A gazdasági sajtó most azzal van tele, hogy a forintvaluta 75 éves, és ha a jelenlegi MNB-elnökön múlna, szép kényelmesen eljutna a centenáriumig. Valamint azzal, hogy újabb csörtét vív a jegybankelnök és a pénzügyminiszter – az utóbbi nem szeretne „megszorítást”.
Egyik ügyben sincs semmi váratlan vagy különös. Az MNB felsővezetésének személyes és intézményi érdekében áll a saját valuta megtartása. Az európai folyamatokba beleágyazott magyar gazdaság objektív érdeke ugyan más, de nem ez az egyetlen ügy, amelyben a hatalmon levők és a társadalom nagy többségének érdeke eltér: itt van maga az EU-tagság ügye. Az emberek zömének véleménye is eltér attól, amit a többségre hivatkozó kormány hirdet;
a magyar társadalom nagyobb fele örülne, ha euró lenne nálunk.
Az átvételhez vezető útról és az átállási zökkenőkről nincs mindenki kellően tájékozódva, az azonban látható, hogy a forint ingadozó, tendenciaszerűen gyengülő külső értékű pénz, és inflációs természetű. Hát igen: ezzel nehéz reklámozni a nemzeti szuverenitást.
A másik újsághír-téma sem új, és nincs benne meglepő: a pénzügyminiszter nem akar a mostaninál kevésbé bőkezű költségvetést – választás előtt.
Az MNB most történetesen helytállóan állítja, hogy az egyébként is újra növekedésben levő gazdaságba felesleges nagymértékű állami kölcsönpénzt beleönteni, a kormány azonban nem akar „megszorítást”.
Ez a szó persze rég elvesztette eredeti jelentését. Most sem arról lenne szó, hogy a hatalmon levők a szebb jövő vagy a jelen súlyos teendői miatt nagy terheket helyeznek az emberek vállára - amint valóban volt ilyen bőven a magyar történelemben, az erőltetett iparosítás, háborús készülődés idején. Ma csupán annyi lenne az MNB és a Költségvetési Tanács által helyesnek gondolt kiigazításból fakadó „megszorítás”, hogy a 2022-re betervezett költségvetési hiányt jobb lenne megfelezni. A pénzügyminiszter viszont nem akarja visszafogni a költekezését: az államadóssággal foglalkozzon majd a következő kormány.
Ezek most a hullámverést okozó hazai ügyek. Hoztak az utóbbi napok más híreket, fejleményeket is kívülről is. Így Fitch Ratingnél is a maradt a magyar államadósság BBB besorolása, továbbra is két grádiccsal a bóvli szintje felett Kijött az OECD újabb jelentése a magyar gazdaságról (Economic Survey of Hungary - 30 July 2021).
Két különböző szempont és hasonlítási keret. A nemzetközi hitelminősítő intézményeknél a szuverén adósság besorolásánál az a fő kérdés, hogy aki az adott ország hatóságai fizetési ígéretének fejében odaadja a pénzét, középtávon milyen csődkockázattal számoljon. Áttételesen persze az egész gazdaság, meg az annak keretéül szolgáló társadalom ott áll az egy mutatószámra redukált minősítés mögött. A magyar rating elmarad a cseh, szlovák és lengyel mögött, és megegyezik most Bulgária, Oroszország, Kazahsztán besorolásával.
Az OECD azonban más: bizonyos alapértékekben és intézményi rendben egyetértő országok szervezete, melynek titkársága, szakmai stábja rendszeresen elemzi a tagállamok gazdaságát és gazdaságpolitikáját, és tanácsokat ad a legjobb gyakorlat (’best practice’) átvételére. Az OECD-től kapott vélemény, értékelés nem teljesen külső, hiszen hazánk is tag, immár 25 éve.
Az országértékelés a lehetőséghez képest objektív, és nem fűződik hozzá pénzpiaci következmény.
Érdemes ezért megismerni, hogy milyennek látszik a magyar gazdaság és a kormányzat politikája mások szemével. Az értékelést nehezíti, hogy az OECD kritikája nagyon udvarias formában, finom javaslatokba csomagolva jelenik meg. A 2010 utáni „unortodox” fordulat nyomán a magyar viszonyokról olyan megfogalmazásokat olvashattunk, mint „a termelékenység javításához kiszámíthatóbbá kell tenni a vállalkozások működési környezetét, erősíteni kell a jogi intézmények gazdasági szereplők által érzékelt stabilitását és önállóságát … erősíteni kell a piaci versenyt; az energiaszektorban a szabályozott árak fokozatos liberalizálása szükséges” (OECD, 2014).
Fogalmazhattak volna persze keményebben a jogbiztonságot lerontó törvénykezési gyakorlat, a kiszemelt piaci szereplők kiszorítása, a baráti üzletemberek ügyleteinek „nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek” nyilvánítása, a közbeszerzési rendszer torzulásai kapcsán. Lehetett volna erősebben szólni a magyar versenykorlátozások („rezsicsökkentés”) gyakorlatáról.
Bár a gazdaságpolitikára nem hatott az óvatos kritika, azért a rákövetkező években az OECD dokumentumaiban megismétlődött a verseny szabadságának fontossága, az aggasztó tények alapján a sürgették a magyar munkaerő képzettségi és képességi szintjének javítását.
A 2019-es jelentés a gazdaság túlfűtöttségét érzékelve ajánlotta az MNB-nek az alapkamat emelését, a költségvetési fokozatos szigorítását és az államadósság mérséklését; ismételten javasolta a közmunka intézményének átalakítását.
A most kijött jelentés is becsomagolja a véleményét, ám az OECD-anyagokban ott vannak a fránya összehasonlító adatok, a PISA-jelentéstől a munkatermelékenységig. A szervezetnek tagja egyebek mellett Mexikó és Törökország is, a csoport zöme azonban fejlett piacgazdaság. A csoportátlag az a szint, amely felé haladnunk kellene – ez a magyar társadalom nagy többségének vágya, reménye, célja. A jövedelmi szintünk ma jócskán elmarad a csoportátlagtól, ezt jól tudjuk. De nem is a jövedelmi mutatók a leginkább érdekesek nekünk, hanem azok az indikátorok, amelyek a felzárkózás esélyére vonatkoznak. A fiatalok szövegértése, területi aránytalanságok vagy a korrupció elterjedtsége nem annyira következménye, mint inkább magyarázó mutatója az ország gazdasági fejlettségének.
Fussuk át, milyen megfigyelések, javaslatok olvashatók a legutóbbi jelentésben. A jegybanki kamatemelést támogatják azzal, hogy fel kellene készülni az államadósság növekedésének visszafogására. A magyar adórendszer továbbra is aránytalan, túl sok benne a torzító szektoradó, elégtelen a környezetterhelés megadóztatása. A gazdaság rugalmasságát rontja a bérlakásállomány csekély mértéke. Túl rövid az álláskeresési támogatás, az oktatási rendszer nem készít fel eléggé a modern gazdaságra. Rendkívül gyakran egy pályázó van nálunk a közbeszerzéses „versenytárgyaláson”, az OECD-nek is feltűnt az érzékelt korrupció magas indexszáma Magyarországon. Javasolják ezért a független korrupcióellenes szervezet létrehozását.
Amint az eddigi tanácsokat nem fogadták meg, a legújabb jelentésbe foglaltak sem valósulnak meg csupán attól, hogy pénzt nem is osztogató nemzetközi szervezet szakapparátusa ajánlja azokat.
A javaslatok többségével a kormányzattól független magyar elemzői, kutató közösség egyetért, azokat határozottabban képviseli is – a maga csekély nyilvánosságában. De ne áltassuk magunkat: a tanácsok nagy részének tényleg nincs esélye a megvalósulásra, mert nem áll a hatalmon levők érdekében. Versenygazdaság? Hát igen, az termelékenyebb, hatékonyabb, mint a hatalmi szóval kinevezett nyertesekből álló piaci struktúra. Ezt nyilván tudják a nyerteseket kinevezők is.
A sokféle mutató és trend elemzése helyett elég talán azt a vonatkozást tekintenünk az ügyeink illusztrációjaként, amely a gazdasági elemzés ősi idők óta a középpontban áll: a munka termelékenysége.
A termelékenység szintjét rengeteg tényező befolyásolja, maga is következménye egy sor szerkezeti ügynek. Így például annak, hogy mekkora az adott gazdaságban a külföldi tőketulajdonban levő cégek aránya, és azok mennyire termelékenyek, vagy ami még érdekesebb: hozzájuk képest mennyire termelékeny a hazai tulajdonú cégek szektora.
Az adatok elgondolkoztatók, és jelzik a nálunk mára kialakult gazdasági rendszer gyengéit. A változtatás nem lesz könnyű; a politikai szisztéma megváltozása nélkül nem megy. Lehetnek bármilyen jók a tanácsok, javaslatok, ha a döntési helyzetben levők nem fogadják be.
Már elérhető a Vállalkozói Ügysegéd. 
