Három muszlim ország, ahol a politika mozdulni sem tud a katonaság nélkül

Káncz Csaba a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje az ellenzéki előválasztáson. A szerző nem tagja szerkesztőségünknek, külsősként publikál oldalainkon.

A pakisztáni hadsereg az ország 1947-es magalapítása óta eltelt időszak mintegy felében kormányozta a Pakisztáni Iszlám Köztársaságot.  Valójában nehéz lenne tagadni, hogy az országban a valódi hatalom birtokosa a hadsereg.  Amikor Ajub Khan tábornok 1958-ban katonai hatalomátvételt hajtott végre, azután 3 évtizeden keresztül a hadsereg közvetlenül uralta az országot, az azt követő időszakban pedig a háttérből – mint ahogyan jelenleg is. 

A fordulópont

1958 után a hadsereg kiterjesztette csápjait a gazdaság összes szegmensére, legyen az az ipar, a mezőgazdaság és a szolgáltatóipar.  Az ország földterületének 12 százaléka a hadsereg tulajdonában van.  A főtisztek többsége dollár milliomosok - egyesek milliárdosok - lettek. 

Ayub Khan kialakított egy olyan informális politikai rendszert, mely összeköti egymással a katonaság vezérkarát, a bürokráciát, a bírói testület kulcsfontosságú tagjait, a földesurakat és azt a huszonkét családot, mely később rátette a kezét a gazdaságra. Ez a leginkább klasszikus oligarchiához hasonlítható elit alkotja azt az establishmentet, mely évtizedek óta irányítja az országot. Tagjai hűek a rendszer normáihoz és alapértékeihez, ahogy a Pakisztán-teória sajátos, katonaság által dominált értelmezéséhez is.

(fotó: MTI)

Ayub Khannak ideológiailag alá kellett támasztania, hogy miért van a hadseregnek politikai hatalma. Ezzel kezdetét vette a mítoszok gyártása. Hatalmas központi bürokráciát hoztak létre annak érdekében, hogy a hadsereget, mint az állam legmeghatározóbb intézményét dicsőítsék. Az ideológiai alapot egyrészt az India felől érzékelt valós vagy vélt fenyegetés szolgáltatta, melytől csak a hadsereg képes megvédeni Pakisztánt, és csak akkor, ha központi szerepet kap a belpolitikai kérdések és a forráselosztás meghatározásában.