Nem egyéjszakás kaland: az életigenlők ideális búvóhelye Belgrád

Szerbia fővárosa ideális célpont egy hosszú hétvégéhez vagy egy 4-5 napos családi kiruccanáshoz, ahol a legfőbb szempont a lazaság, a megfizethető gasztronómiai élmények és az önfeledt szórakozás. Alig négyszáz kilométerre van Budapesttől, vagyis autóval is gyorsan és egyszerűen megközelíthető, bár azt az induláskor érdemes bekalkulálni – különösen az útra szánt étel- és italellátmány összeállításakor –, hogy mivel Szerbia nem uniós tagállam, a schengeni határon az áthaladó forgalomtól függően hosszú araszolásra is kényszerülhetünk. Mi odafelé mindössze néhány percet, visszafelé viszont több mint négy órát vesztegeltünk a határon, ami két kisgyerekkel meglehetősen fárasztó és körülményes volt. 

Balkáni tempó, avagy közlekedj okosan!

Amikor jó tíz évvel ezelőtt először jártam Belgrádban, nem én vezettem. Szerencsére – gondoltam akkor. Az impulzív tempó, a balkáni közlekedési morál – leegyszerűsítve: aki erőszakosabb, az boldogul –, nem igazán fért össze az én alapvetően higgadt és szabálykövető vezetési stílusommal. Idővel viszont megkopott az érzés, hogy ebben a városban huszonéves rutinnal sem szeretnék sofőrként lavírozni, és ott találtam magam – a gyerekeimmel a hátsó ülésen – a háromsávos belgrádi körforgalmakban. Ahol a zebrán átkelni szándékozó gyalogosoknak senki nem ad elsőbbséget, ahol padlógázzal kell kilőni, hogy beférjen az ember két vadul tülkölő helyi közé, és ahol szinte minden autó kötelező díszítőeleme a horpadás vagy zúzódás. (Nem véletlen, miért könyveltem el nagy sikernek, hogy a mi kocsink egyetlen karcolás nélkül úszta meg a belgrádi kalandot.)

Aki el akarja kerülni a tájékozódással és vezetéssel járó idegeskedést, jó, ha minél gyorsabban akklimatizálódik és sportos – de nem gondatlan – stílusra vált, útvonaltervezővel közlekedik, és a navigálást teljes mértékben útitársára hagyja.

Még így is érhetnek bennünket bosszúságok, amennyiben aktuális koordinátáink nem frissülnek elég gyorsan vagy a legfőbb szövetségesünknek tekintett GPS orvul tévútra vezet bennünket. 

Hol hagyjuk a kocsit, ha napokig nem lesz rá szükségünk? 

Belgrádban – különösen a belvárosban és a turistalátványosságok közelében – sarkalatos kérdés a parkolás. A belvárosi utcákon kevés a megállásra kijelölt hely és mindenhol fizetni kell. Ami egyáltalán nem meglepő, elvégre itthon is ez van, csak némi előrelátást és tervezést igényel. Különösen, ha több napot szeretnénk eltölteni a városban. Nyugalmunk érdekében ilyenkor érdemes még indulás előtt feltérképezni a környéket, és kiválasztani a szállásunkhoz legközelebbi parkolóházat. Mi is így tettünk, így csak pár emeletet és körülbelül száz métert kellett megtennünk a biztonságba helyezett kocsitól a bérelt lakásunkig.

A parkolóház közelsége azoknak is praktikus lehet, akik nem cipelik magukkal – a gyerekek szükségleteire meg a tágas csomagtérre hivatkozva – a fél háztartást. Mert mindig akad, ami éppen a kocsiban marad, és amiért vissza kell szaladni, legyen az a telefon, esetleg az aznap felesleges, de másnap már vágyott nagykabát. Ami a parkolási díjakat illeti: abban a belvárosi parkolóházban, ahol mi pihentettük a járgányt, 150 dinár (körülbelül 520 forint) volt minden megkezdett óra. A napidíj 2000 dinárba (nagyjából 7 ezer forintba) került, ezért 24 órát parkolhattunk egyhuzamban. 

A tömegközlekedést két kisgyerekkel nem próbáltuk. Ahova lehetett, gyalog mentünk, a távolabbi helyekre pedig kocsival, de valószínűleg megérte volna, mert az özönvíz előtti villamosokon nem lett volna unalmas az utazás.

Ami a szállást illeti: Belgrádban sok hotel van, és egyre több az újonnan nyíló szálloda, de gyerekkel utazóknak kényelmesebb lehet a bérelt lakás.

Az Airbnb-n a nyugat-európai, de még a hazai árakhoz képest is kedvezőbb áron találhatunk igényeinknek és pénztárcánknak megfelelő szálláslehetőségeket.

Mi például a belgrádi Váci utca közelében laktunk, pár száz méterre a fősodortól: néhány perc alatt elértük a hangulatos éttermeket, pékségeket, üzleteket és főbb látványosságokat, ami nagyban megkönnyítette az életünket. 

Kihagyhatatlan látnivalók, egy kicsit másképp

Amikor először jártam Belgrádban, gyakorlatilag az egész várost lezárták, ugyanis Vlagyimir Putyin orosz elnök éppen akkor vizitelt a városban. Kapott is egy hatalmas légiparádét az egykori nándorfehérvári vár felett, amit zsúfolásig megtöltöttek a mámoros és büszke helyiek, valamint a látványosságokra éhes turisták. Ezúttal viszont szerencsére nem volt sem tömeg, sem politikai célú hacacáré. (És nem is hiányzott.) 

A belgrádi várat gyalog érdemes bevenni a boltokkal és vendéglátóhelyekkel zsúfolt sétálóutca, a Knez Mihailova felől. A régi fellegvár és az azt körülölelő Kalemegdan Park kényelmesen és gyorsan bejárható, a várfalnál pedig lélegzetelállító panoráma tárul elénk: a szemünk előtt folyik össze a Belgrádot átszelő két nagy folyó, a Duna és a Száva.

Itt a gyerekek is megtalálhatják számításaikat; hatalmas élményt jelenthet számukra a világháborús tankokat őrző park, ahol minden kiállított harceszköz egy-egy darabka történelem – igaz, pont abból a korszakból, amire senki nem gondol vissza szívesen. Kosárlabda-kedvelőknek érdemes elzarándokolniuk a belgrádi Crvena zvezda csapat szentélyéhez, a vár területén található szabadtéri pályákhoz, ahol olykor a felnőtt csapat tagjai is megjelennek, és ahol a szurkolók a győzelmeket ünneplik. (Aki látott már életében Zvezda-meccset, pontosan tudja, hogy ez mit jelent.) 

Ahol még könny helyett is arany csurran

Belgrád legtöbb helyről látható látványossága a 3500 négyzetméter alapterületű, 91 méter hosszú és 81 méter széles Szent Száva-székesegyház. A világ egyik legnagyobb ortodox temploma viszonylag új: bár megépítését már a 19. század végén eltervezték, és el is indították, a régió viszontagságos történelme miatt a munkálatok igazából csak a huszadik század második felében gyorsultak fel.

Tíz éve, amikor először léptem be a kapuján, a belső tér még meglehetősen kezdetleges volt. A freskók és a díszítés félkész állapotban voltak és a csupasz betonfalak mellett mindenfelé állványok meredeztek. Ennek ellenére emberközelibbnek tűnt, mint most, amikor teljes pompájában ragyog, és amikor a második gondolatom – közvetlenül azután, hogy itt bizony nem spóroltak az arannyal – az volt, hogy megfulladok, mert agyon nyom a látvány súlya. Akkor is, ha a kupola, ami alatt álltam, történetesen 70 méter magas.

Grandiózus és tiszteletet parancsoló épület: olyan mint egy túldíszített arany ékszerdoboz, amit mindenképpen érdemes a saját szemünkkel megnézni, hogy elhiggyük: ilyen valóban létezik. A belépés ingyenes és fotózni is lehet, úgyhogy az élmény konzerválható – már ha nem a megilletődöttségüket gyorsan levetkőző, visszhangzó térben futkározó gyerekeink megfékezésére fókuszálunk elsősorban.

Belgrádi Szentendre: folyóparti romantika és gasztronómia

Ha egy kis nyugalomra és meghittségre vágyunk, nem érdemes kihagyni a programból a különleges hangulatú Zemunt, ami bár Belgrádhoz tartozik, olyan, mintha egy vidéki kisváros lenne. Szentendrét idézi: a hangulatos dunaparti sétányon egymást érik a haléttermek és a bárok, kávézók. Az ételeket mindenhol frissen készítik, és az étlapon a válogatott halas fogások mellett a hagyományos szerb húsos ételek, például a pljeszkavica és a csevapcsicsi is megtalálható.

Az árak összességében kedvezőbbek, mint itthon: a csirkesteak és a töltött pljeszkavica vendéglátóhelytől függően 1000-1500 dinárba (négyezer forinttól nagyjából 5500 forintig) kerül, ami tekintettel a frekventált helyekre, a remek ízekre és az emberes adagokra, abszolút elfogadható. Főleg, hogy a húsos ételekből itt nem spórolják ki a húst: jó nagy adagot adnak belőle kevés körettel. Ezt ellensúlyozandó, előételként vagy kísérőnek mindenhol kínálnak friss lepénykenyeret vagy helyi, tapasjellegű előételeket. 

Zemun látványosságai közé tartozik a Gardos-domb: az apró házakkal szegélyezett főutcát megmászva egy temetőre bukkanunk, de itt találhatók a 14-15. századi egykori vár bástyáinak romjai és az 1896-ban épített Hunyadi-torony is. A dombtetőről csodás panoráma nyílik a Dunára és a környékre, és megvan még az az autentikus beülős hely is, ahol sljivovicát (szilvapárlatot) vagy kávét kortyolgatva teljes nyugalomban ejtőzhetünk. 

Ahol a múlt és a jelen találkozik

Aki járt már Belgrádban, pontosan tudja, hogy a város egyszerre több arcát mutatja: a graffitikkel megjelölt, régi, néha lepukkant épületek és szórakozóhelyek mellett szépen belesimulnak a városképbe a modern építészet képviselői is, mint amilyen például a Kortárs Művészeti Múzeum vagy az Illúziók Múzeuma. Utóbbi gyerekekkel igazi Jolly Joker-program: a trükkös tükrök, optikai csalódások és vizuális érdekességek órákra képesek lekötni mindenki figyelmét. Az már csak hab a tortán, hogy a családi belépő ára csaknem fele a hasonló hazai múzeumokban elkért összegnek: 2500 dinár, ami körülbelül 8 ezer forintnak felel meg. 

Ami az éjszakai életet illeti: két kisgyerek mellett nem igazán volt alkalmunk belekóstolni. Korábbi tapasztalataink alapján viszont  érdemes bejárni a tradicionális hangulatú Skadarlija macskaköves utcáit, a fiatalabbaknak pedig a belvárosi sétálóutca mögött elterülő Dorcol-negyed egymást érő kocsmáit ajánljuk. Ezt a városrészt egyébként utazási magazinok a világ legmenőbb környékei között emlegetik. 

A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.