Egy pohár prosecco „A Keresztapa” forgatási helyszínén – kihagyhatatlan dolgok Szicíliában

Bár kicsit messze voltunk Rómától, mégis meg voltunk arról győződve, hogy a mélyen katolikus Szicíliában április 26-án szombaton, Ferenc pápa temetésének napján megáll az élet. Vagy minimum félreverik a harangokat a temetés kezdetén, esetleg a végén – abban a rengeteg dómban és templomban, ami a rengeteg olasz hívő legendás fellegvára. 

Ehelyett a gyönyörű Taorminában – ahol A Fehér Lótusz című amerikai filmsorozat második évada játszódik – minden olyan volt, mint vélhetően a többi szombati napon. A turisták egyre erőteljesebb sorokban kígyóztak a helyes kis görbe utcácskákban, itták a híres olasz kávét a tavaszi napsütésben fürdőző tereken, gyönyörködtek az ókori görög színház szépen ívelt maradványaiban és élvezték a híres-neves panorámát a hegyen fekvő városkából a Jón-tengerre.

Taorminából egyébként pont el lehet látni a tíz kilométerre fekvő Naxos Giardinire – Szicília egyik híres tengerpartjára, szállásunk helyszínére is –, ahol az előszezon ellenére esténként szintén tömve voltak már a helyi éttermek és bárok (bár meg kell jegyeznem, hogy pont itt csalódtam a legnagyobbat a szardelláról híres Pizza Sicilianában).

Sokan a lenti tengerparti sétány felől, Isola Belláról jönnek fel felvonóval tíz eurós retúrjeggyel, mi viszont a reptéren bérelt kis Fiat 500-ast tettük le az utolsó parkolóban, ahonnan már csak gyalog vagy helyi busszal érdemes Taormina óvárosa felé haladni. 

Ha csak arra van időnk, hogy a két kőkapu által közrezárt óvárosi, számtalan luxusboltot is rejtő sétálóutcán, a Corso Umberti I-n végigandalogjunk, vagy a hosszú és meredek lépcsősoron felküzdjük magunkat a hegybe vájt Madonna kápolnáig, már ezalatt is magunkba zárhatjuk Szicília ékszerdobozának hangulatát.

Mi kíváncsiságból megkerestük „A Fehér Lótusz” második évadában szereplő szállodát is, ami a valóságban a Four Seasons Hotelhez tartozó San Domenico Palace, melynek keleti szárnya egy tizenötödik századi kolostorból alakult át hotellé. Igaz, csak az előkertig jutottunk, a bámészkodókat nem engedik tovább. 

A nem mindennapi szállodában a legalsóbb kategóriás — ami természetesen abszolút magaspolcos luxust jelent — szoba ára 900 ezer és 1 millió 300 ezer forint között mozog éjszakánként.

Corleone, azaz Savoca

Taorminától 20 kilométerre fekszik Savoca, ahol 1972-ben „A Keresztapa” pár jelenetét forgatták. (A hegyre épült, történelmi kis faluba hihetetlen hajtűkanyarok vezetnek fel). 

A 18. századi Palazzo Trimarchi oldalában álló Bar Vitelli a forgatási helyszínek közül a legismertebb. A ma is működő bár egy kétemeletes, neoklasszikus, korai 1700-as években épült ingatlan, mely a Trimarchi arisztokrata család tulajdona volt. A bár azóta is vonzza a film szerelmeseit, és persze azokat, akik szeretnék átélni Szicília hamisítatlan hangulatát. A bárban azt a jelenetet forgatták le, amelyben Michael Corleone engedélyt kér Vitellitől, hogy találkozhasson a lányával, Apollonia Vitellivel.

Így hát jó, hogy mi is beültünk, bár óriási szerencsével, mert nem foglaltunk előre asztalt.  Jéghideg proseccóval koccintottunk (másfél deci 11 euró), melyhez apró falatkákat szervíroztak, közben korhű muzsika szólt … 

Savocában – ami a filmben Corleone – egyébként mintha megállt volna az idő, a macskaköves utcácskákon sétálva csak úgy ömlik az emberre a történelem. A Santa Lucia templomban „A Keresztapa” esküvői jelenetét forgatták, bent folyamatosan láthatók egy tévén a filmrészletek. 

De akad itt más is: a hely egyik legkülönlegesebb látnivalója a kapucinus katakombák, ahol a 18. és 19. században élt helyi nemesek, ügyvédek, írók, orvosok és egyházi személyek mumifikált maradványait őrzik. A katakombák nem csak történelmi jelentőséggel bírnak, hanem betekintést nyújtanak a korabeli temetkezési szokásokba és a helyi társadalom hierarchiájába is. Kicsit bizarr, de nem szabad kihagyni.

Palermo, a maffia fővárosa

Ugyan a szállásunkhoz nem esett közel, de nem bántuk meg, hogy elautóztunk Palermóba. Idén februárban 181 embert tartóztattak le az újraéledő maffiahálózatból egy kétéves nyomozásnak köszönhetően, s az ember unos-untalan a Cosa Nostrára utaló jeleket keres – persze, hogy nem talál, főleg nem fényes nappal és pár óra alatt. Talál viszont egykori tündöklése helyén megkopott, kosszal, romos részekkel, zsúfoltsággal, szegénységgel teli nyomornegyedeket – ez Szicília igazi arca. 

Az óvárosban ugyanakkor már pezsgő hangulat fogadja az embert, és a Vucciria gasztropiac, ahol szinte bármit megkóstolhatunk.

Mi a 2,5 eurós arancinire (töltött, rántott rizsgolyó, amihez sokszor az előző napi rizottót használják fel) és a papírtölcsérben öt euróért kínált tenger gyümölcseire szavaztunk. És persze a jeges Aperol- és Campari Spritzre (öt-hat euró). Több helyen is ellenőriztük, hogy jó olaszokhoz hűen nem spórolják ki belőle az alkoholt.

Az Unesco Világörökség része a palermói katedrális, amely elképesztően gyönyörű (de nincs elég hely felsorolni, hogy csak itt Szicíliában mi minden a világörökség része), és itt található Olaszország legnagyobb Operaháza, a Teatro Massimo is.

A Catacombe dei Cappuccini pedig lepipálja a savocai katakombát, itt 8000 mumifikált testet helyeztek el a falak mentén. A látvány itt is lenyűgöző és megrázó egyszerre, fontos része Palermo történelmének és kultúrájának.

Cefalut is érdemes útba ejteni, mi hazafelé álltunk meg, de a tengerparti kis gyöngyszemet annyi turista lepte el a szűk kis utcácskákban, hogy egy jeges kávé (öt euró) és egy pisztáciás cannoli (ropogós ostyába töltött krémes varázslat szintén öt euróért; ez Szicília híres édessége, melynek pikáns a története) után elmenekültünk. 

Utunk közel 100 (!) alagúton át vezetett, sosem gondoltuk volna, hogy Ausztriánál több alagút lehet valahol. Az üzemanyag viszont nem olcsó, túltesz a magyar árakon. A benzin 1,8, míg a dízel 1,7 euró, és az autópályáért is fizetni kell.

Siracusa és Catania

Arkhimédész szülővárosának, Siracusának az óvárosa Ortigia szigetén található, de nem kell hajóra szállnunk, hogy eljussunk oda, csak átsétálunk egy hídon – miután jó pár kör után végre sikerül az autót leparkolnunk. Természetesen itt is van minden: vulkanikus lávakőből épített katedrális, régészeti leletek, múzeumok (például az Arkhimédesz & Leonardo da Vinci Múzeum), egykori várbörtön és várfalakat nyaldosó tenger, valamint az elmaradhatatlan szűk utcácskák és a köztük kifeszített, száradó ruhák. 

De az óvároson kívül is rengeteg a látnivaló. Nem fogják elhinni: például egy, a 4. században épült katakomba-rendszer.

Volt időnk még Cataniára is, ám kollégám itt jóval több időt töltött el: 

Messinára és az Etnára már nem jutott időnk. Visszautazásunk napjának reggelén azonban az erkélyünkről is jól látható Etna azzal fogadott minket, hogy a korábbi napokkal ellentétben nem csücsültek rá a tetejére a felhők, hanem kristálytisztán látható volt a csúcsa is. Az pedig füstölt. Hajnali háromnegyed háromkor ugyanis ismét kitört az Etna, és Európa legaktívabb vulkánja új, kitörési szakaszába lépett. A lávaszökőkutak elérték a kráter csúcsa feletti 200-300 méteres magasságot (kár, hogy ezt nem láttuk az erkélyről). Februárban már volt egy komoly kitörése, április vége óta pedig ismét több helyen észleltek lávaszivárgásokat és földrengéseket. 

Mivel egyelőre ezek nem jelentettek veszélyt a légiforgalomra és a lakosságra, gond nélkül fel is tudtunk szállni Cataniából. Így búcsúzott tőlünk Szicília.

A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.