9p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A budapesti tőzsdén forgó kisebb és közepes társaságokra kevés figyelmet fordítanak, pedig ezek emelkedése is gyakran kiugró, meghaladhatja a BUX indexét. A brókercégek elemzései a legutóbbi gyorsjelentések nyomán frissültek, van olyan tőzsdei részvény, amelytől bőven két számjegyű emelkedést várnak, máshol azonban inkább stagnálást jeleznek előre.

Amikor a magyar tőzsdén jegyzett társaságok elkészítik a negyedéves gyorsjelentéseiket, általában a brókercégek is felülvizsgálják a részvényekre vonatkozó ajánlásokat, célárakat az új adatok tükrében. A mostani gyorsjelentési szezon után is ez történt. Ami különösen a kisebb és közepes, kevés figyelmet kapó társaságoknál lehet fontos esemény.

Az elemzéseket a Budapesti Értéktőzsde megbízásából készítik egyes cégek (sajnos kizárólag angolul), de nem úgy tűnik, hogy részrehajlóak lennének, írnak jót is, rosszat is. Az eredmények igen vegyesek, vannak 40-50 százalékos emelkedésről szóló prognózisok is, és vannak, amelyek lényegében stagnálást várnak, vetítenek előre. Így végül nem ajánlják vételre az adott részvényt, vagy legalábbis nem sok emelkedési potenciált látnak benne. Nézzünk meg most ezek közül hármat.

A Materplast árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A Materplast árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Vételen a Masterplast

A Masterplast 12 havi célára 4036 forint az MBH Bank elemzésében, ami 38 százalékos felértékelődési potenciált jelent a mostani árfolyamhoz képest. Rácz Balázs a cég gyorsjelentése után is megerősítette a célárfolyamot, és a vételi ajánlást megismételte. Annak ellenére, hogy a negyedév során

az értékesítés minden termékcsoportban csökkent.

A legjelentősebb magyar piacon a forgalom 22 százalékkal mérséklődött 2024 első negyedévében a bázisidőszakhoz képest. Az exportpiacokon a forgalom tíz százalékkal nőtt, a német piacon pedig két százalékkal bővült az értékesítés.

Ismét nyereséges lett a vállalat

Több negatív negyedév után a Masterplast 2024 elején ismét nyereséget ért el EBITDA-szinten, és az adózás utáni eredmény is minimális pluszba fordult.

Bár a bevételek tovább csökkentek, a hatékonyságjavító intézkedések már pozitívan hatnak a vállalat eredményére.

A számok mögött az áll az elemző kommentárja szerint, hogy a kedvezőtlen makrogazdasági trendek, az energiaárak emelkedése, az infláció növekedése és a kamatkörnyezet romlása miatt tavaly jelentősen visszaesett az új épületek építése.

Növekvő megrendelések vannak kilátásban

Ugyanakkor az épületek felújítása és energetikai korszerűsítése elengedhetetlen. Az EU REPowerEU programjának keretei pedig előrevetítik az erőteljes épületenergetikai támogatási programok megjelenését Európában, ami biztosíthatja a szigetelőanyagok iránti kereslet növekedését.

A hazai igények bővülését 2024-ben az is támogathatja, hogy a kormány elindítja a kapcsolódó energiahatékonysági támogatási programokat. Az építőipari termékek iránti kereslet idén elkezdhet élénkülni, így a tavalyi szünet után idén ismét növekedés kezdődhet a Masterplastnál is. A cég bővíti kapacitását a hungarocell-alapú hőszigetelések területén, 2025-től pedig beléphet a szálas szigetelőanyagok piacára is, ami jelentős növekedési potenciált jelenthet.

Teljesülhetnek a célok, csak később

A kamatkörnyezet javulása, a kamatcsökkentési trend is ösztönzőleg hathat az építési beruházásokra, és korábban befagyasztott projektek újraindulhatnak. De a piac élénkülése várhatóan lassú lesz, az előrejelzések inkább 2025-re jósolnak pozitív fordulatot az építőiparban – véli az elemző.

A vállalat befektetői napot tartott, ahol a menedzsment elmondta, hogy a tavaly tavasszal 2026-ra tervezett nyereségcélok a jelenlegi helyzet szerint 2027-ben teljesülhetnek.

A befektetési bank a Masterplast-modelljét legutóbb márciusban vizsgálta felül, és csökkentette az eredményvárakozásait. Most a modell újabb frissítését nem tartották szükségesnek, amely egyébként elmondásuk szerint óvatosabb, mint a menedzsment előrejelzései.

Árfolyamok és grafikonok

A Masterplasttól 2028-ig 382 millió eurós árbevételt várnak, ami azonban csak akkor jöhet össze, ha a kiemelten kezelt ásványgyapot-üzletágban a korábban bejelentett határidőn belül megvalósulnak a beruházások, és az értékesítés gyorsan fellendül. A gyárak beindítása 2025 első felében várható.

Semleges ajánlás az Alteo-ra

A “vissza a normális kerékvágásba” címet adta az Alteoról szóló írásának az MBH szenior elemzője, Debreczeni Csaba, és 4000 forintos célárat adott meg rá. Mostanában azonban már négyezer forint körül, sőt inkább afelett ingadozott a részvény, így a célár alapján nem meglepő, hogy “semleges” ajánlással látták el a papírt. (Vagyis arányosan érdemes súlyozni más magyar részvényekhez képest, eladni vagy megvásárolni nem feltétlenül érdemes – a szerk.)

Az Alteo árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az Alteo árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Ezért csökkentek a bevételek

Gyorsjelentésében az Alteo EBITDA-ja az egy évvel korábbihoz képest 43 százalékkal, 7,8 milliárd forintról 4,5 milliárdra csökkent az első három hónapban. Az árbevétel is 26 százalékkal, 36 milliárd forintról 27,7 milliárdra mérséklődött.

A csökkenő eredmények mögött azonban elsősorban az energiapiacok (azaz a villamosenergia-, gáz- és hőpiac) normalizálódása áll.

Bizonyos mértékben az energiakereskedelem és a megújulóenergia-szegmens ellensúlyozni tudta a bevételek és az EBITDA mérséklődését. Az értékesítési költségek szintén csökkentek tavalyhoz képest az alacsonyabb árfolyamok miatt, de nem nagyobb mértékben, mint a bevételek. Az értékcsökkenés magasabb lett, a kamatbevételre pedig negatívan hatott az alacsonyabb kamatkörnyezet.

Mi mozgatta az Alteo árát?

Érdemes megjegyezni, hogy az Alteo az elmúlt években több felvásárlást is végrehajtott – írja az elemző. Az elmúlt hónapokban a gyors részvényárfolyam-mozgások fő mozgatórugója a 400 forintos extraosztalék és az új részvény-visszavásárlási program volt, aminek keretében a cég a tőke 25 százalékáig vásárolhat vissza részvényeket. 

Úgy gondoljuk, hogy a társaság valós értéke 4000 forint részvényenként, ezért nem változtattunk az egyéves árfolyamcélunkon írta az elemzés.

Az extraosztalék és a folyamatban lévő részvény-visszavásárlási program is hozzájárult ahhoz, hogy a részvény elérte a brókercég egyéves célárát. De az elemző szerint ezektől az eseményektől függetlenül is érvényes a célár, "valós értéket" fejez ki.

Nagy érték a hulladékgazdálkodás

Az elemzés részletezi az Alteo eredményeit különböző ágazatok (szegmensek) szerint. Ezek közül a legérdekesebb talán a hulladékgazdálkodás, amelyet 2023-tól tekintenek önálló szegmensnek. Ennek árbevétele 24 százalékkal nőtt az előző évhez képest, és az EBITDA-ja pozitívvá vált.

“Úgy gondoljuk, hogy a szegmens nagy potenciális értéket képvisel, mivel a következő 35 évben a Mol fogja irányítani a települési hulladék begyűjtését és kezelését, az Alteo pedig alvállalkozóként vesz részt ebben a folyamatban” – írja az elemző. A hulladékgazdálkodási és az e-mobilitási üzletág felfutása tovább növelheti az eredményt.

Úgy véljük, hogy az energiapiaci turbulenciáknak, legalábbis átmenetileg vége.

Ezekből egyébként a társaság 2022-ben és 2023 egy részében "nyertesként került ki".

Egy nap alatt tíz százalékot ugrott a részvény

Az Alteo részvénye egyébként június elején – vélhetően a Kalliwoda Research modellfrissítése miatt – egyetlen nap alatt mintegy tíz százalékkal ugrott meg (egy korábbi esés után). A magyarázatot egyetlen szám is megadhatja, ez a cég ugyanis a részvényre 5995 forintos célárat adott meg, majdnem 50 százalékkal magasabbat, mint az MBH célára vagy a piaci ár, természetesen vételi ajánlás mellett.

Pedig a Kalliwoda is hasonló tényezőket emelt ki, mint az MBH. Például a gázmotorok, a naperőművek és az akkumulátortárolók terén kulcsfontosságú beruházások 2024-ben beindulhatnak, és a vállalat 300 millió forintos támogatást nyert a hulladékgazdálkodási technológiára.

Már nem érdemes Nyomdát venni?

Vételről semlegesre vette vissza ajánlását az ANY Nyomdára a Concorde Értékpapír elemzője, Somlai-Kiss Máté a májusi gyorsjelentés után, a célára 4015 forint. A papír akkor kereken 4000, legutóbb pedig már 4250 forint volt, tehát a célár itt sem jelent felértékelődési potenciált.

Pedig az elemzés azt a címet kapta, hogy "Kiváló kezdés 2024-ben", mert a cég kiemelkedő, 17,8 milliárd forintos negyedéves árbevételről számolt be, ami éves szinten 59 százalékos (negyedéves összehasonlításban 55 százalékos) növekedést jelent. A nettó profit több mint négyszeresére emelkedett (316 százalékkal), és kétmilliárd forintot ért el, ami 137 forintos EPS-t (részvényenkénti eredményt) eredményezett. Az angolai projekt jelentősen javíthatta az eredményeket.

Az ANY Nyomda árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az ANY Nyomda árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A költségek is erősen nőttek ugyan, de a vállalat "fokozatosan tovább tudja hárítani a növekvő költségeket az ügyfelekre". Így a cég tovább javította bruttó árrését is, 36-ról 39 százalékra.

Lenyűgöző eredmények várhatók

A brókercég a nagyon erős első negyedéves eredmények után továbbra is úgy véli, hogy az ANY Nyomda árbevétele két számjegyű növekedést mutathat idén, mert az export további bővülése és a Magyarországon rendezett választások is növelik a bevételeket.

Lenyűgöző eredményeket fog elérni a 2024-es pénzügyi évben, mivel a választások a második negyedévben, illetve az afrikai projektek is növelik a bevételeket.

Ezért tartják magukat a márciusban közzétett előrejelzésükhöz, amelyben 65 milliárd forintos egész éves bevételt és 353 forintos EPS-t prognosztizálnak.

Akkor mi a baj a papírral?

A részvények e negyedévi lenyűgöző árfolyam-emelkedését követően semlegesre módosítjuk besorolásunkat, mivel a részvény árfolyama közelít az (osztalékszelvény levágása után értendő) célárunkhoz – mondták el. A Nyomda július 15-től 261 forint osztalékot fizet ki (július 5-étől forog osztalékszelvény nélkül), ami az elemzés pillanatában 6,5 százalékos osztalékhozamot jelentett.

Annak ellenére, hogy konzervatívak vagyunk és nem emeljük meg becsléseinket, úgy gondoljuk, hogy még mindig van hely a részvényárfolyam emelkedésére.

Mivel az ANY "kiemelkedő osztalékpolitikát" kínál a befektetőknek, amelyet egy "lenyűgöző exportnövekedési történet" kísér. A Concorde Értékpapír előrejelzései alapján a vállalat nagy valószínűséggel 300 forint feletti osztalékot fog kiosztani a 2024-es eredmények után részvényenként, ami

az ANY-t egy nagyon vonzó alternatív befektetéssé teszi a régióban.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 18710 18710 19000 -0,40% 0 0 5 851 887 205 HUF 2024-10-22 17:05:12
MOL 2632 2632 2658 -0,90% 0 0 751 503 798 HUF 2024-10-22 17:05:25
MTELEKOM 1088 1078 1088 +0,37% 0 0 312 992 242 HUF 2024-10-22 17:05:18
RICHTER 10920 10850 11020 +0,65% 0 0 1 285 518 670 HUF 2024-10-22 17:05:05
OPUS 514 512 517 0,00% 0 0 58 594 880 HUF 2024-10-22 17:09:42
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forint fickós lett a kamatdöntés után, lenyomta az eurót
Privátbankár.hu | 2024. október 22. 18:51
A forint árfolyama jókorát erősödött kedden. Kora délután még a négyszáz forintos szint alá is benézett az euróval szemben, de a lendülete estére alábbhagyott.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsdenyitás utáni romló hangulatban csökkent a BUX
Privátbankár.hu | 2024. október 22. 18:00
A BUX tőzsdeindex tovább esett kedden. A vezető papírok közül azonban a Richter emelkedni tudott.
Részvény / Deviza / Áru Tétovázik a forint, s a tőzsde sem túl acélos
Csabai Károly | 2024. október 22. 12:31
A hazai fizetőeszköz oldalazva várja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedd délutáni kamatdöntő ülését, amelyen az lenne meglepetés, ha változna a 6,5 százalékos irányadó ráta. A bizonytalan nemzetközi hangulatban a budapesti tőzsde még viszonylag jól áll, elsősorban az OTP Banknak és a Richternek köszönhetően. A nemesfémek és az olajárak felfelé tartanak, a kriptoeszközök viszont gyengülnek.
Részvény / Deviza / Áru Hétfőn agyonverték a forintot, alig merjük nézni!
Privátbankár.hu | 2024. október 21. 19:59
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Ön is morcos lesz, mint a medve, ha meglátja ezt
Privátbankár.hu | 2024. október 21. 17:41
Csökkenéssel zárta a hét első kereskedési napját a BUX, a blue chipek vegyesen teljesítettek.
Részvény / Deviza / Áru Visszapattant a 400-ról az euró, hadat üzentek a szárnyaló bitcoinnak
Eidenpenz József | 2024. október 21. 12:43
Az európai tőzsdék esnek, de a BUX index javítani tud, több részvény is húzza. A forint viszont gyengül, ismét elérte a 402 forintot az euró. Új rekordot döntött az arany és többéves csúcson áll az ezüst. A bitcoin is egyre feljebb kúszik, de az Európai Központi Bank (EKB) leszedte róla a keresztvizet. Gyorsjelentések tömege érkezik, a kínai kamatcsökkentésnek kevés foganatja volt.
Részvény / Deviza / Áru K.O.-t kapott a forint a hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2024. október 21. 07:31
Lassan rászámolnak.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak, mit művelt a forint az euróval péntek estére!
Privátbankár.hu | 2024. október 18. 18:49
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Jó napjuk volt az olajrészvényeseknek
Privátbankár.hu | 2024. október 18. 18:09
Vegyesen teljesítettek a vezető részvények a Budapesti Értéktőzsde pénteki kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Nekifeszül a 400-nak az euró, Musk megint alakít
Eidenpenz József | 2024. október 18. 12:24
A tőzsdéken enyhe optimizmus látható, nagyot ugrik azonban a Netflix. Itthon húzópapír a Richter és a Mol. Az euró végre 400 alatt áll, de csak fillérekkel, pedig egy sor érv van amellett, hogy erősödjön. Hogyan jártak az EMÁP-tulajdonosok az EKB-kamatdöntéssel? Az arany jobb hosszú távon, vagy a részvény? Vicc vagy komoly? – Musk megint alakít.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG