6p

Hivatalos látogatáson fogadja szerdán Orbán Viktor Alice Weidelt, az AfD elnökét. Bár a magyar kormánypárt igyekszik bizonyos távolságot tartani a radikalizmussal vádolt párttól, nagyon hasonló migráció- és EU-ellenes nézeteket hangoztat. Sőt, míg a magyar miniszterelnök már arról beszél, hogy „Magyarország a magyaroké,” addig ilyesmit Németországra vetítve még az AfD vezetői sem mondanak nyíltan. Nagyító alatt ezúttal egy vitatott vizit háttere.

„Alice Weidel felhívott, és kért tőlem egy találkozót. Jövő héten fogom fogadni Budapesten” – így jelentette be Orbán Viktor múlt héten, a svájci Neue Zürcher Zeitungnak adott nagyinterjúban, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) társelnöke hivatalos látogatásra érkezik hozzá a magyar fővárosba.

„Az AfD a szavazatok 20 százalékát szerezheti meg. Miért kellene nemet mondanom, ha a vezetőjük beszélni szeretne velem? Ha Olaf Scholz felhívna, őt is fogadnám. De ez a veszély nem akut” – mondta a magyar kormányfő nevetve a közelgő németországi választásra és arra utalva, hogy a jelenlegi kancellár nem igazán keresi a társaságát.

De mi az az AfD?

Alice Weidel viszont igen, ami azért is érdekes, mert ő egy olyan pártot vezet Németországban, amellyel egyetlen más német parlamenti párt sem hajlandó közösködni.

Az AfD, amely 2013-ban alakult EU-szkeptikus és nemzeti liberális pártként, ma már a második legerősebb politikai erő Németországban a jobbközép CDU-CSU mögött – jelenleg a szavazók mintegy ötöde támogatja, és különösen Kelet-Németországban népszerű.   

Német újságírók és elemzők általában szélsőjobboldali, radikális jobboldali vagy jobboldali populista pártként emlegetik. Az AfD elutasítja a szélsőjobbos jelzőt, és hitvallásában konzervatív-liberális, Németországot alapjaiban megújítani akaró erőnek nevezi magát.

Tino Chrupalla és Alice Weidel, az AfD társelnökei frakcióülésen a parlament berlini épületében 2025. február 10-én
Tino Chrupalla és Alice Weidel, az AfD társelnökei frakcióülésen a parlament berlini épületében 2025. február 10-én
Fotó: MTI/EPA/Hannibal Hanschke

Tény ugyanakkor, hogy egyértelműen kívül van a német mainstream politikán, egyes politikusainak voltak a múltban nagy botrányt kiváltó, szélsőséges megnyilvánulásai, a német Alkotmányvédelmi Hivatal pedig már évek óta megfigyelés alatt tartja – eddig nem kezdeményezte a betiltását. (Náci párt nem működhetne Németországban.)       

Közös nevező: a migrációellenesség

Az AfD sokáig még a Fidesznek is túl sok volt. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy tavaly júniusi Kormányinfón például azt mondta, hogy „fel sem merült” a Fidesz és az AfD közös frakcióba tömörülése az Európai Parlamentben (EP). Ennek megfelelően a német párt végül nem a Fidesz által gründolt Patrióták Európáért, hanem a Szuverén Nemzetek Európája frakciónak lett a tagja – ennek a képviselőcsoportnak része a Mi Hazánk is.

Gulyás Gergely szeptemberben ugyanakkor az AfD szászországi és türingiai választási sikerét (előbbi tartományban a második, utóbbiban az első helyen végeztek Weidelék) már úgy kommentálta a Mandinernek, hogy Németországnak csatlakoznia kellene Magyarország migrációs harcához. És utalt arra is, hogy a párt a migrációellenességének köszönheti sikerét.

A Fidesz és az AfD legfontosabb közös nevezője éppen ez – mindkét párt az illegális migráció teljes megszüntetését és a jogtalanul érkezettek visszatoloncolását követeli. (A németországi háttérről és a bevándorlás okozta problémákról itt írtunk.)

Sőt, a Fidesz ebből a szempontból még a német radikálisoknál is radikálisabb – az AfD ugyanis a legális migrációt hivatalosan nem ellenzi, és miközben a magyar kormányfő nyíltan beszél arról, hogy „Magyarország a magyaroké”, az AfD vezetői nyíltan eddig nem mondtak olyat, hogy „Németország a németeké.” (Kerestünk, de nem találtunk tőlük ilyen kommentárt.) 

Vannak persze egyéb közös nevezők is, mint például az EU-ellenes szólamok – az AfD kiléptetné Németországot az eurózónából –, az Oroszország elleni szankciók ellenzése és Kijev tárgyalóasztalhoz kényszerítése a politikai, katonai és pénzügyi segítségnyújtás feltételekhez kötése által. Sajtóhírek szerint az AfD EP-képviselőjelöltjei Kreml közeli hálózattól kaptak támogatásokat a választások előtt – a párt ezt tagadja.

Óvatos közeledés

A svájci lapnak adott interjúban Orbán Viktor, ha óvatosan is, szintén a közös pontokat kereste. Arra a kérdésre, hogy „Ön, úgy tűnik, szimpatizál az AfD-vel, a Patrióták mégsem akarják a frakciójukban látni a pártot, miért nem?” azt válaszolta: „Az AfD inkább egy mozgalom, mint egy párt, ahol feltűnhetnek őrült emberek és ötletek – ez egy olyan rizikó, amit a Nemzeti Tömörülés (Marine Le Pen pártja) nem akart felvállalni. Nekünk nincs tapasztalatunk az AfD-vel, és nem állunk kapcsolatban vele. A programja Magyarország számára jól hangzik: adócsökkentések, a Green Deal visszadimenzionálása, visszatérés a nukleáris energiához, szigorú migrációs politika.”

Orbán Viktor szerint Magyarországon nincs „tűzfal” (azaz nem zárkóznak el senkitől), és „ha egy pártra szavaznak az emberek, azt komolyan vesszük. Ez nem jelenti azt, hogy együttműködünk vele. De leülünk velük és beszélgetünk. Egy tűzfal primitívvé teszi a politikai gondolkodást.”

A Euronews információi szerint ugyanakkor nincs szó arról, hogy a magyar kormánypárt új szövetségesre akarna szert tenni. A csatornának a Fidesz egy neve elhallgatását kérő vezető politikusa azt mondta: „nincs hosszú távú terv” az AfD-vel. Szerinte a magyar kormány számára a mindenkori német kormány a partner, ezért inkább „udvariassági találkozónak” tekinthető Weidel fogadása.

Gulyás Gergely pedig a múlt heti Kormányinfón arról beszélt, hogy az AfD-nek van számtalan olyan megnyilvánulása, amivel semmilyen formában nem azonosulnak. Ugyanakkor „ha egy 20 százalék fölött mért párt kancellárjelöltje” találkozót kér a magyar miniszterelnöktől, akkor ő erre lehetőséget fog adni, mint ahogy „bármelyik számottevő párt” esetében meglépte volna ezt.

Korábbi nyilatkozatával összhangban hozzátette: arra rövidtávon „semmilyen esélyt” nem lát, hogy a német párt csatlakozzon a Patrióták Európáért EP-frakcióhoz.          

Weidel csodálja Orbán Viktort

De miért jó Alice Weidelnek ez a látogatás? Alapvetően azért, mert kampány van – Németországban február 23-án tartanak előrehozott választásokat – , Orbán Viktor pedig köztudottan népszerű a populista jobboldalon szerte Európában, így Németországban is. (Ezt mutatja a Patrióták Európáért hétvégi madridi nagygyűlése is, ahol a közönség felállva ünnepelte a magyar kormányfőt.)  

Nem csoda, hogy Weidel örül a(z általa kezdeményezett) találkozónak: „Köszönöm a meghívását, Orbán Viktor miniszterelnök úr. Örülök, hogy találkozhatok Önnel“, írta az X-en múlt pénteken.    

Német lapok a vizittel kapcsolatban kiemelik, hogy az AfD évek óta szimpatizál Orbán Viktor „jobboldali populista” és „EU-kritikus” politikájával.

Weidel tavaly júniusban például nagyszerűnek nevezte a Patrióták Európáért frakció megalakulását, hozzátéve: „abszolút csodálja” Herbert Kicklt, a frakció alapításában részt vevő osztrák Szabadságpárt vezérét, valamint Orbán Viktort is.

A Nagyító többi cikkét itt olvashatják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Fekete év: minden eddiginél több bevándorló vesztette életét
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 09:07
Sosem vesztették ennyien életüket a migrációs útvonalakon.
Nemzetközi Óriási üzletet kapott a Boeing Donald Trumptól
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 08:33
A Boeing cég gyárthatja az Egyesült Államok legújabb, hatodik generációs vadász-repülőgépeit, az F-47-eseket – jelentette be Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Nemzetközi Az ENSZ emberi jogi főbiztosa keményen odaszólt a magyar kormány döntése miatt
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 20:02
Szerinte diszkriminatív a Pride-ot érintő magyar gyülekezési törvénymódosítás.
Nemzetközi Litvánia kész katonákat küldeni Ukrajnába egy nemzetközi békemisszió részeként
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 18:43
„Nagyon konkrét számokról beszélünk, de minden ország részéről elköteleződésre van szükség ebben a koalícióban.”
Nemzetközi Így hatástalanítaná Orbán Viktort egy német elemző
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 16:45
Egy német elemző szerint ideje, hogy az EU visszatartsa a támogatásokat, elszigetelje Orbánt, és megvonja Magyarország szavazati jogát.
Nemzetközi Elon Musk dühbe gurult: „Meg fogják találni őket”
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 15:25
Elon Musk hamis állításokkal vádolja a Pentagon munkatársait, és büntetőeljárást sürget ellenük.
Nemzetközi Pénz, luxusutazások, meccsjegyek: korrupciós botránytól hangos Brüsszel
Bózsó Péter | 2025. március 21. 15:06
Brüsszelt újabb korrupciós botrány rázza meg, amelyben a Huawei állítólagos befolyásszerzési kísérlete áll a középpontban. A belga ügyészség korrupció és bűnszervezetben való részvétel miatt négy személy ellen emelt vádat, míg egy ötödiket pénzmosással gyanúsítanak. A nyomozás szerint a vállalat politikai döntéshozókat próbált megvesztegetni pénzzel, luxusutazásokkal és ajándékokkal, hogy saját érdekeit érvényesítse.
Nemzetközi Áttörés Németországban: szabad utat kapott a költekezés
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 14:50
A Bundesrat is jóváhagyta a német adósságcsomagot, amely védelmi és klímacélú kiadásokat tesz lehetővé.
Nemzetközi Leépítésbe kezd a Mercedes, hatalmas lelépési pénzt lehet kapni
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 14:07
Azoknak, akik önként jelentkeznek.
Nemzetközi Úgy tűnik, az oroszok és az ukránok is fittyet hánynak Trumpra: Odessza és Szudzsa is bánja
Privátbankár.hu | 2025. március 21. 13:08
Odesszában sebesültek, sérült áramhálózat maradt az orosz dróntámadás után, Szudzsában hatalmast robbant a gázvezeték – de ki lőtt rá?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG