Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

Orbán Viktor szerint Európa lehetne jó hely, de 2015-ben elromlottak a dolgok - ennek oka a migráció, ez tette tönkre szerinte a Soros Györggyel való viszonyt is. A jogállamisági kritérium miatti vétóját nem politikai atombombának, csak kis kézigránátnak tartja, az uniós pénzekről pedig azt mondta: az eurómilliárdokat csak a nálunk megtermelt profitért kapott kompenzációnak tekinti, és a német cégek egyébként is többet visznek ki, mint amennyi visszaáramlik hozzánk.

A Die Zeit német napilapban jelent meg egy friss interjú Orbán Vikor miniszterelnökkel, amelyet az MTI szemlézett. 

Az EU-ból való kilépésről: Hogyan léphetnék ki a saját életemből?

A magyarok három évtizede "történelmileg rengeteget tettek azért", hogy az egykori vasfüggönytől keletre is érvényesüljék a jogállamiság, "de objektív kritériumok alapján" - mondta Orbán Viktor.

Mint mondta "itt harminc évvel ezelőtt diktatúra volt, Magyarország a Szovjetunió érdekszférájába tartozott, bajtársaim és én éveket áldoztunk az életünkből arra, hogy ezt megváltoztassuk". 

"Mi vagyunk a jogállamiság utcai harcosai, forradalmárai (...) Ez nem politikai program, ez az életünk. Hogyan léphetnék ki a saját életemből?" - vetette fel arra a kérdésre, hogy foglalkozott-e a magyar EU-tagság megszüntetésének gondolatával.

A migrációról: a muszlimok elfoglalják Bécset

 "Megtanultuk: Európa lehet jó és rossz is; lehet ökológiai felelősséggel bíró szociális piacgazdaság (...), vagy pimasz, kapzsi kaszinókapitalizmus". "Mikor fordult ilyen élesre az EU-n belüli harc? Ez a kulcskérdés" - mondta Orbán Viktor. A válasz 2015, a migráció ügye - tette hozzá.

"Egyszer csak azt láttuk, hogy valaki meg akarja határozni, ki tartózkodhat Magyarországon (...), sőt, oda jutottunk, hogy kimondták: aki beengedi a migránsokat, az jogállam, aki nem, az nem jogállam", és "aki nem enged be migránsokat, az ne kapjon pénzt".

Arról is beszélt: "Bennünk nincs muzulmánellenesség. Csak van egy elképzelésünk a saját életünkről". "A mediterrán térségben talán jól együtt élnek az arabok, muszlimok és a keresztény világ. De mi, magyarok ennek a régiónak az északi pereméhez tartozunk, ezért olyan fontos számunkra a történelem.

A mi felfogásunk szerint az történik ma Nyugat-Európában, ami korábban nem sikerült, nevezetesen, hogy a muszlimok elfoglalják Bécset, vagy akár még tovább is mennek".

Soros Györgyről: komoly érdemei vannak, de 2015-ben itt is változás jött

Soros Györgyről elmondta: "vállalom, hogy mindenkit kritizálok politikai véleményükért, még azokat is, akik zsidók. Kit érdekel, hogy néhányan azt mondják, antiszemiták vagyunk? Nem vagyunk azok. Minket nem érdekel, hogy Soros György zsidó-e vagy sem. Soros György olyasmit akar, ami rossz Magyarországnak. Ő mondta ki először, hogy azokat az országokat, amelyek nem engedik be a migránsokat, meg kell büntetni és el kell tőlük venni az európai uniós pénzeket". "Ez egy pusztán politikai vita Soros Györggyel" - mondta Orbán Viktor.  

Hozzátette: "Sorosnak komoly érdemei vannak Magyarországon a kommunizmus megdöntésében. Támogatta azokat az ellenzéki csoportokat a nyolcvanas évek második felében, akik antikommunisták voltak. Politikai véleménykülönbségek mindig voltak, de itt is volt egy pillanat, amikor a dolgok természete megváltozott.

Ez 2015-ben volt. Megint csak a migráció. Meg akarta mondani nekünk, hogy mit kellene tennünk"

- fejtette ki a miniszterelnök.

Jogállamisági kritérium: az én kis kézigránátom nem elég

 Az EU-s források felhasználását jogállamisági feltételekhez kapcsoló mechanizmus körüli vitáról kijelentette, hogy  "van megoldás". Mint mondta, ha egy helyzet bonyolult, vissza kell térni az alapvető szándékokhoz. "A rászoruló országok gyorsan akarnak pénzt - adjuk oda a pénzt. Más országok új jogállamisági szabályokat akarnak - rendben, beszéljük meg. Az első dolgot azonnal meg kell tennünk, a második dolog kevésbé sürgős". "A jogállamiság köszöni, jól van, egy új szabályzás várhat még néhány hónapig" - fogalmazott.

Arra a felvetésre, hogy politikai atombomba az EU-s költségvetés és a járvány hatásainak ellensúlyozására tervezett helyreállítási alap jóváhagyásának megtagadása a jogállamisági mechanizmus miatt, azt mondta: "ha a németek csinálnak ilyesmit, akkor atombombák, ha mi dobjuk le őket, akkor csak kézigránátok". Hozzátette, hogy

"az én kis kézigránátom nem elég, a németek viszont képesek lennének elválasztani a válságkezelést a jogállamiságról szóló vitától".

Arra a kérdésre, mi történik, ha javaslatát nem fogadják el, elmondta: "a problémát Németországnak kell megoldania", ami "egyfajta Mission Impossible, de a németeké a soros elnökség, ők felelősek ezért".

Orbán Viktor és Angela Merkel német kancellár egy 2018. júniusi EU-csúcson Brüsszelben. Vajon Merkel mit szólt, amikor a Die Zeitet olvasta? (Forrás: Európai Tanács)
Orbán Viktor és Angela Merkel német kancellár egy 2018. júniusi EU-csúcson Brüsszelben. Vajon Merkel mit szólt, amikor a Die Zeitet olvasta? (Forrás: Európai Tanács)

Mi áll a háttérben?

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlamentben felszólította a magyar és a lengyel kormányt, hogy ne tartsák vissza az uniós polgároktól a várva várt helyreállítási forrásokat. Ha a két kormány szerint a jogállamisági feltétel nincs összhangban az uniós szerződésekkel, akkor forduljanak az Európai Bírósághoz - mondta az elnök.  A vétó hátteréről itt írtunk (Orbán Viktor vagy Brüsszel rántja előbb félre a kormányt?), a nemzetközi gazdasági hatásokat ebben a cikkben (Ők lesznek Orbán Viktor vétójának a nagy vesztesei), a magyarországi következményeket pedig ebben az írásban (Magát is lábon lövi a magyar kormány, ha bukik az uniós csomag) elemeztük.

Az uniós pénzeinkről: nem ajándék, hanem a tisztességtelen előny kompenzációja

Kiemelte: "mi nem kapunk pénzt az uniótól; ezt a többi tagállam által nálunk megtermelt profitért kapott kompenzációnak tekintjük, ezért nem érint meg minket, ha pénzzel zsarolnak". Mint mondta, "nincs egyenlő verseny, mert mi a kommunizmusból és diktatúrából jövünk és az olyan országok, mint Németország, a kapitalizmusból, a szabadságból jönnek".

Ezért

"sem a németek, sem a brüsszeliek nem tekinthetik ajándéknak a Magyarországnak jutó uniós forrásokat", mert csupán "a  tisztességtelen versenyben elért előnyük részleges kompenzációját" jelentik.

Magyarország nettó 4,1 milliárd eurót kap az EU-tól, és a többségében német cégek 6 milliárd eurót visznek ki évente az országból - tette hozzá a magyar kormányfő.

***

Korábban írtuk: Aki sorba rendezi az elmúlt napok híreit, könnyen arra a következtetésre juthat, hogy Orbán Viktor elindította az Európai Unióból való kilépéshez vezető folyamatot. A politikai nyilatkozatok, tettek már eddig is beleilleszkedtek ebbe a képbe, de most határponthoz értünk: anyagilag is megkezdődhet a leválás a közösségről. Vajon a miniszterelnök tényleg elhatározásra jutott, vagy amit most látunk, az is csak egy kelléke Orbán politikai színházának, amely leginkább a szélsőségig tolt alkupozícióról szól? Jegyzet az Mfor.hu-n >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon után, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Makro / Külgazdaság Tovább drágult Hernádi Zsolt MOL-vezér milliárdokból épülő luxusszállodája
Vég Márton | 2021. január 18. 15:01
Közel egymilliárd forinttal drágább lett és több hónapot csúszik a Hernádi Zsolt MOL-vezér érdekeltségébe tartozó esztergomi luxusszálloda, amit Garancsi István cége épít, az alatta lévő mélygarázst pedig megvette az állam.
Makro / Külgazdaság Már nem jó akármilyen maszk – újabb szigorítás jöhet a németeknél
Privátbankár.hu / MTI | 2021. január 18. 14:47
Tovább szigoríthatják a járványügyi korlátozásokat Németországban a Covid-járvány tartósan gyors terjedése miatt.
Makro / Külgazdaság Összeállt a főosztály, amely a hálapénzt ellenőrzi
Privátbankár.hu | 2021. január 18. 13:46
Az Egészségügyi Szolgáltatók Védelmi Főosztályának feladata lesz a hálapénz ellenőrzése. A Nemzeti Védelmi Szolgálaton belül ez a főosztály ellenőrzi majd az egészségügyi dolgozókat, hogy megszegik-e az elfogadásának tiltásáról szóló kormányrendeletet.
Makro / Külgazdaság Müller Cecília megpróbálta eloszlatni a kínai vakcina körüli kételyeket
Privátbankár.hu | 2021. január 18. 12:53
A kedvező statisztikák ellenére sem lát okot a lazításra az országos tisztifőorvos - derült ki a hétfői tájékoztatón. Müller Cecília igyekezett eloszlatni a kételyeket a kínai vakcina kapcsán, aminek gyártását a helyszínen felügyelik a magyar szakemberek.
Makro / Külgazdaság Újra az amerikai külügy csúcsain az ukrán polgárháború kirobbantója
Káncz Csaba | 2021. január 18. 11:21
Az amerikai konzervatívok kétségbeesetten tapasztalják, hogy „az ukrán puccs és polgárháború kirobbantója”, Victoria Nuland a külügyminisztérium harmadik embere lesz. A magyar kormány semmi jóra nem számíthat. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság "Az orosz vakcinára látok esélyt, a kínaiból nem kér az unió" - mondja az EP-képviselő
Privátbankár.hu | 2021. január 18. 10:32
Interjút adott Peter Liese német képviselő, az Európai Néppárt EP képviselőcsoportjának egészségügyi kérdésekben illetékes szóvivője, amiben kifejti, hogy Európának nincs szüksége a kínai vakcinára, ám az orosz oltóanyagból még lehet komoly termék. 
Makro / Külgazdaság Fontos határ fölé drágul a gázolaj szerdán
Privátbankár.hu | 2021. január 18. 10:10
Január 20-ától a benzin literje átlagban bruttó 3, míg a gázoaljé 2 forinttal kerül többe.
Makro / Külgazdaság Szigorúbb intézkedéseket vezet be Szlovákia
MTI | 2021. január 18. 07:16
Szlovákiában újabb országos tesztelés kezdődik, egyúttal az eddigieknél szigorúbb korlátozásokat vezetnek be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében - jelentette be vasárnap esti sajtóértekezletén Igor Matovic miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Negatív teszt, karanténkötelezettség: ezek nélkül nem lehet az Egyesült Királyságba utazni
MTI | 2021. január 18. 07:01
A brit kormány hétfőtől átmenetileg minden országból megszüntette a karanténkötelezettségtől mentes beutazás lehetőségét az Egyesült Királyságba. Ezzel egy időben érvénybe lépett az a rendelkezés is, amelynek értelmében csak negatív koronavírus-teszt felmutatásával lehet belépni az országba.
Makro / Külgazdaság 75 éve lépett színre a botanikusból lett véreskezű diktátor
Káncz Csaba | 2021. január 17. 18:21
Az albán kommunista vezetés Sztálin 1930-as években alkalmazott erőszakos modernizációját tekintette példaképnek, és ez hamarosan a terrorban is testet öltött.  A Föld első hivatalosan ateista országát napjainkban Törökország reiszlamizálja.  Káncz Csaba jegyzete.
Friss
hírlevél