Az nem érhetett senki meglepetésként, hogy a magyar fogyasztói árindex szeptemberben is feljebb ment, legfeljebb csak az volt a kérdéses, hogy a hazai módszertan szerinti inflációs mutató átlépi-e a húszas értéket. Az euróövezetben tíz százalék a fogyasztói árindex átlaga, elég jelentős szórással: az országonkénti adatok nagyban függenek a fogyasztási szerkezettől (más megközelítésben: a gazdasági fejlettségtől) és az állami árpolitikai eszközök alkalmazásától.
A fogyasztási szerkezet azért lényeges, mert a 2021 nyaráról világméretekben kifejlődő áremelkedési hullám két termékcsoportot különösen erősen érintett: az élelmiszerek és legfőképp az energiahordozók árát. Így az a személy, társadalmi csoport, egy egész társadalom, amelynek a fogyasztói kosarában ezek az alapvető termékcsoportok nagy hányadot tesznek ki, rendkívüli áremelkedést szenvednek el. Nem meglepő, hogy az európai uniós tagállamok inflációs listájának az élén az új tagországok állnak, míg mondjuk az átlagos francia vagy svéd fogyasztó jóval mérsékeltebb átlag-árnövekedésnek van kitéve.
Azonban abban is vannak eltérések, hogy az adott országban a drágulás tompítatlanul jelenik-e meg a fogyasztói árakban, mint a balti tagállamokban, ahol ráadásul radikálisan, költségekkel sokat nem törődve válnak le az orosz energiarendszerektől, vagy pedig az állam az adótartalom átmeneti mérséklésével, esetleg bizonyos fogyasztói árak rögzítésével, a termelőknek nyújtott szubvencióval tompítani igyekezik a végfogyasztót érintő áremelkedést.
Ez utóbbi különösen igaz a magyar esetre, mert nálunk idővel egyre több termékre, cikkcsoportra terjesztettek ki hatósági árakat. A legnagyobb tételt a háztartási rezsitarifák teszik ki: a lakossági energiaárak 2013-óta maradtak lényegében változatlanok – egészen most augusztusig. De ezen túl is egyre több cikk került az állami átszabályozás alá. Ahogy 2021 nyarán a hirtelen gazdasági újranyitás miatt, bizonyos kapacitások szűkössége folytán mind érezhetőbb lett a drágulás, valamint az országgyűlési választásokhoz is közeledtünk, a kormány a motorüzemanyagra 2021 novemberében ármaximalizálást vezetett be. Majd már a választási finisben bizonyos élelmiszerekre 2022 januárjába vezetett be ár-limitet – ám a termelők, eladók érdemi állami jövedelemkompenzálása nélkül.
Az okozott gazdasági veszteség megtérítése nélküli ársapkák – az ügy gazdaságetikai vonatkozásain túl – csak átmeneti jellegűek lehetnek. Rövid távon kímélik az állami költségvetést, de sokáig nem tarthatók fent az érintett gazdasági szereplőknek okozott károk miatt.
A sajátos magyar árpolitikai helyzet nagyot változott a rezsiszabályok júliusi felülvizsgálata nyomán. A politikai fordulatnak nagy szerepe lett abban, hogy az szeptemberi fogyasztói árindex a maga 20,1 százalékával egy hónap alatt nagyot ugrott az augusztusi 15,5 százalékhoz és a még korábbi, júniusi 13,7 százalékhoz képest.
Valójában ekkora gyorsulás nem állt be az inflációs alapfolyamatokban, mert a mutatószám szeptemberi nagy emelkedésében az is benne van, hogy valamennyivel kevesebb ár-torzulások maradt hatályban. De azért maradt: az üzemanyagnál, élelmiszereknél, a közüzemi szolgáltatási körben is. Ezek valamikori kivezetése, azaz az ár-liberalizálás feljebb viszi a kimutatott fogyasztói árindexet – és annyival mérsékli az implicit, ki nem mutatott inflációs nyomást.
Ezek a mérési ügyek, és a mögöttük meghúzódó gazdaságpolitikai különbségek nehezítik a nemzetközi összehasonlítást – de azon nem változtatnak, hogy Magyarországon rendkívül nagy az infláció. A legnagyobb mértékben a háztartási energia és a fűtés drágult a (62 százalékkal) az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül a vezetékes gáz ára 12, az áram ára 29, tűzifáé 44 százalékkal nőtt. Amit mindenki érez: az élelmiszerek ára 35 százalékos emelkedése. Roppant figyelemre méltó, hogy a tartós fogyasztási cikkekért is sokkal többet kell adni, noha korábban azok vagy nem drágultak, vagy csak kis mértékben. Ez annak a jele, hogy az áremelkedés messze túlmegy a két nagy tételen – és egyben annak a következménye, hogy a forint nagy értékvesztést szenvedett. A gyengülő forint pedig az importárakat folyamatosan és jelentősen emeli.
Érdemes tisztázni, hogy a 20,1 százalék a szokásos KSH-módszertan szerinti inflációs mérték a tavalyi szeptemberhez mérve; az uniós módszertan szerinti ún. harmonizált index 20,7 százalék. Ugyanannyi éppen a maginfláció mutató, amely a monetáris politikai döntéshozók számára mond különösen sokat. De a politikusoknak bizonyára az is rengeteg mond, de az átlagos nyugdíjas fogyasztói kosarára számolt árindex már 21,9 százalék – ez bizony rengeteg.
A KSH által prezentációs céllal megadott inflációs „pókháló” azt mutatja, hogy a megelőző év azonos hónapjához (baloldalt 2021 augusztusához, jobboldalt 2021 szeptemberéhez) képest miként változott az árszint a főbb termékcsoportokban. A szokásos infláció jellemzője az, hogy az árak minden főcsoportban nőnek, bár a tartós fogyasztási cikkeknél megszokhattuk, hogy az erős nemzetközi verseny és a műszaki fejlődés együttes hatására az ilyen cikkek kevésbé drágulnak. Az augusztusi magyar pókháló azonban nagyon fura alakot öltött, mert az iparcikkek, ruházati termékek, dohányáruk és italok áremelkedése meghaladta az üzemanyagok, háztartási energia drágulását – holott Európa szerte ezek a cikkek drágultak meg leginkább az élelmiszerek kívül.
A szeptemberi adatok még furább pókhálót alkotna; ez nagy vizuális erővel mutatja meg, hogy mennyire kiterjedt volt az árrögzítés, ár-eltérítés 2022 nyarán, hogy azután szeptemberre az elfojtott inflációnak egy nagy része felszínre került. Az addig makacsul rögzített árú lakossági energia-komponens hirtelen 60 százalékkal drágult, olyan nagy mértékben, hogy meg kellett változtatni a havi pókhálóindex skálázását.
És itt lép be a magyar inflációs folyamat sajátossága. Magát az európai ármozgási folyamatokat is övezik bizonytalanságok vannak, hiszen a nemzetközi energiaárszint már megindult mérséklődése (dollárban illetve euróban) folytatódhat, de akár le is állhat. Ahogy az európai gazdaságok többsége mérsékelt recesszióra számít 2023-ban, és a kínai növekedés is igen visszafogott lesz, így a nyersanyagok, energiahordozók világpiaci ára valóban mérséklődő trendet vehet fel. A magyar gazdaság szempontjából azonban az árfolyam a komoly addicionális változó. Ha folytatódik a forintvaluta nemzetközi értékvesztése, akkor a külső ár-környezet normalizálódása ellenére is nagy lesz az inflációs nyomás ezen az ágon is.
Ami a héten történt a forintnak az euróhoz és a dollárhoz (valamint a cseh koronához, svájci frankhoz, lejhez, zlotyhoz) mért árfolyamában, az önmagában is aggasztó, hiszen immár védtelenül maradt a magyar állam azzal, hogy az MNB kamatpolitika eljutott a lehetőségeinek határáig, vagy annak közelébe, miközben nem látszik, hogy a költségvetési politika miben is áll. Hol egészen különös megszorítási döntéseket jelentenek be (ilyen volt júliusban a kata lényegi felszámolása, az állami beruházások sorának leállítása), hol pedig ismételten előjönnek költséges állami kiadási tervek (repülőtér, telefontársaság megvásárlása), hatalmas energetikai bővítési tervek megszellőztetése. Ezt a zavart a jelek szerint aggodalommal figyelik a pénzügyi piac szereplői bel- és külföldön: a forintkurzus rekordméretű gyengülése mögött minden bizonnyal jelentős részt a forint iránti bizalmatlanság húzódik meg.
De van objektív körülmény is: folytatódik a külkereskedelmi mérleg romlása, és az idővel felveti azt a kérdést, hogy milyen forrásokból és mekkora kamat-terhekkel lehet finanszírozni a deficitet. Mindebből sajnos nemigen következhet más, mint a forint tartós gyengélkedése – és infláció nyomás.
Mindehhez járulhat még hozzá a bérköltségek növekedése. Ám annak mértéke nagymértékben attól függ, hogy a recesszió-közeli 2022 végi állapotot mi követi 2023 elején. Mély visszaesés, komoly munkanélküliséggel? Ez utóbbit meglehetősen váratlanul hozta szóba hozta Orbán Viktor Németországban politikai kerekasztal mellett – azt követően, hogy üzleti közönség előtt még a magyar stabilitással büszkélkedett. 12 százalékos munkanélküliség ráta? Ez a nagy visszaeséssel járó rendszerváltoztató éveket jellemezte; most nehéz elképzelni ilyen mértékű állásvesztést. Ha azonban ilyen bekövetkezne, akkor nem is stagfláció lépne fel, hanem mély gazdasági és szociális válság.
Ezek az ellentmondásos üzenetek nem tesznek jót ennyire felajzott helyzetben. A kormány gazdasági minisztereinek a megszólalásai sem segítenek: vagy a kincstári optimista üzenteket ismétlik ("nem lesz stagnálás, pláne recesszió"), vagy nem mondanak érdemi mondatokat a jövőbeli gazdaságpolitikáról. Pedig egy teljesen átszámolt, karakterében újraalkotott éves költségvetési terv kellene, hiszen a nyári, korai verzió már teljesen relevanciáját vesztette. Tovább már nem lehet halogatni azt, hogy a kormány előálljon egy koherens gazdasági programmal, mert az improvizáló kiigazítások láthatóan nem lettek elég hatékonyak.
Vegyesen alakult pénteken a forint árfolyama a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben, a heti eredménye azonban pozitív. 
