Az elmúlt egy hónap nem a török elnök sikersorozata volt a nemzetközi diplomáciai parketten. Kezdődött az Arab Liga nyilatkozatával, amely felszólította Ankarát, hogy „fejezze be provokációit Észak-Afrikában és a Közel-Keleten”. Folytatódott Erdogan elnök New-Yorki-i látogatásával az ENSZ közgyűlésén, ahol Biden elnök nem volt hajlandó találkozni vele. Végezetül pedig ne felejtsük Moszkvát, amely egyre intenzívebben támadja a törökökkel szövetséges dzsihádista szervezeteket a szíriai Idlib tartományban, amely során éppen egy hete 11 dzsihádista vesztette életét.
A Liga figyelmeztetése
Az Arab Liga külügyminiszterei szeptember 9-én közös állásfoglalásban azzal vádolták Ankarát, hogy az elmúlt időszakban tett katonai beavatkozásaival Irakban, Líbiában és Szíriában „veszélyezteti” a tágabb térség biztonságát. A szír területek elleni támadással Törökország több ENSz Biztonsági Tanácsi határozatot is megsért – tették hozzá.
Pofonok New Yorkban
Erdogan két hete felszólalt az ENSZ Közgyűlésben, felavatta a 291 millió dollárért felépített „Törökország Házat” (miközben az ország pénzügyei a padlón vannak) és ünnepélyesen bemutatta frissen megjelent könyvét. Nem kis pofon volt Erdogan számára, hogy a két legjelentősebbnek ígérkező, előre beharangozott találkozója elmaradt. A török államfő hiába jelentette be, hogy az ENSZ Közgyűlés margóján tárgyalni fog Joe Biden amerikai elnökkel és Kiriákosz Micotákisz görög kormányfővel, végül egyikük sem volt hajlandó szóba állni vele.
Valóban, az USA-török kapcsolat Ciprus 1974-es török megszállása óta nem volt ilyen mélyponton. A jelenlegi viszonyt megterheli a súlyos nézetkülönbség Szíria, Líbia, és a Kelet-Mediterráneum kapcsán, mint ahogyan a Fehér Ház nem nyeli le az orosz Sz-400-as légelhárító rakétarendszer 2019-es megvásárlását sem. Most ráadásul a törökök egy újabb megrendelést akarnak adni Moszkvának erre a rakétarendszerre.
Biden hivatalba lépése után 93 nappal (!) hívta föl török kollégáját, ami jó mutatta Washington neheztelésének szintjét. Valóban, Erdogan neo-oszmán vonalvezetése az USA és számos NATO szövetséges érdekeit sértette meg a Közel-Keleten, Kelet-Afrikában és a Kaukázusban.
Erdogan Szocsiban
A török elnök szerdán látogatott Putyin elnökhöz Szocsiba, ahol többek között a polgárháború sújtotta Szíria ügye volt napirenden. A Kreml természetesen örül, ha éket verhet az amerikai-török viszonyba.
A szír rezsimmel szövetséges Oroszország az elmúlt hetekben fokozta a Törökország támogatását élvező szír felkelők bombázását, miután szeptember 14-én Putyin a Kremlben fogadta a szír elnököt. Az orosz vadászgépek egy hete még a török határ mentén fekvő Afrin tartományban is légicsapásokat hajtottak végre.
Noha Törökország a két évvel ezelőtti “feszültségcsökkentő” tűzszüneti megállapodásban kötelezettséget vállalt arra, hogy küzdeni fog a terroristákkal és elkülöníti őket más fegyveres csoportoktól a szír lázadók utolsó bástyájának számító Idlib tartományban. Erre azonban nem került sor, a Hajat Tahrír as-Sám (HTS) nevű dzsihádista szervezet továbbra is zavartalanul uralhatja a régió jelentős részét és már egyfajta emirátust is létrehozott.
A NATO számára kimondotta rémisztő fejlemény, hogy a két elnök a 3 órán keresztül húzódó találkozóján megegyezett abban, hogy közösen fognak kifejleszteni a jövőben vadászgép motorokat, hadihajókat és tengeralattjárókat.
A török külpolitika közelgő válsága
A Török Köztársaság megalapítója, Kemál Atatürk három oszlopra építette a török külpolitikát: egyrészt nem akart beavatkozni az arab világ belügyeibe, másrészt nem akart a Nyugat csatlósa lenni, harmadrészt pedig kerülte a konfliktust Moszkvával.
Erdogan elnök neo-oszmán külpolitikája viszont számos katonai beavatkozásba viszi bele az országot, amelyek végigviteléhez nincsenek meg az ország megfelelő szintű erőforrásai. Befejezetlen konfliktusa van Görögországgal és Franciaországgal a Kelet-Mediterráneumban. Szintén beszorult Szíriában, ahol a feje fölött dönt az ország sorsáról Moszkva és Washington.
Atatürk egy évszázada a török nemzeti érdekekből kiindulva formálta a külpolitikai stratégiát. Az utóbbi időben viszont Erdogan iszlamista rezsimjének külpolitikai vonalvezetése és török a nemzeti érdekek egyre távolabbra kerülnek egymástól.
Sokat akar a szarka…
Mindehhez járul a török pénzügyek siralmas állapota, amely egyre kevésbé képes finanszírozni a hadjáratokat. A súlyos politikai nyomás alatt vergődő jegybank 10 napja 100 bázisponttal, 18,0 százalékra vitte le az irányadó kamatlábat. Annak ellenére, hogy az augusztusi infláció éves alapon 19,25 százalékra ugrott.
Nem meglepetés tehát, hogy az amerikai dollárral szemben a líra pénteken újabb történelmi mélyponton, 8,89-on zárt. 2008-ban 1 dollár még 1,4 török lírát ért, azaz az elmúlt 13 évben a török nemzeti valuta értéke a kemény devizákkal szemben kevesebb, mint hatodára zuhant.
