A cikk első részében egyebek mellett Bitcoin szárnyalásáról volt szó.
A történelem megismétli önmagát
Fura módon a történelem megismétli önmagát. Egyszer már megtörtént ugyanis, hogy az állam irányítása alá vette a pénzügyi rendszert. Az Egyesült Államokban például egészen a polgárháborúig számtalan párhuzamos pénz létezett egymás mellett. Tulajdonképpen bárki kibocsáthatott ilyet, feltéve, hogy a gazdaság szereplői azt elfogadták. Az így keletkező hatalmas káoszt aztán egy szövetségi rendszer vette ellenőrzése alá, ebből lett később a ma ismert FED.
Más országokban is létrejöttek az állami központi bankok, amelyek a monetáris politika irányítójává igyekeztek válni. Jelen korunk különböző privát szökevényvalutái ismét hasonló helyzetet eredményeztek. Sok szereplő létezik párhuzamosan, és ki-ki megválogathatja, hogy melyikben hisz, ha hisz egyáltalán bármelyikben. Ugyanakkor ez a rendszer, mint említettük, melegágya a szürke és fekete zónákba tartozó tevékenységeknek.
Digitális jegypénzzel az állam ismét vissza akarja vonni a pénzrendszert a saját ellenőrzése alá. Aki számára az állam az első számú ellenség, az ezt ismét csak a szabadság korlátozásának éli meg. Mások szerint viszont ma már a monopolisztikus helyzetben lévő globális nagyvállalatok sokkal nagyobb veszélyt jelentenek a szabadságra, mint az időközben végletesen legyengített államok.
A szökevényvaluták hívei persze tévedésben élnek, és csak idő kérdése, míg ez mindenki számára világossá válik. A bitcoin például gyakorlatilag az Aranystandard vagy a Bretton Woods-i rendszer mintájára jött létre. Előre fixált mennyiség van belőle, ami tulajdonképpen az arany globálisan véges jellegét, szűkösségét hivatott imitálni az online térben.
Az aranystandard azonban történelmileg zsákutcának bizonyult. A gazdasági növekedéshez egyre bővülő pénzmennyiség szükségeltetik, egyébként defláció és gazdasági összeomlás, tömeges munkanélküliség lesz belőle. Nem véletlen, hogy minden jelentősebb gazdasági válság idején felmondták a kormányok az aranystandardot.
A másik lehetőség, hogy valamilyen formában megkerüli a pénzügyi rendszer a pénz szűkösséghez kötöttségét. Ez is többször megtörtént az aranyhoz kötött valuták esetében. Ekkor viszont ellenőrizhetetlenné válik a tényleges pénzmennyiség, ami szintén baj, hiszen a túl sok pénz pedig inflációs veszélyt hordoz magában. Ha mindezt valaki végiggondolja, akkor be kell látnia, hogy egyrészt a szűkösséghez kötött pénz káros, másrészt az ellenőrzés nélküli pénz illúzió. És ha már valaki kénytelen ellenőrizni a pénzmennyiséget, illetve a pénzteremtés menetét, akkor jobban járunk, ha az egy demokratikus legitimitással rendelkező, elszámoltatható, átlátható intézmény. Például egy jegybank.
Nagyon nagy a hullámvasút
A kriptovaluták másik problémája a jelentős volatilitás, amely az alapvetően spekulatív jellegből adódik. Egyes kriptovalutákat ezért elkezdték hozzákötni valamilyen más, nem korrelált eszközhöz, például állami valutákhoz, vagy állami valuták kosarához. Így létrejöttek a stabilkriptók (stablecoins). Ez egy oldalról ismét csak bemutatja az állami szerepvállalás szükségességét. Más oldalról viszont az elszántabb, dogmatikusabb libertariánusok szemében ez már elfogadhatatlan megalkuvás az állammal.
A digitális jegybankpénz megnöveli a monetáris politika lehetőségeit is. Válság idején például a központi banknak nem kell imádkoznia, hogy a kereskedelmi bankok hitelezzék is ki azt a többlet pénzt, amelyet a jegybank monetáris könnyítéssel rendelkezésükre bocsát. A jelenlegi, kereskedelmi bankok által dominált rendszerben ez gyakran nem történik meg, a kereskedelmi bankoknak egyéb prioritásaik vannak, mondjuk a kitettségük csökkentése, vagy kockázatmentes állampapírok vásárlása. Ezt szokták a híres „madzag tolása” metafórával leírni: az állam hiába bővíti a pénzmennyiséget, ebből még nem lesz feltétlenül növekvő hitelezés, beruházás, felvirágzás.
Egy digitális jegybankpénz esetében azonban a központi bank egyszerűen pénzt rak a cégek vagy egyének számláira, nincs kitéve a bankok kénye kedvének. De direktben emelheti vagy csökkentheti a kamatokat is akár, ha úgy kívánja, és egyáltalán fizet ilyet. Nem kell közvetett módon megpróbálnia befolyásolni a kereskedelmi bankok kamatpolitikáját, bármikor mozgathatja a saját kamatlábait.
A jegybank ebben a rendszerben jelentős mértékben átvenné tehát a kereskedelmi bankok funkcióit. Egyesek szerint félő, hogy a lakosság és a vállalatok egy ponton rá is döbbennének, hogy tulajdonképpen nincs is szükség kereskedelmi bankrendszerre. Mások azonban ezt kifejezetten pozitív fejleménynek élnék meg. A szuverén pénzelmélet hívei szerint például kifejezetten kívánatos lenne egy olyan rendszer, melyben az állam nem csak végső támfalként álla a pénz mögött, mint most, amikor annak többségét a magánbankrendszer hozza létre.
Joseph Huber, a szuverén pénzelmélet egyik vezető teoretikusa szerint olyan ez, mintha az állam a lobbistáknak szervezné ki a törvénykezést. Talán a legplasztikusabb hasonlata az, amikor egyes államokban a szekuláris jogrendszer helyét szép lassan átveszi a radikális muszlim saríjja vallási törvénykezés. Arra is felhívja a figyelmet, hogy miközben a jegybank függetlenségét azért hoztuk létre, hogy megóvjuk a kormányzat vagy egyéb parciális érdekek befolyásától a monetáris politikát, közben senki nem teszi szóvá, hogy milyen egészségtelenül intim viszonyban vannak a jegybankok a nagy magán kereskedelmi bankokkal!
A jelenlegi rendszerben a kereskedelmi bankrendszer jelentős mértékben felelős a kialakult eszközár buborékok finanszírozásáért ugyanúgy, mint a különböző komplex származtatott termékek és pénzpiaci alapok gigantikus burjánzásáért. Ahogy a híres amerikai közgazdász Hyman Minsky figyelmeztetett, a bankrendszer prociklikusan rásegít a gazdasági válságokra. Konjunktúra időszakában egyre optimistábban fújja a buborékot, hitelez, amikor pedig aztán az eszközár buborék kidurran, a bankrendszer hirtelen túlságosan pesszimista lesz, konzervatív, és még azoknak sem hitelez, akik megérdemelnék.
Ilyen módon tehát a válságot is mélyíti, összességében pedig felerősíti a gazdaság volatilitását. A szuverén pénzelmélet hívei szerint mindezt jelentősen tompítaná, ha az állam átvenné és ténylegesen működtetni a saját pénzrendszerét. A digitális jegybankpénz megteremtése egyértelműen ebbe az irányba mutat.
A szuverén pénz nem valami kommunista államosítást jelent. A magán kereskedelmi bankok továbbra is léteznének, csupán a pénzteremtő funkciójukat vonná magához a jegybank. Itt két lehetséges megoldás is létezik, amit nevezhetünk Friedmani és Keynesi olvasatnak. Milton Friedman monetarizmusa a hetvenes években azt javasolta, hogy az állam a kibocsátás növekedésével egy ütemben növelje a forgásban lévő pénzmennyiséget.
Meg is próbálkoztak ezzel különböző neoliberális kormányzatok (Reagan, Thatcher, stb.) de hamar kiderült hogy pont a magánbankok pénzteremtő képessége miatt az állam nem képes már a monetáris bázis kontrollálására. Szuverén pénz esetén ez lehetséges lenne azonban, főleg, ha a jegybank továbbra is el lenne tiltva a kormányzati kiadások kamatmentes monetáris finanszírozásától.
A másik irányzat viszont megengedné ez utóbbit, sőt, kifejezetten helyeselné. Ez az irányzat a Modern Monetáris Elmélet, amely kifejezetten (poszt-)keynesiánus alapokon abban látja a jó költségvetési politika lényegét, hogy azt a jegybank kamatmentesen finanszírozza. (Ezt az elméletet Pogátsa Zoltán korábbi írása részletesen körbejárta, amelyet itt olvashat el – szerk.) Szerintük a pénzmennyiség növelése elősegíti a gazdasági növekedést, mivel keresletet teremt. Friedman szerint nem, ő úgy látta a pénz semleges a reálgazdaság szempontjából.
A keynesiánus megoldás nem lenne más egyébként, mint visszatérés a jegybank kezdeti szerepéhez, amikor is az az állam bankja volt. A friedmani és a keynesiánus megoldás azonban abban megegyeznek, hogy az államnak vissza kell szereznie pénzteremtő szerepét ahhoz, hogy a monetáris bázist kontrollálni tudja. Immáron nem készpénz, hanem digitális pénz formájában. Ez lenne a korábban említett madzag tolása, ami így már sokkal inkább egy rúd lenne.
A geopolitikai dimenzió
Ne felejtsük el, hogy az egész kérdésnek van egy geopolitikai dimenziója is. Jelenleg a világ fizetési tranzakcióinak nagy része egy olyan rendszeren fut keresztül, amelyet az Egyesült Államokban koordinálnak és kontrollálnak. Az Egyesült Államok ezen privilégiumát rendszeresen felhasználja arra, hogy egyes országokra, illetve azon belül vállalatokra vagy egyénekre nyomást gyakoroljon.
A Kínai Népköztársaság már jó ideje dolgozik azon, hogy kikerülje ezt a rendszert. Az Oroszországgal folyó kereskedelmének nagy része már így folyik. A digitális jegybankpénz megfelelő platformot szolgáltathat arra is, hogy a nemzetközi fizetések az Egyesült Államok megkerülésével történjenek. Talán nem véletlen, hogy Kína szinte mindegyik jelentős nemzetközi szövetségese (Oroszország, Szaúd-Arábia, Venezuela, stb.) gőzerővel dolgozik a digitális jegybankpénzen.
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
