5p

Orbán Viktor és Alice Weidel közös budapesti sajtótájékoztatóján egyértelműen érződött, hogy politikailag megvan a kémia a két vezető között: mindketten nagyjából ugyanazt gondolják a világról, legalábbis ami a migrációt és az EU-t illeti. A magyar miniszterelnök saját bevallása szerint eddig csak azért nem kereste az AfD-vezér társaságát, mert nem akart ártani a magyar-német kormányközi kapcsolatoknak – most azonban, a hivatalban lévő európai kormányfők közül elsőként fogadta őt. Weidel pedig „nagy példaképnek” nevezte a magyar kormányt.      

Szerda délelőtt fogadta Orbán Viktor miniszterelnök az Alternatíva Németországért (AfD) társelnökét, Alice Weidelt a Karmelitában – a vizit abból a szempontból mindenképp jelentős volt, hogy most először fordult elő, hogy az általában szélsőjobboldaliként, radikális jobboldaliként vagy populista jobboldaliként emlegetett párt vezérét fogadja egy hivatalban lévő európai kormányfő.        

Amikor megérkeztem a helyszínre, kisebb csődületre lettem figyelmes a Karmelita előtt. Először azt hittem, hogy talán Weidelt kérdezgetik a szép számban egybegyűlt újságírók, de aztán kiderült, hogy szó sincs erről: Hadházy Ákos országgyűlési képviselő tiltakozott a találkozó ellen. (Erről laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor közölt beszámolót.)

A sajtótájékoztatón egyébként nem volt teltház, de még így is 30-40 újságíró és számos tévéstáb sereglett össze, és ott volt a nemzetközi hírügynökségek mellett például a Frankfurter Allgemeine Zeitung tudósítója is – azaz nemzetközi médiaesemény lett az Orbán-Weidel találkozóból.

Alice Weidel és Orbán Viktor: nagyon is megértették egymást
Alice Weidel és Orbán Viktor: nagyon is megértették egymást
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A sajtótájékoztatón szinte az első pillanattól kezdve érezni lehetett, hogy megvan a kémia a két vezető között: Alice Weidel számos alkalommal bólogatott Orbán Viktor szavai hallatán, aki egyetértő mosollyal nyugtázta az ő mondatait.

Nagy volt az egyetértés

Az egyik fő közös nevező – ahogy azt sejteni lehetett – a migráció volt: mindketten egyetértettek abban, hogy az illegális migráció rossz, és aki jogtalanul érkezett az országba, azt vissza kell küldeni. 

Érdekes módon ebben a kérdésben Orbán Viktor radikálisabbnak tűnt a német radikálisoknál is, és mosolyogva mutatta Weidelnek, hogy Magyarországon „zéró, azaz zéró” migráns van – ami nyilván furcsán hangzik egy olyan országból érkezett politikusnak, ahol tavaly is mintegy negyedmillió külföldi nyújtott be menedékkérelmet.

Míg a migráns és az illegális migráció szó számtalan alkalommal elhangzott a tájékoztatón, addig a menekült egyetlen egyszer sem – azaz nem kerültek szóba azok az emberek, akik joggal kérnének menedéket Európában.

Szintén fontos közös nevező volt az elégedetlenség a jelenlegi EU-val: együtt szidták például a Green Dealt, az uniós menekültügyi rendszert és az uniós energiapolitikát, valamint hitet tettek a nemzetállamok Európája mellett.

Orbán Viktor elárulta azt is, hogy miért nem közösködött a magyar kormány eddig az AfD-vel: saját bevallása szerint azért nem, mert nem akart ártani a magyar-német kormányközi kapcsolatoknak. Most azonban változott a helyzet, hiszen – mint mondta – az AfD már egy húsz százalékos támogatottsággal bíró párt, ráadásul bő másfél hét múlva előrehozott választások lesznek Németországban.

A találkozót Weidel kérte, Orbán Viktor pedig igent mondott: szerinte „vagány” dolog volt, hogy még a választások előtt fogadta ennek a sikerpártnak a vezetőjét.

A magyar kormányfő szerint az AfD összes fontos programpontja olyan, ami hasznos lenne Magyarországnak, a migrációtól az energiapolitikáig.  „Ha megvalósulna, amit az AfD képvisel, az jót tenne Magyarországnak”, mondta.

Agyondicsérte Alice Weidel Orbán Viktort 

Alice Weidel pedig nagyon megköszönte a meghívást, és gyakorlatilag agyondicsérte Orbán Viktort és a magyar kormányt, miközben hevesen szidta Angela Merkelt és politikáját.

„Magyarország az illegális migráció elleni bástya,” hangoztatta Weidel, kitérve arra, hogy „Németország szenved” az illegális migrációtól, főleg a megnövekedett bűnözés miatt. (Az illegális migrációt már a jobbközép CDU/CSU is érdemben korlátozná, ennek hátteréről itt írtunk.)      

Az AfD kancellárjelöltje a magyar kormányt „nagy példaképnek” nevezte, amely a „józan ész” alapján kormányoz, és szabadságharcot vív.   

Weidel újságírói felvetésre élesen visszautasította, hogy szélsőjobbnak nevezzék a pártját. Szerinte ők valójában szabadságszerető liberálisok és konzervatívok – a szabadság szót egyébként számos alkalommal hangsúlyozta.

Az AfD-vezér egy másik újságírói felvetésre, amely arra utalt, hogy nem egy tradicionális családban él, elmondta: valóban egy nővel él együtt, és vele közösen nevel két gyereket. Mint mondta, a hagyományos családmodell a fő modell, ugyanakkor liberálisként azt is vallja, hogy mindenki éljen olyan párkapcsolatban, amilyenben akar, az államnak ebbe nem szabad beleszólnia.

Ezt a megjegyzést Orbán Viktor szintén mosollyal nyugtázta, majd a sajtótájékoztató végeztével (csak az előre kiválasztottak kérdezhettek) kezet nyújtottak egymásnak: nagyon úgy tűnt, hogy itt most bizony egy új partnerség, akár szövetség kezdetét láttuk.

(A percről percre tudósítást itt olvashatják.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij bejelentése: újabb fontos nyugati fegyverek érkeztek az országba
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 06:46
Cáfolják, hogy az oroszok lelőttek volna egy F-16-ost – elleben bejelentették, hogy újabbak érkeztek.
Nemzetközi Tényleg csak Donald Trump védő karja óvhatja meg Európát az orosz hordáktól?
Litván Dániel | 2025. március 20. 05:59
Mennyire gyenge valójában Amerika nélkül a NATO vagy éppen Európa? Vannak rossz, de jó híreink is. Az mindenesetre biztos, hogy nem ész nélküli fegyverkezésre van szüksége most a kontinensnek.
Nemzetközi Donald Trump új húzása milliókat taszíthat létbizonytalanságba
Kollár Dóra | 2025. március 19. 18:46
Az amerikai elnök jelöltjének kiléte egy egészségügyi kulcspozícióra megkongatta a vészharangokat.
Nemzetközi „Teljesen sínen vagyunk” – mondta Trump, miután beszélt Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2025. március 19. 18:21
Donald Trump amerikai elnök közölte szerdán Truth Social nevű közösségi oldalán, hogy aznapi telefonbeszélgetése Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel jórészt arról szólt, hogy miről beszélt az előző nap telefonon Vlagyimir Putyin orosz államfővel.
Nemzetközi Al-Dzsazíra: a gázai légicsapások áldozatainak kétharmada nő és gyerek
Privátbankár.hu | 2025. március 19. 17:46
A kedd hajnali izraeli légitámadásokban legkevesebb 436 ember vesztette életét a Gázai övezetben.
Nemzetközi Ázsiai hallgatók toborzásába fog egy magyar egyetem
Privátbankár.hu | 2025. március 19. 17:01
A Dunaújvárosi Egyetem sokmillió forintért keres toborzó céget külföldi, főként ázsiai tanulói számának növeléséhez.
Nemzetközi Új korszak kezdődik: bemutatta Brüsszel az európai védelmi fehér könyvet
Privátbankár.hu | 2025. március 19. 16:31
A béke megóvása érdekében az európai védelem megerősítésére van szükség a hiányosságok megszüntetése, a védelembe való beruházások és a képességek megerősítése által – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben, az európai védelem erősítését célzó, úgynevezett európai védelmi fehér könyv bemutatásakor szerdán.
Nemzetközi Visszaszúrt Donald Trumpnak a sokat támadott algériai bokszolónő
Privátbankár.hu | 2025. március 19. 15:31
Imane Helif meg akarja védeni olimpiai bajnoki címét a 2028-as olimpián Los Angelesben.
Nemzetközi Meglepő eredmény születetett Ukrajna EU-s csatlakozásáról
Privátbankár.hu | 2025. március 19. 14:51
Olvasóink véleményére voltunk kíváncsiak, az eredmény meglepő.
Nemzetközi Szerdán is fontos hívása lesz Donald Trumpnak
Privátbankár.hu | 2025. március 19. 13:46
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Helsinkiben közölte, hogy szerdán tárgyalni fog Donald Trump amerikai elnökkel. Szerinte Vlagyimir Putyin azon ígérete, miszerint nem támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát, ellentmond a valóságnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG