Az október végén elkészült 1200 fős reprezentatív kutatásból kiderült, átlagosan havi 32.921 forintba kerül egy gépjármű fenntartása. Minden felmerülő kiadás, a benzinköltségtől kezdve a biztosításokon át az esetleges javításokig szerepel már ebben az összegben. A megkérdezettek 13%-a mondta azt, hogy nem ő fedezi a gépjármű fenntartásának költségeit.
A felsőfokú végzettségűeknél, illetve a budapesti lakosoknál ugyanakkor már havi 40.000 forint feletti átlagos összegek szerepelnek. Bár nemzetközi összehasonlításban, nagyon drágának számít a budapesti tömegközlekedés, de az autó fenntartásának csak negyedébe kerül.
Cascora csak magyarok negyede költ
Arra a kérdésre, hogy rendelkezik-e az autós casco biztosítással, mindössze a megkérdezettek 26,4%-a válaszolt igennel, a budapestieknél, illetve a felsőfokú végzettségűeknél is csupán 35% körüli adatokat láthatunk. Lényegében tehát kijelenthető, hogy a hazai autósok döntő többsége nem rendelkezik ezzel a típusú gépjármű-biztosítással.
Ezek a leggyakoribb károk
A kutatás során arra is keresték a választ, hogy milyen típusú sérülések érik a leggyakrabban a gépjárműveket, akár parkolás, akár a közlekedés során. Minden második válaszadónak már megkarcolták az autóját, négyből egy autós már ütközött másik járművel, de 10% felett volt azoknak az aránya is, akiknek már feltörték a gépkocsiját. A megkérdezettek 6,4%-a mondta azt, hogy okoztak már sérülést gépjárművében az extrém időjárási jelenségek.
A budapesti adatok ezen a téren is kiugróak voltak, hiszen a fővárosi autósok 20%-ának törték már fel az autóját, ráadásul 10-ből 4-en már ütköztek másik járművel. A kutatás egyik legmeglepőbb adata az volt, hogy országosan csupán a megkérdezettek 20%-a mondta azt, hogy soha semmilyen sérülés nem érte még a járművét, ez az adat pedig mindössze 10% volt a budapesti autósok esetében.