6p

A főváros budai oldalán eladott téglalakások és az ország keleti felén található házgyári lakások kivételével országszerte a négyzetméterárak emelkedését mutatják a tranzakciós adatok. Nem is kicsit, a tavalyi átlaghoz képest 8-9 százalékot. Már panelt sem lehet tehát olcsón venni, különösen igaz ez a nyugati megyékre, de keleten és délen az egyetemvárosokban is egyre drágábbak az előregyártott tömblakások – derül ki sorozatunk mostani részéből.

Az ország keleti vármegyéiben most, a nyár közepén 470 ezer forint körül van a panelek átlagos négyzetméterára, ez gyakorlatilag megegyezik a tavaly ilyenkor mértekkel. Nyugaton a helyzet nem változatlan, körülbelül 575 ezer forint ez a mutató, ami a Duna House (DH) szerint legalább 15-16 százalékkal magasabb, mint 2023 nyarának elején.

Budán horrorárakkal találkoztunk, amikor július elején körbenéztünk a kínálatban. Nem tévedés, de néhány lakásnál a négyzetméterár alulról súrolta az egymillió forintot. Pesten sem sokkal jobb a helyzet, úgy 200 ezer forinttal alacsonyabb ez a mutató és 740-750 ezer forint között van jellemzően. Érdekes, hogy a közvetítő cég szerint irányár-változásra (kis csökkenésre) a pesti oldalon volt példa, míg a budai panelek esetében voltak olyan tulajdonosok is, akik felfelé módosítottak a hirdetési áron.

Most, a nyár közepén csaknem 8 ezer panel tulajdonosa szeretne végre a vevő tenyerébe csapni. Ebből mintegy 2400 Budapesten reménykedik ebben. A nagyobb lakótelepek zöme Pesten található, az eladni kívántak listáját is ez a városrész vezeti, közel 1800 házgyári lakással. Budán az északi körzet, Békásmegyer és Óbuda áll az élen.

A panelekre is igaz, hogy azok számíthatnak nagyobb érdeklődésre, amelyek jó karban vannak, vagyis legalább jó vagy felújított állapotúak. Nos, a fővárosban a teljes kínálat negyede (600) tartozik a felújított és 850 a jó kategóriába. Azok sorolhatók ide, amelyeknél a szigetelés, a gépészet és a nyílászárók is újak vagy nem túl régiek. Pluszelőny, ha átesett a paneltömb a panelprogramon és például egyedileg mérhető az energiafogyasztás.

Értékbefolyásoló tényezők a panellakásoknál:

  • elsődleges elhelyezkedés (főútvonalon van-e vagy egy csendesebb mellékutcában)
  • elhelyezkedés a paneltömbön belül (emelet, tájolás)
  • teljes felújítás a panelprogramban
  • belső felújítás vagy ennek hiánya
  • tömegközlekedési eszköz megállójának távolsága 
  • Budapesten panoráma a Dunához közeli épületeknél 
  • nagy üzletközpont közelsége
  • közelben van-e garázs vagy kocsibeálló

Mi a helyzet a fővároson kívül? A mintegy 5600 eladó panelből Szegeden van a legtöbb (560), ezüstérmes Pécs 490-nel, a harmadik Debrecen 320-szal. A legtöbb nagyvárosunkban a teljes kínálatnak csupán harmada vagy negyede felújított. Vannak azonban olyan települések, ahol volt már panelprogram, viszont a tulajdonosok nem sietnek eladni a lakásukat, hanem inkább kiadják, különösen igaz ez az egyetemi városainkra.

A július elején újraindult állami Otthonfelújítás Programban ugyan nem érintettek a panelek, de a bankok különféle speciális hiteleket dolgoztak ki a felújításokra általában is, így a hitelfelvevők között várhatóan megjelennek a panelesek is. A legnagyobb hazai bank, az OTP folytatja a felújításokat ösztönző társasházi pályázatát, amelyen rendszerint sok lakótelepi tömb lakói is elindulnak kollektíven. 

Az ismét tapasztalható általános keresleterősödés miatt a panelek megint királyok, ezeknél az ingatlantípusoknál lehet manapság a legkevesebbet alkudni. Az év elején még átlagosan 4-4,5 százalékot is letornászhattak a vevők, de a tavasz végére, a nyár elejére ez az arány 3-4 százalék közé csökkent. Budapesten bőven 3 százalék alatt van ez az érték. Az alábbi grafikon a népszerű III. kerület legdrágább utcáit mutatja. Az árak ugyan a 2022-es évből valók (a KSH csak idén ősszel teszi közzé a 2023-as tranzakciók adatait - a szerk.), de orientálódásnak jók, viszont hozzá kell adni 7-10 százalékpontot, ennyivel nőhettek.

Várhatóan még kevésbé lesz tér az alkudozásra július végére-augusztusra, amikor bedurrantják az albérleti szezont, különösen a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése környékén. Az egekbe szökött lakásbérleti díjak láttán sok családban megfordul, hogy inkább érdemes venni (akár hitellel is), mint bérelni a gyereknek, a panel pedig még mindig a legolcsóbb vételi kategória. A vidéki egyetemvárosokban most még akár 3,5-5 százalékot is lejjebb vihető a kínálati ár, főleg, ha valaki készpénzzel csenget be a tulajdonoshoz.

Fontos megjegyzés: A lakóingatlanok esetében a szakemberek a legtöbbször az úgynevezett piaci összehasonlító módszert alkalmazzák. Itt egyebek mellett az elhelyezkedést, a típust, a méretet, a műszaki állapotot, a hasonló paraméterekkel bíró ingatlanok lezárult tranzakciója során kialakult árat (és nem a kínálati/hirdetési árat), az értékesítési időpontot, a megközelíthetőséget, a fizikai és szociális infrastrukturális ellátottságot, a finanszírozottsági adottságokat (hitelek, jelzálog), a tulajdonjogi hátteret és a hasznosítási lehetőségeket veszik figyelembe. 

Lehetnek kevésbé számszerűsíthető tényezők is. Ilyen például az, hogy ha eladók vagyunk és tudjuk, hogy az adott környéken jelentős fejlesztések lesznek, új áruház, szabadidőközpont, iskola, park, elkerülő út lesz mondjuk 3 éven belül vagy ellenkezőleg: kiderül, hogy elmaradnak ezek a beruházások, esetleg lebontanak használaton kívüli ingatlanokat. 

------------
Az ebben a cikkben megjelölt ingatlanértékek közelítőek, nem helyettesítik a hivatalos értékbecslést és nem képezhetik semmilyen jogügylet alapját. Az értékek megjelölésénél és az értékmódosító tényezőknél az értékbecslési szakma által elfogadott általános szempontokat vettük figyelembe, azzal a megjegyzéssel, hogy minden egyes ingatlannal kapcsolatban felmerülhetnek más körülmények is, amelyek befolyásolhatják annak értékét. 

A Mennyit ér az ingatlanom? sorozat többi cikkét itt olvashatja

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG