Kár névértéken elfogadni a jelen politikusi garnitúrájától azt, aminek az eljövetelét beígéri. Ennél már csak az komolytalanabb ígéret, hogy mi nem lesz. Nem lesz többé például infláció, amelyet már „földre vittek, megrugdostak” tavaly nyáron. Nem volt olyan régen december, amikor az országgyűlési meghallgatáson a nemzetgazdasági miniszter olyanokat mondott, mint hogy „az inflációt letörtük” és „az infláció továbbra sem kockázat”. A pénzromlásnak tehát szerinte már annyi.
Hogy most éppen mennyi, arról a szokásos publikációs naptár szerint közleményt tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megrökönyödést nem okozhatott az adat, mert ugyanazon nemzetgazdasági miniszter, aki még decemberben az infláció kimúlását a kormányzati sikerek közé sorolt, az adat hivatalos közzététele előtti napokban kezdte felkészíteni a médiát a kellemetlen hírekre (valamint a kiskereskedőket a kormány haragjának kitörésére).
Még így is hozott meglepetést a közzétett adatt, amellyel bizonyára maradunk az uniós inflációs rangsor tetején. Ez önmagában is kellemetlen hír. De még inkább aggasztó az adatsor összetétele:
A hazai szalagcímekben a fogyasztóiár-index szerepel: az egy évvel ezelőtt mért árszinthez képest 5,6 százalékkal került többe a fogyasztói kosár. Az EU-n belüli összehasonlításra alkalmas módszertan szerint kiszámolt HICP (magyarul: harmonizált fogyasztóiár-index) pedig még ennél is több egy árnyalattal: 5,7 százalék. Január a szokásos évkezdeti átárazások hónapja; ám egyetlen hónap alatt további 0,7 százalékkal nőttek az árak, és így a HICP-mutatónk értéke februárban is maradt az 5,7 százalékos szinten. Szlovákiában a februári index 4, Németországban 2,8 – az is meghaladja az Európai Központi Bank által kitűzött mértéket, de markáns az eltérésünk a többiektől.
A legkellemetlenebb azonban a maginflációs mutató: 6,2 százalék a tavalyi februári szinthez képest. Ez roppant nagy minden összevetésben. Azért kelthet aggodalmat, mert ez a mutató a gyorsan változó tételektől megtisztított termékkörre vonatkozik, és így elég nagy a tehetetlenségi ereje. Ilyen okból játszik kitüntetett szerepet a központi bankok monetáris politikájában. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalos inflációs célja már eleve magasabb, mint az összes többi tagállamé: 3 százalék (+/- 1 százalék). Ehhez a tág inflációs célértékéhez mérve is nagy a jelenlegi eltérés.
Az újságok számára az élelmiszerdrágulás az igazi nagy hír – érthetően. A bolti árakkal mindennap találkozik az ember, és azon méri le leginkább a pénzének értékváltozását. Az élelmiszer drágasága a legkézenfekvőbb érv, amikor az alkalmazottak több bért igényelnek. És van valóban szociális tartalma az alapvető élelmiszerek drágulásának: minél kisebb jövedelmű egy család, annál nagyobb hányadot tesz ki a rendszeres kiadásai között az élelmiszer. Így a kiskeresetűeknél valóban sokkal nagyobb az élelmiszerár jelentősége, mint egy sokkalta tehetősebb háztartás esetében, amelynek a kiadási szerkezetén belül nagyobb súlya van például a tartós fogyasztási cikkeknek, szolgáltatásoknak.
Fotó: Depositphotos
Ezzel együtt a hirtelen ismét elővett állami árszabályozási ötlet 2025-ben nagyon úgy néz ki, mint amit a kormánypártok támogatottságának gyengülése miatt vet most be a kormány. A tej és a hús árával jól lehet politizálni, népszerűséget begyűjteni. Egyébként az egy év alatt bekövetkező 7 százalékos élelmiszerdrágulás mértékének a megítéléséhez jó tudni, hogy a postai szolgáltatások ezen idő alatt 16,8 százalékkal drágultak. Egészében véve a szolgáltatások, amelyek a magyar családok kiadási szerkezetén belül a legnagyobb tételt teszik ki, 9 százalékkal lettek drágábbak egy év alatt: az internet, lakás- és autójavítás is két számjegyű áremelkedést szenvedett el egy év alatt.
Ami a szolgáltatási áremelkedések ügyét illeti, a viszonylag nagy élőmunka-hányadú szakterületeken nyilván érvényesült a bérek emelkedésének árnövelő hatása. Azonban más területeken még lényegesebbnek látszik egy súlyos költségvetési vonatkozás. Az állami szolgáltatások drágulása és az állami vállalatok tarifáinak emelkedése nem független attól, hogy évek óta tartósan gyatra az államháztartási helyzet. Az állami szervek most bevételi okokból emelgetnek árakat, szolgáltatási díjakat, ezekbe beleértve a büntetési tételeket is. A lakosság életét drágító állami intézkedésekről azonban most nem szól a fáma. A kiskereskedelemre irányuló intézkedés mögött – kimondva vagy sejtetve – ott áll a kereskedők okolása a helyzetért.
A KSH adatai azt mutatják, hogy az áremelkedés széles körre kiterjedt – ismét. Ez azonban a szakmát nem érte meglepetésként, legfeljebb a mérték.
Ezért is fura az a kommunikáció, amelyet gazdasági ügyekben már egy ideje folytat a kormány. Először jött a hurráoptimista szakasz: repülőrajt, csupa jó hír.
Csakhogy a decemberi „jó hírt” már cáfolja a januári valóság. Az év eleji sikerről szóló közlemények hamar különös színben tűnnek fel, a nagy ígéretekre rácáfol a valóság márciusban. Hasonlóan különös a külvilág beállítása a propagandában. Az amerikai elnökválasztás 2024. novemberi kimenetéből hiába vezette le a kormányfő a békekötés küszöbön álló bekövetkeztét, az azonnali békehozadékot: olyan ígéretek ezek, amelyek már közzétételük idején sem hangzottak meggyőzően. Heteken belül a komolyságukat vesztették.
Sőt, immár a zavaros amerikai vámügyek ránk nézve kellemetlen hatásaira való célzás is megjelent a hivatalos megszólalásokban. Okkal, hiszen az ipar termelési, megrendelési adataiból már tisztán látszanak a megnövekedett globális bizonytalanság minket is sújtó következményei.
A kínos inflációs adat aztán életre keltette a kormány mélyen rögzült interveniáló hajlamát. A statisztika közzététele napján Orbán bejelentette, hogy a kiskereskedelemben harminc alapvetően minősített termék esetében az árrés (azaz a fogyasztói ár és a beszerzési ár különbsége) nem haladhatja meg a 10 százalékot, és azt ellenőrizni fogják. Ahol most nagyobb az árrés, ott március közepétől le kell szállítani.
A mostani beavatkozás nem más, mint visszatérés a korábbi árrögzítési próbálkozáshoz, módosított formában. Holott az sem vált be. Független elemzők előre figyelmeztettek az ilyen állami belenyúlások értelmetlenségére és elkerülhetetlen mellékhatásaira Az MNB elemzői pedig utólag azt is kimutatták, hogy mennyivel növelte (növelte!) az ad hoc jellegű állami intervenció az inflációt, időben némileg eltolva.
Most új technikával fog kísérletezni a kormányzat, mintha a terméklánc legvégén lenne a nagy baj, és a boltosok mohósága miatt nőnének az árak. Az árrés azonban nem azonos a kereskedő nyereségével. Az értékesítési folyamat során rengeteg tevékenységet kell ellátni, kockázatok és kiadások merülnek fel, és ezekre kell fedezetet nyújtania a beszerzési ár feletti többletnek. Aztán hogy a kiskereskedelem működtetéséhez szükséges – mert: szükséges – árbevételi többlet hogyan oszlik meg egy-egy terméken valamelyik hónapban, abban sok egyedi tényező játszik szerepet.
Az üzleti realitásokkal ez esetben sem bíbelődött a kormány. Nehéz elhessegetni az érzést, hogy ismét improvizálás zajlik, olyan módon, amelyet már többször láthattuk.
Eleinte, a gondok kifejlődése idején nem történik semmi, sőt elbagatellizálják a szakmai körökben már ismert, tárgyalt problémát, esetünkben azt, hogy a magyar élelemiszeripar termelékenysége, térségi versenyképessége gyenge-közepes. Eleve drága a termék, és arra rakódik rá a rengeteg állami elvonás (áfa, ágazati különadó, chipsadó, stb). A gyenge forint arra ösztönzi a hazai termelőket, hogy külföldön adjanak el, ezzel persze megy felfelé a hazai értékesítési árszint is. Ugyanakkor a rengeteg import-hozzávaló, a szállítás, tárolás mind-mind drágul a forint értékvesztése folytán. Amikor azután már széles körű a lakossági morgás, és kínos statisztikai adatok jelennek meg, hirtelen kampányszerű üzemmódra vált a kormány. Csak éppen nincs ideje (meg kedve sem) megkonzultálni szakmai körökkel a lehetséges állami intézkedéseket.
Ilyen módon a gazdaság belső kockázatai mellé most újabb bizonytalanságot visz az üzleti világba a hirtelen kiötlött intervenció. Minél kisebb egy vállalkozás, annál nagyobb az adminisztrációs teher, az új viszonyoknak való megfelelés gondja.
Láttuk a korábbi árrögzítések következményeit: a mesterségesen alacsonyan tartott árak miatt ellátási zavarok léptek fel. Aztán amikor végre megszűntek az intervenciók, a piaci árakban hirtelen drágulás következett be. A magyar infláció EU-rekorder lett, csupán némi időbeli eltolódással. Most sem nagyon várható más, sajnos.
De vajon nem arról van csak szó, hogy az embereknél rengeteg pénz lett, és a kellemetlenül magas árindex az év eleji „repülőrajt” természetes következménye? Voltak olyan kommentárok, amelyek az első két hónap kiskereskedelmi adataiból már lendületes fogyasztást, kiköltekező vásárlókat vizionáltak.
A forgalmi adatok részletesebb elemzése azonban nem igazolja ezt a hangütést. A 2024 végi igen gyenge fogyasztási folyamatok bizonyos korrekciója ment végbe és talán még folytatódik most is, de szó sincs arról, hogy hirtelen túl sok pénz kergetne a piacon kevés jószágot (ami rögtön magyarázatot adna az áremelkedésre), vagy hogy a hirtelen jómódúvá váló (13. havi nyugdíjat, vastag állampapír-hozamot élvező) magyarok nagyvonalú költése miatt nőtt volna tágra a kereskedők árrése. A sok elvonás, a rengeteg bizonytalanság viszonyai között a háztartások nagy többsége továbbra is óvatosan, visszafogottan költ: a fogyasztási szint a 2022-es nívó körül van jelenleg is.
Az áremelkedés a gazdaság legtöbb szektorában már szétterült. Csak remélni lehet, hogy a tavaly sokat gyengült árfolyam, az inflációval indexált szolgáltatások és az árszintet emelő egyéb gazdasági tényezők hatása a tavasszal már nem lesz olyan markáns, mint az évkezdetkor. Egy termékkör kiemelése és az abba való – eleve átmenetinek mondott – kormányzati belenyúlás aligha segít a helyzeten.
A Benchmark rovat cikkei itt olvashatók el.
Bod Péter Ákos volt a Klasszis Klub Live legutóbbi adásának vendége: a szakember és Csabai Károly főszerkesztő egyebek mellett az új jegybankelnök, Varga Mihály függetlenségének kérdéséről, az MNB és a kormány gazdaságpolitikájának viszonyáról, valamint arról beszélgettek, hogy Nagy Márton gazdasági miniszter mennyire képes összehangolni a pénzügyi stabilitást és a növekedésösztönző intézkedéseket. A közgazdásztól olvasóink is kérdezhettek, a teljes beszélgetést itt nézheti meg:
Sikeresen indították a Szarmat rakétát. 
