összegekaz államilag finanszírozott balesetbiztosításnál
Biztosítási esemény: Biztosítási összeg:
Csonttörés esetén 3 000 Ft
Balesetből eredő maradandó egészségkárosodás esetén:
1-9% mértékig 3 000 Ft
10-29% mértékig 50 000 Ft
30-100% mértékig 300 000 Ft biztosítási összegnek az egészség- károsodás (rokkantság) fokával megegyező százaléka
Baleseti halál esetén 200 000 Ft
Forrás: groupama.hu

A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója egyértelműen jónak tartja, hogy egyre több családban fontos a gyerekek egészséges életmódra, sportolásra való nevelése, azt viszont továbbra is sajnálattal tapasztalja, hogy még a komoly fizikai megterhelésnek, esetleges sérüléseknek kitett sportpalántákra is elenyészően kevesen kötnek külön biztosítást a szülők. A nem sportoló gyerekek szülei közül pedig még kevesebben gondolnak arra, hogy megsérülhet a gyerek, s akkor jól jöhet egy jó kártérítés. Pedig egyre olcsóbb és egyre korszerűbbek konstrukciókat, a tanulóbiztosítási kártérítésnek a sokszorosát kínálják a biztosítók.

Németh szerint a hazai biztosítási kultúrát jól jellemzi, hogy még a viszonylag stabil anyagi körülmények között élő családokban sem tervezik be a gyerek havonta 5-600 forintos biztosítási költségét. Ez sok más országban, például Svájcban, Franciaországban, Németországban vagy Angliában elképzelhetetlen gyakorlat.

A szakértő jónak tartaná, ha ezekben a napokban a tanévkezdéskor szokásos – egyébként dicséretes – sport-lobbi mellett a biztosításra is hangsúlyosan felhívnák a szülők figyelmét. Egy pluszszerződésben ugyanis nemcsak a csonttörésre, hanem más sérülésre is viszonylag magas kártérítést lehet kapni. Baleseti műtétre például 200 ezer, a kórházi ápolás idejére - 5-60 nap között - naponta 3 ezer, gyógyulási támogatás címén 100 ezer, s a szülő táppénze alatt 15 naponként 50 ezer forint is lehet a kártérítési tarifa – hívja fel a figyelmet a szakértő.

Óvodák, iskolák jelentkezését várják

A CLB országos tájékoztatási kampányt indít iskolákban, sportegyesületekben, hogy felhívja a szülők a figyelmét a gyerekekre köthető biztosítás fontosságára. A cég arra is rávilágít, hogy már óvodai csoportokra, iskolai osztályokra csoportos tanuló-balesetbiztosítást is lehet szerződni, évente gyerekenként már ezer forintért is. Igaz, ez alaplétszámhoz kötött, s a szülők beleegyezése is kell ahhoz, hogy az intézményvezető megköthesse a biztosítást..

A gyerekek biztonságáról szóló téma minél szélesebb körű tájékoztatása érdekében a CLB várja olyan óvodák, iskolák jelentkezését, ahol szívesen vesznek egy mindenki számára érthető, természetesen ingyenes szakmai tájékoztatást - hívta fel a figyelmet Németh.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Bankok helyett jön a bankolás – nagyon érdemes a pénzügyekről tanulni

Bankok helyett jön a bankolás – nagyon érdemes a pénzügyekről tanulni

A tudatos pénzügyi döntések segítségével javul az életminőségünk, csúnya csapdákat, veszteségeket kerülhetünk el, és még az ország gazdasága is javulhat tőle. Az állam komoly lépéseket tesz abba az irányba, hogy javítsa pénzügyi tudatosságunkat. Főleg az iskolákra koncentrálnak, a tanárokra és a jövő nemzedékeire. Eközben egy forradalommal, a digitalizációval is lépést kell tartani.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Napi kommentár - videó

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Heti várható események, adatok

  • november 20
    Termelői árindex (év/év) - október
    Külkereskedelmi termékforgalom (import, export)
    november 21
    MNB: Monetáris Tanács kamatdöntő ülése
    NGM: Gyorstájékoztató az államháztartás központi alrendszerének 2017. január-októberig tartó helyzetéről
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció
    Chicagói Fed index (október)
    Hewlett-Packard 2017 Q4
    november 22
    KSH: Átlagos bruttó béremelések (év/év) - szeptember
    Fed jegyzőkönyv
    Friss és tartós munkanélküli-segély kérelmek
    Fogyasztói Bizalmi Index - előzetes, november
    november 23
    KSH - Kiskereskedelmi forgalom, második becslés
    GDP Q3 (év/év, munkanaphatástól kiigazított)
    Thyssenkrupp 2017 Q4
    Feldolgozó- és szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - november
    {{uk}} GDP 2017 Q3 - előzetes
    Feldolgozó- és szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - november
    november 24
    IFO-index - november
    Feldolgozóipari beszerzési menedzser index - november
    Feldolgozó- és szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - november

Szavazás

Idén is 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak karácsonyra a nyugdíjasok a kormánytól. Ön szerint kiknek járna még az utalvány?