4p

Sok éve húzódó, és az ingatlanfejlesztők zsebéből súlyos milliárdokat kiszedő bizonytalanságra tett pontot az Unió Bírósága. Nem csak azt erősítette meg, hogy az úgynevezett „közcélú” beruházásokra levonható az áfa, de azt is, hogy ezeknek a szükségszerű átadása sem keletkeztet áfafizetési kötelezettséget akkor, ha a beruházás a fejlesztő gazdasági tevékenységéhez is elengedhetetlenül szükséges.

Az áfában már évek óta megoldatlan az a probléma, hogy hogyan kell kezelni az úgynevezett „közcélú” beruházások áfakötelezettségét. Ennek háttere, hogy nagyon sok beruházásnál rákényszerül arra a fejlesztő, hogy a saját jól felfogott érdekében, de tipikusan állami vagy önkormányzati előírások alapján „közcélú” beruházásokat valósítson meg.

Ilyen az, amikor a lakópark csak akkor kap engedélyt, ha a beruházó a közeli kereszteződés, játszótér vagy vízelvezető árok fejlesztését is elvégzi; vagy amikor az ipari létesítmény miatt új autópálya-lehajtót kell építeni. Ezekben közös, hogy e fejlesztések egyértelműen szükségesek a főberuházás miatt megnövekedett lakossági vagy ipari igények kielégítéséhez, ám annyiban mégis közcélúak, hogy tipikusan állami vagy önkormányzati tulajdonba kerülnek és később „bárki” használhatja azokat.


Hazánkban már egy 2008-ban hozott ítélet óta tudható, hogy az ilyen beruházások költségeire rakódó áfa még akkor is levonható, ha utóbb az adott beruházást ingyenesen kell az önkormányzat vagy állam kezelésébe adni.

Az átadással kapcsolatban azonban korábban nagyon hátrányos ítéletek születtek. Ezekből úgy tűnt, hogy még ha le is vonható a bejövő áfa, az ingyenes átadás mégis áfaköteles. Ez arra a szabályra vezethető vissza, mely szerint az ingyenesen átadott termék, szolgáltatás is áfa-köteles, ha az azzal kapcsolatos áfa levonható volt.

„A fenti szerencsétlen gyakorlatot várhatóan gyökeresen felforgatja az Unió Bíróságának pár napja napvilágot látott, a C‑528/19. sz. ügyben hozott ítélete, amelyben arra jutott, hogy az ilyen közcélú beruházások esetén bizonyos feltételek esetén mégsem kell áfát fizetni, miközben a bejövő áfa mégis levonható” – ismerteti dr. Fehér Tamás, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda partnere.

Az adott ügyben egy mészkőfejtő üzemeléséhez két szempontból is elengedhetetlen volt az odavezető önkormányzati út kiszélesítése. Egyrészt azért, mert ha elmarad a kiszélesítés, akkor a mészkőfejtőre vonatkozó építési engedély is hatályát veszíti. Másrészt azért is, mert a mészkőfejtőre tartó munkagépek ténylegesen sem tudták volna használni a meglévő szélességű utat. A mészkőfejtő üzemeltetője tehát saját költségén kiszélesítette az utat, ugyanakkor az utat ingyenesen az önkormányzat kezelésébe adta, illetőleg azt bárki más is ingyenesen használhatta.

Az Unió Bírósága elsőként azt rögzítette, hogy sem gyakorlati, sem jogi értelemben nem folyhatott volna az adóköteles mészkőfejtési tevékenység akkor, ha az út nem kerül kiszélesítésre. Emiatt úgy látta, hogy fennállt a szükséges közvetlen és azonnali kapcsolat az út kiszélesítése és a társaság adóköteles tevékenysége között, tehát az ezzel kapcsolatban felmerült áfa levonható.

Az ügy igazi újdonsága azonban az, hogy ettől függetlenül sem látta úgy az Unió Bírósága, hogy az út ezt követő ingyenes átadása áfafizetési kötelezettséget keletkeztetne.

Arra jutott ugyanis, hogy az út, illetőleg az azon végzett munkálatok olyan szoros összefüggésben vannak a társaság adóköteles tevékenységével, hogy azt ebben az értelemben nem lehet úgy tekinteni, mint amelyet a vállalkozás kivont a saját tevékenysége köréből. Ez annak ellenére is így van, hogy jogi értelemben az út az önkormányzaté lett, és még azzal együtt is, hogy az utat egyébként bárki más is (ingyenesen) használhatja.

Minden megváltozik

„Az már most látható, hogy ez az uniós döntés nagyon jelentősen formálni fogja a hazai joggyakorlatot is, és nagyon sok ingatlanfejlesztő számára teremt jelentős könnyebbséget” – egészítette ki dr. Vizler Kitti, a Jalsovszky Iroda szakértője.

Érdekes az ítélet az áfa alapelveinek szempontjából is. A német adóhatóság ugyanis azzal érvelt, hogy ha egyik oldalról megengedjük az áfa levonását, másik oldalon azonban nem tekintjük az átadást magát adóköteles ügyletnek, akkor az út végső „fogyasztása” adózatlan marad. Az Unió Bírósága szerint azonban az út kiszélesítése elengedhetetlenül szükséges és közvetlen és azonnali kapcsolatban áll – végső soron – a mészkő adóköteles értékesítésével.

Emiatt nincs adózatlanul maradó végső fogyasztás, hiszen a mészkő árában ez az adó végül megfizetésre kerül. Ez az ítélet alapvetően megváltoztatja az ilyen típusú ügyek megítélését. Ezért kifejezetten javasoljuk, hogy aki teheti, akár már a folyamatban lévő adóügyeiben is hivatkozzon rá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
Ingatlan Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 13:32
A fővárosban és a legtöbb megyében kevés az új hirdetés és érdeklődőből is kevesebb volt augusztusban, mint júliusban.
Ingatlan Balatoni nyaralók: nincs megállás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 16:52
Az idei év első hét hónapjában 652 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami mintegy 1,7 százalékos éves drágulást jelent. A piacot továbbra is a magyar, elsősorban idősebb vásárlók határozták meg, miközben a balatoni üdülőövezetekben az országos átlagnál nagyobb alku és hosszabb értékesítési idő volt jellemző.
Ingatlan Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 17:15
A kormánynak mindenképpen be kell avatkoznia és ösztönöznie kell a bérlakásépítést, amit a Wekerle Sándor Lakásépítési program szolgál – írta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG