Agyonadóztatott betétek: amikor 100 forintból 99,98-at kapok vissza
A Varga-csomag elveheti a kedvünk a rövid távú öngondoskodástól, simán előfordulhat, hogy kevesebb pénzt veszünk ki egy fix kamatozású betétből, mint amennyit oda beraktunk.
Rükverc - nem tolonganak a betétesek a budapesti Bankcenterbe.
Akinek nincs 5 millió forintja, hogy az államnál adókedvezménnyel együtt tisztára mossa, de rövid távra mégis félre akar tenni, mondjuk a váratlan kiadásokra, annak továbbra is a bankbetét lehet a legegyszerűbb megoldás. Ritka manapság az ilyen hazánkfia, de a csökkenő kamatkörnyezet ellenére is a legnagyobb előnye a betéteknek, hogy viszonylag gyorsan le tudjuk kötni a pénzünket rövid távra is, és gyorsan hozzá is tudunk férni, ha szükség van rá.
Az agyonadóztatott bankrendszert persze nem kell mindenkinek sajnálnia, de a minisztérium boszorkánykonyhájából előkerülő újabb és újabb adók miatt mára már odajutottunk, hogy annak is elmegy a kedve a rövid távú megtakarításoktól, aki a válságból azt tanulta meg, nem árt, ha van egy kis félretett pénz. A kormány tervei szerint az egészségügyi hozzájárulást (eho) kiterjesztik a bankbetétekre is például, tulajdonképpen ez egyenértékű a kamatadó 22 százalékra emelésével. Ha azonban a félretett pénzünkhöz a lekötés után hozzá akarunk jutni, akkor megint csak adakoznunk kell a kormány gazdasági szabadságharcára, méghozzá augusztustól dupla annyi lesz a pénzfelvételre kivetett adó, mint eddig (6 ezrelékes tranzakciós illetékkel számoltunk).
Kicsit matekoztunk és hamar kiderült, hogy az újabb adóterhek miatt még az is előfordulhat, hogy kevesebb pénzt veszünk ki a bankból, mint amennyit betettünk oda. A legmagasabb betéti ajánlatot vettük, valamint számoltunk az alapkamattal megegyező betéti kamattal is. Rövid távú lekötésben, 3 illetve 2 hónapos futamidőben számoltunk és minden esetben 100 ezer forintot tettünk félre (a legtöbb banknál ennyi a minimum elhelyezhető összeg). Nézzük, mit mondanak a számok.
100 ezer forint, 3 hónapra lekötve, 5,75%-os kamattal
Lekötött betét kamata
+ 1437,5
Kamatadó
- 230
Eho
- 86,25
Tranzakciós illeték
- 606,727
Ennyi pénzem marad
100 514,5
100 ezer forint, 3 hónapra, 4,5%-os kamattal (alapkamat)
Lekötött betét kamata
+ 1125
Kamatadó
- 180
Eho
- 67,5
Tranzakciós illeték
- 605,262
Ennyi pénzem marad
100 271,75
100 ezer forint, 2 hónapra, 4,5%-os kamattal
Lekötött betét kamata
+ 750
Kamatadó
- 120
Eho
- 45
Tranzakciós illeték
- 603,51
Ennyi pénzem marad
99 981,49
Az első két esetben 500 illetve 270 forint a tiszta nyereség, ami az ember markát üti, ez még így is több, mint amit a párnaciha tud. De ne feledjük, a legtöbb bank a pénzfelvételre díjat szed, ezek nagy szórást mutatnak, így az is simán előfordulhat, hogy ezekben az esetekben is kevesebb lesz végül a pénzünk, mint amennyit beraktunk.
A fenti példákban amúgy az inflációval nem is számoltunk (hála a rezsicsökkentésnek, ennek szintje nagyon alacsony, az is igaz persze, hogy a rezsicsökkentés nélkül nem terjesztették volna ki az ehót a kamatjövedelmekre is...).
Az utolsó eset a legérdekesebb: itt ugyanis már nem vagyunk a pénzünknél, hiszen ha felvesszük a lekötésünket, mert szükségünk van rá, akkor bizony már kevesebb lesz a kezünkben, mint amennyit beraktunk. Önmagában a kivetett közterhek negatívba fordítják a "mérlegünket". Vigasztalhat minket a tudat, hogyha otthon tartjuk és jön a rabló, akkor bizony ugrott a pénzünk, ha viszont a bankot rabolják ki, attól még a betétünk összegét nem veszítjük el. A betétektől nagy csodát tehát ilyen kamat- és főleg ilyen adókörnyezetben ne várjon senki, barátkozzunk meg a gondolattal, hogy ha pár hónapra kötjük csak le a pénzünket, akkor bizony meg kell fizetnünk a trezorőrzés árát...
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter.
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában.
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.