1p
Bonyolult tud lenni a pénzügyi termékek világa, az egyik legújabb tőkevédett alap az MKB-nál olyan opciókba fektet, amelyek tőzsdén forgalmazott külföldi arany-certifikátokra szólnak. Az OTP is kedveli az aranybefektetést, de észak-amerikai és feltörekvő piaci részvényekkel vegyíti. A K&H új alapja inkább a multinacionális nagyvállalatokra épít, a Concorde pedig eurós magyar vállalati kötvényekre.

A tavasz beköszöntével és a forrásokat elvonó végtörlesztés időszakának kifutásával talán bátrabban indítanak majd új alapokat is. A friss kínálatból talán a legérdekesebb az MKB 24 Karát nevű alapja, amely nevéhez méltóan az arany árfolyammozgását hivatott követni. Az alap más tőkevédett alapokhoz hasonlóan tőkéje nagyobb részét betétekbe, kisebb részét opciókba fekteti, ezúttal a Source Physical Gold ETC nevű tőzsdén kereskedett certifikátjába.

Magyaroknak állnak az aranyrudak a londoni széfekben

Ez az alap tájékoztatója szerint előre meghatározott és szabályozott módon követi a mögöttes termék, jelen esetben az arany árfolyamának változását. A londoni aranypiac délutáni árfolyam-fixingjének alakulását követi, minden egyes cerifikát mögött fizikai aranytömb áll, amelyet a JP Morgan Chase londoni széfjeiben őriznek - írják. A 24 Karát befektetési jegyeit egyébként április 27-ig lehet jegyezni, az alap három éves. A fizikai arany és más árupiaci termékek tárolásának nehézségei miatt egyébként gyakori, hogy értékpapírokon keresztül fektetnek beléjük, ezt a többi magyar alap is hasonlóképpen oldja meg.

Az OTP Trendvadász 1 nevű alapban is van arany, a hozama az S&P GSCI Gold Excess Return Indextől függ, de ezt bővítették amerikai részvényekkel (S&P 500 Index) és feltörekvő piaci tőzsdékkel (iShares MSCI Emerging Markets Index Fund). A befektetési jegyek március 9-ig jegyezhetők, az alap több mint 3,5 éves, 2015. szeptember végén jár le.

A multinacionális nagyvállalatoké a jövő?

A K&H Háromszor Fizető Emlékező sorozatnának ötödik tagja hozamát egy 30 elemű, ismert világcégek részvényeiből álló kosár határozza majd meg. (A részvénykosárba tartoznak az AT&T, Glaxosmithkline, Mitsubishi, Roche, Takeda Pharmaceutical, Unilever, Verizon Communications, Vodafone.) Az alap attól emlékező, hogy a harmadik hozama nem lehet kisebb, mint a második volt.

Az első alkalommal fix tíz százalékot, másodszor minimum négy, maximum kilenc százalékot, harmadik alkalommal pedig minimum a második hozamot, de maximum kilenc százalékot fizet. A jegyzése március végéig tart, a futamideje 2015. október 22-ig, de csak november elején fizetik ki.

Éljen az OTP, a Mol, a Richter és a magas eurókamat

A Concorde új alapját, a Concorde 2016 Devizás Kötvény Alapot nemrég jegyezte be a PSZÁF, ez zárt végű, tehát várhatóan bevezetik majd a tőzsdére, bár nem biztos, hogy lesz is forgalma. Benne legnagyobb súllyal várhatóan hazai vállalatok és hitelintézetek (nyilván OTP, Mol, Richter), illetve ahhoz kapcsolódó kibocsátók euróban denominált közepes és magasabb kockázatú kötvényei, jelzáloglevelei szerepelnek majd. Az alapkezelő célja a legtöbb kötvény esetén, hogy azokat lejáratig (vagy visszahívásig, átváltoztatásig) tartsa. A kötvények átváltoztathatósága miatt előfordulhat, hogy az Alapban átmenetileg nagyobb súllyal részvények is szerepelnek majd – írja az alapkezelő.

A másik hasonló céllal indítani tervezett, a Richter kötvényeire szakosodó alap, a Dialóg Expander minimális 200 millió forintos tőkéje viszont nem jött össze, így a jegyzés meghiúsult.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40330 40200 40920 -0,10% 0 0 8 675 146 130 HUF 2026-06-09 17:08:18
MOL 3892 3892 3964 -1,12% 0 0 1 786 076 346 HUF 2026-06-09 17:05:21
MTELEKOM 2736 2654 2736 +3,25% 0 0 2 400 810 338 HUF 2026-06-09 17:06:01
RICHTER 11840 11840 12280 -2,47% 0 0 3 218 642 660 HUF 2026-06-09 17:07:40
OPUS 398 381 398 -0,75% 0 0 114 610 651 HUF 2026-06-09 17:13:58
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Így fektetnek be Magyarország legjobb szakemberei
Herman Bernadett | 2026. június 1. 10:21
Nem a divatot követik, hanem az értékalapú befektetésekben hisznek az Accorde Alapkezelőnél – mondja Gyurcsik Attila, vezérigazgató és Mezei Magdolna igazgatósági tag. Az Accorde lett 2026-ban az Év Alapkezelője.
Befektetési alapok Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. május 21. 15:04
Lokietek Eszter, az OTP Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere lett az idén az Év Portfólió Menedzsere. A siker titkáról beszélt a Klasszis Média podcastjában. 
Befektetési alapok Rekordösszeget buktak a magyar háztartások az iráni válságon
Herman Bernadett | 2026. május 9. 17:04
Több mint 390 milliárd forintot veszítettek márciusban az értékpapírjaikon a magyarok. Szerencsére ez csak átmeneti volt, áprilisban már emelkedtek az árfolyamok. 
Befektetési alapok Hatalmasat bukott a világ legnagyobb pénzügyi alapja
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 12:24
A közel-keleti háború gyengítette a globális részvényárakat.
Befektetési alapok Klasszis: íme a legjobb magyar befektetési alapok és alapkezelők, innovációk
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 12:37
A hazai befektetési alapok vagyona 2025-ben is dinamikusan nőtt tovább, meghaladta a 20 ezer milliárd forintot. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2026 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb szakembereinek. Az Év Alapkezelője az Accorde Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Lokietek Eszter, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Németh Gábor lett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG