Makro / Külgazdaság
Makro / Külgazdaság
Valami készül: Trump azért rúgta ki a miniszterét, hogy magát mentse?
Kollár Dóri | 2018. november 8. 11:25
Trump kirúgta az igazságügyi miniszterét, Jeff Sessionst, ennek hosszú távon nagyon komoly következményei lehetnek.
Makro / Külgazdaság
A vártnál nagyobbat ugrottak az árak Magyarországon - hatéves csúcsnál járunk
Privátbankár.hu | 2018. november 8. 09:41
A vártnál valamivel magasabb lett az infláció októberben, közel hat éves csúcsnál járunk - úgy tűnik, mégsem múlt el nyomtalanul a forint gyengülése. A maginfláció is feljebb került.
Makro / Külgazdaság
Így muzsikált az iparunk szeptemberben
Privátbankár.hu | 2018. november 8. 09:36
Eggyel kevesebb munkanap volt, mint tavaly, és ez meg is látszik a nyers számokon.
Makro / Külgazdaság
Macronnak nagy tervei vannak Európával - még a történelmet is átpolitizálja
Káncz Csaba | 2018. november 8. 08:12
Macron a történelem átpolitizálásával már a jövő májusi EP választásokra gyúr és azt egy népszavazássá akarja redukálni közte és a Marine Le Pen által vezetett eurószkeptikusok között. A francia elnökre igen nagy teher hárul, mivel Merkel lelép a színről, de még nem teljesen reménytelen, hogy keresztül tudja vinni az unióban az általa előirányzott nagyszabású változásokat. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Meg tudja állítani az új amerikai kongresszus az elszabadult hajóágyút?
Privátbankár.hu | 2018. november 8. 06:07
Az amerikai kongresszusi (parlamenti) választások megváltoztatták az erőviszonyokat, melyek az amerikai elnöknek eddig szinte korlátlan hatalmat biztosítottak, mivel pártja uralta a kongresszus mindkét házát. Most csökkennek a lehetőségei, kérdés, hogy ez látványos változást jelentent-e majd Trump politikájában és kommunikációjában.
Makro / Külgazdaság
Beszóltak Trumpnak - valami tényleg megváltozott Amerikában ma?
Kollár Dóri | 2018. november 7. 20:01
Nagy nap volt a november hatodika az Egyesült Államokban, a félidős választásokon demokrata többség született az alsóházban, míg a szenátusban republikánus. Mik az első reakciók az eredményre, hogy nézett ki a választás? Összeszedtük.
Makro / Külgazdaság
Orbán idegen terepen ütött egyet ellenfelén
Privátbankár.hu | 2018. november 7. 17:22
Enyhén odaszúrt Alexander Stubbnak a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság
Erre a rendőrök se számítottak: részeg áldiplomata kóválygott az autópályán
Privátbankár.hu | 2018. november 7. 15:51
Nem mindennapi ügyben kellett intézkednie a rendőröknek, egy részeg áldiplomata csempészett cigit.
Makro / Külgazdaság
Elég volt az amerikai provokációkból – az orosz hadsereg visszatér Kubába
Káncz Csaba | 2018. november 7. 12:02
Moszkva felveszi a kesztyűt, és előkészíti visszatérését az amerikai határhoz. A Newsweek értesülése szerint Moszkva már el is döntötte, hogy katonai bázist hoz létre Kubában, amelynek fővárosa csupán 170 kilométerre van az USA partjaitól.
Makro / Külgazdaság
Kimondta a bíróság: uniós jogot sért a magyar mobilfizetési rendszer
Privátbankár.hu | 2018. november 7. 10:50
Az Európai Bíróság úgy látja: aránytalanul korlátozták a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvét.
Makro / Külgazdaság
Cafeteria: a meccsjegyekre megtartanák az adómentességet
Privátbankár.hu | 2018. november 7. 10:04
A kulturális belépők is a kedvezményes körben maradnak.
Makro / Külgazdaság
Holnap minden más lesz Amerikában - mit veszített a választásokon Trump?
Kollár Dóri | 2018. november 7. 09:56
Eldőlni látszik az eredmény az amerikai félidős választásokon, Donald Trump élete érezhetően nehezebb lesz, miután már biztosan a demokraták lesznek többségben a képviselőházban. A szenátusban nagyot arattak a republikánusok, ám ezentúl a komolyabb törvényeket csak az ellenzékkel egyeztetve tudják majd átnyomni.
Makro / Külgazdaság
Többet vásárolnak és tankolnak a magyarok
Privátbankár.hu | 2018. november 7. 09:00
Bár az erős augusztusi adat után valamivel gyengébben teljesített a kiskereskedelem szeptemberben, így is nőtt a forgalom.
Makro / Külgazdaság
Jack Ma: a kereskedelmi háború hülyeség
Privátbankár.hu | 2018. november 7. 08:36
Kína egyik legsikeresebb üzletembere utálja Donald Trump és Hszi Csinping védővámokkal való szkanderezését.
Makro / Külgazdaság
Hogy alakul a legfurcsább összecsapás az amerikai választáson?
Privátbankár.hu | 2018. november 7. 08:17
Kalifornia olyannyira demokrata fellegvár, hogy nincs republikánus szenátorjelölt.
Makro / Külgazdaság
Trump telefonált – nem akárkinek gratulált
Privátbankár.hu | 2018. november 7. 06:53
A demokraták megnyerték a képviselőházi választást, ez immár tény.
Makro / Külgazdaság
Emiatt biztosan nem fogják megbuktatni Donald Trumpot
Privátbankár.hu | 2018. november 7. 06:43
Lényegesen kevesebbet beszéltünk a republikánusok szenátusi győzelméről, pedig ez egy komoly fegyvertény.
Makro / Külgazdaság
Trump kezdhet izzadni - hatalmas demokrata fölény lesz a képviselőházban?
Kollár Dóri | 2018. november 7. 05:47
Egyelőre elég felemás a kép az amerikai félidős választásokon, nem fog sikerülni átvenni a hatalmat a demokratáknak a szenátusban, viszont a képviselőházban már biztosan demokrata fölény lesz, ez megnehezítheti Donald Trump életét is. Az elnök gyerekeivel, vejével és közeli családtagokkal figyeli az eredményeket, és a CNN szerint egyelőre biztosan nem fog beszélni.
Makro / Külgazdaság
Óriásplakáton üzent Orbán örök ellensége
Privátbankár.hu | 2018. november 6. 15:26
Guy Verhofstadt szerint a pénz az egyetlen dolog, amelyet Orbán az EU-ban szeret. "Először elteszi a pénzünket, majd le akarja rombolni Európát" - áll a mozgó plakáton.
Makro / Külgazdaság
Brüsszel helyett más térítheti észhez az olaszokat
Privátbankár.hu | 2018. november 6. 14:36
Az olasz kormány egyelőre nem akar módosítani a jövő évre tervezett költségvetésen. Lehet, hogy nem Brüsszel, hanem a piac nyomása lesz az, ami jobb belátásra téríti őket.
Makro / Külgazdaság
Eldőlni látszik, mi lesz a Fidesz kizárásával – üzentek Orbánnak
Privátbankár.hu | 2018. november 6. 13:43
Nem időszerű a kérdés - mondja Manfred Weber.
Makro / Külgazdaság
Stabil kezdés után jön a bizonytalanság - ezt jósolja 2019-re a Moody's
Privátbankár.hu | 2018. november 6. 13:20
Lassul a globális növekedési lendület, áll a hitelminősítő éves előrejelzésében.
Makro / Külgazdaság
Ma ítéletet mond Trumpról a kettéhasadt Amerika
Káncz Csaba | 2018. november 6. 12:59
A választás legvalószínűbb következményeként a demokraták szoros felügyeleti mechanizmus alá foghatják az olyan hiperérzékeny ügyeket, mint az orosz választási beavatkozás, Trump pénzügyei és a Hasogdzsi-gyilkosság Isztambulban. Az elmúlt két évben az amerikai társadalom két, jól körülhatárolható harci törzsre szakadt, amelyet homlokegyenesen különböző értékítéletek mozgatnak. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Itt vannak a félidős választások az USA-ban - de pontosan mi is a tét?
Privátbankár.hu | 2018. november 6. 08:24
Ma alaposan megizzadhat Donald Trump.
Makro / Külgazdaság
Ritka nagy szamársággal próbálkozott az olasz miniszterelnök-helyettes – Európa nem vette be
Fellegi Tamás | 2018. november 6. 06:06
Luigi di Maio, aki egyben a kormánykoalíciót alkotó Öt Csillag Mozgalom vezetője azt közölte, hogy Trumpot kell követni a költekezésben. Az eurózóna vezetőit nem hatotta meg ez a populáris fázis, mivel ők nem óhajtják állni a számlát az olaszok helyett. Felsorakoztak az Európai Bizottság mögött: új olasz költségvetés kell.
Makro / Külgazdaság
Trump elintézte: itt vannak az új szankciók Irán ellen
Privátbankár.hu | 2018. november 5. 18:06
Az Egyesült Államok hétfőn életbe léptette a megújított szankciókat Irán ellen - jelentette be újságíróknak Mike Pompeo.
Makro / Külgazdaság
Megállapodtak: így alakul majd a bajor kormány
Privátbankár.hu | 2018. november 5. 16:58
Megállapodott a bajor Keresztényszociális Unió a Szabad Választók pártjával a közös kormányzásról.
Makro / Külgazdaság
Olyat mondott a kínai elnök, aminek az Orbán-kormány is örülhet
Wéber Balázs | 2018. november 5. 13:00
Az eddiginél jobban megnyitja piacait Kína a külföldi vállalatok előtt, jelentette be a kínai elnök a Sanghajban zajló nemzetközi expón. Ez elvileg újabb lehetőségeket teremt a magyar cégek előtt, amelyek a többi közt műszaki, gyógyszer- és élelmiszeripari termékekkel rúghatnak labdába a távol-keleti országban. Kérdés persze, hogy a nagyívű tervekből mi valósul meg. Korábban számos kínai-magyar óriásprojektről is szó volt, azokból azonban nem lett semmi.
Makro / Külgazdaság
Kapjanak kétharmados védelmet a családok? - erre is kíváncsi a kormány az új konzultációban
Privátbankár.hu | 2018. november 5. 10:52
Ezúttal családvédelmi ügyekben kíváncsi a kormány az emberek véleményére, a kérdéseket pedig a Magyar Idők hozta le.
Makro / Külgazdaság
Mi van az exportunkkal? Komolyan visszaesett a többlete augusztusban
Privátbankár.hu | 2018. november 5. 09:21
31 millió euró volt, 401 millióval kevesebb, mint tavaly.
Makro / Külgazdaság
A német és amerikai nagytőke már kiválasztotta az új német kancellárt
Káncz Csaba | 2018. november 5. 08:53
A német médiában Messiásként tálalt jelöltet a nagytőke és a nagypolitika már Merkel lemondása előtt 10 nappal Brüsszelbe küldte.
Makro / Külgazdaság
Vége a kereskedelmi háborúnak? Vámcsökkentést lengetett be Kína
Privátbankár.hu | 2018. november 5. 08:33
Hszi Csin-ping elnök könnyebb piaci hozzáférést ígért az első Kínai Nemzetközi Import Expón.
Makro / Külgazdaság
Orbán Kínában: Magyarország Európa növekedési motorja
Privátbankár.hu | 2018. november 5. 07:22
"Amikor Magyarország hangját hallják, a régiónk hangját hallják" mondta még a magyar miniszterlenök Sanghajban, az első Kínai Nemzetközi Import Expón.
Makro / Külgazdaság
Száz éve fejezte be az első világháborút a már nem is létező Monarchia
Fellegi Tamás | 2018. november 5. 06:07
Épp 100 éve, hogy tragikus véget ért az Osztrák-Magyar Monarchia számára az általa több mint négy évvel korábban elindított, saját széthullását eredményező világháború. A fegyverszünet aláírásakor a korábbi 50 milliós birodalom egy szobányira zsugorodott az uralkodóval és kormányával, majd mikor egy héttel később Németország is aláírta a fegyverszünetet, formálisan is lemondtak.
Makro / Külgazdaság
Fordulat Brexit-ügyben: mégis lehet megegyezés
Privátbankár.hu | 2018. november 4. 18:30
Brit sajtóértesülések szerint kompromisszumos megoldás körvonalazódik a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről folyó tárgyalásokon. Ezzel el lehetne kerülni a régóta nem létező határellenőrzés visszaállítását Észak-Írország és az Ír Köztársaság között.
Makro / Külgazdaság
A nap képe - földet ért Kínában Orbán Viktor
Privátbankár.hu | 2018. november 4. 17:00
Megérkezett Sanghajba a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor a Kínai Nemzetközi Import Expón vesz majd részt.
Makro / Külgazdaság
Orbán Viktorral riogat kampányfilmjében a francia kormány
Privátbankár.hu | 2018. november 4. 15:30
Közpénzből történő pártpropagandával vádolja a francia ellenzék a francia kormányt videoklipje miatt, amely a jövő májusi európai parlamenti (EP) választásokon való részvételre buzdít. A videóban negatív példaként tűnik fel Orbán Viktor miniszterelnök és Matteo Salvini olasz belügyminiszter.
Makro / Külgazdaság
Egy nagy visszatérő lehet az új német kancellár
Privátbankár.hu | 2018. november 4. 13:30
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Friedrich Merz a legnépszerűbb jelölt a CDU elnöki posztjára. A párt konzervatív vonalához tartozó politikusnak Annegret Kramp-Karrenbauer főtitkárral kell megküzdenie a pozícióért. Ha nyer, könnyen kancellár válhat belőle, hiszen a Merkel-kormány ingatag lábakon áll, és már a közeljövőben összeomolhat.
Makro / Külgazdaság
Újabb jelentős autóipari cég jöhet Kelet-Magyarországra
Privátbankár.hu | 2018. november 4. 11:10
A BMW után egy kínai autóipari vállalat is egy kelet-magyarországi városban telepedhet meg. Egy több mint 110 millió dolláros üzletről van szó, a cég nevét hamarosan nyilvánosságra hozzák. A bajor autógyártó debreceni beruházását három hónapja jelentették be. Azt a magyar kormány mintegy 12 milliárd forinttal támogatja. Az építkezés jövőre kezdődik.
Makro / Külgazdaság
A világ másik végén avatott Szijjártó
Privátbankár.hu | 2018. november 4. 10:25
A kínai piac óriási lehetőséget biztosít a jó minőségű magyar termékeknek és szolgáltatásoknak - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Sanghajban, miután magyar kereskedelmi központot nyitott a Kína gazdasági központjának számító városban.
Makro / Külgazdaság
Érdekes hírt közöl a héten az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2018. november 4. 09:50
Elszállt az államháztartási hiány az első kilenc hónapban: az 1496,5 milliárd forintos deficit az éves előirányzat 110 százaléka. Az államháztartás október végi helyzetére a héten derül fény. Emellett inflációs, külkereskedelmi, lakásépítési, kiskereskedelmi, ipari és a kereskedelmi szálláshelyek forgalmára vonatkozó statisztikák is megjelennek.
Makro / Külgazdaság
Feleslegesen dühöng az EU: mindjárt bevezetik az általános alapjövedelmet
Kollár Dóri | 2018. november 3. 16:15
Magyarázkodnia kellett az olasz miniszterelnök-helyettesnek a koalíciós partner kijelentése miatt, Luigi Di Maio szavai szerint a kormány eltökélt szándéka, hogy betartsa a szegényeknek járó alapjövedelemről tett nagy kampányígéretet.
Makro / Külgazdaság
A világ egyik leghatalmasabb ura fogadja Orbán Viktort
Privátbankár.hu | 2018. november 3. 11:56
Hétfőn a kínai expón nem csak pavilon-megtekintésben lesz része a magyar kormányfőnek, hanem Hszi Csin-pinggel is tárgyalóasztalhoz ülhet. Lenne is miről beszélni.
Makro / Külgazdaság
Trump pezsgőt bonthat – Brazíliában óriási fordulat indult
Káncz Csaba | 2018. november 3. 08:48
Borsonaro hasonlatos a perifériák olyan tradicionális erős emberéhez, mint a Fülöp-szigeteki Duterte. A Fehér Ház nagy örömére szinte bizonyosan kiviszi az országát a Párizsi Klímamegállapodásból és a brazil nagykövetséget Jeruzsálembe helyezi át Izraelben. Nem zárható ki egy katonai konfrontáció Venezuelával sem, miközben véget vet a baráti kapcsolatoknak Kínával. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Sosem volt még ennyire meleg Németországban
Privátbankár.hu | 2018. november 2. 21:39
Az idei a legmelegebb év Németországban a rendszeres mérések több mint 130 évvel ezelőtti kezdete óta a szövetségi meteorológiai szolgálat (DWD) pénteki adatai szerint.
Makro / Külgazdaság
Putyin és Trump hosszú megbeszélést tart majd
Privátbankár.hu | 2018. november 2. 15:32
Hosszú és tartalmas megbeszélést tart majd egymással a G20-csoport november 30-án és december 1-jén tartandó argentínai csúcstalálkozóján Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök.
Makro / Külgazdaság
Ni csak, ki beszél sajtószabadságról
Privátbankár.hu | 2018. november 2. 15:26
A nyugati országok azzal, hogy nem nyíltan, hanem csak bizalmasan vetik fel az emberi jogok megsértését az ukrán vezetésnek, a büntetlenség érzését keltik benne - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután pénteken Moszkvában fogadta Thomas Gremingert, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) főtitkárát.
Makro / Külgazdaság
Trump már a követ is tűzfegyvernek tekinti
Eidenpenz József | 2018. november 2. 10:59
Néhány nappal az amerikai időközi választások előtt az amerikai elnök a migránskártyával jött elő. Szerinte a “migránskaraván” tagjai nem menedékkérők és nem léphetnek be az Egyesült Államokba, és ha kővel dobnák meg a rendőrséget, akkor azok tűzfegyverrel válaszolnak majd. “Itt nem lehet tovább élni, egyetlen napot sem” – mondja a másik oldal.
Friss
Makro / Külgazdaság
Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
10 perce
Nemzetközi
Kiszáradnak az erőművek? Aggasztó hírt közöltek a csehek
Az ellátás ugyanakkor nincsen veszélyben.
41 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58 -
Nyolcezer pontos rekordot vár az amerikai tőzsdétől a JPMorgan2026. augusztus 13. 12:56 -
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Profitban erős negyedévet zárt a Waberer’s
14:41
-
Paksnál megemelhetik a Duna vízszintjét, de újabb problémát is okozhat a beavatkozás
13:33
-
Kiszáradnak a folyók: több mint 1400 vízerőmű kényszerült leállásra Csehországban
12:51
-
Óriási fejlesztésbe kezd a Foxpost
12:32
-
Minden gazdasági ágazatban erősödött a bizalom a kormány munkája iránt
11:55
Turizmus Online cikkei
-
PPWR-itiner: Mit jelent pontosan? És mennyiben jelent változást a vendéglátóipari és a szállodai csomagolás területén?
14:24
-
Mohácsi csata: feltáratlan titkok, továbbra is nyitott kérdések
12:52
-
A zene mindenkié: Keszthely belvárosát utcazenészek lepik el
12:44
-
Lángok Tapolca határában – egy időre a strandot is ki kellett üríteni
09:32
-
Formabontó ötletek, ikonikus terek, nemzetközi elismerés – Klasszis TopDesign 2026
07:20
A vidék hírei
-
Durván apad a Tisza-tó, Poroszlón pedig fürdőzési tilalmat rendeltek el a kék alga miatt
10:31
-
Fideszes belső dokumentumok érkeztek szerkesztőségünkhöz – Pajtók Gábor kampányának részletei is kiszivárogtak
09:08
-
Három veszélyessé vált fát kell kivágni Egerben – műszeres vizsgálatok alapján döntenek
07:27
-
Napos, de szeles csütörtök
06:58
-
Magyar Péter: fenékküszöbbel és elsüllyeszthető bárkákkal emelnék meg a Duna vízszintjét Paksnál
14:49
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
top 24
-
Akkora a baj, hogy azonnal hatmilliárdot kap Gajdos László minisztériuma
2026. augusztus 12. 17:10
-
Elszabadulhat az egyik legfertőzőbb vírus, ha végrehajtják Trump rendeletét
2026. augusztus 12. 18:11
-
Nem éri kellemetlen meglepetés csütörtökön sem a benzinkútakon
2026. augusztus 12. 20:05
-
Kész tervek vannak – Így akadályozná meg a kormány az atomerőmű leállítását Pakson – FRISSÍTVE
2026. augusztus 12. 15:33
-
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
2026. augusztus 13. 10:42



