Zsiday Viktor írását változtatás nélkül közöljük.
"2007 végétől-2008 elejétől egyértelművé vált számomra, hogy a részvénypiacok komoly lejtmenetbe kerültek. Aki nem volt vak, az már bőven szeptember előtt láthatta, hogy igen komoly problémák vannak a gazdaságban. Ezért önmagában az, hogy egy nagy befektetési bank csődbe megy, nem lepett meg, hiszen a gazdaságtörténetből pontosan tudtam, hogy nagyon gyakran ezzel kulminálódik egy gazdasági válság vagy pánik.
Ugyanakkor azt a hibát elkövettem, hogy úgy véltem, hogy ezzel a katartikus eseménnyel, egy ikonikus cég bedőlésével valószínűleg a válság mélypontja közelében járunk, ezért minden kollégámat arra buzdítottam, hogy magasabb kockázatú eszközökbe tegyék át a vagyonukat. Mivel az év előző részében eladási (Short) pozíciókkal már kellemes összeget kerestem ezért úgy véltem, hogy ezt a pénzt ekkor, ezekben a napokban kell elkölteni és így az ember a piac mélypontján vásárolhat.
Viszonylagos nyugalommal így is cselekedtem, nem pánikoltam, nem hívtam fel senkit. Inkább izgalmas, érdekes sem mint félelmetes eseménynek tűnt. Aki akkor vásárolt különféle eszközöket, az néhány éves időtávon természetesen nagyon jól járt, viszont előtte még óriási árfolyamesések voltak március közepéig, amely aztán már minden korai vásárlót, mint én is, valódi félelemmel töltött el.
A Lehman csőd napján egyáltalán nem féltem, sőt örültem a kiváló vételi alkalomnak, viszont a következő pár hónapban megtanultam, mi az igazi piaci félelem...
2009 tavaszára a helyzet sokkal rosszabbnak tűnt, mint 2008 őszén, könnyen elképzelhetőnek látszott, hogy a világ ismét egy olyan pozitív visszacsatolásokon alapuló súlyos mélyrepülésbe kerül, mint ami az 1929-es válságban történt, és teljesen realisztikus forgatókönyvnek tűnt, hogy nagy külföldi és hazai bankok csődbe mennek. Ekkor már nem az volt a kérdés, hogy min fog az ember pénzt keresni, hanem sokkal inkább az, hogy van-e olyan biztonságos hely, ahol a megtakarításaink nincsenek veszélyben, ahol a korábbi évek munkájának eredménye nem megy füstbe. Ez az igazi félelem, és ez jellemzi a válságok mélypontját: a szereplők ekkor már nem a jövőbeni hozamot akarják maximalizálni, hanem a potenciális veszteségeket minimalizálni. Mindegy, hogy nem keresnek pénzt, mert attól rettegnek, hogy mindenüket elvesztik.
2009 tavaszán ezt láttam a körülöttem levő embereken és bár tudatosan küzdöttem ellene, de a gyomromban én is ugyanezt éreztem."
|
Történetek a gazdasági összeomlás frontvonalából - eddig megjelent részek A nap, amikor bekövetkezett az elképzelhetetlen - Király Júlia, az MNB korábbi alelnöke Mi lesz egy 13 évesből, ha letarolja országát a válság? - Joanna Ntoukaki, egyetemi hallgató Apa eltűnt a pénzzel, a válság meg elvitte a házat - Julia, amerikai kisvállalkozó A férfi, aki majdnem belehalt a válságba - Karim Ullah, brit vállalkozó A fizetése kevesebb lett, mint valaha, de megérte - Kaori Shigiya, a Lehmann akkori alelnöke |
De az elemzők abból indultak ki, hogy néhány héten belül helyreáll a forgalom a Hormuzi-szorosban, Irán pedig nem lövi szét a környék olajinfrastruktúráját. 
