13p

Miért volt ilyen gyors a márciusi tőzsdei zuhanás, és miért emelkednek azóta az árfolyamok? Érdemes-e befektetni, és hogyan? Mely szektorok olcsók? Az ügyfelek most nem a megszokott módon reagáltak, és nem a legrosszabb pontokon adták el befektetési jegyeiket. Interjú az Év Alapkezelője díjat nyert Aegon Alapkezelő szakembereivel.

Privátbankár: Meddig tart vajon a válság, mi lehet a legvalószínűbb forgatókönyv?

Loncsák András, az Aegon Alapkezelő részvényüzletág-vezetője, az Év Portfóliómenedzsere:

A tőzsdék mindig előbb reagálnak, nem a mostani, a mai gazdasági helyzetet árazzák. A gazdaságok valószínűleg az utóbbi pár hétben érték el a mélypontjukat, a tőzsdék azonban már nagyjából egy hónappal korábban.

A részvénypiacok inkább egy V alakú, tehát gyors esés után gyors felívelést mutató forgatókönyvet áraznak. A kötvénypiacok viszont inkább egy U alakú válságot jeleznek előre, lassabb emelkedő szakasszal. Mi egyébként azt gondoljuk, hogy nem lesz nagyon gyors, tehát nem egy V alakú visszapattanást láthatunk majd. Vannak ugyanis olyan szektorok, amelyek egyszerűen nem tudnak ilyen gyorsan lábra állni. Mint a turizmus vagy a légi közlekedés.

Privátbankár: Miben más ez a válság, mint az előző volt?

Loncsák András: Nem vagyunk annyira pesszimisták, mint az előző, 2008-as válság során. Szerintünk most nem lesz évekig tartó súlyos hatása. Bár a visszaesés nagyobb is lehet, mint 2008-ban, a talpra állás annál azért gyorsabb lesz. A gazdaság 2008-ban a falnak rohant és abból nagyon nehezen állt fel. A problémák gyökere ugyanis az ingatlanpiac és a háztartások túlzottan nagy eladósodása volt. Most inkább olyan, mintha a gazdaságot hirtelen lekapcsolták volna egy kapcsolóval. A legtöbb gazdaságban március közepe-vége óta tart ez. Ha két hónapon belül megtörténik a visszakapcsolás, akkor orvosolhatók a gazdasági problémák.

Nem lesz olyan nagy részvénypiaci esés sem, mint amekkora akkor volt. Az amerikai piacon 2008-2009-ben mintegy hatvan százalékkal estek a részvényárak. Magyarországon még esősebben. Most körülbelül a 30-35 százalékos esés volt a mélypontokig.

Privátbankár: Lehet, hogy a gazdaság egyes részei még évekig nem fognak visszakapcsolódni? Mint például a turizmus nagy része. Lehet, hogy sokan a járvány elmúltával sem fognak szívesen utazni.

Kadocsa Péter vezérigazgató: Amikor arról beszélünk, hogy milyen alakú lesz a kilábalás, akkor szerintem fontos, hogy semmiképpen sem juthatunk vissza ugyanabba a pontba, mint ahonnan elindultunk a járvány előtt. Nem lesz olyan a világ, mint amilyet megszoktunk. Ebben a megváltozott világban bizonyos szektorok, cégek egészen másképpen fognak viselkedni. Már most is látjuk, hogy vannak olyan vállalatok, amelyek köszönik szépen, nagyon jól vannak, szépen teljesítenek.

Kadocsa Péter
Kadocsa Péter

Én gyakran gondolkodom arról, hogy lesz-e még egyáltalán ugyanolyan a világ, mint amilyet megszoktunk. Még ha készül is egy hatékony vakcina vagy gyógyszer, talán akkor sem. De hogy mikor kerülünk közel a régi életünkhöz, arról is sokféle forgatókönyv elképzelhető.

Privátbankár: Ha a piacok már egy hónappal ezelőtt beárazták a jelenlegi gazdasági mélypontot, akkor most mit áraznak?

Loncsák András: A tőkepiacok hajlamosak a túlzott reakciókra. Most egyértelműen túlreagálás történt. Tavasszal, a kínai adatok megjelenése után kínálati sokk alakult ki. A cégvezetők, -tulajdonosok elkezdtek aggódni a kínai félkész termékek, alapanyagok hiánya miatt. Nem tudták, hogyan fogják ezeket előállítani, eljuttatni a világ különböző részeire, hogyan fog folytatódni a termelés. Ehhez jött még, hogy a kínai fogyasztók már nagyon jelentős arányt képviselnek a globális keresletből, ami miattuk is nagyot esett.

Ehhez jött egy kockázati válság, nagyon megnőtt a “value at risk” (a maximális várható veszteség – a szerk.). Emiatt és a megnövekedett volatilitás miatt sokkal nehezebb most a kockázatkezelés, mint a 2008-2009-es válság idején volt. Sok intézményi befektető kényszerült arra, hogy a pozícióit likvidálja. Ez pedig likviditási válságba torkollott, komoly pánikeladások alakultak ki. Még az arany is nagyot zuhant. A Fed-nek és más központi bankoknak közbe kellett avatkozniuk.

Ezért alakult ki ekkora zuhanás márciusban. De most sem tudjuk, hogy a részvényárfolyamok szintje reális-e. Nem tudjuk, hogy a vállalatok milyen profitot fognak tudni termelni a jövőben, ha tudnak majd egyáltalán. Egyes technológiai cégek, mint a Netflix vagy az Amazon új csúcson vannak, mintha mi sem történt volna. Valószínűleg ez túlzás. De vélhetően az is irreális, hogy a közép-európai bankok elveszítették részvényárfolyamaik mintegy 50 százalékát.

Loncsák András
Loncsák András

Nem tudjuk, hogy ez az egész meddig tart, de várhatóan két-három év után visszaállhat az alapvető rend a világban. Akkor, amikor majd a turizmus is magára talál. A magyar GDP-nek körülbelül hat százalékát teszi ki az idegenforgalom. Egy része helyett valószínűleg a magyar belföldi turizmus növekedését látjuk majd. De rövidtávon nem lesz ezt könnyű kiheverni.

Privátbankár: Ha ennyi a bizonytalanság, miért volt ekkora felpattanás a március végi mélypontról? Csak a Fed intézkedései okozták volna?

Loncsák András: A részvénypiacok V alakú recessziót áraznak, ami túl optimistának tűnik. Az emelkedés egyik hajtóereje, hogy a hangulat nagyon negatív, és nagyon sokan nyitottak további esésre játszó pozíciókat. Próbálták shortolni a részvényeket, például a kelet-európai bankokat, újabb esésre várva. Ezeket a pozíciókat azután nemrég fájdalmasan magas szinten kellett lezárniuk. Ezért van túl elképesztő emelkedésen a legtöbb részvénypiac. Ez is egy nagyon utált emelkedés, nagyon sokan kimaradnak belőle.

Kadocsa Péter: Sokan nem számítottak erre az emelkedésre. Ekkor jött az a helyzet, amikor egyre több gazdaságot elkezdenek megnyitni. Sőt a politikusok olyan üzeneteket küldenek az emberek felé, melyek szerint a gazdaságok esetleg hamarabb újranyithatnak, mint ahogy azt korábban gondolták.

Privátbankár: Lehet W alakú a válság? Most újranyitnak, aztán ősszel kezdődik minden elölről?

Loncsák András: Ennek komoly esélye van. Nagyon nehéz lesz elkerülni, hogy a fertőzöttek száma újra nőjön. Kérdés, hogy az államok reakciója mi lesz. Azért ugyanekkora leállásra nem lehet számítani, annak túl nagy lenne az ára. Jóval felkészültebbek már az egészségügyi rendszerek is. Ez a leállás talán erről is szólt, hogy felkészüljenek a következő nagyobb hullámra.

Privátbankár: Van azért még feljebb most a tőzsdéken?

Loncsák András: Ami a tőzsdeindexeket illeti, szerintünk limitált már az emelkedés lehetősége. A lehetőséget abban látjuk, hogy a különböző szektorok között jelentős rotáció megy végbe. Az, hogy az egészségügyi és a technológiai szektor ennyire túlteljesíti az energia- és a bankszektort, 20-30 éve nem fordult elő. Az egészségügy és az információ-technológia súlya az S&P 500 indexben közel kétszeresére emelkedett. A bank- és energiaszektoroké pedig a felére csökkent. Ezekben még van lehetőség, a túlárazott technológiai szektor helyett a nem jó, de alulárazott egyéb szektorokat lehet vásárolni.

Privátbankár: Ez most csak egy medvepiaci rally, egy átmeneti felpattanás?

Loncsák András: Erre komoly esély van. Ha az újranyitási optimizmus elül... Már minden jó hírt megtudtunk a fiskális és monetáris hatóságoktól, amelyek mindent bevetettek az égvilágon. Elképesztő, korábban soha nem látott mértékű intézkedéseket tettek. A vállalati hírek többsége nem lesz jó a következő hónapokban. Egy komolyabb mértékű korrekcióra mindenképpen van esély azokban a szektorokban, amelyek jól teljesítettek. A kérdés az, hogy azok a szektorok, amelyek alulárazottak, mennyire tudják ezt kompenzálni. Ha nem tudják, akkor az egész piac esni fog.

Az olajpiac összeomlása olyan rendszerszintű problémákat tár fel, amelyek már túlmutatnak a jelenlegi járványon. Amikor az olajpiac ennyire szétesik, akkor benne van a rendszerben annak lehetősége, hogy valamely cég vagy ország, csődbe megy. Eszközöket kell likvidálni. Ennek most megnőtt az esélye, emiatt is nagyon könnyen lehet egy W alakú recesszió és egy újabb tőkepiaci esés. A mélypontokat szerintem már láttuk, de nem lehet kizárni, hogy ismét a közelébe jut a részvénypiac. Főleg az USA-ban.

Kadocsa Péter: Én is el tudom képzelni, hogy lesz még egy visszaesés a piacon. De az mindenképpen egy jó hosszútávú vételi lehetőséget jelenthet.

Loncsák András: Nagyon negatív a hangulat most, az esést biztos megpróbálják majd megvenni. Új mélypontokhoz olyan hírek kellenének például, mint egy nagyon erős második járványhullám, ami még ennél is negatívabb hangulatot teremt. Az eséseket azonban meg fogják venni azok, akik kimaradtak a jelenlegi fellendülésből, hiszen hosszútávra bizonyos értékpapíroknál nagyon komoly vételi lehetőségek alakultak ki.

Privátbankár: Hogyan élték meg ezeket a nehéz heteket az Aegon Alapok?

Loncsák András: Nem gondoltuk, hogy ilyen heves esés lesz ilyen gyorsan. Ennek megfelelően alapjaink is eséseket könyveltek el a kezdeti időszakban. Ezt az esést arra használtuk ki, hogy részvényeket kezdtünk vásároltunk hosszútávra előre tekintve.

Akkor is azt gondoltuk, a hosszútávú megfontolások alapján, hogy ez a válság, ha mély is lesz, de nem olyan hosszú, mint a 2008-2009-es. Ezért részvényeket vásároltunk azokban a szektorokban, amelyek a legnagyobb esést szenvedték el. Ezek szintenként, más-más árakon történtek. Most ez kezd beérni. A pánikban, extrém szinteken vásárolt értékpapírok beszállási pontjai a pánik elmúltával kedvezőnek bizonyultak. Nagyon bízom benne, hogy a 2008-as válságnál gyorsabban, talán már egy év alatt is helyre tud állni az alapok teljesítménye. Az előző válságban ehhez másfél év kellett az abszolút hozamú alapoknál.

Privátbankár: Hogyan élték meg ezt a befektetők? Vontak ki pénzt az alapokból?

Kadocsa Péter: A 2019-es év az egyébként remek hozamok ellenére rossz volt nekünk a tőkeáramlásokat tekintve. Az év második fele a Magyar Állampapír Pluszról szólt, és az akörüli elképesztő médiafigyelemről. Ez nekünk és az egész alapkezelői szektornak óriási tőkekiáramlással járt. Ehhez képest még a válság csúcsán is sokkal visszafogottabb volt a vagyonáramlás.

Kadocsa Péter
Kadocsa Péter

Ami persze azzal is összefüggésben van, hogy nagyon gyorsan történtek az események, a piacok soha nem látott sebességgel zuhantak. Valójában nem volt már értelme kiszállni bizonyos kockázatos eszközökből. Ezt az ügyfelek is többnyire hasonlóan látták. Így csupán az eszközök egy százalékának megfelelő mértékű kiáramlással szembesültünk. Az ügyfelek most nem a megszokott módon reagáltak, és nem a legrosszabb pontokon adták el befektetési jegyeiket, hanem inkább kitartottak.

Privátbankár: Mit tehetnek azok, akik a jelenlegi helyzetben szeretnének beszállni? Tegyék ezt apránként, vagy válasszanak egy olyan alapot, amelyet aktívan kezelnek?

Kadocsa Péter: Amint említettem, a világ nem ugyanoda fog visszatérni, ahol korábban voltunk. Jelentős eltolódások lehetnek szektorok és cégek között. Ezért a passzív kockázatvállalást nem tekintjük jó stratégiának, hiszen egymástól egészen eltérően mozoghatnak cégek. Ezenkívül jöhetnek olyan negatív hírek, amelyek átmenetileg újabb eséseket okoznak. Ez alapján a kérdésben benne rejlik a válasz. Vagy fokozatos beszállást javaslunk, vagy pedig azt, hogy olyan befektetési jegyet vásároljon a befektető, ahol aktív menedzsment zajlik. Ahol a vagyonkezelő meghozza azokat az időzítési döntéseket helyettünk, befektetők helyett, amelyek hozzáadott értéket teremtenek egy ilyen nehéz időszakban is. Örömmel figyeljük az Aegon Megatrend alapunk teljesítményét az elmúlt hetekben, mert láthatóan az alap ciklusokon átívelő trendeket kereső befektetési stratégiája szignifikáns felülteljesítést mutat a szélesebb részvénypiacokhoz képest.

Privátbankár Klasszis 2020 díjak:

Kategória Helyezés Nyertes
Legjobb Hosszú Kötvény Alap   I. helyezett AEGON Lengyel Kötvény Alap A sorozat
Legjobb Szabad Kötvény Alap   I. helyezett Aegon Feltörekvő Európa Kötvény Alap A sorozat
Legjobb Abszolút Hozamú Nem Származtatott Alap   I. helyezett AEGON Alfa R
Legjobb Feltörekvő Piaci Részvény Alap  II. helyezett AEGON Russia
Az Év Alapkezelője 2020   Aegon Alapkezelő
Az Év Portfóliómenedzsere 2020   Loncsák András (Aegon Alapkezelő)

Privátbankár: Az Aegon Alapkezelő díjnyertes alapjai között vannak kötvényalapok is. Mit várhatunk a kötvénypiactól?

Kadocsa Péter: Optimista vagyok a kötvények kapcsolatban, aminek az az oka, hogy itt is óriási értékvesztés zajlott ebben a válságban. Míg a részvényárfolyam-zuhanás jelentős részét már visszanyerték az indexek a jegybanki és kormányzati beavatkozások hatására, a vállalati kötvénypiacon a spreadek (hozamfelárak – a szerk.) nagyon nagyot emelkedtek. Ezeknek a helyreállása sokkal lassabb.

Nem minden piac ugyanazt árazza. A részvénypiac gyors fellendülést kezdett el beárazni, de a vállalati kötvények piaca óvatosabb. A magas hozamfelárak sokáig velünk maradhatnak, hosszabb távon is jól fognak hozni ezek a kötvények. Ebben a helyzetben azt gondolom, hogy a kötvényalapoknak hosszabb távon is jó lehetőségeik vannak.

Privátbankár: Mindent lehet Önöknél online intézni? Akár a számlanyitást is?

Kadocsa Péter: Igen. Online forgalmazásra is berendezkedett alapkezelő vagyunk, nálunk a piacon elsőként indult el ilyen szolgáltatás. Interneten keresztül befektetési jegyeket vásárolni lehet teljesen online, beleértve a számlanyitást is. Ilyenkor az ügyfél pénzügyi szolgáltatójától vagy bankjától kérjük be a pénzmosási szabályok által előírt adatokat. Hiszen az ügyfél bankja már elvégezte a szükséges ügyfélazonosítást.

Privátbankár: Hogyan éli meg az alapkezelő maga ezeket a korlátozásokat? Mindenki home office-ból dolgozik?

Kadocsa Péter: A piacon az elsők között száz százalékban hazatértünk. Már több, mint nyolc hete dolgozunk home office-ban. Egyetlen munkavállalónk sem tartózkodik az irodában. Az alapkezelő jól felkészült egy ilyen jellegű munkavégzésre. Az első hét nehézkesebb volt, de azután megtörtént az összecsiszolódás. Örülünk, hogy ki tudjuk úgy szolgálni az ügyfeleinket, hogy közben a kollégáink maximálisan biztonságban vannak.

Privátbankár: Milyen érzés ennyi díjat nyerni?

Kadocsa Péter: Nagyon örültünk annak, hogy harmadszor is elnyertük az Év Alapkezelője díjat. Senki másnak nem sikerült ennyiszer ezt a címet elhozni. Örülünk annak is, ahogy a díj meg van alkotva, az odaítélés módszertana biztosítja azt, hogy tényleg értékes legyen. Az Év Alapkezelője díj ráadásul nemcsak a szakma véleményét tükrözi, hanem az ügyfelek szavazatai is döntenek.

Egyszer elnyerni ezt a díjat jó érzés. De így harmadszor már különösen jól esik. Főleg egy ilyen nehéz helyzetben.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Nőtt a befektetási alapok vagyona februárban - a hozamok változatosak
Privátbankár.hu | 2024. március 14. 12:54
Februárban 4,3 százalékkal, 626 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így az előző hónap végén a Bamosz tagjai 15 179 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
Befektetési alapok Ingatlanalapok: kiemelkedő eredmények nehéz piaci helyzetben
PR | 2024. március 13. 08:58
Noha a tavalyi- év jelentős kihívásokat tartogatott a hazai és a nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiacon, az ingatlanalapok és a magyarországi befektetési alapkezelők szempontjából 2023 kifejezetten eredményes évnek volt tekinthető. Ezen belül pedig kiemelkedően teljesítettek a Gránit Alapkezelő ingatlanos termékei. Az elemzők várakozása szerint a következő években az ingatlanbefektetések volumene emelkedni fog hazákban és a régióban, ami új lendületet adhat a kereskedelmi ingatlanpiacnak, és kedvezően hathat az ingatlanalapok teljesítményére is. A hazai és nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiac, valamint az ingatlanalapok tavalyi teljesítményéről és idei kilátásairól beszélgettünk Pozsgai Gáborral, a Gránit Alapkezelő értékesítési vezetőjével és Duha Bencével, szenior értékesítési és terméktámogatási menedzserrel.
Befektetési alapok Az év legjobb alapkezelőjét díjazták
Privátbankár.hu | 2024. március 1. 11:23
A Real Estate Awards Gálán az Erste Alapkezelő Zrt. kapta az Év Asset Management Cége 2023 elismerést. Ezzel a társaság másodszor nyerte el az ingatlanpiaci szakma egyik legjelentősebb díját.
Befektetési alapok Egy vagy két számjegyű hozam jutott az ingatlanalap-befektetőknek tavaly?
Eidenpenz József | 2024. január 26. 05:41
Nagy átlagban elmaradtak az évi tíz százaléktól a hazai ingatlanalapok hozamai tavaly, de volt néhány kivétel. Ennek számos oka lehet, nem csak a gazdaság és az ingatlanpiac lehűlése, még a kamatszint és a forint is belejátszhatott.
Befektetési alapok Már túl erős a forint, százmilliárdokat fizet nekünk idén a PMÁP
Eidenpenz József | 2024. január 18. 15:01
Az Equilor szerint 2024-ben a magyar gazdaság kilábalhat a recesszióból, 3,2 százalékkal bővülhet a GDP, a forint viszont enyhén gyengülhet, év végén 395 forint lehet az euró. Nemsokára több százmilliárd forintnyi állampapírkamat keres majd új helyet. Az év azonban a nagy kérdőjelek éve lesz a sok kockázat miatt.
Befektetési alapok Mi történt a magyarok legkedveltebb alapjaival?
Eidenpenz József | 2024. január 15. 05:44
Megnéztük a kötvényalapok tavalyi teljesítményét, a hozamuk pedig átlagosan jóval meghaladta az inflációt, 14,77 százalékra rúgott az évben. Ám nagy a szórás, devizában például nem volt jó ötlet megtakarítani. Másrészt pedig még ez sem tudja feledtetni a rettenetes 2022-es esztendőt.
Befektetési alapok Az MBH önálló, specializált befektetési bankjánál is a reneszánszukat élik a kötvénybefektetések
Natív tartalom | 2024. január 2. 13:04
A három hitelintézet fúziójából létrejött és 2023. május 1-jén indult MBH Bank a turbulens gazdasági környezet és az egyesüléssel járó plusz feladatok mellett is kiemelkedő tavalyi első háromnegyedéves eredményeket tudhat maga mögött. A privátbanki üzletág által kezelt vagyon mintegy 20 százalékos gyarapodásához vezető folyamatok mellett természetesen szó esett az idei kilátásokról is az újonnan alakult MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettesével, Pleschinger Gyula Márkkal készült interjúban.
Befektetési alapok Van, ahol 362 milliárd forintot ért a november
Privátbankár.hu | 2023. december 14. 15:41
Szépen híznak a befektetési alapok.
Befektetési alapok Évi 35 százalékos hozam kötvényalappal
Eidenpenz József | 2023. október 24. 09:31
Az utóbbi egy évben 15-35 százalék közötti hozamot értek el a forintos hazai rövid és hosszú kötvényalapok, de ennek megismétlődése valószínűtlen. Ha a hozamcsökkenési trend tovább tart, akkor azért még előfordulhatnak két számjegyű értékek. A devizavétel sem jött be tavaly, a devizás alapok eredményei szerényebbek voltak. 
Befektetési alapok Ez a vagyon 438 milliárd forinttal hízott egy hónap alatt
Privátbankár.hu | 2023. október 16. 13:57
A befektetési alapokban kezelt pénzekről van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG