7p

Megtörni látszik a bitcoin és más kriptovaluták idei szédítő emelkedése, vajon mi van a háttérben? Kik azok a bitcoin-halak, kik a polipok, cápák, és kik a bálnák a szektorban? Az árfolyamon kívül miből látszik még, hogy a tavalyi rettenetes év sem vetett véget a szektor fejlődésének?

A bitcoin az idén nagyot emelkedett, volt 80 százalék körüli pluszban is, az utóbbi napokban viszont folyamatos lecsorgást látunk. E sorok írásakor, kedd este 27 400 dollár környékén volt, ami az idei 31 ezer dolláros csúcsról 11,6 százalékos esést jelent. Az ether (vagy éter) pedig 1828 dollár, 14,5 százalékkal csúszott vissza.

Az okokról eléggé megosztanak a vélemények, biztosan benne van az, hogy tavaly hatalmas esések voltak. Egyszer 2022 késő tavasszal-kora nyáron, egyszer pedig november-decemberben, az FTX kriptotőzsde csődje nyomán. Ennek egyfajta természetes korrekciója is lehetett az emelkedés. Az idei nagy megugrásnak pedig lehet egy természetes korrekciója az elmúlt egy hét esése is.

Nagyjából együtt mozogtak a részvénypiaccal

Az is biztosan benne van, hogy a részvénypiacokon, különösen az amerikai technológiai részvények piacán is volt egy jelentős áremelkedés az idén, erős pozitív trend bontakozott ki. Úgy tűnik, hogy leginkább a tech-szektor részvényeivel mozog együtt gyakran a kriptovalutapiac. A kriptovaluták egy része is egyfajta részvénynek tekinthető, startup technológiai vállalkozások részesedéseiként funkcionálnak sok befektető szemében.

A bitcoin (BTC, jobb tengely) és a Nasdaq 100 index (NDX, bal tengely) változása az idén (100 egységre átszámolva). Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A bitcoin (BTC, jobb tengely) és a Nasdaq 100 index (NDX, bal tengely) változása az idén (100 egységre átszámolva). Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Mi volt a két mutató mögött?

Mindkét kockázatosabb eszköz, a technológiai részvények és a kriptovaluták emelkedése mögött ott volt az a narratíva vagy várakozás, hogy az amerikai kamatemelési hullám végre véget ér. Részben az amerikai infláció mérséklődése, részben pedig az idén kibontakozott bankpánik vagy legalábbis “minipánik” miatt a Fed talán leáll, vagy óvatosabban bánik a a kamatemelésekkel.

Ez minden kockázatos eszköz számára jó hír lenne, köztük a részvények és a kriptók számára is, ez lehetett talán a legfontosabb mozgatórugó, amely mindkettőt eléggé erőteljesen mozgatta.

A remegő kezű kisbefektetők

De a tőkepiaci folyamatokra nehéz egyetlenegy okot találni. A nagy és gyors meggazdagodást (vagy elszegényedést) ígérő kriptószektorban rengetegféle elemzési eszközt és mutatót használnak az árfolyamok előrejelzésére. (Vagy legalábbis megpróbálják.) Vizsgálják például, hogy mikor van inkább kisbefektetők kezében az érmék nagy része, akik inkább hajlamosak megijedni és könnyen eladnak. Illetve hajlamosak későn, meggondolatlanul beszállni.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Szokták őket “remegő kezű kisbefektetőknek” is nevezni. Hogyha náluk vannak az érmék, akkor nyilván labilisabb a piac és lehet, hogy egy ilyen emelkedés nem lesz annyira tartós. Viszont ha éppen a nagybefektetők, a “bálnák”, vagy a hosszú távú megtakarítók kezében van az érmék java, akkor elképzelhető, hogy beindul egy komolyabb emelkedés, mert ők sokkal stabilabb, kitartóbb tulajdonosok. Csak jókora emelkedést követően, a nagyok után szoktak bekapcsolódni a kicsik.

Mutatók dzsungele a kriptopiacon

Tehát nagyon sokféle olyan mutató van, amivel ezt a piacot megpróbálják agyon elemezni. Nehéz ezekből egy egységes képet kiolvasni. Például a híres Glassnode elemzőcég alkalmaz többek között ilyen indikátorokat a bitcoin elemzésére:

  • Állomány és állományváltozás aránya (stock/flow)
  • Az érmék átlagos pihentetési ideje
  • A befektetések élettartama
  • Realizált nyereség/veszteség
  • Nem realizált nyereség/veszteség
  • Felhalmozódási trend pontszáma
  • SOPR (Elköltött kibocsátási nyereség arány)
  • CDD (az elkötött érmék mögött levő, lenullázott befektetési napok száma)
  • SSR (Stabilérme-ellátottsági arány)
  • Stb.

Elbizonytalanodtak a bitcoin-tulajdonosok

Ugyanez a cég heti jelentésében úgy véli, a 2023-as év figyelemre méltóan erős kezdete után a bitcoinpiac beleütközött az első számottevő ellenállásba, ami visszafordította az árat 30 ezer dollár környékére. A piac sok szereplője azt látja, hogy a befektetésének értéke a beszerzési ár fölé emelkedett, ami kedvezőbb helyzetbe hozta őket.

A realizált nyereségek összesített értéke azonban az eszközosztály méretéhez képest viszonylag kicsi maradt. Csak a 2019-es, 14 ezer dollárra emelkedő árral járó rali során tapasztalt eladásoknak megfelelő mértékű kiárusítás történt most is dollárban. Mivel a befektetők viselkedése, vételi és eladási aktivitása több pénztárca-csoportban jelenleg vegyes, a piac kevésbé tűnik magabiztosnak, mint az év első negyedévében volt.

Pénztárca-csoportok (bitcoin-tulajdonosok)

  • Garnélarák: kevesebb, mint 1 BTC
  • Tarisznyarák: 1-10 BTC
  • Polip: 10-50 BTC
  • Hal: 50-100 BTC
  • Delfin: 100-500 BTC
  • Cápa: 500-1000 BTC
  • Bálna: > 1000 BTC
  • Púpos bálna: >5000 BTC

(Forrás: Bitcoin Insider)

A mohóságnak vége?

Ez látszik egyébként az úgynevezett félelem és mohóság (fear and greed) index értékéből is. Nemrég még a mohóság állapotába is eljutott a piac, 2021 novembere óta nem látott szintre. Most azonban “csak” semleges, 50 pont körüli a mutató értéke (az elméleti minimum 0, a maximum pedig 100).

Mindenesetre úgy tűnik, hogy a hosszabb távú befektetők közül aki akart, vagy akinek muszáj volt, az már tavaly eladott, a legsötétebb, a jelenleginél sokkal kilátástalanabb hónapokban. Így van arra esély, hogy lassan egy tartósabb emelkedő trend is kialakuljon. De elképzelhető az is, hogy az eddigi idei emelkedés egyenlőre átmeneti volt, korrekció, avagy medvepiaci rali. Még lehet egy-két kör lefelé, mielőtt egy későbbi tartósabb emelkedési pályára tud állni a piac.

Jön a híres feleződés

A következő emelkedő szakaszt sokan a feleződéstől várják, a bitcoin-kibocsátás nem egészen négyévente bekövetkező mérséklődésétől. Ez jövő áprilisban esedékes, de az eddigi esetek során általában már hónapokkal korábban emelkedni kezdett a piac, majd a feleződés után ez a folyamat gyorsult.

Bitcoin-tulajdonosi csoportok. Forrás: 3Сommas Blog
Bitcoin-tulajdonosi csoportok. Forrás: 3Сommas Blog

Az eddigi feleződések hatása mindenesetre egyre kisebb és kisebb volt, ami azért is logikus, mert százalékosan, a kibocsátott bitcoinok értékéhez képest egyre szolidabb az új kibocsátású bitcoinok aránya. (Jelenleg már csak mintegy 1,7 százalék éves szinten, ennyi a rendszer “inflációja”, vagy inkább kínálatnövekedése, ami majd feleződni fog.)

A bitcoin elpusztíthatatlan

Az utóbbi idők egyik meglepetése, hogy a bitcoin mennyire válságálló, valósággal elpusztíthatatlannak látszik. Az egész szektor nagyon ellenállónak bizonyult a különböző botrányok, csalások, csődök tavalyi éve után is. Ha még messze is van a csúcs, meglepően hamar felállt a válságból, és nemcsak az árfolyamemelkedés terén látszik ez. Hanem olyan számokból is, hogy mennyien használják a különböző – Web3-asnak is nevezett – blokklánc- vagy kriptovaluta-megoldásokat.

A szerző erről is beszélt a TrendFM rádió reggeli műsorának második felében, hallgassa meg:

Vagy hogy a fejlesztések nem álltak le, nagyon sok projekt megy tovább, különböző online szolgáltatásokat, weboldalakat fejlesztenek. Különböző kockázati tőkések, vállalkozók, startupok továbbra is sok pénzt raknak ebbe a szektorba. Természetesen jóval kevesebbet, mint egy-két évvel ezelőtt, amikor az árfolyamok még a történelmi csúcsuk közelében jártak, de egyáltalán nem állt le az élet, sőt kifejezetten pezseg.

További kriptovaluta-tárgyú cikkeink voltak:

Ez lehet a sláger az idén a kriptovaluta-piacon

Web1, Web2, Web3 és sok-sok pénz

Reszkess, Facebook, rettegj, Youtube

Mesterséges intelligencia és blokklánc: dupla biznisz, vagy dupla lufi?

Három kriptodeviza-szektor, amelyek meglepően jól teljesítettek 2023-ban

Még több vér, még több szenvedés? Előrejelzések az előrejelezhetetlen kriptopiacra

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30670 30400 30700 +1,15% 0 0 6 963 254 620 HUF 2025-08-15 17:10:36
MOL 2976 2976 2998 -0,80% 0 0 361 119 420 HUF 2025-08-15 17:05:23
MTELEKOM 1918 1902 1918 +0,74% 0 0 321 151 766 HUF 2025-08-15 17:08:22
RICHTER 10510 10500 10570 -0,19% 0 0 611 089 960 HUF 2025-08-15 17:05:16
OPUS 584 582 589 -0,51% 0 0 43 564 866 HUF 2025-08-15 17:05:10
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Brillírozott az OTP, új csúcsra pörgött a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 19:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 423,84 pontos, 0,4 százalékos emelkedéssel, 105 146,55 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Belehúzott a forint, nézze csak, mennyi most egy euró!
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 18:31
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Már a tőzsdék is az alaszkai összecsapást várják
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 16:25
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Negatívból pozitívba fordult a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,13 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kifogyunk az ezüstből, és felrobban az árfolyama?
Eidenpenz József | 2025. augusztus 15. 14:34
Az erős ipari felhasználás és a csökkenő kínálat miatt az elemzők attól tartanak, hogy csak mélyülni fog az ezüst piacán kialakult hiány. Pedig a fém már most is 14 éves csúcson van. Elérhető vajon az 1980-as történelmi rekord? Vannak pesszimisták is.
Részvény / Deviza / Áru Hatalmas tőzsdei akcióba kezdett a világ egyik leggazdagabb embere
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 12:28
Eladta T-Mobile-részesedését.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi rekord dőlhet meg a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 08:57
Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés.
Részvény / Deviza / Áru Dagadni fog a melle a büszkeségtől, ha meglátja, milyen erős a forint
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 07:29
Vegyesen mozgott a forint reggel.
Részvény / Deviza / Áru Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 06:23
Vegyesen zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem ma volt a legjobb napja a forintnak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 14. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG