Ilyen az újévet Londonban berobbantani egy darts-vb elődöntővel

Ha szerepel a bakancslistánkon a londoni darts világbajnokság, július közepétől kötelező górcsővel figyelni, hogy mikor nyitják meg a jegyvásárlást a világhírű Alexander Palace (ahogy az angolok becézik: Ally Pally) honlapján. Mi is épp így tettünk, plusz jó korán megvettük a repülőjegyeket hatnapos időtartamra, hiszen kiszámíthatatlan volt, melyik nap leszünk olyan szerencsések, hogy bejuthatunk a darts katedrálisába.

Nos, hiába az előrelátó tervezgetés, a jegyeket szinte pár perc alatt felvásárolta egy közvetítő cég, amely aztán feketepiaci árakon értékesítette őket az őrült rajongóknak.

Így jutottunk hozzá méregdrágán a január 1-jén fél 1-kor kezdődő, két elődöntőre szóló jegyekhez, amelyeket – sok-sok aggódás után – csak a két ünnep között kaptuk meg. De az Ally Pallyra később még visszatérünk!  

Durva túlturizmus

A versenyt megelőző napokat Londonban és vonzáskörzetében töltöttük el, kiválóan. Már a reptéri buszról elképedve figyeltük a Big Ben és a Westminster Abbey környékén hullámzó tömeget, amely akár egy éhes kígyó, végeláthatatlanul tekergett az utcákon. Aztán a bőröndjeinktől megszabadulva, a Covent Gardenen, mi magunk is beépülve a tömegbe azzal nyugtattuk magunkat, hogy ez a két ünnep közti extra turistaszezonnak köszönhető, s hogy biztos lesznek Londonnak nyugisabb részei. Bevetettük magunkat a Sohóba is, majd a Picadilly Circus felé véve az irányt a minden évben gyönyörűen feldíszített és fényárban úszó Oxford és Regent Streeten totyorogtunk.

Sőt, néha az autóútra is lelépve kerülgettük az üzletek előtt álló sorokat. Arra ugyanis már végképp nem gondoltunk, hogy a karácsony utáni első árleszállítási napon landoltunk Londonban. Ilyenkor ennyi vásárolni vágyó embert még sosem láttunk – szomorú látvány volt, ezzel magát az ünnepet degradálja le a pénzfókuszú világ. 

A Buckingham Palotánál kicsit gyérült a tömeg, aztán a St. James’Parkban ugráló szelíd mókusok és kacsák között és a sokat látott The Mall sugárúton sétálgatva, kis levegőhöz jutva már újra az a régi-jó London-érzés járta át az embert.

A The King’s Gallery-nél már II. Erzsébet brit királynő 2026. április 10-én nyíló nagyszabású kiállítását hirdették. Közben karácsonyi öltözetbe és fényfüzérbe öltöztetett, színes tuktukok kínálták magukat a turistáknak.

A hideg miatt is érdemes volt betérni a fantasztikus, híres-neves pubokba, ahol – ha nem figyel az ember – durva árakba is beleszaladhat. A Covent Gardenen például egy korsó Guinness 7,30 fontba (a jelenlegi árfolyamon 3 241 forint) került. Az Egyesült Királyságot behálózó hatalmas vendéglátó láncnál, a Wetherspoonnál viszont csak 3,2 fontba, és ha eszünk is valamit mellé (például egy jó fish & chipset 9 fontért), akkor 2,9-be. De még ennél a láncnál is számít, hogy bel- vagy külvárosi egységbe toppanunk be.

A Victoria & Albert Múzeum csodálatos, ingyenes tárlatai előtt már ismét embertömegben találtuk magunkat, a legfelkapottabb, de fizetős Madame Pompadour kiállítás előtt pedig hosszan kígyózott a sor. Ahogy az egy saroknyira található Történettudományi Múzeum előtt is, ahol legalább egy óra kellett a bejutáshoz.

Brightoni tengerpart, manchesteri döntetlen, fékezett habzású szilveszter

Mivel az angol vasúti közlekedés remekül működik, az egyik nap leugrottunk Anglia egyik legtrendibb, legfiatalosabb városába, Brightonba, ami az ország nem hivatalos LMBTQ fővárosa is.

Mindössze egy óra volt az út, de London után teljesen más, emberléptékű kisváros fogadott minket, s egyből magával ragadott. Vasárnap lévén két utcában is zsibvásár volt, tele tündéri, ékszerdobozokra hasonlító kis üzletekkel. Jó részük kreatív termékeket kínált, amikkel ritkán találkozunk.

A tengerpart felé tartva rácsodálkoztunk az indiai stílusú Royal Pavilionra, a brit uralkodói család nyári rezidenciájára, amely a 19. század elején épült IV. György király számára. Itt nem csak szokásos tárlatvezetéseket tartanak – a pince- és alagúttúrákon például be lehet lesni a pavilon második világháborús óvóhelyeibe is.

A tengerparton az 1899-ben átadott móló, a Palace Pier még télen is működik kávézóival, játéktermeivel és vidámparkjával. Bár a hideg időben számtalan hely zárva tartott a parton, de még így is el tudtuk képzelni, hogy micsoda pezsgés lehet itt tavasszal és nyáron. A British Airways i360 kilátóból pedig 160 méter magasból csodálhattuk meg Brightont, a tenger hullámait és az elhíresült színes strandházakat.

Utazásunk fő eseményére várakozva, egy másik napon felutaztunk Manchesterbe, ahol a MU döntetlent játszott a Premier League utolsó helyezettjével. Ez csak azért emlékezetes, mert ez volt az utolsóelőtti meccse Ruben Amorim portugál edzőnek, mielőtt kirúgták. No és azért, mert az Old Trafford Pubban – ahová a meccs előtt csak érvényes jeggyel lehet bejutni – a helyi szurkolók jobbnál jobb bemelegítő rigmusait lehet meghallgatni. Ugyan ez már pár éve is így volt, az viszont változás, hogy most már több nőt láttunk a férfiak uralta szentélyben.

Szilveszter napján tértünk vissza a MU városából Londonba, s a túlturizmus mint egy úthenger, úgy jött ismét szembe. Késett a vonat, és annyian voltunk, hogy többen állva tettük meg a többórás utat, amiért a brit vasút többször is elnézést kért, a késés miatt pedig visszatérítés járt. Szilveszteri hangulat azonban abszolút nem volt. Még este sem, amikor beérkeztünk külvárosi szállásunkról a Victoria pályaudvarra. A trombitát, arcmaszkokat és egyebeket itt nem ismerik, egy árust sem láttunk az utcákon. (De ha már közlekedés: a napi közlekedésben igen hasznos az Oyster Card, amit érdemes itthon letölteni a mobiltelefonra. A napijegy 15 font, ha nem használjuk fel, egy részét visszatérítik.)

Csupán a Camden Townban, a fiatalok kedvelt városrészében volt némileg felfokozott a hangulat. Innen mentünk fel ugyanis a Primrose Hill-re. Azt a tanácsot kaptuk, hogy a hatalmas tömeg miatt ne próbálkozzunk a Trafalgar térrel, sem a Temze parttal, ahol belépőjegy ellenében hering módjára várakozhattunk volna az éjféli 15 perces tűzijátékra és a Big Ben harangjátékára.

A dombra felérve, sokakkal együtt visszaszámoltunk 12-kor, ám a tűzijátékból alig látszódott valami. A legtöbben nem is voltak úgy felszerelkezve, mint mi, akik az előre beszerzett kis üveg pezsgőnkkel koccintottunk 2026-ra.

Ami mindent vitt: a darts-vb

Másnap, január 1-jén nyitva volt minden élelmiszerüzlet és sok más bolt is, mintha nem is újév napja lett volna.  Ahogy pedig közeledtünk az Alexander Palace felé, már a metróban kabát nélküli, őrült fickók tűntek fel.

Az emeletes buszra, ami már a helyszínen tett le, az egyik megállóban Super Mario és az általa megmentett Peach hercegnő szállt fel (persze ő is férfi volt). Az Ally Pally-nél – ahonnan hihetetlen kilátás nyílt Londonra – aztán elszabadult az őrület. Grincsek, bohócok, papok, apácák, francia nagyurak, Frédik, Bénik és felsorolhatatlan, mi mindennek beöltözött emberek tódultak velünk együtt a kapuhoz, ahol élő zene fogadta az érkezőket.

A hatalmas előtérben pezsgett a hangulat, egyesek a street foodokat célozták meg, ám a nagy többség a sörös pultok felé vette az irányt. A 32 fontos 5 literes sörös kancsót vitték a legtöbben, de fogyott a cider is rendesen.

A darts katedrálisába lépve még feljebb kapcsolt a hangulat, mindenki jókedvűen és felspannolva várta a két mérkőzést. (Az erről szóló helyszíni tudósítást a Klasszis Médiához tartozó Mfor-on olvashatják). Aztán a speaker elindította a show-t, a bevonuló zenékre mindenki táncolt és énekelt. A 180-as dobások után mindenki felugrott, tízezer ember ugrált és kiabált együtt.

Sőt, a rajongók a meccsek alatt sem nyugodtak: a felső sorokba helyet kapók a szerencsésebb, asztallal rendelkezőket ugratták jópofa strófákkal. Tény: sokan már nem voltak szomjasak. Az egész olyan volt, mint egy sportesemény, egy hatalmas farsang, egy koncert és egy pár órát megkésett szilveszteri óriásbuli egyvelege.

Jótékony agymosás, amikor nem jut az ember eszébe semmi rossz, sem az itthoni túlpolitizált világ, sem más.

Az i-re az tette fel a pontot, hogy kedvencünk, a skót Gary Anderson megnyerte a meccset angol ellenfelével szemben. De a másnak szurkolók sem akadtak ki, mindenki felajzva, boldogan távozott a meccsek után, amelyek hangulata sokáig elkísér. Olyan felejthetetlen élmény ez, amit egyszer érdemes megélni a helyszínen – már annak, aki kedveli a pár év alatt hihetetlen nagyot ment dartsot. És persze közben Londont is kiélvezheti, ha a tömeg engedi.

A Világjáró összes cikkét itt olvashatja el.