Az első három negyedév gazdasági teljesítményéről közzétett KSH-adatok szerint a gazdasági teljesítmény idén 0,7 százalékkal haladja meg a 2023. január-szeptemberi értéket. Előzetes adatokról van szó, ezt érdemes mindig hozzátenni a rövid időtávot átfogó elemzéseknél; a statisztikai szolgálat akár elég jelentősen is változtathat az adatvéglegesítés során.
Az ilyen csekély teljesítménytöbblet bizonyos mérsékelt dinamikára utalna egy átlagos európai ország esetében. Csakhogy ez nem az euroóövezet valamelyik fejlett országának az adata, hanem a miénk. Így viszont valóban meghökkentők a számok. Az okokat, körülményeket tekintve vannak eltérések a szakmai kommentárokban, de abban egybecsengenek, hogy a magyar gazdaság eddigi idei teljesítménye minden várakozás alatt maradt: ritka nagy a szakadék a szakértői várakozások és a KSH-előzetes között.
További negatívum, hogy a kormányzati tervezés ismét, visszatérően, pocséknak bizonyult. Emlékezzünk, hogy a hivatalos dokumentumokba beállított növekedési szám eleinte 4 százalékos volt, sőt még az év elején, a gyenge kezdetre utaló első jelek ellenére is nagy felpattanást emlegették a hivatalos megszólalásokban, akár a 4-et is meghaladó növekedési lehetőségekről is szóltak minisztériumi tisztségviselők, miközben a szakmai közösség leginkább a 2 és 3 százalék közötti sávot valószínűsítette. Aztán kijött az első negyedéves adat, és látszott a lendület hiánya, továbbá kezdtek megszületni a költségvetési kiigazítási intézkedések. Mindinkább a távolba kerültek bizonyos lényeges uniós pénzek.
Ezek nyomán az elemzői adatok is a kettő százalék köré süllyedtek, a kormányzati megszólalások pedig 2,5 százalékra mérséklődtek. Majd a hivatalos szövegekben is megjelent a 2 százalék vagy az alatti GDP-terv, hogy azután a friss GDP-adat előtti pillanatig már csak másfél százalékos növekedésről szóljanak a kormányzati emberek.
Négyről másfélre lemenni a várt növekedési előrejelzéssel? Hiszen az idén nem jött olyan egyszeri brutális fordulat sem a világban, sem a hazai gazdaságban, amely joggal tenné zárójelbe az eredeti, irreálisan magasra emelt állami tervadatot.
Ez meghökkentően téves tervezés. Pontatlannak nem nevezhető, mert annál súlyosabb az ügy. Ráadásul nem először: messzebb nem is kell mennünk, mint az előző esztendő, hiszen a 2023-ra szóló eredeti költségvetési tervben szintén 4 százalék volt beállítva – és lett belőle negatív szám, visszaesés.
Azért pedig különösen kellemetlen az adat, mivel ezen közben az európai gazdasági tér egésze szerényen növekszik. Az amerikai gazdaság pedig csaknem három százalékos ütemben bővül az idén. A magyar ez évi adat, de legfőképpen a harmadik negyedéves komoly ütemesés így még különösebb fényt kap. Az első kilenc havi adat ugyanis éppen azt nem mutatja meg, ami a meghökkenést hozta: a megelőző negyedév 100 alatti (azaz csökkenést jelző) GDP-indexe után jött ki az újabb zsugorodást jelző adat: az egymást követő két negyedéves szint-csökkenés pedig kimeríti a recesszió fogalmát.
Az immár adatokban is megmutatkozó realitások ismeretében egyre abszurdabb az a különös számjáték, amelybe a miniszterelnök kezdett bele, amikor – a maga feje alapján vagy a számára készített felkészítők hatására – a megelőző hetekben előbb 3-5, majd a szakmai meghökkenéseket látva, azokra rátromfolva 3-6 százalékos GDP-növekedést vizionált.
A legutóbbi kormányszóvivői közlések szerint „jövőre és azt követően 3-6 százalékos lesz a növekedés”. Ilyen nagy növekedési olló rövid távon elég komolytalanul hangzik. A szóvivő legutóbbi közlése szerint a 2025-ös költségvetést 3,4 százalékos GDP-növekedéssel tervezik meg.
Gulyás miniszter magyarázata szerint növekedési fordulat lesz tehát, ha nem is 2024-ben, ahogy a tervek szólnak, hanem 2025-ben, és azt leginkább az okozza majd, hogy a BYD és a BMW gyárai is megkezdik a működésüket. Magyarázatnak azonban ez nem elég. A magyar gazdaságnak az ipar csupán egyetlen ágazata, és azon belül is a járműipar egy alágazat; ennek hozzáadott értéke nem igazán nagy. Ha tehát valóban hirtelen belépnének az említett és akár még egyéb hasonló jellegű nagy termelőkapacitások, azok növelnék a feldolgozóipari kivitelt (és persze a behozatalt is), valamint az ipari termelési statisztikát, csakhogy a bruttó hazai terméket, és főként az itteniek („rezidensek”) jövedelmét csak a magyar dolgozóknak kifizetett munkabérek nagyságával emelik meg.
A mostani recesszió gond, de vajon gondjaink elmúlnak-e jövőre? Végre tényleg megjön a „felpattanás”? Félretéve most a 2025-ös év várható gazdasági karakterének jellemzését, célszerű rápillantani az utóbbi néhány válságteli esztendő alatti magyar gazdaság teljesítményre, a KSH jelentése szerint.
Rápillantásra látható, hogy a gazdasági teljesítmény szintjét milyen intenzitással törte meg a Covid 2020-ban, és annak az évnek a bázisán miként jött létre valóban egyfajta felpattanás; majd 2021 végétől miként fut fel ismét a mutató az országgyűlési választásokat megelőző néhány hónapban, hogy azután a mesterséges túlfűtést rövid recesszió kövesse 2023 első felében.
És most, ismét két negyedévet tekintve előállt a zsugorodás, holott idén ez ideig extrém külső hatás nem érte a gazdaságunkat. Olyan belső megpróbáltatást sem kellett átélnünk, mint amilyen volt a megelőző évben az európai uniós rekorder infláció. A költségvetési konszolidációs feladatot viszont tovább nem lehetett halogatni: a deficit arányának mérséklése még nem megoldás a büdzsé gondjaira, de a megoldásnak része – az pedig a választott módszerektől függő módon ütemcsökkentő, recessziós hatású.
Mondhatnánk: papírforma. Az inflációs sokk megemésztése idején a gazdaság motorja nem tud húzni, így a 2023 elején fellépő recesszió természetes ügy – még akkor is rendben lévő dolog, ha tudható, hogy abban az évben nem mindegyeik EU-tagállam zárt negatív növekedési mutatóval. És most ismét lehetne arra hivatkozni, hogy a külső körülmények és a hazai költségvetési konszolidációs intézkedések nyomán alakult úgy, hogy az első negyedéves növekedést most két negyedéves zsugorodás követette. Csakhogy a magyar költségvetési konszolidáció nem történt meg: az állami bevételeket növelő idei intézkedések meghozatala és egy sor beruházás leállítása, megkurtítása együttesen sem lett elég az érdemi és fenntartható költségvetési stabilizáláshoz. Az inflációs veszély sem múlt el. Ami javult, az a külső fizetési mérleg – annak egyensúly-javulása nem ritka recessziós időkben.
Fotó: Depositphotos
Eközben 2024 őszén, már csak másfél esztendővel az újabb voksolás előtt, erős a politikai szándék a választói hangulatot javító intézkedések kiötölésére. A büdzsé mozgástere már előre elfogyott, így az élénkítést, a jókedv-teremtést egyre inkább a nem-állami szereplők terhére szeretné valósulva látni a kormány: majd a pénzes cégek emelnek béreket, ám egyben féken tartják az áraikat. Ha tudják.
Ez azonban lényegében ugyanaz a régi képlet, amelyet akkor követett a kormányzat, amikor nem volt elég saját szabad felhasználású forrása a gazdaság élénkítéséhez, a választói hangulat javításához. Csakhogy most nincs többlet költségvetési költés és kedvezően alacsony kamatozású jegybanki hitelforrás. Erőteljes uniós támogatási pénzek beérkezése sem várható, amely pedig többletdinamikát vinne a gazdaságunkba.
Felpörgés, elrugaszkodás, új növekedési szakasz – ezek legfeljebb új szavak az utóbbi évek dilemmáira: ebben a gazdasági szerkezetben, ilyen humántőke-állomány, ilyen szabályozó intézményrend és szabályozói gyakorlat mellett a gazdasági szereplők nem képesek a jelenlegi mértéket érdemben meghaladó gazdasági teljesítményre. Akkor pedig minden gyorsítási kísérlet inflációs, árfolyamgyengítő hatással jár.
Ezt az összefüggést érzékelik a pénztulajdonosok, megtakarítók, üzletemberek és laikusok – akiknek az ügyletei nyomán könnyen gyengülésnek indul a forintárfolyam. Az pedig dehogy fejt ki exportösztönző hatást, viszont nagyban növeli az inflációs nyomást, holott eközben nem is növekszik érdemben a gazdaság. Ez az igazi gond, nem pedig az, ha átmenetileg beáll a recesszió.
A Benchmark rovat cikkei itt olvashatók el.
Drágult az olaj és az arany is. 
