6p

Mik a legfontosabb aktualitások az ESG és a fenntarthatóság terén?
Mit hoz az EU Omnibus csomagja?
Merre tart a szabályozás? Mik az MNB ajánlásai, elvárásai?
Hogyan birkóznak meg az ESG jelentette kihívásokkal a vállalatok a gyakorlatban?

Klasszis Talks & Wine Fenntarthatóság2025. február 26. Budapest

Részletek és jelentkezés >>

A részvénypiacok óvatos optimizmussal várják a következő fontos amerikai adatokat és gyorsjelentéseket, a BUX napon belül új csúcsra ért, a Richter előrelépésről számolt be. A forint erősödött, pedig lehetne rosszabb is. Az arany és az olaj drágult, a kriptók is magukhoz tértek.

Fontos amerikai adatok és jelentések közzétételére várnak a piacok. Eközben az európai indexek fél százalék körüli, az amerikai határidős mutatók 1-2 ezrelékes pluszban vannak szerdán. A német gazdaság a délelőtt érkezett adat szerint 2024-ben is, már második éve zsugorodott, 0,2 százalékkal (a 2023-as mínusz 0,3 után). A közgazdászok erre az évre is csak legfeljebb minimális növekedést jósolnak.

Az amerikai termelői árak adata kedden kedvezőbb lett annál, mint amire az elemzők számítottak. A legfontosabb adat, a fogyasztói árak decemberi változásáról azonban szerda kora délután érkezik, az elemzők évi 2,9 százalékot jósolnak. A gyorsjelentési szezon is ezen a napon indul be az Egyesült Államokban a nagybankok jelentéseivel.

A BUX index. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A BUX index. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Ismét 0,7 százalékkal emelkedett a BUX index, ezzel 83 600 pont fölé emelkedett. De volt délelőtt 83 700 is, ami új napon belüli csúcs. Az OTP Bank, a Telekom és a jó hírről beszámoló Richter egyaránt 0,6 százalék körüli, a Mol 1,0, a 4iG pedig hat százalékos pluszban van.

Kellemes meglepetés a forinttulajdonosoknak

Miután a magyar infláció viszont magasabb lett a vártnál, kellemes meglepetés, hogy az euró 411,20 forint körül jár, hatvan fillérrel a kedd esti alatt, de pár forinttal elmaradva a múlt heti értékeitől. Ezt segíthette a dollár enyhe gyengülése is, de az is, hogy ezzel a hazai kamatcsökkentés esélye valószínűleg mérséklődött.

Előrelépés a Richternél

A Richter bejelentette, hogy pozitív eredményeket ért el az RGB-19 fejlesztési kódú bioszimiláris készítménye kapcsán, a Fázis I és Fázis III klinikai tesztek során. A társaság várhatóan a következő hónapokban benyújthatja a forgalombahozatali engedély iránti kérelmet az európai piacokon, míg a társfejlesztő Mochida Pharmaceutical Japánban teszi ugyanezt – írta a K&H Értékpapír.

Árfolyam

A Richter saját fejlesztésű bioszimiláris készítménye nem az első lesz a piacon, így csúcsárbevétele valószínűleg csak 50-100 millió euró között lehet, sőt, valószínűleg közelebb az alsó értékhez – értékelte az Erste Befektetési Zrt.

Mindenesetre fontos mérföldkő abban, hogy a Richter bioszimiláris üzletága a veszteséges státusból nullszaldóssá váljon 2027-re.

Olcsó olaj, drága arany?

Az olajárak szerdán emelkednek, amihez hozzájárult az amerikai nyersolajkészletek csökkenése, valamint az a félelem, hogy az orosz olajexportot érintő új szankciók megzavarják a globális ellátást. Kedden még esés volt, miután az amerikai energiainformációs hivatal (EIA) azt jósolta, hogy az olajár a következő két évben nyomás alatt lesz, mivel a kínálat meghaladja a keresletet.

Az arany és az ezüst egy százalék körüli mértékben drágult, ezzel a sárga nemesfém ismét 2700 dollár fölé ment a határidős piacon. Az árakat nagyban befolyásolhatta a kamatvárakozások változása, a kamatcsökkentés esélyének enyhe növekedése.

Szigorítás a feketelistánál

Az Egyesült Államok további szabályozást tervez, amelynek célja a fejlett chipek Kínába irányuló áramlásának korlátozása – jelentette szerdán a Bloomberg News. A javasolt intézkedések arra ösztönzik majd az olyan gyártókat, mint a tajvani TSMC, a koreai Samsung Electronics és az amerikai Intel Corporation, hogy alaposabban vizsgálják meg, ügyfeleik kapcsolatban vannak-e a feketelistán szereplő kínai szervezetekkel.

A jelentés néhány nappal azután készült, hogy az Egyesült Államok további korlátozásokat vezetett be a csúcstechnológiát képviselő mesterségesintelligencia-chipek exportjára vonatkozóan, folytatva ezzel Kína elzárását a gyorsan fejlődő technológiától.

Nagy dobás lehet a réz hosszabb távon

„A fém, ami nélkül nincs se elektrifikáció, se urbanizáció” – kezdi a rézről szóló írását az Erste Befektetési Zrt.

A réz véleményünk szerint 3-7 éves távon lehet igazán izgalmas befektetés.

Ekkorra szakadhat el egymástól ugyanis a kereslet és a kínálat véglegesen, így mindenképpen magasabb árak várhatóak a mostaninál. Abban konszenzus van, hogy a kereslet fog gyorsabban nőni, a kínálat pedig a kitermelés rugalmatlan mivolta miatt lassabban.

Miért nem lesz elég a fémből?

A réz iránti kereslet nőni fog, a kérdés csupán az, hogy milyen mértékben – írják. A kínálatot pedig visszaveti:

  • A csökkenő rézkoncentráció a meglévő bányákból.
  • Kevés az új lelőhely, így koncentrálódik a kitermelés és a finomítás.
  • Az új bányák nyitásának nehézségei.

Ismét 97 ezer a bitcoin

A részvénypiacokhoz hasonlóan a kriptók is magukhoz tértek a hét elején a javuló amerikai inflációs és kamatvárakozások hatására, a bitcoin 97 ezer, az ether 3200 dollár felett is volt. A megválasztott elnök,

Donald Trump sajtóértesülések szerint már hivatalba lépésének első napján kiadhat a kriptovaluta-piaccal kapcsolatos könnyítő rendeleteket, ez is javította a hangulatot.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A kriptovaluta-piacon megszaporodtak a pesszimisták az utóbbi hetekben, sokan már attól tartanak, hogy megvolt a „ciklus” (a jelenlegi pár éves bikapiaci trend) teteje, és onnan lejtmenet következik. Mások viszont kitartanak amellett, hogy az emelkedés java még hátravan. Emellett az egyik legfontosabb érv az amerikai kormányzati hozzáállás pozitív változása a leendő elnök kormányzása alatt.

Gensler mosakszik?

Gary Gensler, az amerikai tőzsdefelügyelet, a SEC leköszönő, kriptóellenesként ismert elnöke enyhítette az álláspontját a bitcoinról. Kijelentette, hogy az erősen spekulatív ugyan, de az arany az elmúlt tízezer évben szintén az volt.

A SEC egyébként elhalasztotta egy új, tíz különböző kriptót tartalmazó vegyes ETF (tőzsdén kereskedett alap) engedélyezését március 3-ig.

Élesben fut a Sony blokklánca

A Sony multinacionális nagyvállalat leánya, a Blockchain Solutions Labs (BSL) elindította a Soneium blokklánc (egy Ethereum Layer 2 blokklánc) éles, úgynevezett mainnet verzióját. (A Soneium tesztnet augusztusi debütálását követően 15,4 millió aktív kriptovaluta-pénztárcát és több mint 50 millió tranzakciót regisztráltak rajta.)

Az Optimism technológiáinak felhasználásával kifejlesztett Soneium célja, hogy hidat képezzen a Web2 (a hagyományos internet) és a Web3 (blokklánc-alapú internet) között, miközben olyan kihívásokkal foglalkozik, mint a szerzői jogok és a méltányos értékelosztás. Hozzá tartozik a Sony NFT-alapú rajongói marketingplatformja és a Soneium Spark, egy inkubációs program az alkotók és a közösségek számára.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 24680 24590 24880 -0,48% 24670 24680 4 125 237 700 HUF 2025-02-10 13:05:17
MOL 2924 2880 2926 +1,39% 2918 2924 1 136 918 746 HUF 2025-02-10 13:05:32
MTELEKOM 1422 1400 1424 +1,72% 1422 1424 210 623 188 HUF 2025-02-10 13:03:54
RICHTER 10690 10500 10730 +2,30% 10680 10690 1 410 494 650 HUF 2025-02-10 13:04:46
OPUS 537 536 540 -0,56% 536 540 49 474 958 HUF 2025-02-10 13:03:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Még soha nem volt ilyen drága az arany – és még csak most jön Kína
Privátbankár.hu | 2025. február 10. 13:02
A Trump-hatás a nemesfém piacán is meglátszik.
Részvény / Deviza / Áru Újabb áldozatok Donald Trump tábláján
Privátbankár.hu | 2025. február 10. 12:28
Lejtőre küldte az ázsiai tőzsdéket Donald Trump amerikai elnök újabb vámbejelentése, amit a héten továbbiak követhetnek. Ezek között a Magyarországnak is fontos európai autóipar is célkeresztbe kerülhet. 
Részvény / Deviza / Áru Elszorul a szíve, ha megnézi, mi történik a forinttal
Privátbankár.hu | 2025. február 10. 07:58
Hétfő reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a forint botlott meg, a parketten is kevesen örültek
Privátbankár.hu | 2025. február 7. 19:46
A Budapesti Értéktőzsde látott szebb napokat is.
Részvény / Deviza / Áru Készítse a zsebkendőt: így áll most a forint
Privátbankár.hu | 2025. február 7. 19:28
Rosszul.
Részvény / Deviza / Áru Bajban van a Shein
Privátbankár.hu | 2025. február 7. 14:48
Donald Trump lépett oda nekik.
Részvény / Deviza / Áru Araszolgat a 400 felé az euró, drága-e most az Nvidia?
Eidenpenz József | 2025. február 7. 12:25
Fontos makroadatra várnak a tőzsdék, megpihen az OTP a csütörtöki száguldás után, a forint lassan erősödget. Az amerikai gyorsjelentésekből ítélve a kínai konkurencia sem vette el a nagy tech-cégek kedvét a mesterségesintelligencia-fejlesztésektől. Az Nvidia árazása azonban nagy kérdés. A Trump-család folyton kriptózik.
Részvény / Deviza / Áru Örömkönnyeket hullathat, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. február 7. 08:16
Péntek reggelig is kitartott a forint heti erősődése.
Részvény / Deviza / Áru A forint kibújt a bőréből — az euró meg csak álmélkodott
Privátbankár.hu | 2025. február 6. 19:25
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP és Richter tulajdonosai csütörtökön örülhettek
Privátbankár.hu | 2025. február 6. 18:33
A vezető bankpapír, és a gyógyszergyártó részvényei nagyot emelkedtek a pesti parketten csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG