3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa 50 bázisponttal 3,00 százalékra emelte meg az irányadó eurókamatot csütörtöki kamatdöntő ülésén.

Az emelés megfelelt a piaci várakozásoknak. Előző, februári kamatdöntő ülésén az EKB szintén 50 bázisponttal emelte meg 2,50 százalékra az irányadó kamatot, miután decemberben is 50 bázispontos emelésről döntött. Előzőleg az euróövezeti jegybank szeptemberben és októberben is 75 bázispontos emeléssel érte el az 1,50 százalékos alapkamatot. A kamat tavaly júliusban váltott nullára az előzőleg huzamos ideje tartott mínusz 0,50 százalékról; a ráta 2014 júliusa óta volt negatív.

Elemzők is emelésre számítottak. Fotó: Depositphotos
Elemzők is emelésre számítottak. Fotó: Depositphotos

A decemberben bejelentettek szerint az eszközvásárlási program (APP) portfóliója 2023. március elejétől június végéig átlagosan havi 15 milliárd euróval csökken, a szűkítés későbbi ütemét pedig további időpontokban határozzák meg.

Az Európai Központi Bank közleménye szerint a csütörtökön ismertetett döntés összhangban azzal az elhatározásával, hogy biztosítsa az infláció visszatérését a középtávú 2 százalékos célhoz. A megemelkedett bizonytalanság miatt még fontosabb, hogy adatfüggő megközelítés vezérelje a Kormányzótanács jövőbeli kamatdöntéseit.

Az EKB szorosan figyelemmel kíséri az aktuális piaci feszültségeket, és készen áll a szükséges válaszlépésekre annak érdekében, hogy megőrizze az árstabilitást és a pénzügyi stabilitást az euroövezetben. Az euróövezeti bankszektor reziliens, tőke- és likviditási pozíciója pedig erős. Az EKB monetáris politikai eszköztára tökéletesen felszerelt ahhoz, hogy az euróövezeti pénzügyi rendszert szükség esetén ellássák likviditási támogatással - áll az EKB közleményében.

Az EKB szakértői szerint az infláció 2023-ban 5,3 százalék, 2024-ben 2,9 százalék, 2025-ben pedig 2,1 százalék lesz átlagosan. Az ároldali alapvető nyomás ugyanakkor erős marad. Az energia- és élelmiszerárak nélkül számított infláció februárban tovább nőtt, az EKB szakértőinek számítása szerint 2023-ban átlagosan 4,6 százalék lesz, tehát meghaladja a decemberi prognózisban jelzett ütemet. A későbbiekben a prognózis szerint 2024-ben 2,5 százalékra, 2025-ben pedig 2,2 százalékra esik vissza.

A 2023-as növekedési alapprognózist átlagosan 1,0 százalékra felfelé korrigálták, ami egyaránt betudható az energiaárak csökkenésének és annak, hogy a gazdaság reziliensebbnek mutatkozik a nehéz nemzetközi környezetben. Az EKB szakértői ezután mind 2024-ben, mind 2025-ben tovább élénkülő növekedésre számítanak 1,6 százalékig, amit alátámaszt a szilárd munkaerőpiac, a javuló bizalom és a reáljövedelmek javulása. Ugyanakkor a monetáris politika szigorítása miatt 2024-ben és 2025-ben a növekedés a decemberben prognosztizált ütemnél gyengébben erősödik.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
Makro / Külgazdaság Így sarcolja meg jövőre a 15 ezer leggazdagabb magyart a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 13:06
Csaknem 930 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány a közteherviselés igazságosabbá tételéből, miközben több mint 260 milliárd forintot fordít jövőre lakossági adócsökkentésre az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
Makro / Külgazdaság Ma van a városok napja, és jó hírt kaptak Lőrincz Viktóriától
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:24
Lőrincz Viktória: megszűnik az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettsége.
Makro / Külgazdaság Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:17
Jövőre 2026-hoz képest csökkenő kiadásokkal és növekvő bevételekkel számol a kormány a 2027-es költségvetési javaslat alapján, amelyet pénteken éjszaka terjesztett az Országgyűlés elé.
Makro / Külgazdaság Jövőre akár már fel is minősíthetik Magyarországot – mondta az ÁKK vezére a Klasszis Klub Live-ban
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 31. 10:32
Tardos Gergely élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 107. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Akkora a baj Franciaországban a zavargások miatt, hogy a hitelminősítő is lépett
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:25
Leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Franciaország elsőrendű „A plusz” államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő.
Makro / Külgazdaság Jön a vagyonadó, duplázódik a családi pótlék, emelkednek a nyugdíjak: itt az új költségvetés
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 07:57
Az utolsó napig kivárt vele, de benyújotta a kormány költségvetési törvény tervezetét. Sok változás lesz az eddigiekhez képest. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG