A kormánypárti politikusok unalomig ismételgetik a szankciós politika fordulatot, amit az alájuk rendelt propaganda is éjjel-nappal sulykol. S akkor a sokmilliárdos közpénzből fizetett kampányokról még nem is szóltunk. Annak ellenére, hogy nagyon sokan ülnek fel a kormány „tájékoztatásának”, lapunk is többször cáfolta, hogy a nem is létező, egyébként a magyar kormány által is megszavazott, de azok alól számos ponton mentességet adó szankciók lennének a kiugróan magas hazai inflációnak az okozói.
Az a tény, hogy az Európai Unióban kizárólag a balti országokban van a magyarhoz hasonlóan magas inflációs ráta, igen beszédes, ám talán még ennél is érdekesebb, hogy az élelmiszerek inflációjában Európa-bajnokok vagyunk. Mindezt úgy, hogy a hazai mezőgazdaság „önellátó”, sőt a megtermelt élelmiszer egy részét exportáljuk. Ezzel szemben az importált élelmiszerek, amelyek árai elvileg jobban növelhetnék az inflációt, viszonylag alacsony arányt képviselnek.
Sőt immár az a paradoxon is fennáll, hogy nem azért jön be az import, mert adott termékből hiány lenne, hanem mert a magasabb szállítási költségek ellenére is olcsóbb az ilyen termék. (Ami persze felveti, hogy csak látszólag van szó ugyanarról a húsról vagy zöldségről és gyümölcsről, miközben esetleg minőségi különbség lehet a magyar és az importált termékek között.) A hazai és importtermékek kapcsán azt is érdemes leszögezni, hogy a folyamatok eredményeként eljutottunk oda, számos mezőgazdasági és élelmiszeripari nyersanyag ára meghaladta a nemzetközi szintet, ami értelemszerűen a fogyasztói árakba is begyűrűzött.
Az árstopot és az extraadókat is a fogyasztók fizetik meg
Azt is érdemes hangsúlyozni, hogy a kiskereskedelem is tovább pumpálta felfelé az árakat, ők ugyanis nem nyelték le, hanem egyértelműen tovább hárították a fogyasztókra mind az árstop miatti veszteségüket, mind pedig a rájuk kivetett extraadókat. Ennek tükrében kifejezetten bosszantó, hogy a gyakorlatban bekövetkezett folyamatok ellenére a kormány a lépéseit azzal magyarázta, hogy azok az infláció elleni harc eszközei, és a magyar családokat segítik ezekkel.
A szakemberek éppen ezért úgy látják, hogy sokkal több értelme lett volna a versenyt erősíteni, ahelyett, hogy megpróbálják az árakat rögzíteni, illetve más pluszterheket tenni a kiskereskedőkre. Ugyanakkor, köszönhetően például az Európai Unió adta nyitott piacoknak, az olcsóbb importtermékek árleszorító hatással bírnak, és a hazai termelőkre is hatással vannak, akik, ha nem tudják, vagy a megnövekedett költségek miatt nem akarják raktározni a termékeiket, akkor kénytelenek lesznek az áraikat csökkentve alkalmazkodni a piaci folyamatokhoz. A levegőben lóg tehát elvileg a mostani inflációval szemben ható folyamat.
Van, ahol már lassul az infláció
Már csak azért is, mert Nyugaton elkezdődött az infláció lassulása. Az Egyesült Államokban kedden tették közzé a legutóbbi, november havi értéket, amely szerint az árindex az ötödik egymást követő hónapban lett alacsonyabb a júniusi 9,1 százalékos csúcsnál. A mostani érték 7,1 százalék lett, amely kedvezőbb volt az elemzői várakozásoknál. Pozitívum, és az inflációs nyomás enyhülését jelzi, hogy az élelmiszer- és energiaárak nélküli éves maginfláció 6 százalékra süllyedt novemberben, ami azt vetíti előre, hogy a drágulás a következő hónapokban is lassulni fog.
Hasonló képet festett a szerdán közölt brit adat is, amely szintén javuló tendenciát mutat, igaz, ez a korábbi rekordmagas értékhez képest nem volt olyan nehéz. Az Egyesült Királyság inflációja is a várakozásoknál kedvezőbben alakult, és novemberben 10,7 százalékos értéket mutatott. A folyamatok magyarázataként a szakértők azt jelezték, hogy az üzemanyagárak esése hozzájárult az árnyomás enyhüléséhez, bár a magas élelmiszer- és energiaárak továbbra is nyomást jelentettek.
Utóbbiak, vagyis az üzemanyagok kapcsán viszont mindenképpen érdemes a hazai folyamatokra visszakanyarodni. Az árstopok lévén elfojtott infláció ugyanis csalóka, és ahogy ezek a központilag meghatározott árak valamiért tarthatatlanná válnak, úgy nemcsak rövid távon ugrik meg a magyar fogyasztóiár-index, de ez azzal is jár, hogy tartósan magas marad a pénzromlás. Ezek hatása ugyanis az áremelést, árliberalizációt követően egy évig benne marad a bázisban, amelyhez viszonyítva számítják az infláció értékét.
Így a nyári rezsiemelés, vagy a mostani, az üzemanyagnál végrehajtott áremelés azt eredményezi, hogy 2023-ban jó eséllyel az év végéig folyamatosan magas lesz a fogyasztóiár-index növekedése.
Az üzemanyagár-stop eltörlése önmagában 2-2,5 százalékpontot tehet rá a mostani, 22 százalék feletti inflációra, így a szakértők szerint azon sem szabad meglepődni, ha decemberben vagy januárban 25 százalékos havi inflációval szembesülünk majd. Kérdéses tehát, hogy mennyiben sikerül teljesíteni Orbán Viktor utasítását és kérését, amely szerint 10 százalék alá kell vinni az inflációt.
Veszélyes folyamatok: ár-bér spirál és stagfláció
Miután az infláció kiugróan magas, az élelmiszerek már említett extrém drágulása miatt ráadásul azt a lakosság a hivatalosnál jóval erőteljesebbnek érzi, logikus, hogy a bérköveteléseknél is ezt érvényesíteni szeretnék. A jövő évi minimálbér és bérminimum ennek megfelelően a tavalyi „választási mézesmadzaghoz” közeli értékkel emelkedik 2023-ban is. A probléma ezzel, hogy a munkaerőköltség növekedése újabb körben épül majd be az árakba, és növeli jövőre az inflációt, a tovább emelkedő árak miatt pedig a munkavállalók jövőre is nagyobb mértékű béremelést várnának majd el. (Ezt a folyamatot nevezik a közgazdászok ár-bér spirálnak.)
Ha pedig az árakat nem tudják követni a bérek, akkor az a fogyasztás csökkenésével jár, ami a gazdaság visszaesését eredményezi. Van az inflációnak egy olyan hátulütője is, hogy a gazdasági folyamatok tervezését nehezíti, ezért elmaradhatnak beruházások. A visszaeső fogyasztás és beruházások pedig gyenge gazdasági teljesítményt eredményeznek, így zuhanhat a GDP is. Ez pedig a közgazdászok által leginkább rettegett folyamatot a stagflációt vetíti előre a magyar gazdaságban, amikor nincs érdemi növekedés, vagy recesszió van, miközben az infláció tartósan magas marad.
A kormányzati fiskális és a jegybank monetáris politikája ráadásul - a korábbi hibás lépések eredményeként - meglehetősen szűk mozgástérre korlátozódott. Így a gazdasági növekedés és az infláció kapcsán is leginkább abban reménykedhetünk, hogy a hazai aktorok minél kevesebb ballépést követnek el, miközben a nemzetközi környezet érezhetően javul. Ekkor ugyanis vagy olyan gazdasági növekedés jöhet, ami ellensúlyozza a drágulást, vagy az infláció konszolidációját eredményezi. Persze a magyar gazdaságpolitikának lehetne egy olyan eredménye is, hogy a forint érdemlegesen erősödik, ez ugyanis szintén hozzájárulna ahhoz, hogy csökkenjen az infláció.
Ennyi jött össze a több országgal közös gyűjtésen.
