1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

KKV
Október óta áprilisban volt a legalacsonyabb a felszámolási eljárások száma, mindössze 1796 céggel szemben indult eljárás. A végelszámolások esetében az eljárások száma immáron harmadik hónapja haladja meg a 3000-es értéket, melyre Magyarországon eddig még sohasem volt példa. A végelszámolások megugrása a szigorúbb szabályozásnak köszönhető, amely a gazdaság tisztulását eredményezi.

Az Opten adatai szerint a felszámolások tekintetében némiképp javult a cégstatisztika áprilisban. A hónap folyamán összesen 1796 felszámolási eljárás megindítását tették közzé, amely 7,7 százalékkal kevesebb, mint az első negyedév 1945 darabos havi átlagértéke, ugyanakkor 28 százalékkal több a múlt év azonos időszakában közzétett felszámolásoknál.

Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója az adatokkal kapcsolatban elmondta, hogy több ok miatt is korai lenne még a felszámolások növekedési trendjének megtöréséről beszélni. Véleménye szerint nem beszélhetünk a gazdaság növekedéséről, a lánctartozások mértékében sem tapasztalható csökkenés, a sok kényszer-végelszámolás jelentős része pedig idővel átfordul felszámolásba.

Egyre több lesz a végelszámolás

Áprilisban a megelőző két hónaphoz hasonlóan meghaladta a 3000-et a végelszámolások száma. A múlt havi 3307 végelszámolás ugyan 16 százalékkal elmarad a márciusi rekordértéktől, de így is minden idők harmadik legrosszabb havi adata. Tóth Tamás elmondta, hogy ha ehhez hozzávesszük, hogy 2011 első négy hónapjához képest az idei első négy hónapban több mint 50 százalékkal emelkedett a közzétett végelszámolások száma, azt mondhatjuk, hogy a jogszabályok szigorítása egyértelműen hozzájárul a gazdaság tisztulásához. Az utolsó három hónap végelszámolási trendjét egész évre kivetítve éves szinten 35–40 ezer végelszámolás adódik, ami a tavalyi 23 ezerrel szemben elképesztő növekedés.

Áprilisban összesen 1823 új cég bejegyzését tették közzé a közlönyben, ez pedig rekordalacsony érték az utóbbi években. A cégalapítások szigorításának novemberi bejelentése óta havi átlagban több mint 6000 új céget jegyeztek be Magyarországon, ehhez képest a visszaesés rendkívül nagymértékű, de az Opten igazgatója szerint egyáltalán nem meglepő. A szigorodó jogszabály kihirdetése és hatálybalépése között sok tulajdonos kezdett cégalapításba, és ezeknek az elhúzódó közzététele tartotta magasan a cégalapítások számát még márciusban is.

Jól teljesít a NAV

Az Opten igazgatójának véleménye szerint az áprilisi adatok azt igazolják, hogy a jogszabály-módosítás hatálybalépését megelőzően számos előrehozott cégbejegyzés történt. Feltehetően szép számmal vannak köztük olyanok is, amelyeket nem a piaci helyzet hívott életre, pedig normális esetben ennek, és nem az alapítás körülményeinek, kellene lennie a fő tényezőnek.

Tóth Tamás hozzátette, hogy a cégvilágban zajló folyamatokról sokat elárul a héten közzétett negyedéves NAV- adóslista is. A jelentős adóhátralékkal rendelkezők listája az elmúlt két évben 150-ről 52 cégre rövidült, a listán szereplő cégek átlagos adóhátralékának összege pedig 33 százalékkal csökkent, tehát a NAV tevékenysége – ezek fényében – kétségtelenül eredményesnek mondható. A lista alapján kijelenthető az is, hogy az adóhatóság manapság sokkal korábban reagál a cégek adóhátralékára, mint korábban, hiszen míg egy évvel ezelőtt a listán szereplő cégek 12–15 százaléka a felszámolás megindítása után került a lajstromba, addig mára ez az arány 5 százalékra mérséklődött.


A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG