4p

Németország a 2015-ös menekültválság során tömegesen fogadta be a határához érkezőket. Azóta számos kritika érte ezt a politikát mondván, hogy a kontroll nélküli beáramlás komoly veszélyekkel jár. Az akkori alkancellár most, amikor újabb migrációs hullám sújtja Európát, a bevándorlás korlátozását javasolja.

Németországnak fordulatot kell végrehajtania a migrációs politikában, „a demokratikus pártoknak” együttesen kell fellépniük ennek érdekében, mondta Sigmar Gabriel egykori német alkancellár, a Német Szociáldemokrata Párt korábbi elnöke egy interjúban a héten.

Új menekültpolitika kell

„A segítőkészséget és az emberséget össze kell kapcsolnunk egyértelmű és megvalósítható szabályokkal a bevándorlás korlátozása érdekében” – jelentette ki a baloldali politikus a Redaktionsnetzwerk Deutschlandnak (RND). Szerinte „pártokon átívelően” kell új utakat keresniük anélkül, hogy ezzel az Alternatíva Németországért (AfD) pártot segítenék.

Indoklásként hozzátette: nem lehet korlátok nélkül befogadni embereket, és sehol a világon nincs jog a korlátlan bevándorlásra. Utalt arra is, hogy a menedékjog és a Genfi Menekültügyi Egyezmény már nem képes megfelelő választ adni „a tömeges menekülés modern jelenségére”.

Ma már máshogy döntenének? Sigmar Gabriel akkori alkancellár és Angela Merkel akkori kancellár 2014-ben a Bundestagban Berlinben. Fotó: Wikipédia/Tobias Koch
Ma már máshogy döntenének? Sigmar Gabriel akkori alkancellár és Angela Merkel akkori kancellár 2014-ben a Bundestagban Berlinben. Fotó: Wikipédia/Tobias Koch

Sigmar Gabriel számol azzal, hogy véleménye miatt hangosan tiltakozik majd a menedékkérőket támogatók tábora.

„Hosszabb távon azonban egy okos, új menekültpolitika még morálisan is jobb lehet a réginél, ha helyben nyújt nagyobb segítséget a valóban rászorulóknak.”

Arra a kérdésre, hogy konkrétan mit kellene tenni, ha felbukkan egy afrikai menekültek százait szállító csónak az olaszországi Lampedusánál vagy a görög szigeteknél, azt válaszolta: „Akkor ezeket az embereket egytől egyig vissza kell vinni abba az országba, ahonnan elindult a hajójuk.”

Egyúttal hangsúlyozta azt is, hogy „teljesen új fejezetet” kell nyitni az Afrikával való együttműködésben.„ Jövőbe mutató projektekre” van szükség például a napenergia és a vízgazdálkodás területén.

Sigmar Gabriel felhívása a migrációs politika megváltoztatására azért is figyelemre méltó, mert a politikus a 2015-ös menekültválság idején Németország alkancellárja volt.

Országa ekkor szinte korlátlanul fogadott be szíriai, afgán és egyéb származású menedékkérőket – Angela Merkel akkori kancellár ezt a humanitárius segítségnyújtás szükségességével indokolta.

Ezt a politikát azóta sokan kritizálták azt hangoztatva, hogy a tömeges és nagyrészt kontroll nélküli bevándorlás komoly anyagi terhet jelent a német társadalomnak, valamint növeli a bűnözést és a terrorveszélyt. (Arról, hogy milyen összefüggés van migráció és bűnözés között, itt írtunk.) 

Újabb migrációs hullám

Idén mindenesetre ismét jelentősen erősödik az Európába irányuló bevándorlás.

Az év első hét hónapjában 175 ezren nyújtottak be menedékkérelmet Németországban, ami 78 százalékos növekedés a múlt év azonos időszakához képest. A menedékkérők között a legnagyobb csoportot a szírek (52 ezer), az afgánok (31 ezer) és a törökök (23 ezer) alkotják.

Ezzel párhuzamosan Olaszországba több mint 100 ezer bevándorló érkezett illegális úton augusztus közepéig, ami több mint duplája a tavalyi és csaknem triplája a tavalyelőtti értékeknek. (Úgy tűnik tehát, hogy a beáramlást a jobboldali-populista Meloni-kormány sem tudta megállítani.) 

A bajt Brüsszel is érzi, ezért júliusban megállapodást kötött Tunéziával az illegális migráció korlátozása céljából. Az EU mintegy 900 millió euróval támogatja az észak-afrikai országot, ha az segít megfékezni a bevándorlók áradatát. (Az egyezményt ugyanakkor rögtön kritizálták emberi jogi csoportok arra is hivatkozva, hogy a tunéziai hatóságok embertelenül bánnak a migránsokkal.)

A krízis a bevándorlásellenes pártok malmára hajtja a vizet: Németországban például a már említett AfD népszerűsége soha nem látott csúcsokat döntöget – augusztusra már átlépte a 20 százalékot –, és szakértők szerint uniós szinten is előretörhet majd a keményvonalas jobboldal.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem hisznek a fiatalok a KSH-nak
Privátbankár.hu | 2024. július 8. 13:03
Úgy érzik, sokkal nagyobb az infláció a hivatalos adatoknál.
Makro / Külgazdaság A vártnál is jobban pörög a román gazdaság
Privátbankár.hu | 2024. július 8. 12:47
A becsültnél nagyobb ütemben bővült a román GDP eddig idén.
Makro / Külgazdaság Máris sikerült befenyíteni a benzinkutakat?
Privátbankár.hu | 2024. július 8. 11:33
Kiderült, mennyiért tankolhatunk keddtől.
Makro / Külgazdaság Átalakított különadók jönnek, reszkethetnek a bankok, a multik és az energiacégek
Privátbankár.hu | 2024. július 8. 10:06
Háborúellenes akcióterv keretében alakítja át a sarcokat a kormány.
Makro / Külgazdaság A NATO átveszi az Oroszország elleni háború koordinálását
Káncz Csaba | 2024. július 8. 09:33
A NATO a washingtoni csúcstalálkozón külön parancsnokságot hoz létre az ukrajnai háborúval kapcsolatban és ezentúl egy magas rangú civil tisztviselőt fog állomásoztatni Ukrajnában. A csúcstalálkozóra az Egyesült Államokban és Franciaországban tapasztalható politikai bizonytalanság közepette kerül sor. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Mi lesz Magyar Péterrel? És a Fidesszel? Kérdezzen Ön is Závecz Tibortól!
Privátbankár.hu | 2024. július 8. 08:27
Szerdán, a Klasszis Klubban. A szokás szerint 15:30 órakor kezdődő egyórás beszélgetésre ingyenesen lehet regisztrálni és máris kérdezni.
Makro / Külgazdaság Drámai adat jelent meg arról, hányan halnak meg az ukrajnai fronton
Privátbankár.hu | 2024. július 7. 17:02
Független orosz hírportálok nyilvánosságra hozták legújabb becslésüket arról, hogy az orosz hadsereg hány embert veszít a háborúban. 
Makro / Külgazdaság Kijöttek a rendeletek, tolongani kezdtek a cégek a hatóságnál
Bocskai István-Izsó Márton | 2024. július 7. 15:01
Sokáig nem hitték el a cégek, hogy tényleg jönnek a szigorúbb kiberbiztonsági szabályozások, sokan pedig a kivárásra, megúszásra játszottak. Ennek most vége, megjelentek a részletes rendeletek, és sokan döbbentek rá, hogy nincs kibúvó, lépniük kell. De mit és hogyan lépjenek? Mit mond a hatóság, és mit mondanak a szakértők? Erről beszélgetett Bor Olivér, az SZTFH kiberbiztonsági és kommunikációs szakértője, Klement Gábor, a filter:max Kft. ügyvezető igazgatója, és Márton Miklós, a Vivetech Nyrt. vezérigazgatója Bocskai Istvánnal.
Makro / Külgazdaság Elege lett a barcelonaiaknak a turistákból
Privátbankár.hu | 2024. július 7. 13:51
A várost fojtogató turizmus ellen tiltakoztak a helyiek. 
Makro / Külgazdaság Megkezdte működését a BMW kolozsvári fejlesztési bázisa
Privátbankár.hu | 2024. július 7. 13:03
Bár Debrecent is keblére ölelte már a BMW, a szomszédos Romániát szemelte ki legújabb informatikai fejlesztési központja létrehozására. A létesítmény Erdélyben lesz. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG