3p
Alaposan felforgathatja az olajipart, ha sikerül jogilag is felelőssé tenni az USA egyes területein elharapózó földrengésekért. Pedig ez igen valószínű, volt, ahol pár év alatt sokszorosára nőtt a rengések száma. A felelősséget már egy bíróság is elismerte, így perek sorozata indulhat. A hatóságok is korlátozásokat vezetnek be.
Oklahoma City. Még a Capitolium előtt is olajkút van. (Fotó: Wikimedia Commons)

Az Oklahomai Legfelsőbb Bíróság igazat adott egy nőnek, aki 2011-ben megsérült egy földrengésben, és lehetővé tette, hogy az illető perelje azt a két olajvállalatot az első fokú bíróságnál, amelyeket felelősnek tart a földmozgásért – írta a Marketwatch. A hölgy kéménye leomlott egy 5,6-es erősségű rengésnél, amikor a háza közelében levő olajkutakba vizet préseltek.

Ha sikerülne bíróság előtt is bizonyítani az amerikai kőolajtermelés szerepét a földrengések kialakulásában, az óriási anyagi terhet rakhatna az iparágra, csökkentené a kitermelést, egyes területeken talán el is lehetetlenítené azt. Így áttételesen a világpiaci árakra is hatással lehetne, hiszen a jelenlegi túlkínálat jelentős részben az új amerikai kőzetrepesztéses technológiából adódik.

Ha piszkálják, megmozdul

Rövid távon pedig az lehet a következménye a mostani döntésnek, hogy rengetegen bírósághoz fordulnak majd abban az Amerikában, ahol külön iparágnak és sokak megélhetési forrásának számít a kártérítésért való pereskedés.

Ha a mélyben levő kőzeteket piszkálják, azok megmozdulhatnak, és a Föld megremeghet – ez az összefüggés laikus szemmel is logikusnak látszik. Az eljárás során vegyszerekkel kevert vizet préselnek a kőzetekbe, amelyek megrepesztésével a köztük levő olaj, illetve földgáz felszabadul. Ráadásul a keletkező szennyezett hulladékvizet is a földbe préselik.

Ha mozog a Föld, állj le

Az amerikai sajtó szerint már évekkel ezelőtt felmerült, hogy az amerikai földrengések szaporodása és a kőolaj-kitermelés között összefüggés lehet. Az iparág nyomására azonban ez sokáig nem került nyilvánosságra. Még azt is megszellőztették, hogy az egyik olajcég talán egy 20 millió dolláros adomány segítségével hallgattatta el az egyik oklahomai egyetemet.

A hidraulikus kőzetrepesztés folyamata földgáz kitermeléséhez (ábra: Wikipedia)

Ma már a hatóságok komolyan veszik a veszélyt, és a tevékenységük monitorozását, a földrengések figyelését is előírják a cégek számára. Ha egy bizonyos erősség (4,0, illetve 2,0) feletti földrengést észlelnek, le kell állniuk vagy vissza kell fogniuk a tevékenységüket.

Sokszor annyi rengés Oklahomában

Nagyon úgy tűnik, hogy van hol összefüggést keresni: a Bloomberg cikke szerint 1990 és 2008 között nem volt több 3,0 feletti erősségű földrengés Oklahoma államban évi háromnál. (Oklahoma Texas északi szomszédja.) Tavaly viszont csak decemberben egy 18 rengésből álló sorozatot jegyeztek fel. A legalább négyes erejű rengések száma is két tucatnyi volt, a kisebb rengésekből közel hatszáz történt.

Ma már hetente szólnak cikkek a földrengések és a kitermelés kapcsolatáról, és nem igazán az a kérdés, van-e ilyen összefüggés, inkább a régi dilemma jön elő: környezetvédelem vagy gazdasági fejlődés?

Éljen a szabadságharc

Több államban – Wyoming, Utah, Colorado – megpróbálnak keresztbe feküdni a földrengéseken kívül más környezetvédelmi kérdéseket is érintő központi szabályozásnak. Azzal vádolják a szövetségi kormányzatot, hogy csorbítja függetlenségüket és gazdasági károkat okoz nekik.

A földrengések egyébként nem csak az USA-ban jelentenek problémát, ahogyan nemrég írtuk, Hollandiában is kellett korlátozni a földgáz-kitermelést.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21790 21480 21900 +1,25% 0 0 5 987 053 660 HUF 2025-01-07 17:05:30
MOL 2790 2772 2798 -0,07% 0 0 1 102 205 170 HUF 2025-01-07 17:07:23
MTELEKOM 1320 1292 1332 +2,48% 0 0 939 877 800 HUF 2025-01-07 17:07:00
RICHTER 10700 10610 10810 +0,66% 0 0 1 673 196 780 HUF 2025-01-07 17:12:51
OPUS 519 519 525 -0,38% 0 0 94 930 883 HUF 2025-01-07 17:10:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kivérzik a forint
Privátbankár.hu | 2025. január 8. 07:27
Úgy tűnik, hogy 2025 sem lesz a magyar fizetőeszköz éve. 
Részvény / Deviza / Áru A forint estére megborotválkozott — az euró rá is csodálkozott
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 19:11
A keddi nemzetközi kereskedésben a forint az euróval szemben tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Gyógyszercunami várható Modernától
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 12:55
Bár vannak kihívások, a Moderna megy előre. 
Részvény / Deviza / Áru Mitől ilyen már megint a forint? Mikulás-rali nélkül is lehetünk boldogok
Eidenpenz József | 2025. január 7. 12:42
A részvénypiacok optimisták, az egész éves esélylatolgatásnak fontos eleme lesz azonban a januári teljesítmény. A BUX is emelkedik és ismét 80 ezer pont felett van, több papír is húzza. A forint kissé korrigálja a hétfői elgyengülését. Újra százezer dollár felett a bitcoin, javulóban az európai részvények megítélése.
Részvény / Deviza / Áru Csak néhány nap kellett az első fordulathoz
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 12:12
Dülöngélve halad előre az olajpiac az új év első hetén, a december végi–január eleji áremelkedést azonnal csökkenés követte, miután aludtak egyet-kettőt a befektetők korábbi vételi döntéseikre.
Részvény / Deviza / Áru Mibe kerül most a forint?
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 06:39
Nagyon gyengén muzsikál a magyar pénz. 
Részvény / Deviza / Áru Jobb, ha lefekvés előtt nem nézi meg, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. január 6. 18:59
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Csak az OTP lógott ki a sorból a parketten
Privátbankár.hu | 2025. január 6. 17:45
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 198,23 pontos, 0,25 százalékos emelkedéssel 79 973,37 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru A poklot és a mennyet is megjárta a forint, a BUX ismét egy lélektani határ körül cirkál
Csabai Károly | 2025. január 6. 12:11
A hazai fizetőeszköz gyenge kezdés után nagyot korrigált, az euróval szembeni árfolyama a 416-os szint közeléből a 414-es alá ment, míg a dollárral szembeni visszazuhant a 400-as határig. A felemás globális tőzsdei mozgások közepette a BUX emelkedik. Az arany és az energiafajták (olaj, gáz) ára viszont esik, míg a kriptoeszközök közül a bitcoin és a solana erősödik, az ether gyengül.
Részvény / Deviza / Áru Betesz egy bulizós zenét, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. január 6. 08:06
Erősödött kissé a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG