Különös szakmai feladat az elemzői közösség, a nemzetközi szervezetek szakapparátusa számára, hogy a szokásos makroökonómiai vizsgálatokat elvégezze, prognózisokat készítsen az agressziót elszenvedő ukrán gazdaságról, miközben bombák hullanak a városokra, és tudatos pusztítás célpontja az ország civil infrastruktúrája. Ettől azonban még készülnek ilyen elemzések, és szükségesek is, hiszen például a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) élő hitelezési megállapodása van az ukrán kormánynak, és a hitelkondíciók között szokásosan szerepelnek a makrogazdasági változók.
Hasonló módon, attól még, hogy az Orosz Föderáció és Európa, sőt az egész nyugati közösség között drasztikusan átalakultak a kereskedelmi, pénzügyi, technológiai kapcsolatok, az ország pedig nagy sebességgel militarizálódik, a standard gazdasági elemzés továbbra is elvégzendő feladat. Sőt annál is inkább érdekes a makrogazdasági kép, mivel Oroszország a nyugati demokráciák által kivetett gazdasági (és nem-gazdasági jellegű) szankciók tárgya, maga pedig ellenszankciókat léptetett életbe a „barátságtalan nemzetek” (így köztünk hazánk) ellen. Amikor tehát a gazdasági növekedés, infláció, kereskedelmi mérleg, államadósság, munkanélküliség és egyéb makrogazdasági mutatókat nézzük, bizonyos következtetéseket le lehet vonni a szankciók/ellenszankciók hatásairól is.
Ehelyütt csak az általános kép bemutatása a feladat, röviden kitérve néhány eddigi tapasztalatra és tanulságra.
A Világbank (VB) 2024. júniusi világgazdasági kitekintése szerint az orosz gazdaság idén 2,9 százalékkal nő, majd 2025-ben 1,4, 2026-ban 1,1 százalékos a várható dinamika. Az utóbbi lényegében a VB által számított hosszú távú, természetes növekedési ütemnek felel meg. A Nemzetközi Valutaalap a legújabb közleményében (World Economic Outlook Update, 2024. július) felidézi az orosz GDP 2022-es mínusz 1,2 százalékos zsugorodását, amelyet a 2023-as 3,6 százalékos növekedés követett, de a saját (a világbanki előrejelzéshez képest később elkészített) elemzése alapján némileg más projekciókat tartalmaz: 2024-re 3,2, jövőre 1,5 százalékos GDP-emelkedést vár.
A számok kommentálását kezdjük a politikával erősen átszőtt kérdéssel: működnek-e a nyugati közösség által kivetett szankciók? Az oroszbarát (vagy Nyugat-ellenes) beállítottságú kommentátorok a gazdasági szankciók hatástalanságát vezetik le az orosz gazdaságról közzétett GDP-adatokból. Elvégre a 2022-es recessziót követően nemhogy tovább csökkent volna, hanem nőtt, és a fejlett világ mércéje szerint 2023 és 2024 során egészen rendben lévő ütemű GDP-növekedési adatokat mutatott fel Oroszország.
A szankciók hatásosságát azonban ezekből a számokból nem lehet megítélni, több okból sem.
A nyugati közösség által több hullámban kivetett szankciók egy része eleve nem gazdasági jellegű, hanem az agresszióhoz szorosan köthető személyekre, szervezetekre vonatkozott. A gazdasági-technológiai intézkedések pedig döntően az agresszor katonai szektorára irányultak, illetve – meglepő újításként a korábbi évek szankcionálási gyakorlatához képest – a makro-pénzügyi rendszert vették célba. Ám, mint általában a nemzetközi megelőző-büntető intézkedéseknél szokásos, nem a szankcionált ország gazdaság tönkretétele a cél, sőt igyekeznek kerülni a „kisemberek” életének lerontását.
Ami az orosz emberek mindennapjait kezdettől fogva közvetlenül érinti, az nem annyira a nyugati szankció, hanem az orosz piacon addig erős jelenlétet kiépítő cégek sorának az önkéntes kivonulása (üzletpolitikai okokból, a reputációs kockázat mérlegelése nyomán). Azonban a sokadik szankciós csomagok is idővel kezdik éreztetni a hatásukat. Így például ahol leállt a nyugati eredetű technológia működtetése, megszűnt az alkatrésszel való ellátás, vagy az orosz cégek a tiltások kikerülésére költséges és kockázatos kerülőútra kényszerültek, ott minőségromlás és/vagy drágulás következett be. Az inflációt továbbá emeli a laza költségvetési politika (ha a háborús többletkiadásokat a költségvetési hiány elengedésével finanszírozzák), valamint a költségszint növekedése, különösen a béremelkedés – erre itt még vissza kell térnünk.
Ezzel együtt kimondható, hogy a szankciós hatás nem elsősorban a GDP-adatokban nyilvánul meg. Eleve nagy fenntartással kezelendők a helyi, orosz statisztikák, még békeidőben is. Ahol, mint Putyin Oroszországában, nincsenek erős parlamenti ellenzéki pártok, kormány-befolyástól mentes sajtóorgánumok, független kontrollintézmények, ott a statisztikai adatok összegyűjtésének, feldolgozásának és közzétételének a rendje távolról sem tekinthető megbízhatónak. A nemzetközi intézmények és független külső kutatóhelyek a lehetőségek szerint igyekeznek információhoz jutni, de minden adat a szokásosnál nagyobb bizonytalanságot hordoz.
Ám nem az adatbizonytalanság a leglényegesebb körülmény, ami miatt nem lehet világosan megállapítani a gazdasági helyzetet, hanem maga az, hogy az orosz gazdaság gyorsan és mélyen militarizálódott (noha a háború még mindig nem nevezhető néven a hivatalos tiltás miatt). A független orosz források (mint a Meduza online lap) szerint a 2023 novemberében elfogadott állami költségvetésben a kiadások egyharmada megy katonai célokra: az a szovjet idők óta először fordul elő. A katonai megrendelések kiszorítják a nem-katonai célúakat, így az „általános gépipar” vagy egyéb kódnéven szereplő hadiipari termelés úgy nő meg, hogy a civilek számára fontos állami kiadások aránya csökken. „Ágyú vaj helyett” – a gazdaság szerkezete gyorsan átalakulhat a lakossági fogyasztás kárára, anélkül azonban, hogy a teljes kibocsátás mutatói visszaesést jeleznének.
Sőt az orosz belső fogyasztási viszonyok mostanáig nem romlottak, a nominális bérek gyorsan nőttek. A béremelés és a lakosság hitelfelvétele, sőt mondhatni gyors eladósodása nyomán a belső fogyasztás is erős maradt. Mindebből azonban infláció lesz: az éves pénzromlási ütem meghaladja a 9 százalékot. Erre válaszként az Orosz Nemzeti Bank július 26-án 16-ról 18 százalékra emelte az irányadó kamatát. A költségvetésben is megszorítások jönnek: ezekre is tekintettel lehettek a nemzetközi elemzők, amikor az orosz növekedési ütem jelentős és tartós visszaesését prognosztizálják.
A béremelkedés mögött ugyanis nem a termelékenység növekedése vagy a gazdasági konjunktúra javulása áll; ellenkezőleg. Bár az Orosz Föderáció sokkal nagyobb lélekszámú ország, mint a megtámadott szomszédja, már eddig igen jelentős halálozási veszteséget szenvedett el, a sorozások és a toborzások révén milliós nagyságrendben áramlottak át a munkaképes korúak a fegyveres szolgálatokba, és ugyancsak milliónyi fiatal férfi menekült külföldre a katonai szolgálat, a belső viszonyok romlása elől. A demográfiai helyzet pedig eddig sem volt kedvező, így munkaerő-oldalról a középtávú orosz kilátások akkor sem lennének jók, ha az ország világgazdasági beilleszkedése fennmarad.
Fotó: Depositphotos
A (második) agresszió Ukrajna ellen azonban igen erősen és bizonyára tartós jelleggel szakította ki az orosz gazdaságot a megelőző évtizedekben kifejlődő kapcsolatrendszerből. Lehet persze azt mondani, hogy a korábbi exportpiacok máshol pótolhatók – ám a relációváltás költséges, és új függőségeket hoz létre. A szankciókról készített mértékadó elemzésekből nem az olvasható ki, hogy az orosz gazdasági dinamika szenvedi el a legnagyobb kárt, hanem a gazdasági szerkezet és a belső „gazdasági mechanizmus”. A nyílt és az elfojtott infláció, a termelési döntésekbe való állami beleszólás terjedése, a külső pénz- és kereskedelmi viszonyoktól való függetlenedés politikája nagy sebességgel viszi vissza az országot a szovjet idők felé – gazdaságtörténelmi tanulságaink szerint olyan körülmények közé, amelyek fokozatosan rontanak a lakosság életminőségén.
De holt tart maga Ukrajna? Nemcsak katonai, hanem gazdasági vonatkozásban is aszimmetrikus a helyzet. Az ország külkereskedelmi, pénzügyi, munkaerőpiaci értelemben sokkal nyitottabb volt, mint a mérete és gazdaságszerkezete miatt közepesen zártnak minősíthető Oroszország, így az export- és importpiacokhoz való hozzáférés sokkal jobban befolyásolja a gazdasági teljesítményt az ukrán esetben.
Hatalmas különbség a két gazdaság között az elszenvedett anyagi károk mértékét tekintve: Ukrajna területeinek egyhatodát érinti a megszállás, az ország nagy részét veszélyeztetik a légitámadások. A lakosság exodusa hatalmas arányú: legalább hatmillióan menekültek külföldre a megszállás, a bombázások és a nehézségek elől. És amint az inváziót követően prognosztizálni lehetett, minden háborús hét kitolja a kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok normalizálódásának a puszta lehetőségét is. Ami pedig a megtámadott országot illeti, csökken a menekülteknek a belátható időn belül való visszaköltözési esélye, növekszik a befogadó országokban való tartós letelepedés valószínűsége (lásd a szerző laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mforon megjelent cikkét).
Ezzel a háttérrel kell értelmezni az ukrán makrogazdasági adatokat.
A Valutalap rendszeres kapcsolatban áll az ukrán hatóságokkal, az ukrán makroadatok szakmailag megalapozottak. Ám természetesen a jövőt illető minden előrejelzés nagyon érzékeny arra, hogy milyen feltételezéssel lehet élni a háború folytatódását és kimenetelét tekintve. A középtávú hitelezési feltételeket ez idáig az ukrán kormány teljesen vagy kis késéssel teljesítette: a szakmai együttműködés jó. (A feltételek között vannak gazdaságpolitikai és korrupcióellenes intézkedések).
Az IMF projekciói nem számolnak hirtelen javulással, sem katasztrófa-fordulattal; az elhúzódó hadi viszonyok közé kényszerített ukrán gazdaság egy lehetséges pályáját vázolják fel. Ez a makrogazdasági pálya tartozik ahhoz a mintegy 120 milliárd dolláros többéves pénzügyi hitelkonstrukcióhoz, amellyel az IMF támogatja Ukrajnát. Az összeg igen nagy; mértékének megítéléséhez érdemes felidézni, hogy a 2008-as nemzetközi pénzügyi válság idején megbillent Magyarország mintegy 20 milliárd dolláros IMF/Világbank/EU pénzügyi csomagban részesült (hazánk lakossága a negyede a háború előtti Ukrajnáénak). Vagy vehetjük összehasonlításként azt, hogy a lengyel kormány, miután nemrég megállapodásra jutott az uniós intézményekkel a korábban vitatott jogállamisági ügyekben, az úgynevezett RRF-alapokból 2026-ig mintegy 60 milliárd euró forráshoz (támogatás és kedvezményes hitel) juthat hozzá.
A folyamatos IMF-egyeztetések ismeretében kell megítélni azt az ukrán kormánydöntést, hogy a külső tartozásoknál szelektív átütemezést kezdeményeztek júliusban az érintett hitelezőkkel. Ez egyfelől technikai fizetésképtelenséget jelent, hiszen egy esedékes kamatfizetési határidőt kihagy az adós, de a bejelentés nem érte meglepetésként a pénzügyi világot; ameddig az az IMF részvételével zajlik, adósság-átstrukturálásnak minősül. Az ukrán hatóságok a külső adósságok ügyében folyamatosan egyeztetnek a donorokkal. A belső államadósságot tekintve pedig nem akarják elinflálni a tartozásaikat (amely háborús időkben bevett, de társadalmi és gazdasági következményeit tekintve igen rossz hatékonyságú adósságkezelési eljárás). Összesen a mai GDP-jük 80 százalékát teszi ki az államadósságuk (ennek a megítéléséhez szintén jó felidézni, hogy a lengyel állanadóssági ráta 50, a magyar 73 százalék – az uniós elvárt szint 60 százalék lenne).
A Világbank elemzői némileg más pályát tartanak valószínűnek: Ukrajna növekedése idén 3,2 százalék lehet, majd arról átlagosan 5,8 százalékra gyorsul 2025–26-ban, nem feltételezve a háború idei végét, csupán az intenzitásának valamilyen mérséklődést, amely lehetővé tenné a külkereskedelmi fejlődést és az újjáépítési munkát gyorsulását.
Mi látszik az adatokból? Ukrajna azonnali és igen súlyos emberi és anyagi veszteségeket szenvedett a megtámadását követően 2022-ben, de mind védelmi, mind általános kormányzati vonatkozásban meglepő rezilienciát, magyarul, ütésálló képességet tudott felmutatni. A civil infrastruktúrát érő folyamatos orosz támadások (amelyek nemzetközi normákat és emberiességi szempontokat egyaránt sértenek) tovább pusztítják a nemzeti vagyon állományát, és növelik a jövőbeli újjáépítési költségeket.
A kormány a körülményekhez képest fegyelmezett gazdaságpolitikát folytat, amelyhez ez ideig megvan a társadalmi támogatottsága, és nyilván sokat számít, hogy eleget kíván tenni a donoroknak, valamint igyekszik követni az uniós tagsághoz vezető út normáit. A katonai események miatti nyilvánvaló kockázatokon túl nagy bizonytalanság rejlik abban, hogy a lakosság mennyire képes elviselni a hosszú ideje, immár harmadik éve reá nehezedő megpróbáltatásokat.
Sajátos kockázati tényező a demográfia: a nyugati közösség szolidaritásának következményeként az ország elhagyása, a migrálás könnyebb, mint félig zárt határok mellett.
Súlyosan negatív oroszországi következmények
Az orosz eset a bemutatott makroadatok alapján más lefutást követett eddig. A nemzetközileg gyenge versenyképességű és a 2020 előtti jó világgazdasági konjunktúra alatt is gyengén teljesítő orosz gazdaságban a részlegesnek induló háború („speciális műveletek”) hatására sajátos hadi-konjunktúra lépett fel 2022-23 során. Ez azonban importhelyettesítéssel, technológiai visszalépésekkel és távlatilag kockázatos relációváltásokkal járt együtt. A súlyosan negatív következmények folyamatosan fejlődnek ki és jelennek meg az életszínvonalban, életminőségben, modernizációs képességben.
Az orosz gazdaságpolitika már most kénytelen szigorító intézkedéseket tenni; ezek vagy megfékezik az inflációs nyomást, vagy nem, de a gazdasági növekedést mindenképpen visszavetik – legfeljebb a haditermelés sajátos statisztikai elszámolásai folytán a makroadatok mind inkább elszakadnak a valóságtól.
Arra pedig, hogy a remélt béke állapotának bekövetkezte után az orosz üzleti élet szereplői minden további nélkül visszatérhessenek a természetes (fizikailag közeli, hosszú üzleti előélettel bíró) piacaikra, az előzmények alapján nem látszik esély.
A Benchmark rovat cikkei itt olvashatók el.
