Tél Bledben, a hófödte Júliai-Alpok tövében

Mindig tudtam, hogy Bledet egyszer látnom kell, azonban sokáig visszatartottak a turistaözönről szóló beszámolók. A Szlovén Turisztikai Hivatal szerint tavaly már 481 ezer látogató kereste fel ezt a vidéket, idén pedig már az 500 ezret is elérheti a számuk. A legtöbben persze a tó közepén fenséges látványt nyújtó apró sziget miatt érkeznek, amely egyébként elnyerte a fenntartható turisztikai marketing legmagasabb minősítését, az Arany Jelet.

Csakhogy a valóság egészen más: a Bledi-tó ökológiai állapota nyaranta drámaian romlik. A csúcsszezonban naptejhegyekben a vízbe mártózó fürdőzők és a napnyugtától reggelig zsákmányukat kitartóan beetető horgászok – akik évente úgy tíz tonna tápanyagot juttatnak a tóba – együttesen megugrasztják a víz foszfáttartalmát, ami tökéletes táptalaja a kék-zöld algáknak és a káros cianobaktériumoknak.

Télen fellélegzik Bled

Télen a sziget és környéke szerencsére egész más arcát mutatja. A tó csendes, kisimult, a parton alig lézeng valaki, csak néha megy el egy-egy autó a kanyargós tóparti úton, nagyritkán leparkol egy-egy turistabusz, és a helyi járatokra is hosszasan kell várni.

De épp ez adja meg azt a lassú, nyugodt ritmust, amelyben Bled végre megmutatja a valódi szépségét.

Nem véletlen, hogy a világ minden tájáról érkeznek ide utazók: Németország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok vezeti a küldőpiacok listáját. Mi, magyarok a rangsor ötödik helyén állunk, az olaszok után.

A tó körül a Júliai-Alpok hófödte csúcsai magasodnak. „Ezek a hegység nyúlványai”, mutat körbe Dejan, helyi idegenvezetőnk. A kristálytiszta levegő, a hegy ormán trónoló vár együtt tényleg verhetetlen látvány.

Miközben Dejan egyeztet az egyik csónakossal a túlpartra jutásról, megtudjuk, hogy a lapos fenekű facsónak neve pletna, a csónakost pedig pletnernek hívják. Először sajnáljuk, amiért evezve kell átvinnie csapatunkat a szigetre, aztán kiderül, hogy neki ez nem nehézség, hanem egyenesen kiváltság. A pletnák üzemeltetésének joga ugyanis több mint két és fél évszázados hagyomány errefelé, még Mária Terézia idejére nyúlik vissza, és családról családra, nemzedékről nemzedékre öröklődik.

A néma ara és a kívánságharang

A sziget vitathatatlanul legfőbb attrakciója a magas fák árnyékában megbúvó Szűzanya Mennybemenetele Templom. Elődjét egy földrengés pusztította el, a ma látható épületet a 17. század közepén emelték, barokk stílusban. Itt lapul az a bizonyos csodaharang is, amely miatt annyian zarándokolnak ide, hogy megkongassák. Így teszünk mi is.

Csakhogy mielőtt teljesülhetne az óhajunk – hiszen nem véletlenül hívják kívánságharangnak ezt a csodaherkentyűt –, előbb meg kell mászni a csónakkikötőtől a templomig vezető 99 lépcsőfokot. Méghozzá egy történelmi kőlépcsősoron, amelyet 1655-ben raktak le, és amely azóta is kulcsfontosságú szerepet játszik a szigeten tartott esküvőkön, magyarázza kísérőnk, miközben szorgosan kapaszkodunk felfelé.

Útközben elhaladunk egy kis remetelak (nem, a remete épp nincs otthon), majd egy harangfogadó mellett (itt lakott hajdanán a harangozó). Ekkor derül fény egy ma is élő hagyományra: a vőlegény saját karjában cipeli fel aráját a templomhoz, miközben a menyasszony egy árva szót sem szólhat. 

Lépcső megvolt, remetelakkal egybeépített harangfogadó szintén kipipálva, jöhet a kívánság – na meg főleg annak teljesítése. A harang zsinórját háromszor kell meghúzni, miközben illik valami szépet kívánni.

A haranghoz egy félig-meddig hihető legenda is kapcsolódik, ami egy középkori özvegyről szól, akinek férjét a bledi várban gyilkolták meg. Az asszony minden vagyonát arra fordította, hogy aranyból és ezüstből harangot öntessen a templom számára. Hogy hálából, mély gyászában vagy puszta elhivatottságból tette – ez sosem derült ki. Az viszont igen, hogy a kész harangot szállító hajó a sziget felé tartva elsüllyedt egy hatalmas viharban, a harang pedig azóta is a tó mélyéről szól.

Az özvegy a tragédia után elhagyta Bledet, és kolostorba vonult. Halálát követően pedig VII. Kelemen pápa szentelt fel egy új harangot, amelyet Vatikánból küldött el a bledi templomnak - ez az a harang, amely ma is teljesíti az óhajokat, sóhajokat.

Vezetőnk még egy fontos részletre hívja fel a figyelmet: a kívánságharang nem teljesít földi hívságokat. Itt nem lehet gazdagságot, sikert vagy kézzelfogható javakat kérni – csakis lelki természetű óhajoknak van helyük.

Talán épp ez adja ennek a templomnak a különös erejét, és ez az oka annak, hogy spirituális utazók ezrei zarándokolnak el erre az apró szigetre a világ minden tájáról, reményeikkel és kéréseikkel.

Bledi gasztroélmények, utolérhetetlen panorámával

A kívánság már elküldve az égiek felé, mostantól nyugodtan a földi örömökre koncentrálhatunk. A harangozó egykori lakása ma egy Poticnica néven működő apró cukrászda, ahol a betérőket a környék ikonikus édessége, a potica várja. A belépőjegy a templomba (felnőtteknek 12, gyermekeknek 5 euró) ezt a kis gasztroélményt is magában foglalja. A diós és mákos változatban kínált, tekercselt sütemény első pillantásra a magyar bejglire emlékeztethet, azonban vigyázat! Jóval tartalmasabb, nehezebb a mi karácsonyi süteményünknél. Egy szelet bőven elég belőle – cserébe viszont igazi, hamisítatlan szlovén ízélményt ad.

A poticával hangolódunk a következő gasztrokalandra: irány a híres, több mint ezeréves bledi vár! A kisbusz egészen a vár aljáig felkanyarodhat, ahonnan csak egy rövid emelkedő, és máris vár a vár.

A várudvarba belépve mintha hirtelen lelassulna az idő. A látvány annyira fenséges, hogy szinte mindenkit ösztönösen hallgatásra késztet: alattunk a Bledi-tó tükröződik, körülötte a hóval borított Júliai-Alpok vonulatai, távolabb pedig völgyek húzódnak.

Nehéz elszakadni a panorámától, így alig akarunk bemenni a vár éttermébe vacsorázni. 

Szlovénia legrégebbi vára, amelyet az írásos források először 1011-ben említenek, ma már nem csak történelmi múltja és a Zen-nyugalmat árasztó panorámája miatt vonzza a látogatókat, hanem azért is, mert a várétterem – kontrasztban a több száz éves falakkal – kortárs gasztronómiai élményt kínál. Az itt felszolgált fogások szinte kizárólag a környék alapanyagaiból készülnek: a tóban fogott halak, a környező erdőkből származó őzhús, különféle erdei gombák, sütőtök és édesburgonya kerülnek télidőben a tányérokra, modern felfogásban. Az ételekhez kiválóan passzolnak a helyi szlovén kézműves sörök, és a régió karakteres vörösborai is biztos befutók.

Egy bledi gasztroélmény azonban nem lehet teljes a város legendás süteménye, a krémsmita nélkül. Bár sokan több évszázados hagyománynak gondolják, a habkönnyű édesség valójában a 20. század szülötte: 1953-ban Ivo Lukec cukrászmester alkotta meg a Hotel Park cukrászműhelyében. A magyar krémeshez hasonlít, mégis más: sokkal könnyebb, levegősebb, szinte elolvad a szájban. Az eredeti recept szerint készült krémsmitát ma is az említett hotelben (ma a Sava Hotels & Resorts szállodalánc tagja) érdemes megkóstolni, tanácsolja Dejan.

És ha már helyi szállások: Bled egyik ikonikus épülete az épp felújítás miatt zárva tartó Grand Hotel Toplice. A közvetlenül a vízparton álló, páratlan panorámájú luxushotel Bled legrégebbi és legismertebb ötcsillagos háza, vendéglistáján olyan nevekkel, mint Agatha Christie.

Bár a világhírű írónő nem itt vetette papírra legismertebb műveit, a misztikus tópart, a gyakran a víz fölé telepedő pára, a csend és a titkokat rejtő vár alighanem inspirálta az írás során a krimik koronázatlan királynőjét.

A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.