5p

Miként megjegyezte az Euronews egyik, e témáról szóló cikkében, üzletté vált ez az ünnep is, ami nem meglepő, hiszen a világ minden hasonló rendezvénye egyúttal a fogyasztás, a bevétel növeléséről is szól. De mi közünk nekünk ehhez az ünnephez, azaz március 17-hez, és miért ünneplik ezt újabban Magyarországon is?

Március 19-én, vasárnap a Szabadság téren számos program várja az érdeklődő felnőtteket és gyerekeket. A felvonulás 15 órakor indul a térről a Parlament irányába. Egy sor szórakozás várja itt az arra sétálókat, ír zenével és táncosokkal, arcfestéssel, gael játékok bemutatóval, ételekkel, italokkal. Ha valaha is részt vett – ahogy újabban nevezik, a St. Paddy Day – valamelyik rendezvényén, már ismeri a kötelező elemeket: ír zene és tánc, néhány korsó Guinness, gigantikus méretű, látványos bábok. 

Bizonyára sokan vásárolnak majd az ilyenkor hagyományos lóherés zöld szuvenírekből, főleg azok, akik itt élő írek, a hazai ír táncklubok tagjai vagy akik rokonai Írországban dolgoznak.

Hogy miért éppen március 17-e a szent nap? Nos, 461-ben ezen a napon halt meg Szent Patrik, és az akkori gondolkodás szerint ezen a napon ment a mennybe.

Zöld helyett kéket kéne hordani?

De ha utánanézünk a tényeknek, kiderül, hogy semmi nem úgy volt. Az ünnep színének eredetileg a kéket választották, a hős nem ír volt és nem is Patrik, 16 évesen rabszolgaként került az ír szigetre. Szent Patrik Maewyn Succatként született a római uralom alatt lévő Britannia provinciában.

Ír fosztogatók rabolták el, és eladták szolgának. Később megszökött, és Britannián egy kolostorban lelt menedékre. Pappá válásakor vette fel a Patricius nevet. Később visszatért Írországba, hogy az ott élő pogány íreket a keresztény hitre térítse. Ma ő Írország fő védőszentje.

Eredetileg a kék szín tartozott hozzá, olyannyira, hogy létezik ennek a színnek egy árnyalata, amit róla neveztek el. Aztán a történelem folyamán felmerült, hogy e napon lóherét tűzzenek a gomblyukukba a hívek, azonosulva egy politikai eszmével, azaz Írország függetlenségével.

Elsősorban Amerikában népszerű

Ma a világ legnagyobb szabású ír ünnepét Amerikában tartják, érthetően, míg ugyanis a szigetországban 4,8 millióan élnek, az USA-ban 34 millióan vallják magukat ír származásúnak. 

Nem is zöldszínűnek kéne lennie? Fotó: Depositphotos
Nem is zöldszínűnek kéne lennie? Fotó: Depositphotos

Több, mint két évszázada kezdődött e nép exodusa, amikor milliók indultak el az éhséggel küzdő, szegény európai országból az amerikai partok felé. A Titanic hullámsírjában is sok ír lelte a halálát. Árulkodó tény az is, hogy 16 Dublin nevű település van az USA-ban.

Zöldre festik a folyót is

Amerikában tehát érthetően sokan ünnepelnek ezen a napon, és persze óriási üzletet is csinálnak belőle. A WalletHub felmérése szerint az ünneplők 82 százaléka tervezi, hogy ilyenkor valamilyen zöld ruhát viseljen. Chicago folyóját minden évben jókora adag festék segítségével varázsolják zöldre, ennek hatása körülbelül öt óráig tart. A világ számos más szigetén, ahol írek élnek, hasonlóan nagyszabású az ünnep.

Amerikában már az 1700-as évek elején elkezdődtek a felvonulások és ünneplések. Ma már ott tartunk, hogy az űrben sem feledkeznek meg a híres szentről, és ha ír származású űrhajós tartózkodik éppen Földön kívül, ő is ünnepel a maga sajátos módján, a szűk kis kabinban.

De Nemcsak Írországban munkaszüneti nap ez. A Karib-tenger Montserrat nevű szigetén (a szigetre a XVII. és a XVIII. században importált rabszolgák között sok ír volt) és Új-Fundland és Labrador kanadai tartományban isAmerikában rendezték az első igazi felvonulást, New Yorkban, 1762-ben, de az első amerikai ünneplés Bostonban volt, egészen pontosan 1737-besem feledkeztek meg a híres szentről: 2011-ben a Nemzetközi Űrállomáson az ír-amerikai űrhajós Catherine Coleman zenéléssel ünnepelt, 2013-ban a kanadai Chris Hadfield emlékezett meg az írek nagy napjáról az országról az űrből készített fotók posztolásával. Természetesen nem feledkezett meg a zöld ruhadarabról sem, és ennek bizonyítékát is feltette az internetre.

Amikor a lóherék a titkosszolgálatnak adnak munkát

A womansday.com érdekes infója, miszerint a hagyomány szerint az aktuális amerikai elnök ilyenkor egy kristályvázát kap ajándékba, teli lóherékkel. De a „lóherék igazán pechesek, nem érik meg az ünnepnap végét: azonnal átnézi és kidobja azokat a titkosszolgálat.”

A “modern” Szent Patrik napi ünneplést sokan kritizálják azért, hogy túlságosan elüzletiesedett, és már nem a szent és munkásságának a tiszteletéről szól. 

Van ebben valami, hiszen ilyenkor Amerikában megajándékozzák egymást az emberek, sokan vásárolnak zöld holmikat, a pubokban ír fogásokat rendelnek, otthon élénkzöld mázas süteményekkel rukkolnak elő, ír költőket olvasnak, és ottani dallamokat dudorásznak.

Igazi ünnep a söriparnak

Ha valakinek van oka ünnepelni Szent Patrik napon (vagy azt követően) az az írek híres sörének gyártója és forgalmazója. Szemben ugyanis egy átlagos nappal, mikor “csak” öt és fél millió korsónyit hajtanak fel világszerte a Guinnessből, ezen a napon becslések szerint 13 millió korsónyival oltják a szomjukat az ünneplés hevében az emberek. 

De nem mindig volt ez így: az 1903-tól 1970-ig érvényben lévő, erre vonatkozó írországi törvény szerint Szent Patrik napján, mivel valláshoz kötődik, az ország összes kocsmájának zárva kellett maradnia. Mikor 1970-ben nemzeti ünnepé nyilvánították, a bártulajdonosok kinyithattak, a megszomjazó tömeg legnagyobb örömére.

Nemcsak a vendéglátásnak üzlet ez azonban, hanem kitűnő marketing alkalom is: a világhírű sörös cég március közepére időzítette eddigi legnagyobb, felelős alkoholfogyasztásra buzdító kampányát Írországban – adja hírül a kreativ.hu. 

A sörmárka új reklámjában egy csoport sörhab fakad dalra, hogy együtt adják elő Bonnie Tyler híres slágerét, a Holding out for a Hero-t – kicsit átváltoztatva a címet, a nullaszázalékos italra utalva, a Holding out for a Zero-t.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Történelem "A világon senki nem szervezte az 1956-os fegyveres ellenállást" - Klasszis podcast
Izsó Márton - Litván Dániel | 2023. november 5. 14:49
Hatvanhét éve indult meg a szovjet csapatok támadása az 1956-os forradalom leverésére. Spontán szerveződő csoportok vették fel a harcot ellenük, de mit akartak a fegyveres forradalmárok, kik voltak ők és miért hamis a híres orosz tankönyv által róluk festett kép? Miért menekül Orbán Viktor mostanában vidékre október 23-án és hogyan alakul a NER viszonya a forradalomhoz? Eörsi László történésszel ezekről is beszélgetett kollégánk, Litván Dániel.
Történelem Teljes átverés az olasz konyha? Nem eszik olyan forrón a pastát!
Litván Dániel | 2023. május 1. 17:08
Pizza, carbonara, tiramisu, panettone - mind a 20. század második felének kitalációja? Ezt állítja egy olasz professzor, aki az olasz nemzeti öntudat egyik legmélyebben gyökerező, legszentebb összetevőjét piszkálgatja, és érthetően nem túl népszerű a hazájában.
Történelem Megdöbbentő bejelentéssel álltak elő a belaruszok
Privátbankár.hu | 2023. március 27. 11:59
Főügyészségük szerint a Minszk melletti haláltáborban a nácik több mint félmillió embert pusztítottak el.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG