Éves jelentésében az amerikai hírszerző közösség arra figyelmeztet, hogy az Egyesült Államoknak egyre nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie az egyre törékenyebb globális rendben. A nemzeti hírszerzés igazgatója, Avril Haines hétfőn kifejtette a Szenátus hírszerzési bizottságának, hogy a Kína, Oroszország, Irán és Észak-Korea közötti növekvő szinergiákat az amerikai kémügynökségek különösen nagy figyelemmel kísérik. Hozzátette, hogy ezen három ország kormánya valószínűleg megpróbál majd beavatkozni a közelgő novemberi amerikai elnökválasztásba.
Haines ennek ellenére úgy értékelte, hogy a korlátozott bizalom és ezen országok közötti elhúzódó rivalizálás beszűkíti együttműködésüket, és így az elmarad a formális szövetségtől vagy egy többoldalú hatalmi tengelytől.
Növekvő önbizalom
Pekingtől Moszkváig, és Phenjantól Teheránig félreérthetetlenül érezhető az autoriter rezsimek növekvő önbizalma. Ez részben a katonai felszerelések kölcsönös cseréjéből ered. De egy szélesebb politikai koalíció kialakulását is tükrözi, amely a nyugati dominanciájú globális rend aláásására, vagy felváltására törekszik. Bár jelenleg Oroszország végzi a piszkos munka nagy részét, Kína lehet a végső haszonélvező.
Az együttműködést felgyorsították a nyugati szankciók, mert elterjedt köztük az az érzés, hogy nincs vesztenivalójuk. Valóban, a szankciókat megkerülő kölcsönös segítségnyújtás lett az egyik fő tényező, amely ezt a kialakuló tengelyt alátámasztja.
Mindezt a globális egyenlőségre törekvés és a dekolonizáció nyelvezetével fogalmazzák meg. A kínai külügyminiszter a múlt héten azt állította, hogy "a Globális Dél már nem a csendes többség, hanem a nemzetközi rend reformjának ereje", Putyin pedig örömmel állítja, hogy Oroszország most már a "globális többséghez" csatlakozott.
Ukrán hatás
Ez a törekvés közvetlenül az ukrajnai háborút is érinti. Míg Európa a márciusra ígért egymillió lövedéknek csak a 30 százalékát adta át Ukrajnának, addig Észak-Korea már legalább egymillió tüzérségi lövedéket adott el Oroszországnak.
Az észak-koreai lőszerek nagy része ugyan gyenge minőségű. Ennek ellenére segít Moszkvának fenntartani a lőszerhiányos Ukrajnára nehezedő nyomást. A lövedékek döntő szerepet játszottak a múlt hónapban a stratégiai fontosságú Avgyijivka városában aratott győzelemben, és bár idén talán nem lesz nagyszabású offenzíva - különösen, ha Putyin úgy dönt, hogy nem hirdet meg újabb, politikailag kockázatos mozgósítást -, ez azt jelenti, hogy az oroszoknak több lehetőségük lesz helyi offenzívákra.
Agresszív idők
Ezeknek az együttműködéseknek hosszabb távú biztonsági vonatkozásai is vannak. Pranay Vaddi, a Fehér Ház fegyverzetellenőrzésért felelős vezető igazgatója arra figyelmeztet, hogy egy olyan Észak-Korea, amely például Oroszországgal folytatott, szerinte "példátlan szintű katonai együttműködés" alapján képes modernizálni a hadseregét, sokkal nagyobb potenciális fenyegetést jelent.
Hasonlóképpen, Irán új, megnövekedett befolyása Oroszországra - amely utóbbi megvásárolja a drónjait és rakétáit -, úgy tűnik, hozzájárult a Kreml közelmúltbeli pozícióinak megváltozásához.
Míg Moszkva eleinte megpróbált kiegyensúlyozottnak tűnni például a Hamász tavaly októberi, Izrael elleni támadása után, a mérleg nyelve fokozatosan az iráni proxik javára billent. Aláírt egy olyan megállapodást is, amelynek értelmében - saját régóta fennálló aggályai ellenére - fejlett Szu-35-ös vadászgépeket és Mi-28-as harci helikoptereket ad el Iránnak.
Nem minden arany, ami fénylik
Ennek az együttműködésnek azonban egyértelmű korlátjai vannak, sőt komoly feszültséget okozó területek is megbújnak. Moszkva nem akarja destabilizálni a Koreai-félszigetet, és nem támogatja Phenjan nukleáris vagy biológiai fegyverprogramját. Hasonlóképpen, Teherán nehezményezi, hogy Oroszország támogatja az Egyesült Arab Emírségek igényeit három szigetre, amelyeket Irán 1971-ben foglalt el. Kína legutóbbi, tavaly közzétett hivatalos nemzeti térképe pedig a határain belül tartalmazza a Bolsoj Uszurijszkij-sziget egészét, amelynek megosztásáról 2004-ben állapodott meg Oroszországgal.
Az együttműködés tehát tranzakciós jellegű. Míg például a Nyugat ingyen fegyverzi fel Ukrajnát, addig Oroszországnak készpénzzel, technológiával és - az éhes Észak-Korea esetében - búzával kell fizetnie a Phenjantól kapott tüzérségi lövedékekért és a teheráni Sahed drónokért.
Győztes oldal?
A háború kezdetéig Moszkva szívesen játszotta ki Kínát a Nyugattal szemben, és eladta neki, amit csak tudott, de vonakodott attól, hogy túl szoros kapcsolatba kerüljön a saját határa mentén felemelkedő hatalommal. Azóta azonban úgy tűnik, Putyin úgy döntött, hogy nincs más választása, minthogy Peking mellé álljon, és lelkesedéssel ápolja a többi elégedetlen hatalmat.
A múlt hónapban az Unió helyzetéről szóló beszédében kiemelte a BRICS-országok felemelkedésé a nyugati ipari országok G7-es csoportjával szemben. Állítása szerint 2028-ra a blokk - az új tagokkal együtt - a globális GDP 37 százalékát fogja kitenni, míg a G7-eké 28 százalék alá csökken.
Nem valószínű, hogy Oroszország hosszabb távon a látványosan növekvő gazdaságok közé tartozna, de Putyin legalábbis igyekszik megnyugtatni országát, hogy az a győztes oldalon áll.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Igaz, volt honnét erősödni. 
