6p

A tőzsdék hangulata nem rossz, a BUX pedig felülteljesítő, főleg az OTP húzza. A forint tegnap estéhez képest ugyan kissé gyengült, de volt reggel 394 is az euró. A német vállalatok földgáz helyett olajfűtésre állnak át, ami a költségeket is csökkenheti, de gázolajhiányt is okozhat.

Ma is alapvetően optimisták az európai tőzsdék, a német index 0,8, a francia 0,5 százalékkal megy fel. De azért nem egyöntetű az emelkedés, kisebb süllyedés van például Londonban és Amszterdamban. Az emelkedés a tőzsdei sajtó szerint a nagyrészt pozitív negyedéves vállalati eredmények és a vártnál jobb német gyáripari megrendelések számlájára írható.

A tegnap esti szép amerikai emelkedést, amikor az S&P 500 1,6, a Nasdaq 2,7 százalékkal ment fel, sokan a “Pelosi relief rally” névvel illették. Vagyis megkönnyebbülést éreztek a befektetők, hogy Nancy Pelosi amerikai házelnök távozott Tajvanról, és a kínai kardcsörtetés, csapatmozgás ugyan nagy volt, de nem lett belőle nagyobb konfliktus.

A BUX index 1,1 százalékkal emelkedik, miközben Varsó kissé esik. A húzópapír ma is az OTP 2,1 százalékkal, miközben a Mol 1,6, az Opus 1,7 százalékkal megy fel és a Telekom is kissé erősödik. A Richter 0,4 százalékkal süllyed a tegnap reggeli gyorsjelentés másnapján. Holnap hajnalban teszi közzé gyorsjelentését a Mol, ma este pedig a Waberer’s.

Árfolyam

394 is volt az euró

Tegnap délután és ma reggel is volt egy-egy leszúrás az euró/forint árfolyamban 394-ig, de most 396 az euró, ami kisebb gyengülés estéhez képest. A trend így is alapvetően a forint erősödését mutatja ezen a héten, végre tartósabban 400 alatt mozog az árfolyam.

Az MNB a mai aukció előtt nem változtatott az egyhetes betétek kamatán, de ezt a piac nem is igazán várta. Alighanem nem is látták igazán szükségesnek, miután a héten a forint erősödő pályán van.

Hatalmasnak számító kamatemelés készül

Gyengül a dollár, miközben az arany és az ezüst egy százalék körüli emelkedést mutat. A Bank of England (BoE) ma döntéshozó ülést tart. A szigetországban 27 éve nem volt akkora, fél százalékos emelés, mint ami ma várható, 1,75 lehet az új alapkamat.

(Frissítés: A várt kamatemelést kora délután meg is lépte a BoE.)

Földgáz helyett már olajjal fűtenek

A Németországban dekkoló turbina eléggé egyértelművé teszi, hogy az oroszok valójában nem akarnak gázt szállítani Európának, illetve egyes államoknak – írja az Erste Befektetési Zrt. Mégis esik a gáz ára a holland tőzsdén, mert az amerikai cseppfolyós gáz (LNG) szállítások új erőre kapnak.

Közben a német vállaltok egymás után állnak át dízelre a földgáz helyett, hogy a tevékenységüket zavartalanul tudják folytatni, például a BASF vagy a Covestro. A működéshez szükséges gőzt ezentúl nem földgázból, hanem olajból állítják elő. Ebben segítségükre van, hogy a kőolaj ára csökken.

Különben a 200 euró körüli földgázár nagyjából 350 dollár körüli kőolajárnak felel meg. Azaz az átállás nem csak a várható gázhiánynak köszönhető, hanem annak is, hogy ezzel a megugró költségeiket csökkentik. Ugyanakkor ez gázolajhiányhoz is vezethet írja a brókercég.

Joe Biden nyomta le az olajat?

Az olajexportáló országok szervezete, az OPEC megállapodott a termelés csekély mértékű növeléséről. Szeptemberben napi 100 ezer hordóval többet termelnek majd ki az eddigi tervnél.

A Brent árfolyama. A piros vonal február 23-a, az orosz invázió előtti nap. Forrás: Tradingview.com
A Brent árfolyama. A piros vonal február 23-a, az orosz invázió előtti nap. Forrás: Tradingview.com

Ez volt az első OPEC-ülés azóta, hogy Joe Biden amerikai elnök a múlt hónapban Szaúd-Arábiában járt, és sürgette, hogy a legnagyobb olajtermelő kezdjen el többet piacra dobni. A magas olajárak segítettek a világ legnagyobb olajtársaságainak rekordnyereséget elérni, miközben millióknak kell szembenézniük a növekvő üzemanyagszámlákkal. Az Egyesült Államokban a normál benzin gallononkénti (nagyjábók 3,8 liter) ára júniusban lépte át először az öt dollárt, bár azóta az árak jelentősen visszaestek.

Elkötelezettnek látszik az OPEC

Az olaj ára kezdetben emelkedett szerdán az OPEC bejelentése után, mivel az olajbefektetők a termelés nagyobb mértékű növelésére számítottak. Később azonban nagyobb esés bontakozott ki, ami kis mértékben ma is folytatódik. A WTI 90,40, a Brent 96,40 csütörtökön délelőtt. Ráadásul az amerikai készletek is a vártnál sokkal nagyobb mértékben emelkedtek. Az olaj és más nyersanyagok áresését mostanában azzal magyarázták, hogy a globális recesszió csökkenteni fogja a keresletet.

A CNN szerint bár az OPEC által pluszban piacra dobandó mennyiség csak csekély,

az emelés mégis jelentős, mivel hangsúlyozza az OPEC+ csoport elkötelezettségét a piac irányítása mellett.

A Tiffany aranyba és drágakőbe foglalja az NFT-ket

A való világ dolgait, tárgyait digitalizálni, tokenizálni és a blokkláncra helyezni a kriptovilág egyik nagy célja. Most azonban a fordítottja is megtörténik, a Tiffany & Co. NFT-ket gondol újra – valódi aranyból és drágakőből megmintázva. Limitált, 250 darabos lesz az “NFTiff” kollekció, az ár pedig 30 ether (közel 49 ezer dollár, vagyis több mint 18 millió forint). Az aukció pénteken lesz.

A Tiffany leendő, a Cryptopunk kollekció alapján készülő “NFTiff”-ékszere. Forrás: Tiffany, Twitter.
A Tiffany leendő, a Cryptopunk kollekció alapján készülő “NFTiff”-ékszere. Forrás: Tiffany, Twitter.

A körülbelül három centiméteres medálokra szóló utalványok rendkívül exkluzívak lesznek, csak a meglevő CryptoPunks-NFT-k tulajdonosai válthatják fizikai ékszerre, akik számára a birtokolt NFT-jük alapján szállítják le a medált októberben.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A 10 000 darabos CryptoPunk NFT-gyűjteményben megjelenő 87 attribútumot és 159 színt a lehető leginkább hasonló drágakövekből és zománcelemekből alakítják ki. De minden darabhoz legalább 30 drágakövet vagy gyémántot használnak majd fel.

Uber kontra Airbnb

Nagyon eltérő volt a fogadtatása a két nagy “megosztó” vállalatnak. Az autómegosztó Uber jó eredményeket ért el, érdekes módon éppen a sokat szidott infláció következtében. Emiatt ugyanis számos gépkocsi-tulajdonos választotta a céget egy kis mellékes bevétel megszerzése érdekében, és ez enyhített a sofőrhiányon – írta az Investing.com. A külföldi üzletágak viszont nem teljesítettek túl fényesen. A részvény közel húsz százalékkal ugrott meg.

Az AirBnb viszont eléggé pesszimista prognózist közölt, a foglalások idei megugrása szerintük a harmadik negyedévben tetőzni fog. A részvény ennek nyomán hét százalékkal esett.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40360 40310 41750 -3,10% 0 0 18 792 332 350 HUF 2026-02-05 17:05:13
MOL 3980 3976 4128 -3,16% 0 0 7 016 371 074 HUF 2026-02-05 17:06:03
MTELEKOM 1976 1976 2040 -2,42% 0 0 1 342 444 978 HUF 2026-02-05 17:14:38
RICHTER 11330 11320 11550 -1,39% 0 0 2 634 569 080 HUF 2026-02-05 17:07:26
OPUS 549 546 551 -0,18% 0 0 116 826 429 HUF 2026-02-05 17:05:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hihetetlen: a forint új csúcsra ugrott
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 18:39
2024-es rekordot döntött az euróval szemben.
Részvény / Deviza / Áru Zuhanórepülésben a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 17:36
Pirosba borult a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Esnek a világ tőzsdéi, az olaj és arany is gyengül
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:36
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok.
Részvény / Deviza / Áru Mészárszék után brutális fordulat: nézze, mi vár az aranyra a profik szerint
Czwick Dávid | 2026. február 5. 14:39
Szinte felfoghatatlan mennyiségű pénzösszeg füstölt el a nemesfémek piacán a múlt hónap végén kibontakozó masszív eladási hullám idején. A jelentős visszaesés időszerű volt, hiszen még a legelvakultabbak szerint is túlvettek voltak már a fémek. A vihar mostanra elülni látszik. Ezek után mi vár a legismertebb menekülőeszközként is ismert aranyra? 
Részvény / Deviza / Áru Megütötték a magyar tőzsdét, a Mol kapta a legnagyobbat
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:51
De a többi vezető papír sem lehet büszke a csütörtöki indulásra.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdék botladoznak, a gáz drágul
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 10:19
Így nyitottak a piacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Ennyit ér a forint csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:24
Friss árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Nem zárult vidáman a szerda a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:08
Fel is volt út, de inkább lefele mozogtak az árak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptovaluta, arany, OTP-részvény: így forgatják a pénzt a magyar politikusok
Herman Bernadett | 2026. február 5. 05:44
Seszták Miklósnak és Rogán Antalnak van a legnagyobb értékpapír-megtakarítása, Szijjártó Péter kedveli a warrantokat, Gelencsér Ferenc pedig kriptózik a magyar képviselők közül. Három ellenzéki politikus is van, aki a mai napig megtartotta a magán-nyugdíjpénztári számláját – derül ki a vagyonnyilatkozatokból. 
Részvény / Deviza / Áru Szerencsére a forint nem indult olvadásnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 18:25
Erősödött kissé a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama a kora reggeli jegyzéshez képest szerdán a bankközi piacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG