2017-ben Donald Trump elnök első kormánya történelmi jelentőségű nemzetbiztonsági stratégiát tett közzé, amely megállapította, hogy az USA a Kínával és Oroszországgal folytatott nagyhatalmi verseny új korszakába lépett. A stratégia arra figyelmeztetett, hogy Kína és Oroszország „revizionista” autokratikus hatalmak, amelyek „az amerikai értékekkel és érdekekkel ellentétes világot kívánnak alakítani”. Az anyag egy új, hibrid háborús korszakot jelenített meg Washington és Peking viszonyában, amely a háborús küszöb alatt folyamatos küzdelmet vetít előre.

Nem sokkal ezután számos elemző a jelenlegi korszakunkat Hidegháború 2.0-ként kezdte emlegetni. Ebben nyilván vannak torzítások, de nem kérdés, hogy az Egyesült Államok és a Kína közötti szuperhatalmi rivalizálás lesz a XXI. század nemzetközi politikájának egyik meghatározó jellemzője.

Most akkor hogyan állnak Kínához?

Nyolc évvel később Trump és csapata még mindig tisztában van Kína növekvő befolyásának kockázataival – Marco Rubio külügyminiszter is ezt hangsúlyozta egy hete Panamában. Trump második kormányának intézkedései azonban egyelőre nincsenek összhangban ezzel az értékeléssel, mivel számos kezdeti külpolitikai döntése – akár szándékosan, akár véletlenül – közvetlenül károsítja az Egyesült Államok azon képességét, hogy versenyezzen legfőbb geopolitikai riválisával.

Az eredeti hidegháború idején például Egyesült Államok erős és hűséges szövetségesei Európában, Ázsiában és a Közel-Keleten jelentették Washington legnagyobb komparatív előnyét a Szovjetunióval szemben, amelynek csak gyenge partnerei voltak, akiket rá kellett kényszeríteni, hogy részt vegyenek a Varsói Szerződésben és más biztonsági kapcsolatokban. Márpedig a nagyhatalmi verseny új korszakában a szövetségesek ismét alapvető fontosságúnak bizonyulnak majd a sikerhez.

Szétzilált szövetségesi rendszer

Trump a jelek szerint ezzel nem ért egyet. Még hivatalba lépése előtt jelentős konfliktust szított hazájának egyik legközelebbi, hűséges és tartós szövetségesével, Kanadával – azzal, hogy északi szomszédját az 51. tagállamnak nevezte. Aztán azt tervezte, hogy összefüggő magyarázat nélkül 25 százalékos vámokat vet ki a legtöbb kanadai árura – mielőtt néhány órával a vámok hatályba lépése előtt további 30 nap haladékot adott volna az országnak.

Trump jelentős bizalmi szakadást váltott ki egy másik NATO-szövetségessel – Dániával – is azzal, hogy felvázolta Grönlanddal kapcsolatos terveit, akár eladással, akár erőszakkal. A közvélemény-kutatások ráadásul egyértelműen azt mutatják, hogy Grönland lakosai ellene vannak az Egyesült Államokhoz való csatlakozásnak.

Az amerikai szövetségesi kapcsolatok gyengítése márpedig csak Kínát és Oroszországot segíti. Trump és csapata egyedül nem lesz képes megnyerni a Hidegháború 2.0-t.

Az első hidegháború alatt az USA a fejlődő világban a Szovjetunióval versengett a befolyásért. Bár sok kudarcot szenvedett – köztük a legtragikusabb módon Vietnamban –, végül győzött a verseny ezen dimenziójában, mert jobb kereskedelmi és befektetési lehetőségeket kínált, és hatékonyabb külföldi segítséget nyújtott.

Második hivatali idejének első hetei alapján úgy tűnik, hogy Trumpot nem érdekli a fejlődő országokkal való szorosabb kapcsolat kialakítása. Kolumbiát megfélemlítette, hogy fogadja az illegális bevándorlókat szállító katonai repülőgépeket, zavarba hozva ezzel a latin-amerikai ország demokratikusan megválasztott elnökét. Megfenyegette, hogy visszaveszi a Panama-csatornát – még külügyminiszterét is oda küldte első tengerentúli útjára –, és azzal fenyegetőzött, hogy hatalmas vámokat vet ki Mexikóra, ami arra kényszerítette déli szomszédunkat, hogy 10 ezer katonát telepítsen a határ mentén, cserébe azért, hogy egy hónapra felfüggeszti ezeket a vámokat.

A segélyek és az ideológia kérdéskörei

A Fehér Ház megpróbál befagyasztani minden külföldi támogatást, és úgy tűnik, hogy le akarja állítani az USA Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségét (USAID), amelyet John F. Kennedy elnök azért hozott létre, hogy végrehajtsa az 1961-es „Külföldi Támogatási Törvényt”, és segítsen Washingtonnak hatékonyabban versenyezni a szovjetekkel.

Mindezek a lépések óriási lehetőségeket teremtenek Peking számára. Hszi Csin-ping kínai elnöknek esze ágában sincsen lezárni országa külföldi segítségnyújtását – helyette segélyt, kereskedelmet és befektetéseket kínál.

Az első hidegháború idején az Egyesült Államok a globális kapitalizmust támogató multilaterális intézmények sorát hozta létre: a Világbankot, a Nemzetközi Valutaalapot és az Általános Kereskedelmi és Vámegyezményt (GATT), amelyből később a Kereskedelmi Világszervezet lett. Két- és többoldalú kereskedelmi megállapodásokról is tárgyalt, mivel az akkori amerikai politikai vezetést az az elképzelés vezérelte, hogy a közös szabályok, normák és törvények megkönnyíthetik a piacgazdaságok közötti kereskedelmet, és ezáltal mindenki jobban járhat – és láss csodát, ez működött. A hidegháború alatt a kapitalista világ (többnyire) virágzott, a kommunista világ pedig mindinkább lemaradt.

Még ha a szövetségeket, a külföldi segélyeket, a globális kereskedelmet és a katonai erőt figyelmen kívül is hagyjuk, az amerikai demokratikus eszmék jelentették az egyik legnagyobb előnyt a Szovjetunióval és Kínával való versenyben. Az amerikai elnökök a kongresszussal együttműködve létrehozták a Szabad Európa Rádiót, az Amerika Hangját, az Amerikai Tájékoztatási Ügynökséget, a Nemzeti Alapítvány a Demokráciáért (NED) és a fent említett USAID-et, hogy segítsenek megnyerni ezt az ideológiai küzdelmet.

Elon Musk – aki a Kormányzati Hatékonysági Minisztériumot (DOGE) vezeti – viszont éppen a hétvégén szögezte le, hogy az USA által finanszírozott Szabad Európa Rádió és Amerika Hangja rádióállomások bezárására szólított fel. Trump jobbkeze szerint ezeket az adókat „már csak radikális baloldali őrültek hallgatják, akik magukban beszélnek, miközben évi 1 milliárd dollárnyi amerikai adófizetői pénzt égetnek el.”.

Törzsi belharcok

Ezekben a napokban Trump mély megosztottságot szít az amerikai közigazgatáson és az amerikai társadalom egészén belül, ami egy újabb ajándék Oroszországnak és Kínának. Ahogy George Kennan 1947-ben figyelmeztetett, „az országon belüli határozatlanság, széthúzás és belső szétesés jelei üdítően hatnak az egész kommunista mozgalomra”.

Valóban, Washington nem fog tudni győzni Moszkva és Peking ellen, ha az energiáit a belharcok kötik le. Nem fogja tudni megnyerni a Hidegháború 2.0-t, ha tapasztalt nemzetbiztonsági szakértőket kitakarít a kormányból.

Kanada már lépéseket tesz

A Fehér Ház számára figyelmeztető lehet, hogy Justin Trudeau leköszönő kanadai miniszterelnök a héten Párizsba és Brüsszelbe látogat, hogy szorosabb kapcsolatokat építsen ki az EU-val. A miniszterelnök a hét második felében Brüsszelben tartandó csúcstalálkozón találkozik európai vezetőkkel.

A hivatalos nyilatkozat szerint Trudeau „csatlakozik uniós kollégáihoz, hogy megvitassák, hogyan lehet előmozdítani közös erőfeszítéseinket a transzatlanti biztonság megerősítése, a szabályokon alapuló nemzetközi rend védelme és Ukrajna további támogatása érdekében”.  Trudeau nemcsak az EU-val való kereskedelmi kapcsolatok elmélyítésére törekszik, hanem arra is, hogy olyan partnereket találjon, akikkel együttműködhet egy egyre ingatagabb világban, ahol a szövetségesek közötti bizalom a legfontosabb.

A vezető brit The Economist egészen odáig ment, hogy azt tanácsolja Kanadának: csatlakozzon az EU-hoz!

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)