6p

Európában megnyugodtak a tőzsdék a csütörtöki nagy esés után, az amerikai folytatás egyelőre kérdéses. A BUX is emelkedik, a forint viszont csapkod, nem valami izmos a kamatemelés ellenére sem. A Facebook feloldotta a kriptodeviza-reklámok évekkel ezelőtt elrendelt tiltását.

Az elmúlt egy hét csúnya “omikron-viharai” után végre egy nyugalmasabb napra ébredtünk, az európai tőzsdék vezető indexei kellemes, 0,2-0,4 százalékos pluszban vannak. Az amerikai határidős mutatók alig változnak. A befektetők lesik az omikron vírusmutációról szóló híreket, de a második amerikai eset már nem váltott ki lényeges piaci hatást (ellentétben az elsővel, amely szerda este nagy riadalmat okozott).

Tegnap látszólag elvált egymástól a két piac, szép, 1,4-1,8 százalékos emelkedéssel zártak az amerikai indexek, míg nagyot esett Európa. Valójában azonban kontinensünk kimaradt a szerda késő esti amerikai zuhanásból, így részben ezt pótolhatta tegnap. Másrészt azonban Európában egyelőre sokkal rosszabbnak látszik a járványhelyzet, mint az USA-ban.

Jött sokféle adat, például amerikai munkanélküliségi kérelmek, kínai makroadat a szolgáltató-szektorból, túl nagy meglepetést egyik sem okozott.

Az OTP húzza a BUX-ot

Itthon a BUX index 0,4 százalékkal emelkedik, az OTP egy százalékos drágulása húzza. A Mol fél százalékkal esik, a Richter és a Telekom pedig nem változik. Az Opus három, a 4iG 0,6 százalékkal megy fel.

A vételi ajánlás fenntartása mellett 165 forintról 171 forintra emelte az AutoWallis Nyrt. részvényeire vonatkozó 12 havi célárát a Concorde Értékpapír Zrt. a tegnapi hír szerint. A papír azonban 1,2 százalékkal esik ma.

Árfolyam

Megint átmenetinek látszik a forint erősödése

Tegnap az elemzők által várt 15 bázispont helyett 20 bázisponttal emelte az MNB az egyhetes betéti kamatot (évi 3,1 százalékra), ami után az euró árfolyama 361 forint alá is benézett. Később azonban ismét gyengülni kezdett a forint, és ma már rövid időre 366-ra is felszökött az árfolyam. Azóta is nagy az ingadozása, jelenleg 363,80. A lengyel zloty és a cseh korona alig változik.

Forintbankjegyek (E. J.)
Forintbankjegyek (E. J.)

Nagyot eset az olaj az OPEC miatt

Az OPEC kartell egyes várakozások ellenére nem változtatott tegnap sem a korábban bejelentett kitermelési kvótákon, azaz januártól is a megszokott ütemezésben nő majd a kínálata. (Ami naponta plusz 400 ezer hordó.) Ezt az olajár jókora esése követte tegnap, de ma ismét emelkedés látható.

Figyelemre méltó még, hogy a szervezet a vírushelyzet függvényében hajlandó a jelenlegi havinál is gyakrabban összeülni, így nagyon rugalmasan reagálhatnak a piaci és a gazdasági helyzetre.

Merkel búcsúzóul szigorít

Németországban továbbra is nagyon súlyos a járványhelyzet. A távozó Angela Merkel utolsó sajtótájékoztatóján újabb szigorításokat jelentett be az Erste Befektetési Zrt. szerint.

Az oltatlanokat számos szolgáltatásból kizárják, lényegében csak dolgozni és alapvető fogyasztási cikkeket vásárolni járhatnak. Ezen túlmenően parlamenti szavazásra terjesztette be a kötelező oltást. Jóváhagyás esetén februártól tehetik kötelezővé a Covid elleni oltást.

Leminősítették a 4iG-t, de stabil

A Scope Ratings leminősítette a 4iG-t, így a korábbi BB- után már csak B+ minősítéssel látta el a vállalatot – írja a KBC Equitas.

Elsősorban a cég által végrehajtott felvásárlások és akvizíciók miatt volt szükséges a változtatás, hiszen sok esetben hitelből finanszírozta a tranzakciókat a 4iG. Emellett a kilátásokat továbbra is stabilnak látja a Scope Ratings, köszönhetően a 350 milliárd forintos kötvénykibocsátásnak és a 120 milliárd értékű részvénykibocsátásnak.

Tovább szenved az unortodoxia fellegvára

A Fitch hitelminősítő a török államadóság „BB-” besorolását megtartotta ugyan, de az eddigi stabil kilátásokat negatívra rontotta. Ma is gyengül a török líra, több mint egy százalékkal, bár a részvények legalább felfelé tartanak. Az Equilor Befektetési Zrt. szerint tovább emelkedhet a török infláció.

Erdogannak fontosabb a gazdasági növekedés, mint a líra árfolyama, azonban ez tovább emelkedő inflációval járhat. A ma közlendő inflációs számok negatív meglepetéseket tartogathatnak, az elemzői konszenzus 20,7 százalékos éves árnövekedést vár, míg októberben ez 19,9 százalékos volt.

A politikai nyomás miatt, a jegybank inkább csökkenti, mint emelné a kamatot, amely most 15 százalékon van, így jelentős negatív reálhozam van az országban. Amely viszont rá lenne szorulva a külföldiek tőkéjére és beruházásaira. De kérdéses, hogy negatív reálhozamok mellett mennyire vonzó – teszi hozzá a brókercég.

Teljes gőzzel a kriptókra koncentrál a volt Twitter-vezér

Jack Dorsey, a Twitter napokban lemondott vezérigazgatója nemcsak másik cégére koncentrál, át is alakítja azt, a Square fizetésimegoldás-vállalkozást. Átnevezi “Block”-ra, ami a blokkláncra utal, és a kriptodeviza-világgal szemben eddig is támogató menedzser teljes gőzzel erre a szektorra koncentrál majd.

A cég szolgáltatásában eddig is egyre nagyobb szerepet kapott a kriptodeviza, és ismertek tervei egy decentralizált kereskedési platform felállítására is.

A Facebook feloldotta a tiltást

A Meta Platforms a korábban letiltott kriptodeviza-reklámokat ismét engedélyezi a Facebook, az Instagram és a WhatsApp felületein egyaránt. A tilalom még 2018 elejéig nyúlik vissza, a kereskedési platformok, a kriptopénztárcák, a bányászati ​​hardvert áruló cégek és más kriptodeviza-vállalkozások egyaránt érintettek voltak.

ETF-be ágyazott részvényekbe ágyazott NFT-k

A Fidelity, hiába várva az amerikai hatóságok engedélyére, elindított közben egy kanadai “fizikai” vagy “spot” bitcoin-ETF-et “FBTC” kód alatt. (A nemrég az USA-ban engedélyezett bitcoin-ETF-ek mások, határidős tőzsdei ügyletekkel követik a bitcoint.)

A Defiance ETFs nevű cég új ETF-et (tőzsdén kereskedett alapot) indít, amely a kriptodeviza-világban idén rendkívül felkapott NFT-piacra koncentrál. (Az NFT, Non-Fungible Tokens, egyedi kriptodevizák, digitális értékek, például képek, dalok stb. tulajdonjogát biztosítják).

Az NFTZ jelű termék a BITA NFT- és Blockchain Select Indexet követi. Az ETF 40 részvényt tartalmaz majd, amelyek ezzel az üzletággal foglalkoznak. A legnagyobb súlyúak a

  • Silvergate Capital Corp (NYSE: SI), a
  • Cloudfare (NYSE: NET) és a
  • Plby Group (NASDAQ: PLBY).

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45380 45380 46640 -1,39% 0 0 14 415 795 770 HUF 2026-07-24 17:05:25
MOL 4474 4416 4480 +0,58% 0 0 3 715 915 506 HUF 2026-07-24 17:13:52
MTELEKOM 2648 2610 2674 +1,30% 0 0 669 549 372 HUF 2026-07-24 17:05:14
RICHTER 11630 11630 11820 -0,17% 0 0 1 245 554 330 HUF 2026-07-24 17:10:59
OPUS 367 358 369 +2,23% 0 0 19 038 884 HUF 2026-07-24 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:15
Jelentős napon belüli erősödést produkált a forint péntek délutánra. A kora reggeli szintekhez képest mindhárom vezető devizával szemben sikerült emelkednie, így az euró jegyzése ismét közelebb került a 362-es szinthez.
Részvény / Deviza / Áru A balti szél hűtötte az OTP-t, de a Mol történelmi csúcsra tankolt
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:01
Negatív, csendes nyári hangulatban zárt a Budapesti Értéktőzsde pénteken, követve a nemzetközi piacok irányát. A BUX index esése mögött főként az OTP korrekciója állt, miközben a Mol árfolyama új rekordot döntött.
Részvény / Deviza / Áru A Wall Street csak toporog, miközben az olaj ára szabadesésbe kezdett
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:00
Szerény elmozdulással, felemás irányban indult a kereskedés a New York-i tőzsdén pénteken. Míg az európai piacok határozott emelkedést mutattak, a nyersolaj ára számottevően csökkent, az európai gázár pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Kiadták a végső számokat – ezért pattanhat fel a földbe döngölt IBM
Czwick Dávid | 2026. július 24. 15:10
Kevesen számítottak erre az újabb fordulatra az amerikai tech óriásnál. A cég rászolgált ugyan némi dorgálásra, de továbbra is úgy látszik: hiába a némileg visszaeső bevételek és a vártnál valamivel rosszabb egy részvényre eső profit, a sűrű, sötét fellegeket hamar kisöpörheti a nagy múltú IT-vállalat. 
Részvény / Deviza / Áru Péntek délutáni fordulat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:49
Kicsit alacsonyabb forgalom mellett széttartanak a blue chipek.
Részvény / Deviza / Áru Korrigált a Telekom a tőzsdén, emelkedett az OTP is
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:59
A csütörtöki visszaesés után 2,22 százalékkal emelkedett a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyithat a budapesti tőzsde, Ázsiában zuhanással zárult a hét
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:06
Csütörtökön egyedül a Mol tudott erősödni a vezető magyar részvények közül az olajárak emelkedésének köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken érezhető volt a mesterséges intelligenciához és a chipgyártáshoz köthető részvények zuhanása, a szöuli tőzsde 5,7 százalékkal esett pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
Részvény / Deviza / Áru Nem ez volt Elon Musk napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 06:23
Mindhárom irányadó New York-i tőzsdeindex gyengült, a Tesla pedig különösen nagyot zuhant csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Trump gátlástalanul becsomagolta, majd egy kövér árcédulával piacra is dobja hatalmi játszmáit
Czwick Dávid | 2026. július 23. 19:46
Donald Trump amerikai elnök még a másodperc törtrészét is méregdrágán méri. Saját médiavállalata ugyanis kitalálta, hogyan lehetne még több pénzt kisajtolni a regnáló elnök kedvencévé vált közösségi oldalból. Ezt a felületet eleve a kényszer szülte, miután sorozatos, kétes megnyilvánulásai után annak idején Trumpot és fiókját korlátozták az X-en, vagyis az akkori Twitteren. A mostani „fejlesztés” viszont nem egyszerűen egy új termék, hanem egy eddig példátlan lépés egy végtelenül aggasztó irányba, mely a klasszikus tőzsdei működést és a kisbefektetők profitábilitását is zárójelbe teheti, a morális vetületről nem is beszélve.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG