Miért érezzük nagyobbnak az inflációt annál, mint amit a Központi Statistikai Hivatal (KSH) kimutat? És Magyarországon miért lett jóval magasabb a fogyasztóiár-index, mint az Európai Unió többi államában? Mennyiben járult hozzá ehhez a forint külföldi devizákkal szembeni gyengülése? Ezekre a kérdésekre ad választ a Klasszis Média Lapcsoport állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár a laptársunk, az Mfor odalán megjelent cikkében.
A KSH adataiból tisztán látszik, hogy a 2021 végétől 2023 nyaráig tartó inflációs hullám nagyon egyenlőtlenül érintette az eltérő társadalmi helyzetű, jövedelmi szintű embereket, háztartásokat. Ha a 2023-as év adatait vesszük: az élelmezés és a lakás kifűtése sokkal nagyobb mértékben drágult, mint az átlagos infláció – amely egyébként is elvont fogalom a vásárló számára. Azok a kisebb jövedelműek, akiknek a pénze legfőképp ilyen kiadásokra megy, nagyon komoly drágulást éltek át tavaly. A dohányt, alkoholt vásárlók viszont átlagos, sőt némileg az alatti drágulást tapasztaltak. Aki pedig tavaly ruhát, tartós fogyasztási cikket vásárolt (például új autót vett), az átlagos drágulás felét érzékelte. Ez a mostani inflációs szakasz tehát leginkább a szegényebb rétegeket sújtotta.
A válasz ott keresendő, hogy a pénzillúzió olyan időszakokban léphetett fel, amikor előbb következett be a béremelés, amit a munkás teljes mértékben növekedésnek vett, csak majd később, a vásárlások során szembesült az árak felfelé kúszásával, és így azzal a realitással, hogy az emelt bér nagy részét elviszi a pénzromlás. Nálunk azonban az ember 2023-ban előbb tapasztalta meg az árnövekedést, és aztán vagy kapott jövedelmi kompenzációt, vagy nem, vagy csak részlegest.
Lejtmenettel zárta a napot a forint. 
