Ma ott tartunk, hogy a karácsonyi vásár politikai-szociális-gazdasági ügy, de még inkább persze biznisz. Az impulz vásárlások paradicsomába lépünk itt be, hiszen valójában semmire nincs égető szükségünk, amit itt árulnak, de azért üres kézzel senki nem megy haza.
A helypénzek horribilisek, az ételek és italok árát csak egy bizonyos réteg tudja megfizetni. Jellemző a mai korra, hogy idén kötelezték a nagyobb éttermeket, tartsanak 1500 forintos ételt is. És azt is szorgalmazzák, hogy csak magyar kézműves termékek szerepeljenek a kínálatban, ami örvendetes.
Tömött pénztárcával induljunk
A kínai boltok meg a külföldi szupermarketek sokszor giccses áruözönéből egy idő után mindenkinek elege van. (Persze, a szupermarketek árui sem Magyarországon készülnek, az meg szintén más lapra tartozik, hogy sokan csak ezt tudják megfizetni.) Most, ha egy budapesti, vagy ide látogató család megéhezik és még szomjas is, előtte pedig a
gyerek nem tudott ellenállni a tizedik édes filcangyalkának, akkor úgy ott hagyunk 15 ezret, mint a pinty, és akkor még keményen ellenálltunk a díszeknek, koszorúknak, forralt boroknak, mézeseknek, kalácsoknak, és akkor még nem vettünk karácsonyi ajándékot.
Virágzik a karácsonyi turizmus
Ma már egy-egy ilyen évvégi vásár nemcsak politikai ügy, hanem turisztikai attrakció is, míg régen ártatlan szórakozás volt, amikor arra sétáltunk a gyerekkel. Sőt, ma már világszerte virágzik a karácsonyi turizmus, a külföldi turisták szeretik végig járni a nagy európai városok főtereit. Elsősorban azért, hogy beleillatoljanak a mézes-fahéjas-fűszeres aromákba, meg persze koccintsanak - és nemcsak az újborral. Hanem például sörrel is – mondjuk Pozsonyban, ahol Európa egyik legszebb hasonló rendezvényével büszkélkedhetnek a szlovákok már évek óta.
A magyar turisták közül bizonyára kevesen látogatják meg, - kifejezetten ilyen céllal - mondjuk a stockholmi vagy a vilniusi vásárt, de jellemző a mai korra, hogy ebben a témában is rendeznek szépségversenyeket.
A vidéki városok sem maradnak le
Ami a hazai viszonyokat illeti, ma már szinte minden vidéki városunk főterén szervez a helyi önkormányzat fényes-hangulatos-csilingelős kitelepülést. Ahová minden helybéli ellátogat – gyerekkel különösen - de az idősek is élvezik a fényeket, díszeket. A karácsonyi-adventi ünnepkör része ez, szinte minden hazai településen. Ami így is van jól, hiszen – ideális esetben - szépíti a várost, dicséreteket kap az önkormányzat, és a rendezvény növeli a közösségi érzést is, ahogy az egyik vidéki vásár prospektusában olvastam.
Ha valaki takarékoskodó életmódot folytat, vagy klímaaktivista, az gondolja át a látogatást. Merthogy az a fő kérdés, ellen tudunk-e állni az itteni áruválasztéknak. Hiszen valójában semmi szükségünk a huszadik ünnep díszre, míves bőr szemüvegtokra, batikolt kendőre, sálra – remélem, nem fedezek fel belőlük indiait – magyaros szuvenírre, pénztárcára, mécsesre. Amelyek aztán egy év múlva lehet, hogy a fiókban felejtődnek, örökre.
Fényfestés, koncertek, kézműves foglalkozások
Annyit el lehet mondani használati utasításként, hogy ne éhesen, szomjasan, fáradtan induljunk neki a Vörösmarty téri vagy a Bazilika előtti téblábolásnak-nézelődésnek, mert akkor hamar le akarunk ülni és ebben bíznak a helyi vendéglátósok is. Mi meg nem biztos, hogy tömött pénztárcával indultunk útnak. Válasszunk inkább a kulturális programokból, melyeknek se szeri, se száma: fényfestés, koncertek, gyerekeknek kézműves foglalkozások színesítik szinte mindenütt az élménycsokrot.
Január elejére kifáradnak a kitelepült árusok is, nemcsak az álldogálástól, de az egész nap, egy hónapon keresztül ugyanazokat a slágereket játszó háttér hangzavartól is. Ha hazamentek, sokan már a következő karácsonyra kezdenek készülődni.
Kampányt indítottak: Ne legyél Tibi! 
