5p

A tegnapi optimizmus mára elillant, amiben nagy szerepe lehetett Jerome Powell Fed-elnök héja beszédének. Az emelkedő kamatok mellett a magyar ingatlanpiac, lakáspiac kilátásait mérlegelik sokan. A magas energiaárakat kétféleképp is próbálják letörni. A tegnapi aukció csak kérészéletű fellendülést okozott a Telekom árfolyamában.

Bár tegnap még szép, 2-3 százalékos emelkedést hoztak össze a vezető amerikai indexek, ma Európában szerény pluszból szerény mínuszba fordultak a mutatók. A német, francia, brit indexek 0,1-0,3 százalékos mínuszban járnak, az amerikai határidős mutatók pedig 0,3-0,7 százalékkal vannak lejjebb.

A hangulatot rontotta Jerome Powell Fed-elnök beszéde, aki a további kamatemelések mellett foglalt állást, mégpedig mindaddig, amíg az inflációt nem sikerül érdemben csökkenteni. A piac ezt szigorú, héja hangvételű nyilatkozatnak értékelte. Ezen kívül egész héten a recesszió vagy legalábbis a gazdasági növekedés lassulásának esélyeit latolgatták a piacokon. A brit infláció pedig 40 éves csúcsra ért 9,0 százalékkal.

A varsói és a budapesti parketten azonban jobb a helyzet, az előbbi indexe 1,0, az utóbbi 0,8 százalékkal ment fel. Az OTP azonban 0,2, 0 Mol 0,3 százalékkal süllyed, a Richter húzza az indexet 1,8 százalékos erősödésével. A Telekom a tegnapi aukció után 1,3 százalékkal esik.

Árfolyam

Csökkentették az OTP célárát

A forint ma alig változik tegnap estéhez képest, kissé erősödött, így 385 körül van az euró.

A Morgan Stanley csökkentette az OTP célárát az Equilor Befektetési Zrt. szerint. Az amerikai befektetési bank elemzői a korábbi 13 600 forintos célárukat 13 300 forintra vették vissza. Az ajánlásukon azonban nem változtattak, az továbbra is felülsúlyozás maradt.

Megvolt a Telekom-aukció, esik az ár

A Magyar Telekom bejelentette, hogy a keddi részvény-visszavásárlási aukción a korábban bejelentett maximális 14,6 milliárd forint értékben fogadott el eladási ajánlatokat. Így 34 242 485 darab törzsrészvényt vett 426 forint/darab átlagáron. Az elfogadott

legmagasabb ár 434 forint volt, itt “arányos allokációra került sor”. Ezzel a cég tulajdonában lévő saját részvények száma 80 020 024 darabra nőtt.

Az aukció után visszaállították a részvény kereskedését, de a papír fél százalékos mínuszban, 410 forinton végzett, és ma már csak 405. Pedig a részvény év elején a 440 forintot is megközelítette, igaz, nemrég volt 380 is. Az osztalékpapírnak aligha tett jót a magasra szökő hazai állampapír-hozam és a kisrészvényesekkel folytatott közgyűlési vita, a gyorsjelentése viszont jól sikerült. Lásd még:

Összeomlik-e a magyar lakáspiac?

A részvények hozama messze elmarad az előző évektől, az emelkedő kamatkörnyezetben pedig egyre többen írnak az ingatlanpiac várható gyengélkedéséről is – írja a KBC Equitas. Ebben az elméletben szerintük több bökkenő is van, többek között:

  • Mivel magas az inflációs környezet, ezért a parlagon lévő pénz keresi a helyét, az ingatlanpiac pedig ebből a szempontból továbbra is alternatíva.
  • Gyakran elhangzik, hogy a kamatemelkedés miatt a hitelek törlesztőrészleteinek növekedése komoly fékezőerővel bír majd. Csakhogy a potenciálisan milliós-tízmilliós ingatlanár-növekedés lehetősége és a pár tízezer forintos törlesztő-növekedés kockázata egymással nehezen összehasonlítható.
  • A kamatkörnyezet az infláció figyelembevételével még most is kellően támogató (azaz negatívak a reálkamatok). Az adósságok erősen inflálódnak.
  • Az utóbbi évek nagy lakásáremelkedése után a többség még ma is erre számít. A kisebb stagnálások/visszaesések során ezért komoly kereslet jelenhet meg, megtámasztva az árakat.

Letörnék az energiaárakat

Az olaj ma ismét egy-másfél százalékos pluszban van, 111,50 a WTI és 113,50 a Brent. A földgáz kétnapos meredek áremelkedése viszont megállt. A venezuelai olajexport-korlátozások könnyítését tervezi az USA, ami Európában is több olajat jelenthet.

A Brent olaj öt éves árfolyama. Tradingview.com
A Brent olaj öt éves árfolyama. Tradingview.com

Olcsóbb szennyezési jogok törhetik le az energiaárakat az Erste Befektetési Zrt. szerint. Az EU ugyanis új széndioxid-kibocsátási kvótákat bocsáthat ki a piac stabilizálása érdekében. Ennek hatására a szennyezési jogok árának csökkenése várható, így Európában olcsóbbá válhat a fosszilis erőművek energiatermelése, ami támogatná az infláció elleni küzdelmet.

Tulajdonképpen már eldőlt a Twitter sorsa?

Elon Musk Tesla-vezér és a Twitter tanácsadói változatlanul hisznek a felvásárlás létrejöttében – írja az Equilor Befektetési Zrt. Bár Elon Musk nemrég kétségeket ébresztett az ügylettel kapcsolatban, egyre világosabbá válnak a részletek. Kedden egy 139 oldalas anyagot tettek közzé, ami Musk és a Twitter tanácsadói csapatainak együttműködésével jött létre.

Musk személyesen is aláírta, úgy, hogy a dokumentum tartalmazza a bejelentett, 54,2 dolláros részvényenkénti felvásárlási árat is. A finanszírozásban részt vevő bankok is biztosak benne, hogy a megállapodás szerint létre fog jönni a tranzakció.

A hatmilliárd dolláros hedge fund-bukás

A német Allianz biztosítói csoport egyik egysége bűnösnek vallotta magát csalásban, és beleegyezett, hogy 5,8 milliárd dollárt fizet, miután félrevezette a befektetőket a fedezeti alapok egy csoportja által jelentett kockázatról – írja a Bloomberg hírlevele. A szóban forgó alapok (hedge fund) globális piaci ingadozások miatt összeomlottak.

A kedden bejelentett megállapodással véget ért egy kínos epizód a német biztosítási óriás számára, amely beleegyezett, hogy az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelettel kötött megállapodás részeként az Allianz Global Investors US nagy részét eladja. Eközben az összeomlott Structured Alpha fedezeti alapcsoport befektetési igazgatója börtönbe kerülhet.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28000 28000 28100 -0,04% 27990 28000 538 816 420 HUF 2025-07-08 09:42:28
MOL 2968 2966 2988 -0,47% 2966 2968 36 626 256 HUF 2025-07-08 09:42:28
MTELEKOM 1768 1766 1778 -0,79% 1766 1768 10 375 326 HUF 2025-07-08 09:42:28
RICHTER 10070 10010 10120 +0,30% 10050 10070 57 662 710 HUF 2025-07-08 09:42:28
OPUS 596 595 601 +0,17% 596 600 77 405 273 HUF 2025-07-08 09:41:48
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csak a pesti tőzsde esik, minden más pluszban nyitott
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:25
A BUX esik, de az európia tőzsdék többsége pluszban nyitott kedden – írja az MTI. 
Részvény / Deviza / Áru Megvan, melyik befektetés a nyerő a vámháborúban
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 07:40
Az ipar számára fontos ritkaföldfémek ára jelentősen emelkedett a kínai exportkorlátozások szigorítása óta a bajor gazdasági szövetség (vbw) havi nyersanyagár-indexe alapján.
Részvény / Deviza / Áru A forint erejét is elmosta a vihar
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 07:15
Ismét 400 forint az euró, nem tud erősödni a forint. 
Részvény / Deviza / Áru Amerikában nincs ok az örömre
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 06:06
Hétfőn masszívan estek az amerikai tőzsdeindexek. 
Részvény / Deviza / Áru Kiáll az esőbe, ha meglátja, merre tart a forint
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 18:35
Nem volt jó napja hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Elvitte a nyári vihar a befektetők kedvét
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 17:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 130,46 pontos, 0,13 százalékos csökkenéssel, 99 459,34 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Nem indult jól a hét Amerikában
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 16:11
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Viharba került a BUX, nem találja a kiutat
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 4,49 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Valami tetszik a befektetőknek, és a számok is ezt igazolják
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 13:51
Jó adat érkezett.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP a legény gáton, a többiek még iparkodnak
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:52
A BUX kissé gyengült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG