Makro / Külgazdaság
A rovat támogatója a 4iG
Makro / Külgazdaság Még a végén az Iszlám Állam dönti meg a tálibok uralmát 
Tiszai Balázs | 2021. november 6. 11:41
A másik szélsőséges iszlamista szervezet egyre erősödik, és bejelentkezne a hatalomért.
Makro / Külgazdaság Tankolni ennyiért? Egyelőre nem szálltunk ki a kocsiból 
Király Béla | 2021. november 6. 06:07
Az év során, ahogy hétről-hétre egyre magasabbak lettek az árak, sokan fogadkoztak, hogy leteszik a kocsit. A benzinárak az egekben - de mit mutatnak a statisztikák, sikerült-e tömegesen mellőzni az autónkat?
Makro / Külgazdaság Mintha egyszer már megtörténtek volna a későn meghozott szigorítások - A hét videója 
Izsó Márton - Kormos Olga | 2021. november 5. 18:29
Látványosan berobbant a koronavírus-járvány negyedik hulláma. És mintha "deja vu"-érzésünk lenne, hogy ez már megtörtént valamikor. Egészségügyi szakértők hetek óta arra figyelmeztettek, nehogy a harmadik hullám idején meghozott késői szigorítások megismételjék magukat a negyedik hullámban is. És a múlt héten bejelentett korlátozások még mindig nem széleskörűek, a zárt közösségi terekben még mindig szabadon járhatunk-kelhetünk maszk nélkül. Nincs más hátra, mint felfogni, hogy mindenki saját maga vigyázzon az egészségére, mert senki nem fogja helyette megtenni.
Makro / Külgazdaság Biden titkos szír játszmája és a 100 milliós Ferrari esete 
Káncz Csaba | 2021. november 5. 15:22
A Biden kormányzat vezető diplomatái jelenleg azon dolgoznak, hogy felszámolják a Szíriával szembeni szankciós rezsimet (Ceasar Act), és így Damaszkusz exportálhatna energiát a megrendült Libanon számára. Az USA tárgyal Egyiptommal és Jordániával is a libanoni energetikai válság különböző megoldásain. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Berobbantották a járványt Triesztben a korlátozások ellen tüntetők 
Litván Dániel | 2021. november 5. 14:01
Kilőtt az új fertőzöttek száma az olasz kikötővárosban három héttel azután, hogy a kormány járványügyi intézkedései ellen heves tiltakozások kezdődtek. A Triesztben történtek már csak azért is érdekesek lehetnek számunkra, mert itthon éppen egy héttel később vonultak sokan szorosan együtt, zömében maszk nélkül az utcára. Ha sokan voltak közöttük oltatlanok, abból a trieszti számokat látva nagy baj lehet.
Makro / Külgazdaság Mi történt? Megrohamozták a boltokat itthon 
Privátbankár.hu | 2021. november 5. 10:54
A kiskereskedelem minden részterületén erős növekedés volt szeptemberben, az online közben tovább hasít. 
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor az oltásról: a kormány nem tud több embert meggyőzni 
Privátbankár.hu | 2021. november 5. 08:36
Ha gyorsul a járvány a terjedése, akkor nyilván reagálni kell majd, de jelenleg a legfontosabb védelmi intézkedés az oltás - mondta a miniszterelnök szokásos reggeli rádióinterjújában.
Makro / Külgazdaság Soha nem volt ennyire gyenge az Európai Néppárt Salvini szerint 
MTI | 2021. november 5. 06:45
A baloldallal szembehelyezkedő, "identitástudatú", konzervatív és jobbközép európai politikai erőt vázolt fel Matteo Salvini, a Liga vezetője a csütörtök este tartott rendkívüli tanácskozásán, amelyet a párt irányvonalának meghatározására hívott össze.
Makro / Külgazdaság Klímaküzdelem: a bankárok kezében van a kulcs 
Király Béla | 2021. november 4. 18:29
A Glasgow-i Klímacsúcs (COP26) kapcsán nagyon sok szakértő szólalt meg az elmúlt napokban, arról viszont kevesebb szó esett, hogy a zöldprojekteket nem csak ki kell találni, hanem végre is kell azokat hajtani. Ez pedig óriási összegeket emészt majd fel. Ugyanakkor a jegybankok az elmúlt években számolatlanul teremtették a pénzt, így meglenne a lehetőségük, hogy ezt folytatva biztosítsák a forrásokat a zöld átálláshoz.
Makro / Külgazdaság Nagyot kaszált, aki ma szállt ki az OTP-ből 
MTI | 2021. november 4. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1011,04 pontos, 1,84 százalékos emelkedéssel, 55 925,58 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Horvátország és Szlovénia SOS-intézkedései a Covid miatt 
MTI | 2021. november 4. 17:30
A drasztikusan növekvő esetszámok miatt Horvátországban és Szlovéniában is újabb szigorításokat terveznek bevezetni a koronavírus-járvány megfékezésére.
Makro / Külgazdaság Pegasus-ügy: mismásolt az Orbán-kormány, majd elismerte a beszerzést 
Privátbankár.hu | 2021. november 4. 16:54
Kósa Lajos ma megerősítette, hogy a Belügyminisztérium megvásárolta a kémszoftvert.
Makro / Külgazdaság Bespájzoltunk lisztből és több zöldséget ettünk a járvány első évében 
Privátbankár.hu | 2021. november 4. 15:43
A lisztre fordított összeg a pánikvásárlások miatt 18 százalékkal nőtt, zöldségfélékből pedig 15 százalékkal ettünk többet. A KSH adatai szerint a járvány ellenére 2020-ban folytatódott a háztartások jövedelmének növekedése. 
Makro / Külgazdaság Súlyos csapás Joe Bidenre – nem látni a végét a demokraták belháborújának 
Káncz Csaba | 2021. november 4. 15:22
A demokraták démonizáló kampánya kevés embert érdekelt Virginiában, ellentétben a republikánusok pragmatikus témaválasztásaival. Youngkin ügyesen távol tartotta Trumpot a kampányától, hogy minél több mérsékelt szavazót tudjon begyűjteni. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Tényleg a média csinálja a Covid-pánikot? 
Privátbankár.hu | 2021. november 4. 13:38
Erről a kérdésről is beszélt a Spirit FM Beszóló című műsorában munkatársunk, Wéber Balázs.
Makro / Külgazdaság Covid: aggasztó rekordra ébredt Németország 
Privátbankár.hu | 2021. november 4. 10:46
Soha nem jelentettek még ennyi új koronavírusos fertőzöttet.
Makro / Külgazdaság Több mint háromezren mérik össze tudásukat a ma indult diákversenyen 
Privátbankár.hu | 2021. november 4. 08:56
Az ország minden részéből 760, négy-négy főből álló csapat regisztrált, így közülük kerül ki december 9-én az immár harmadik alkalommal kiírt Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny győztese.
Makro / Külgazdaság Danke, Mutti! Kitüntették Franciaországban Angela Merkelt  
Privátbankár.hu / MTI | 2021. november 4. 08:39
Macron szerint kancellársága alatt Franciaország megszerette Angela Merkelt.
Makro / Külgazdaság Londonból kapott jó hírt az Orbán-kormány 
MTI | 2021. november 4. 08:24
Az európai feltörekvő térség gazdaságai, köztük Magyarország az eddig vártnál valószínűleg jóval gyorsabb ütemben lábalnak ki a koronavírus-járvány sokkjából - áll az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) csütörtökön Londonban ismertetett friss előrejelzésében. Az EBRD várakozása szerint a magyar gazdaság növekedési üteme az idén megközelíti a 8 százalékot.
Makro / Külgazdaság Feloldhatják az Irán atomprogramja miatt elrendelt szankciókat 
MTI | 2021. november 4. 06:43
November 29-én Bécsben folytatódnak a 2015-ös atomalku felélesztését célzó tárgyalások a nagyhatalmakkal - jelentette be szerdán Ali Bageri Kani, Irán főtárgyalója.
Makro / Külgazdaság A járvány sem törte meg a hitelfelvételi kedvet 
MTI | 2021. november 4. 06:17
Ha nem jön drámai fordulat, akkor rekordévet zárhat 2021-ben a lakossági hitelpiac: a jegybank adatai szerint az év első kilenc hónapjában összesen 1916,8 milliárd forintnyi lakáscélú és fogyasztásihitel-szerződést kötöttek a háztartások és a pénzügyi szolgáltatók, ami 21,5 százalékos emelkedés 2020 azonos időszakához képest.
Makro / Külgazdaság Semmivel nem lett jobb Magyarország versenyhelyzete az utóbbi egy évben 
Csabai Károly | 2021. november 3. 20:02
Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2021-es rangsorában a 2020-asnál egy hellyel magasabban állunk az EU-s tagországok listáján, továbbra is a mezőny második felében, a 18. helyen. Ráadásul az előrelépés oka adminisztratív, nevezetesen, hogy a 28-as létszám az Egyesült Királyság kilépésével 27-esre szűkült.  
Makro / Külgazdaság Megszületett az alku a minimálbérről 
Privátbankár.hu / MTI | 2021. november 3. 17:35
Jelentős előrehaladást ért el a jövő évi bérmegállapodás részleteinek kidolgozásában a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma.
Makro / Külgazdaság Báránybőrbe bújtatott trumpizmus volt a siker záloga Virginiában, és ez nagyon rossz hír a demokratáknak 
Tiszai Balázs | 2021. november 3. 17:09
Joe Biden idei bukdácsolása miatt eleve hátránnyal indult a baloldali jelölt az állam kormányzóválasztásán, de nem csak emiatt kaptak ki a demokraták. A republikánusok az előző elnök tomboló stílusa helyett egy nála visszafogottabb arcot indítottak, olyasvalakit, aki, bár Donald Trumpéhoz hasonló szólamokkal dolgozik, mégsem ijeszti el a mérsékelteket. A húzás bejött, és ezzel megszülethetett a konzervatív siker új receptje is a következő választásokra.
Makro / Külgazdaság Bosznia egy újabb polgárháború küszöbén 
Káncz Csaba | 2021. november 3. 15:01
Miközben az EU sodródik, az USA pedig Kínára koncentrál, Moszkva és Belgrád elérkezettnek tekinthetik az időt Bosznia politikai színpadának újrarendezésére. A nemzetközi közösség boszniai főképviselője szerint az országot közvetlenül fenyegeti a széthullás veszélye, és "nagyon reális" a konfliktus visszatérésének lehetősége. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor mesterterve egyelőre nem sikerült 
MTI | 2021. november 3. 13:20
Orbán Viktor kormányfő 2018 október 8-án jelentette be, hogy a magyar gazdaság versenyképességét radikálisan javítani kell, ezért a kormány versenyképességet segítő akciótervet készít. A Magyar Nemzeti Bank szerint azonban  az ország versenyképessége nem változott az utóbbi egy évben, gyakorlatilag stagnál.
Makro / Külgazdaság Újabb gyomros Bidennek, magyaros szólamaival a republikánus jelölt nyerte a virginiai kormányzóválasztást 
MTI | 2021. november 3. 10:15
Glenn Youngkin egyebek mellett azért is kampányolt, hogy ne lehessen a kiskorú iskolásoknak LMBTQ-érzékenyítő foglalkozásokat tartani a szülők tudta és beleegyezése nélkül. Sikerének egyik kulcsa Donald Trump szerint az volt, hogy a demokrata ellenfél korábban sokat támadta őt. Mármint Trumpot.
Makro / Külgazdaság Drasztikus döntés az USA-ban a Covid elleni harcban 
MTI | 2021. november 3. 08:45
Az 5 és 11 év közöttiek is megkaphatják a Pfizer vakcináját.
Makro / Külgazdaság A szerb elnök napokon belül tárgyalna Orbán Viktorral, a magyar és a bolgár atom iránt is érdeklődik 
Varga Szilveszter | 2021. november 2. 20:33
A glasgow-i klímacsúcson tartózkodó Aleksandar Vučić szerb elnök Ursula von der Leyen bizottsági elnökkel is tárgyalt a Szerbiával szomszédos országokban lévő atomerőművekről. Az egyik belgrádi televíziónak nyilatkozva Vučić jelezte, hogy erről a kérdésről már a napokban szeretne megbeszélést folytatni Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, de nem zárta ki azt sem, hogy a bolgárokkal is egyezkedne. Közben a szerbiai gázszolgáltató “intervenciós gázt” vásárolt Magyarországtól, mert Bulgáriában csőtörés történt a Balkáni Áramlat gázvezetéken, és emiatt nem érkezett gáz Szerbiába, ami a szerb elnök szerint “sokba került” hazájának.
Makro / Külgazdaság Jobban működött a fenyegetés, mint a jutalom az oltatlan New York-i közalkalmazottaknál 
Litván Dániel | 2021. november 2. 18:31
Egyelőre kevés New York-i tűzoltót és rendőrt küldtek fizetés nélküli szabadságra a kötelező oltást előíró rendelet életbe lépése után. De a polgármester és az oltást ellenzők, illetve az őket képviselő szervezetek közötti meccs még nincs lejátszva, több ezer munkavállaló ugyanis továbbra sem hajlandó beadni a derekát.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor levelet írt: Brüsszel haladéktalanul fizessen! 
MTI | 2021. november 2. 15:51
Orbán Viktor miniszterelnök ismét felszólította az Európai Bizottság elnökét, hogy a testület térítse meg a magyar határvédelmi intézkedések költségeit, hiszen ezek az intézkedések az utóbbi időszakban mintaadóvá váltak több európai országban, ráadásul a 2015-ben tapasztaltnál is súlyosabb migrációs válsághelyzet fenyeget kontinensünkön - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. A levelet Orbán Viktor angol nyelvű honlapján is közzétették.
Makro / Külgazdaság Iráni atompóker – egyre erősebb pozícióban Teherán 
Káncz Csaba | 2021. november 2. 15:33
Leálltak a bécsi nukleáris tárgyalások Iránnal júniusban, amikor Ali Hámenei Legfőbb Vezető keményvonalas protezsáltja lett az új iráni elnök. Irán friss tagsága a Shanghaji Együttműködési Szervezetben óvatosságra kell, hogy intse a Nyugat katonai beavatkozást követelő csoportjait. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Feljelentették a szerb kormányfőt és egészségügyi minisztert 
MTI | 2021. november 2. 15:06
Feljelentették a szerb kormányfőt és az egészségügyi minisztert szerb ellenzéki pártok, mert úgy vélik, a kormány nem kezeli megfelelően a koronavírus-járványt.
Makro / Külgazdaság Koronavírus: 10 napos teljes zár jöhet Szlovéniában 
MTI | 2021. november 2. 14:03
Újabb szigorításokra tett javaslatot a szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglalkozó tanácsa a járvány terjedésének lassítására - közölte a szlovén közszolgálati televízió (RTV) kedden.
Makro / Külgazdaság Az évtized végéig 30 százalékkal vágná vissza a globális metánkibocsátást Joe Biden 
Privátbankár.hu | 2021. november 2. 10:38
Nem lesz könnyű, a nagy metánkibocsátó országok közül ugyanis Kína, India és Oroszország is távol maradt a paktumtól.
Makro / Külgazdaság A járvány hatása: a beszállítói láncok akadozása ezen a mutatón is látszik 
Privátbankár.hu / MTI | 2021. november 2. 10:26
Összességében ugyanakkor javult a hangulat, kedvezőbbek a folyamatok.
Makro / Külgazdaság Megállapodtak a nagyhatalmak, hogy 2030-ig a világon mindenütt véget vetnek az erdőirtásnak 
Privátbankár.hu | 2021. november 2. 10:13
Hszi Csin-ping, Jair Bolsonaro és Joe Biden is a nevét adta a paktumhoz.
Makro / Külgazdaság Áder János: PR-mutatványok helyett cselekvés kell 
MTI | 2021. november 2. 07:19
A magyar államfő is felszólalt a Glasgow-i klímacsúcson, ahol a magyar eredmények mellett arról is beszélt, hogy a legnagyobb szennyezőknek sokkal többet kellene vállalniuk.
Makro / Külgazdaság Magyar gáztranzit: 2021 a visszaesés éve lesz 
Privátbankár.hu | 2021. november 2. 06:46
Hatalmas fejlesztések zajlanak a hazai gázhálózat központjában, Városföldön, amelyek révén az ország bármely részén lévő felhasználó ellátható lesz gázzal, függetlenül attól, hogy milyen irányból érkezik a gáz az országba - mondta az FGSZ Földgázszállító Zrt. elnök-vezérigazgatója a Világgazdaságnak.
Makro / Külgazdaság Rekorddöntésre készül a Kincstár: több mint 600 milliárdot fizet ki a nyugdíjasoknak egy nap alatt 
Csabai Károly | 2021. november 2. 05:41
Ennyit tesznek ki majd összességében november 12-én, pénteken a havi nyugdíjak, valamint a kormány által elrendelt visszamenőleges nyugdíjemelések és prémiumok/egyszeri juttatások. Lapunknak adott interjújában Bugár Csaba, a Magyar Államkincstár április elején kinevezett elnöke azt is elmondta, ha a kormány úgy dönt, akár már 2022-ben képesek lesznek az azonnali fizetési rendszerben 5 másodpercen belül eljuttatni a nyugdíjakat és nyugellátásokat az azokra jogosultaknak.
Makro / Külgazdaság Joe Biden hatalmas pofont kaphat holnap 
Privátbankár.hu | 2021. november 1. 18:14
„Mindig hajnal előtt van a legsötétebb” – Thomas Fuller, az angliai polgárháború híres mondása úgy tűnik örökérvényű, hiszen négy évszázaddal később, a jelenlegi amerikai elnök, Joe Biden támogatói is abban reménykednek, hogy a jelenlegi, egyre baljósabb helyzet után végre minden jobb lesz. Joe Biden azonban most mégis elnöksége egyik legnehezebb hetére készülhet.
Makro / Külgazdaság Magunkat gyilkoljuk - mondta az ENSZ-főtitkár a klímacsúcson 
MTI | 2021. november 1. 17:48
A szakadék szélére sodorja az emberiséget a függés a fosszilis üzemanyagoktól - mondta António Guterres, az ENSZ főtitkára hétfőn a skóciai Glasgowban, az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 26. ülését (Conference of the Parties, COP26) hivatalosan is megnyitó beszédében.
Makro / Külgazdaság Megállíthatatlan Putyin legnagyobb energiaipari cége  
MTI | 2021. november 1. 14:52
A Gazprom orosz gázipari holding növelte gáztermelését és gázexportját az idei első tíz hónapban éves összevetésben, több országba már most több földgázt szállított, mint tavaly egész évben.
Makro / Külgazdaság Kínában visszaesett, Oroszországban viszont kilőtt a feldolgozóipar 
MTI | 2021. november 1. 12:18
A világ legnépesebb országában tovább gyengélkedik a feldolgozóipar. Oroszországban ugyanakkor a nyár eleje óta először javultak az ágazat mutatói.
Makro / Külgazdaság Nem jön Magyarországra az orosz gáz, hideg lesz az éjszaka 
MTI | 2021. november 1. 10:42
Eltört egy cső, már javítják.
Makro / Külgazdaság Megcsappant az arany iránti kereslet 
Csabai Károly | 2021. november 1. 05:49
A harmadik negyedévben világszerte 7 százalékkal kevesebb sárga nemesfém fogyott, mint az előző év azonos időszakában, 2021 egészében pedig még nagyobb a csökkenés – olvasható az Arany Világtanács legfrissebb jelentésében.
Makro / Külgazdaság Az USA és az EU lezárta Trump három és fél évvel ezelőtt kirobbantott acélháborúját 
MTI | 2021. október 31. 18:07
A volt amerikai elnök pótvámok kivetésével nehezítette az acél és az alumínium Európából való behozatalát, az unió pedig védővámokkal harapott vissza. Joe Biden most Ursula von der Leyennel folytatott megbeszélése után bejelentette: véget vetnek a kereskedelmi viszálynak.
Makro / Külgazdaság Vitalij Klicsko ex-bokszoló polgármester szerint nincs elég egészségügyi dolgozó Kijevben a koronások ellátásához 
MTI | 2021. október 31. 15:46
Ukrajna java részén már a legszigorúbb járványkorlátozások vannak érvényben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG