A NATO csúcstalálkozó egyik mellék-színpadán ma találkozik Biden amerikai és Erdogan török elnök. A két ország közötti kapcsolat Ciprus 1974-es török megszállása óta nem volt ilyen mélyponton. A jelenlegi viszonyt megterheli a súlyos nézetkülönbség Szíria, Líbia, és a Kelet-Mediterráneum kapcsán, mint ahogyan a Fehér Ház nem nyeli le az orosz Sz-400-as légelhárító rakétarendszer megvásárlását sem.
Erdogan a gödörben
Biden hivatalba lépése után 93 nappal (!) hívta föl török kollégáját, ami jó mutatta Washington neheztelésének szintjét. Valóban, Erdogan neo-oszmán vonalvezetése az USA és számos NATO szövetséges érdekeit sértette meg a Közel-Keleten, Kelet-Afrikában és a Kaukázusban.
De a megegyezés mindkét fél érdeke, sőt Erdogan esetében ez egyenesen a politikai túlélést jelentheti a 2023-as török elnökválasztáson. Ankara iszlamista rezsimjének szüksége van a Nyugat támogatására, hogy a súlyos állapotban lévő török pénzügyi helyzetet újra sínre lehessen tenni.
A török deviza egy év alatt 26 százalékát vesztette el az értékének, a fiatalkori munkanélküliség 25 százalékra szökött, a turisztikai szektor pedig a csőd szélén tántorog. Nem véletlen, hogy míg Erdogan kormányzó pártja, az AKP a 2018-as parlamenti választásokon még elhozta a szavazatok 42,5 százalékát, addig az áprilisi felmérés szerint már csak 26,5 százalékon áll.
Megreccsent Moszkva-Ankara viszony
Biden malmára hajtja a vizet az is, hogy Putyin és Erdogan között az elmúlt időszakban lehűlt a viszony. Törökország ugyanis Közép-Ázsiától a Kaukázuson és Ukrajnán át Moldováig egyre több ponton hatol be olyan területekre, amelyek a Kreml számára is kritikus jelentőséggel bírnak. Az ukrán hadsereg és haditengerészet török modernizálása pedig akár katonai összecsapáshoz is vezethet a Moszkva és Ankara között. Szíriában és Líbiában a két hatalom az ellentétes oldalon áll. Irán esetében Moszkva abban érdekelt, hogy a perzsa olaj ne öntse el a világpiacot, míg Ankara éppen ellenkezőleg, azt szeretné, ha Teheránból egy energia nagyhatalom válna.
A tavaly őszi Második Karabahi Háború során elért gyors azeri-török katonai sikerek komoly frusztrációt okoztak Moszkvának és az orosz békefenntartók állomásoztatása már nem jelenti ugyanazon szintű biztonságpolitikai dominanciát a térségben, mint a konfliktus előtt. Putyin és Erdogan személyes kapcsolata elsimította végül a konfliktust, de a bizalmatlanság a két elnök között egyre erősödik.
Az orosz elnök bizalmatlanságát egyre növeli Erdogan fokozódó elkötelezettsége a „politikai iszlám” irányába. Putyinnak már elnöksége kezdetén keményen szembe kellett szállnia az iszlám szélsőséges mozgalmakkal és a török elnök együttműködését a Muszlim Testvériséggel (amely be van tiltva Oroszországban) idegenkedve fogadja a Kreml ura.
Nagy a tét
Tehát valójában nyitott az út Biden előtt, hogy visszatérítse Törökországot hidegháborús szerepkörébe, amikor az ország egy nyugati hídfőállás volt a Szovjetunió ellen. Mi több, a NATO megerősíthetné és konszolidálhatná jelenlétét a Fekete-tengeren. Ez utóbbi kihatásaként természetesen Ukrajna is magabiztosabban tudná visszaszorítani Moszkva nyomulását a térségben.
Több, mint feltűnő, hogy a NATO csúcs után Erdogan azonnal Nagorno-Karabahba siet, ahonnan az azeriekkel együtt űzték ki múlt ősszel az oroszok szövetségesét, az örmény erőket. Valóban, Törökország szomszédságában komoly geopolitikai változások zajlanak és Washingtonnak égető szüksége van Ankara támogatására, hogy feltartóztassa Oroszországot és Iránt.
A magyar honvédséget is érdekelheti
Törökország esetében ez nem is jelentené a pozíciók jelentős módosítását. Ankara támogatja Grúzia csatlakozását a NATO-hoz, 24 darab csúcstechnológiájú TB2 drónt ad el Lengyelországnak, Ukrajna mellett áll a vitatott Krím-félsziget ügyében és május végén lelkesen vett részt Romániában a NATO ’Steadfast Defender’ fedőnevű hadgyakorlatán.
Bizony térségünk hadseregeit is érdekelhetik Törökország koordinált drón hadviselési és integrált elektromágneses spektrum képességei. Ez különösen vonatkozik a Koral mobil radar rendszerekre, amelyek kiválóan zavarták az orosz légvédelmi radarokat és gyűjtöttek be katonai értékű jeleket – mint például mobiltelefon beszélgetéseket -, hogy aztán a célzott hírszerzési információt a drónoknak továbbítsa.
Washingtonnak jól jönnének Ankara közép-ázsiai pozíciói is, éppen akkor, amikor megkezdte kivonulást Afganisztánból. Márpedig a térségben a török pozíciók egyre erősebbek, a kirgiz elnök éppen a múlt héten látogatott Ankarába. Kirgizisztán egyben Kína szomszédja is, ami mostanában csábító adu az amerikai biztonságpolitikai gépezet számára.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Az ÁKK kismértékben átalakította a 2025-re tervezett kibocsátás szerkezetét, a korábbinál nagyobb összegre számít az intézményi piacról, kevesebbre a lakosságtól. 
