Hírek
Nemzetközi
Újabb jel utal arra, hogy Donald Trumpra egy csúnya vereség vár
Kollár Dóra | 2024. november 5. 05:41
Elérkezett az amerikai választások napja, azonban a voksolás korábban elkezdődött.
Nemzetközi
Harris vagy Trump? Íme, a legfrissebb felmérések
Wéber Balázs | 2024. november 4. 19:44
Kedden elnököt választ az Egyesült Államok – hogyan állnak az esélyek a legutolsó közvéleménykutatások szerint? A lényeg nem az, hogy kit támogatnak többen országosan, hanem az, hogy ki szerzi meg a győzelemhez minimálisan szükséges 270 elektori szavazatot – ez pedig alapvetően az úgynevezett csatatérállamokban dől majd el.
Turizmus
Hosszú hétvégén Lienz-ben, Pierce Brosnannal
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 19:23
Lienz télen a síturisták paradicsoma (két 2000 m feletti csúcs is elérhető közvetlenül a városból, egyikük a Hochstein, a másik a Zettersfeld), nyáron a túrázók, bringások fellegvára, a városon átrobogó Isel gleccserfolyó pedig (amelynek szinte mindenütt hallani a máshoz nem hasonlítható dübörgő hangját) a rafting vízitúrázókat vonzza. Kis szerencsével világsztárokkal is találkozhatunk itt.
Részvény / Deviza / Áru
A frászt hozza ránk a forint
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 19:01
Már 6,5 százalékot veszített az év eleji értékénél a forint az euróhoz és 8 százalékot a dollárhoz képest.
Nemzetközi
Áll a bál, tisztogatásba kezdett Orbán Viktor barátja
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 18:49
Törökországban a kormány leváltott három kurdbarát polgármestert.
Nemzetközi
Kell rettegnünk? Putyin az észak-koreai külügyminiszterrel tárgyalt
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 18:23
A hivatalos kommuniké szerint a felek mechanizmusokat hoznak létre az olyan közös tevékenységekre, amelyeknek a célja a védelmi képességek megerősítése és a háború megelőzése.
Részvény / Deviza / Áru
Elcsúszott a bika a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 18:09
Kivárás jellemezte a tőkepiacokat a keddi amerikai elnökválasztás előtt.
Vásárló
Vajon van kíméletes megoldás a fiatalkori kopaszodásra?
Márkázott tartalom | 2024. november 4. 17:58
A tinédzserkori útkeresés, bizonytalanságok csak még inkább fokozódhatnak, ha a fiatal a hajvesztés, kopaszodás problémájával szembesül. Az önbizalom csorbulását eredményezheti, ha valakinek a hajhullás mértéke látványossá válik.
Nemzetközi
Olyasmit ígér Harris és Trump is, amit egyedül nem teljesíthet
Mester Nándor | 2024. november 4. 17:43
Korlátozott jogai és lehetőségei vannak a mindenkori elnöknek a lakásválság megoldására. A Kongresszus nélkül egy lépést sem tehet az ország a lakhatási gondok enyhítése felé. Pedig sürgető lenne, mert sok millió amerikai megélhetése forog kockán.
Vállalat
Itt az olcsó hitel a vállalkozásoknak, de ki is tudják használni?
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 17:28
Mától igényelhetők a 3,5 százalékra csökkentett Széchenyi Kártya Program beruházási hitelei.
Nemzetközi
Ez történhet Európával, ha Kamala Harris nyer
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 17:11
Sokan foglalkoztak Donald Trump győzelmének hatásával, de mit várhat Európa Harristől?
Vállalat
Óriásbevásárlást hajtott végre az egyik hazai nagybank gazdája
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 16:56
Az UniCredit megvásárolta az Alpha Bank Romania többségi részvénycsomagját.
Részvény / Deviza / Áru
Fügét mutattak a tőzsdei cég fő tulajdonosának, mégse szomorkodik
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 16:34
A WING Csoport AKKO Invest részvényeire tett kötelező nyilvános vételi ajánlatát egyetlen részvényes sem fogadta el, ám ebből a cég arra következtetett, hogy a részvényesek bíznak a főtulajdonos terveinek megvalósulásában és az ezzel járó lehetséges értéknövekedésben.
Vásárló
Buksza: baktériumcunami vagy tisztaság a lakásban? Kisokos a mosogatószivacsokhoz, törlőkendőkhöz
Buksza blog | 2024. november 4. 16:17
A háztartásokban használt tisztítóeszközöket időnként ki kell dobni, ám az meglepő, hogy a szakértők szerint milyen gyakran kell ezt megtenni.
Makro / Külgazdaság
Trump győzelme vagy az adók emelése számít a magyar autósoknak?
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 15:58
A keddi amerikai elnökválasztás a gazdaság számos területére hatással lehet. Az ugyan túlzott egyszerűsítésnek tűnik, hogy Donald Trump győzelme egyértelműen kedvez az olajiparnak, míg Kamala Harris megválasztása a megújulóenergia-ágazat számára fontos. Ugyanakkor az tény, hogy a korábbi elnök visszatérése esetén a környezetvédelmi kérdések háttérbe szorulhatnak, és a fosszilis energiahordozók kivezetése lassabb lehet. Mindez az olajárakra is hatással lehet, de a magyar autósok számára rövid távon ennél is fontosabb lehet, hogy a költségvetés problémái miatt egyes adók, így például az üzemanyagokat terhelő jövedéki adó infláció követő lehet. Egyebek mellett ezekről a témákról is beszélt a Trend FM hétfő délelőtti adásában kollégánk, Király Béla.
Nemzetközi
Békejobbot nyújtanak Putyinék, de van egy feltételük
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 15:27
Szergej Lavrov szerint Moszkva nem utasítja el a Nyugattal való párbeszédet.
Makro / Külgazdaság
Pogátsa Zoltán: Nincs apokalipszis, de az sem igaz, hogy minden rendben lenne a magyar gazdaságban
Csabai Károly | 2024. november 4. 15:11
A közgazdásszal, szociológussal, a Soproni Egyetem docensével a lapcsoportunk által működtetett Klasszis Klub Live-ban beszélgettünk. Annak apropóján, hogy a magyar gazdaság 2023 után az idén is recesszióba zuhant, a GDP két egymást követő negyedévben csökkent. Szóba került a kis- és középvállalkozások támogatása, a felfüggesztett uniós pénzek, az oktatás és az egészségügy helyzete, a minimálbér emelése, valamint az, mennyire jó ötlet a nyugdíjpénztárakban lévő összegek beforgatása lakáscélokra. A Klasszis Klub 4. évfolyamának 62. adását most meg-, illetve visszanézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Részvény / Deviza / Áru
Le a kalappal a bankkártyások előtt!
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 14:56
A Mastercard bevétele és nyeresége is emelkedett a legutóbbi negyedévben.
Vállalat
Most bánhatja Orbán Viktor, hogy kiszálltak ebből a bankból
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 14:41
Javuló eredményprofillal zárta az idei első kilenc hónapot az Erste, amelyben éveken át birtokolt 15 százalékos részesedésétől tavaly vált meg az állam.
Makro / Külgazdaság
Túléli Budapest a következő öt évet is kormánytámogatás nélkül? Erről is kérdezzük Vitézy Dávidot a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 14:26
A közgazdász, közlekedési és városmobilitási szakértő, az októberben megalakult új Fővárosi Közgyűlés tagja november 13-án, szerdán 16 óra 30 perckor lesz élő adásunk vendége. A rendszerváltás óta talán még soha nem voltak annyira kiegyenlítettek a politikai erőviszonyok Budapesten, mint a most kezdődött ötéves ciklusban. Az azonos szavazati aránnyal rendelkező Fidesz és a Tisza Párt mellett a többiek jelenthetik a mérleg nyelvét. Köztük a háromfős Podmaniczky Mozgalom, élén Vitézy Dáviddal. A frakcióvezetővel szokás szerint élőben zajló stúdióbeszélgetésre ingyenesen lehet regisztrálni, majd azt online követni és kérdéseket feltenni.
Közérdekű
Rendelt kolbászt a Kifli.hu-tól? Nem kellett volna
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 13:55
Lehet. hogy szalmonella került bele.
Vállalat
Mi isszuk meg a levét annak, hogy a kormány packázik a bankokkal
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 13:43
A tranzakciós illetékek jelentős növekedése miatt megkezdődött a díjemelés a pénzintézeteknél.
Makro / Külgazdaság
Saját bányacége lett Orbán Viktor unokaöccsének is
Vég Márton | 2024. november 4. 13:12
Ezúttal a miniszterelnök unokaöccse látta elérkezettnek a pillanatot arra, hogy egy saját bányacéget rakjon össze.
Részvény / Deviza / Áru
Hullámvasút jöhet ezen a héten, megijedt az euró a 410-től
Eidenpenz József | 2024. november 4. 12:54
Nem árt a biztonsági öveket becsatolni, az amerikai elnökválasztás, a Fed-kamatdöntés és a gyorsjelentési dömping keveréke robbanásveszélyes elegyet alkothat. Egyelőre azonban inkább kivárás látható a tőzsdéken, a BUX és a forint is alig mozdul. Itthon is nemsokára jönnek a gyorsjelentések, 113 devizában döntött rekordot a bitcoin a múlt héten.
Nemzetközi
Szavazzon! Kamala Harris vagy Donald Trump lesz a következő amerikai elnök?
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 12:41
Az amerikai elnök személye a nemzetközi politikában is komoly tényező. De ki lesz az?
Vásárló
Összeomlás előtt az étteremlánc, a magyar leány időben váltott
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 12:36
A Magyarországon is ismert amerikai TGI Friday’s könnyen lehet, hogy teljesen eltűnik a színről.
Makro / Külgazdaság
A romániai Ford nem kér a magyar akkumulátorokból, csinál magának
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 12:25
Saját magának gyárt majd akkumulátorokat a romániai Ford-üzem.
Vásárló
Az évszakok váltakozása az étkezésünkre is kihat
Márkázott tartalom | 2024. november 4. 11:47
Valószínűleg egyikünknek sem jelent újdonságot, hogy a különböző évszakokban az étkezési szokásaink is eltérhetnek. Az sem kizárt, hogy a téli hónapokban felszalad pár kiló, amelyektől később talán nem olyan egyszerű megszabadulni. Mit tehetünk ellene?
Nemzetközi
Újabb bejelentést tett Izrael, újabb telepestámadás Ciszjordániában
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 11:33
Az izraeli hadsereg (IDF) állítása szerint megölte a Hezbollah egyik parancsnokát.
Tudomány-technika
Fűtésszámla és lakásfelújtás: kivételes lehetőség a láthatáron?
Buksza blog | 2024. november 4. 11:02
Soha nem lehet tudni, mik kerülnek ki a vegyészek boszorkánykonyháiból. A festéket helyettesítő fólia a gyártó szerint remek tulajdonsáokkal rendelkezik, de hiteles vizsgálatok ezeket még nem igazolták.
Makro / Külgazdaság
Ötössel kezdődhet a benzinár?
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 10:44
A benzin olcsóbb, a gázolaj drágább lehet.
Vásárló
Kitört a tojásválság, elszálltak az árak: külföldről dobnak mentőövet a szlovák vásárlóknak
Buksza blog | 2024. november 4. 10:27
Szlovákiában a tavalyi madárinfluenza-járvány után ősszel is kitört egy hasonló fertőzés, így várhatóan hazai forrásból nem lesz elég tojás a boltokban. Az árak természetesen nőnek.
Közérdekű
Újabb milliárdok kormánypropagandára, már 200 milliárd fölött jár a számláló
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 09:59
Negyven megbízásból negyvenet kaptak meg Balásy Gyula cégei.
Makro / Külgazdaság
Zuhanás Magyarországon, pocsékul áll az egyik fontos mutató
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 09:45
Lejjebb ment a BMI.
Nemzetközi
Moszkva célkeresztjébe került egy finn szigetcsoport
Káncz Csaba | 2024. november 4. 09:31
A Kreml tekintete a Finnországhoz tartozó az Åland-szigetek felé fordul, mint potenciális célpontra egy NATO-val való háború esetén. Az orosz figyelem tükrözi a szigeteknek a Balti-tenger kulcsfontosságú kereskedelmi útvonalain való elhelyezkedését és bonyolult jogi státuszát. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Egy csatát megnyert az EU
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 09:05
Hatalmas rózsacsokorral a kezében ünnepelte győzelmét a moldovai elnökválasztáson az Európa-barát Maia Sandu, aki meggyőző fölénnyel hozta a szavazás második fordulóját oroszbarát ellenfelével szemben.
Makro / Külgazdaság
Katasztrófa Indonéziában: kitört a Laki-laki vulkán
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 08:29
Legalább tíz halálos áldozata van az indonéziai vulkántkitörésnek.
Makro / Külgazdaság
Üzent Izraelnek az iráni elnök
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 07:55
Maszúd Peszeskján most az Egyesült Államokat és a nyugat-európai országokat is képmutatónak nevezte.
Makro / Külgazdaság
Putyin orrára koppint egy szigorú asszony
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 07:23
Az orosz jegybank elnöke, Elvira Nabiullina kormánypárti parlamenti képviselők előtt kijelentette, hogy a
korábbinál is keményebb lépésekre lehet szükség az infláció megfékezése érdekében.
Vásárló
Három rangos nemzetközi díj a fővárosi luxushotelnek
Natív tartalom | 2024. november 4. 07:00
Három díjat nyert a Mystery Hotel Budapest az Észak-Írországban található Galgormban megrendezett 18. World Luxury Hotel Awards gálán.
Részvény / Deviza / Áru
Leküzdött egy akadályt a forint
Privátbankár.hu | 2024. november 4. 06:33
Izmosabb forinttal kezdődik ez a hét, az euró a 408-as szint alól rajtol.
Személyes pénzügyek
Az osztrák gazdaság állapota is pocsék, mégis kell a magyar munkaerő
Eidenpenz József | 2024. november 4. 05:42
Bár esett a magyar munkavállalók száma Ausztriában szeptemberben, ennek elsősorban szezonális okai lehetnek és nem volt nagy mértékű. Továbbra is több magyar dolgozik a szomszédos országban, mint német, és egy év leforgása alatt is rendületlenül bővült a létszám. Az osztrák gazdaság is bajban van, de a turizmus szerencsére virágzik.
Vásárló
Miért és miként segíthet a családállítás?
Márkázott tartalom | 2024. november 3. 17:46
A családállítás sokak számára rejtélyes és különleges módszer, mely az egyén elakadásait és a kapcsolati rendszereiben felmerülő nehézségek gyökereit tárja fel a családi rendszer szintjén.
Nemzetközi
„Mit csináltok, barmok? Menjetek be! Mitől féltek? Harcolni jöttetek ide, nem óvodába!”
Kovács-Angel Marianna | 2024. november 3. 17:17
Az orosz katonaság súlyosan sérült, szerződéses katonáival embertelenül bánnak: még az amputált vagy krónikus beteg katonákat is visszaküldik a frontra – sokszor kényszerítéssel. Az orosz Bereg újságírói csoport olyan beszámolókat hozott nyilvánosságra, amelyek szerint a dezertálás szinte az egyetlen kiút a háborúból, ám a szökés életveszélyes. A szinte „ágyútöltelékként” kezelt sebesültek „rehabilitációs” ezredekről mesélnek, ahol segítség helyett ismét a frontvonalba akarták kényszeríteni őket.
Vállalat
Elképesztőt lépett a kínai autógyártó, a világ csak kulloghat utána
Privátbankár.hu | 2024. november 3. 16:58
Már több mint 900 ezre dolgoznak a BYD-nak.
Nemzetközi
„Neked mindened megvan, míg az emberek itt haldokolnak!” – sarat dobtak a spanyol királynéra
Privátbankár.hu | 2024. november 3. 16:08
A királyi pár az árvíz sújtotta területre utazott, nem fogadták őket örömmel.
Vállalat
Kétszer annyiba kerül egy német munkás a Volkswagennek, mint más európai országokban
Privátbankár.hu | 2024. november 3. 15:37
Karácsonyi pénz, nyaralási támogatás, autóvásárlási kedvezmény... Most költségeket kell csökkenteni.
Nemzetközi
Kegyetlen helyzetbe kerülhet az Európai Unió, már készülnek
Privátbankár.hu | 2024. november 3. 15:09
Kereskedelmi háború fenyeget Kínával és az Egyesült Államokkal.
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Óriási kereskedés volt az OTP-részvényekkel a nap végén
A Magyar Telekom viszont emelkedett.
körülbelül 1 órája
Részvény / Deviza / Áru
Kilőtt a Brent olaj és az európai gáz ára, mínuszban nyitott a Wall Street
A Nasdaq gyengült a leginkább.
3 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Kényszertörlés alatt Héder Barna cége, több tucat dolgozó várhat a pénzére2026. szeptember 1. 15:09 -
Családi vagyontervezés: mi változik a nyáron elfogadott új adószabályok alapján?2026. szeptember 1. 04:57 -
E-mailben vár ajánlatokat magánszigetére a Tesla és a SpaceX korai befektetője2026. augusztus 31. 16:25 -
Tizenegy évesen vette első részvényét, 96 évesen is 140 milliárd dollár sorsáról dönt2026. augusztus 31. 16:22 -
Lakásból indult, ma 15–18 milliárd forintot érhet Gerendai Károlyék magyar sikercége2026. augusztus 31. 16:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Egyre több 40–50-es vállal szezonmunkát – ennyit lehetett keresni idén nyáron
16:53
-
Nyitott pult, zárt higiéniai rendszer: hogyan kínálhatja termékeit egy pékség vagy cukrászda úgy, hogy azok közben védve maradjanak?
15:56
-
Egyre több a részmunkaidős, egyre kevesebb a teljes állás Németországban
15:33
-
Megjött a NAV engedélye: egyszerűbbé válhat a nyugtaadás több tízezer vállalkozónak
15:04
-
Így teszi rá Amerika a kezét Venezuela olajára
13:49
Turizmus Online cikkei
-
Turisztikai körkép: nő az uniós szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma
15:29
-
Átalakuló italpiac: hódítanak az alkoholmentes italok
15:22
-
A pesti alsó rakpartra költözik a jégkorong
15:12
-
Új kereskedelmi igazgató az Accent Hotelsnél
13:52
-
31 éves az airBaltic, 70 millió utast szállított
12:00
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
top 24
-
Az Egyesült Államok foghatja satuba Varga Mihály kezét
2026. szeptember 1. 05:46
-
Hivatalos: a vagyonvisszaszerzési hivatal több milliárd forintban részesül
2026. szeptember 1. 06:44
-
Komoly tartalékot talált a költségvetésben a GKI
2026. szeptember 1. 08:11
-
Húsbavágó: áttört egy határt a benzin átlagára
2026. szeptember 1. 11:39
-
Befejezte: faképnél hagyja Trumpot kiemelt minisztere
2026. szeptember 1. 06:21




