A napokban Donald Trump nagyrészt beismerte, hogy az ismert geopolitikai és nagypolitikai érvek, így a Kínával és Oroszországgal folytatott sarkköri hatalmi verseny, valamint a szigeten található jelentős ásványkincs-vagyon mellett valójában sértődöttségből vetett szemet ismét Grönlandra, mivel nem kapta meg az áhított Nobel-békedíjat.
Az amerikai követelődzés megítélése nemcsak a nemzetközi parketten, hanem az Egyesült Államokban is meglehetősen vegyes. Amennyiben az adminisztrációnak akár fenyegetéssel, akár diplomáciai eszközökkel, így például megvásárolva sikerülne megszereznie Grönlandot a szintén NATO-tag Dániától, számos problémával nézne szembe a hátországában is.
Képviselőházi és szenátusi ellenállás
A Grönland bekebelezésével kapcsolatban fennálló demokrata ellenérzéseket sosem lehetett megkérdőjelezni; a lépés Republikánus Párton belüli megítélését pedig jól mutatja Thom Tillis republikánus szenátor korábbi nyilatkozata, amelyben lényegében egy hozzá nem értő hülyének nevezte a Trump grönlandi álmai mögött álló egyik legfontosabb tanácsadót, Stephen Millert.
A hangzatos kirohanások mellett a képviselőházi és szenátusi republikánusoknak akadnak erősebb fegyverei is, mivel a Kongresszus több ponton is meg tudná akasztani a sziget bekebelezésének végrehajtását. Mivel az Egyesült Államok alkotmánya értelmében új terület megszerzése és annak jogi státuszának rendezése nem történhet meg törvényhozási jóváhagyás nélkül, a képviselők és szenátorok egyszerűen megtagadhatják a szükséges felhatalmazások megszavazását, az elnöki hatalom önmagában nem elegendő ennek átviteléhez.
A törvényhozás emellett költségvetési eszközökhöz is nyúlhatna a folyamat akadályozásakor: az integrációhoz, az igazgatási struktúra kiépítéséhez vagy akár az átmeneti működtetéshez szükséges források zárolásával rendkívül nehéz helyzetbe hozhatná a Trump-kormányzatot. Miután a szövetségi források feletti rendelkezés kizárólag a törvényhozás jogkörébe tartozik, a költségvetési sorok blokkolásával a képviselők és szenátorok megakadályozhatnák, hogy a végrehajtó hatalom elköltse a szükséges pénzeket. Egy ilyen lépés szinte bizonyosan megkapná a szükséges kétpárti támogatást is, hiszen a Republikánus Párt konzervatívabb szárnyához tartozó, az elmúlt időszakban egyre elégedetlenebbé váló politikusok közül egyre többen vállalják fel, hogy nem néznék jó szemmel a grönlandi akciót, amely veszélybe sodorná a NATO-egységét.
Szintén az elgáncsolás egyik lehetséges módja lenne a jóváhagyás és politikai támogatás megadásának feltételekhez kötése. A kongresszus vizsgálatokat rendelhetne el az integráció jogi, pénzügyi és nemzetbiztonsági következményeiről, illetve előírhatná a grönlandi lakosság hivatalos beleegyezését igazoló dokumentumok bemutatását. Ezek az eljárások hónapokra, akár évekre is elnyújthatnák a folyamatot, politikailag teljesen kifárasztva a kezdeményezést – ez utóbbi különösen kényelmetlenül érintené az adminisztrációt az idén novemberben esedékes félidős választások előtt, amikor könnyen elveszhet a képviselőházi és a szenátusi republikánus többség is.
Fotó: DepositPhotos.com
Vitatott státusz
A megválaszolandó kérdések közé tartozik az is, hogyha sikerülne is megszerezni Grönlandot, az egyáltalán nem egyértelmű, hogy pontosan milyen státuszban kerülhetne be az Egyesült Államok ernyője alá. A Kongresszusi Kutatószolgálat (CRS) témában készült tanulmánya szerint az amerikai alkotmányos gyakorlat szerint az újonnan megszerzett területek nem válnak automatikusan tagállammá, és nem kapnak automatikusan teljes alkotmányos jogvédelmet sem.
Grönland a legnagyobb valószínűséggel a közel 4 milliós lakosságú Puerto Ricóhoz hasonló státuszt élvezhetne, vagyis az Egyesült Államok úgynevezett „nem inkorporált területévé” válna. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy bár a sziget amerikai fennhatóság alá kerülne, lakosai nem rendelkeznének teljes körű politikai jogokkal: nem szavazhatnának az elnökválasztáson, és a Kongresszusban is legfeljebb egy szavazati joggal nem rendelkező képviselő képviselhetné őket. A CRS elemzése szerint az ilyen területek felett a Kongresszus rendkívül széles jogkörrel rendelkezik, ami lehetővé teszi, hogy a törvényhozás akár hosszú távon is rendezetlen politikai státuszban tartsa őket.
Sérül egy alapvető érv?
Az Egyesült Államok egyik sarokköve a „no taxation without representation” (nincs adóztatás képviselet nélkül) érv, amely a Nagy-Britanniától való elszakadás egyik fő hajtóereje volt a függetlenségi háború során, így komoly történelmi hagyománnyal rendelkezik az amerikai néplélekben. Ez a modell már jelenleg is komoly belpolitikai feszültségeket okoz az Egyesült Államokban, elsősorban Puerto Rico státusza miatt. Egy új, több tízezer fős lakosságú terület felvétele tovább élezné ezt a vitát, hiszen nehezen megindokolható, hogy miért vállal az ország magára egy újabb „képviselet nélküli” területet, miközben a már meglévők helyzete továbbra is rendezetlen.
Megboruló erőviszonyok?
Amennyiben Grönland amerikai állammá válna, és tényleges képviseleti joggal rendelkezne, az automatikusan két szenátori helyet jelentene számára az amerikai felsőházban, függetlenül attól, hogy a sziget lakossága alig haladja meg az 56 ezer főt. Emellett legalább egy képviselői mandátum is megilletné a képviselőházban, mivel az amerikai alkotmány értelmében minden tagállam minimum egy kongresszusi képviselőt delegálhat.
Ez összesen minimum három elektori szavazatot jelentene az elnökválasztásokon, a szenátorok és képviselők száma automatikusan meghatározza az adott állam minimális választási súlyát. Bár ez önmagában feltehetőleg nem döntene el egy elnökválasztást, politikai jelentősége mégis messze túlmutatna a számokon, és különösen egy szoros, 2028-as elnökválasztási végeredmény esetében óriási tényező lehetne.
A kis lélekszámú államok már most is aránytalanul nagy befolyással bírnak az amerikai politikai rendszerben. Wyoming például kevesebb mint 600 ezer lakossal ugyanannyi szenátort delegál, mint Kalifornia, ahol közel 40 millió ember él. Grönland állammá válása ezt az egyenlőtlenséget tovább növelné, hiszen egy rendkívül kis népességű terület kapna teljes szövetségi képviseletet – méghozzá egy olyan politikai döntés eredményeként, amely maga is minimum vitatott lenne.
Öngólra készül az elnök?
Az tehát az általunk összegyűjtött, csak az alapvető alkotmányos és lehetséges politikai aggályokat listázva is egyértelmű, hogy Grönland integrációja az Egyesült Államokba szinte lehetetlen küldetésnek tűnik. A költséges és várhatóan komoly politikai káoszt okozó, a nemzetközi szövetségeket is erősen megtépázó lépés megítélése pedig már most borzasztó: a Reuters/Ipsos január közepén végzett felmérése szerint az amerikaiak mindössze 17 százaléka támogatja Donald Trump elnök Grönland megszerzésére irányuló törekvéseit. A hírügynökség összefoglalójából kiderült az is, hogy a válaszadók 47 százaléka elutasította az Egyesült Államok Grönland megszerzésére irányuló lépéseit, míg 35 százalék bizonytalan volt a kérdésben.
A katonai beavatkozás elutasítottsága még magasabb, mindössze 4 százalék mondta azt – köztük minden tizedik republikánus és gyakorlatilag egyetlen demokrata sem –, hogy „jó ötlet” lenne katonai erővel megszerezni Grönlandot Dániától.
A közvélemény-kutatás szerint emellett a válaszadók 66 százaléka – köztük a demokraták 91 százaléka és a republikánusok 40 százaléka – attól tart, hogy az Egyesült Államok Grönlanddal kapcsolatos lépései súlyosan károsíthatják a NATO-t és Washington viszonyát európai szövetségeseivel.
Ezek az aggodalmak pedig olyan tényezők, amelyekre a Trump-adminisztrációnak is gondolnia kell. Hiszen a novemberben rendezendő választások előtt egyre nagyobb az esélye annak, hogy a szavazóknak is eszébe jut majd: újraválasztási kampánya során Trump még a béke időszakát és a háborúk lezárását ígérte, nem pedig a felesleges konfliktusokat a NATO-tagországokkal.
