A mai napon az Európai Bizottság indoklással ellátott véleményt küldött annak a 10 tagállamnak, melyek elmulasztották a hagyományos tojóketrecek használatának betiltását előíró uniós irányelv megfelelő végrehajtását. Belgium, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Ciprus, Magyarország, Hollandia, Lengyelország és Portugália továbbra is engedélyezi a hagyományos tojóketrecek használatát annak ellenére, hogy a tilalom 2012 januárjában lépett hatályba, így 12 évük volt a felkészülésre azt megelőzően. Az eljárás során következő lépésként a Bizottság indoklással ellátott véleményt küld mielőtt az EU Bíróságához fordulna.
A tyúkok érdekében
Az uniós irányelv előírja, hogy 2012. január 1-jétől a tojótyúkok kizárólag fészkelőhellyel, kapirgálótérrel és ülőrúddal felszerelt „feljavított ketrecekben”, illetve alternatív rendszerekben tarthatók. Az irányelv szerint minden egyes tojónak 750 cm2 területet kell biztosítani a ketrecben; emellett fészekládáról, alomról, ülőrúdról és karomkoptató eszközökről is gondoskodni kell, hogy a tyúkok kielégíthessék biológiai és viselkedésbeli igényeiket.
A hagyományos ketrecek betiltására vonatkozó politikai döntés 1999-ben született, így tizenkét év állt a tagállamok rendelkezésére ahhoz, hogy gondoskodjanak az új rendszer zökkenőmentes bevezetéséről, és végrehajtsák az irányelv rendelkezéseit. A fenti országok azonban ezidáig a Bizottság ismételt felszólításai ellenére sem teljesítették megfelelően az alkalmazandó uniós előírásokat. Bulgária, Lettország és Románia részére nem küldtek indoklással ellátott véleményt, mivel a Bizottság jelenleg az általuk szolgáltatott további információkat értékeli, melyek szerint már teljes mértékben megfelelnek a szabályoknak.
Hogyan tovább?
Az uniós jogsértési eljárás rendjének megfelelően a Bizottság indokolással ellátott véleményben fordul a tagállamokhoz. Amennyiben a 10 érintett tagállam nem küld két hónapon belül értesítést arról, hogy az uniós jognak való teljes megfelelés érdekében lépéseket tett, a Bizottság az ügyet az Európai Unió Bíróságához is utalhatja.
A Bizottság nyomatékosan felszólított 10 tagállamot, többek között Magyarországot is a hagyományos tojóketrecek mielőbbi betiltására. a felszólításra Brüsszel indoklása szerint azért volt szükség, mert a 10 tagállam továbbra is engedélyezi a hagyományos ketreceket.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Vége a kövér profitnak? Itt a sokkoló adat, ami földhöz vágta az aranyat, ezüstöt
25 perce
-
Csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban
44 perce
-
Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
körülbelül 1 órája
-
Itt az első vb-botrány: Trump országa nem engedte beutazni az afrikai sztárbírót
2 órája
-
Putyin brutális dróncsapásokat küldött az ukrán városokra
2 órája
-
Így indult a nap a budapesti tőzsdén
3 órája
-
Dél-Koreában nyoma sincs válságnak, rég pörgött így a gazdaságuk
3 órája
Mfor.hu Top24
- Kapitány István a leggazdagabb miniszter
- Eldőlt, hogy kik vezethetnek majd parlamenti vizsgálóbizottságokat
- Ezen a területen nagyon egybevágnak az Európai Unió és a magyar kormány tervei
- Ennyiért válthat most eurót
- Magyar Péter felmentette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét
- Váratlanul véget ért Mészáros Lőrinc és Száraz István szárnyaló üzleti kapcsolata
- Valami nagyon nincs rendben a kínai autópiacon
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
Heti top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- A nap képe: ezt üzente kezével Emmanuel Macron Magyar Péterről 2026. június 3. 17:05
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Friss
Nemzetközi
Csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban
Már a tizennegyedik egymást követő hónapban nőttek a globális félvezető-eladások havi szinten.
44 perce
Makro / Külgazdaság
Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
A védett ár természetesen még marad.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Aki mindig válaszol, nem mindig van jelen
10:51
-
Szakmai együttműködés az egri könyvtár és a bábszínház között
09:55
-
Ütközés után cserbenhagyta, megállás nélkül továbbhajtott
09:22
-
Reagált a strand vezetése a bérlők vádjaira: elismerik a problémákat, de szerintük nincs általános válsághelyzet
08:00
-
185 millió forint közpénz ment el játékmotorokra, Heves megyében sem fukarkodott a Fidesz
07:08
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
top 24
-
Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
2026. június 8. 13:45
-
Kiderült, ki vezetheti a Magyar Nemzeti Bank ügyeit vizsgáló bizottságot
2026. június 8. 15:10
-
Külföldre készül Orbán Viktor, hivatalos látogatást tesz
2026. június 8. 19:25
-
Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
2026. június 8. 18:35
-
Nem akármilyen egyetértésben szavazta meg a parlament a képviselői fizetések csökkentését
2026. június 8. 17:10





